Curiai Értesítő - Magyar Jogász, 1877 (2. évfolyam, 1-149. szám)

1877-01-16 / 12. szám

12­­87. Budapest, kedd, január 16. Második évfolyam. 1877. f—-------------------^ A „CURIAI ÉRTESÍTŐ" meg­je­len­t minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési : Egész évre . . 15 fi*t — Fél évre ... 7­50 Negyed évre . . 4 ., — Hirdetések : Egy hatod hasábos petitsor egy­szeri hirdetésért 19 kr., kétA/.or ltt kr., és többszöri hirdetéséért 13 kr , minden beiktatásnál. A bélyegdij külön minden beig­tatás _ után 30 kr. otztr ért ______N­_______­J _ © SZERKESZTŐSÉG és kiadó hivatal: Pest, Erzsébet tér 14. sz., H. en.elfit. hova a la»* v/.ollom­i p*"­.ot illető közleményeken kívül, az előfize­tési s hirdetési díjak, nemkülön­ben a beiktatandó hirdetmények is küldendők. Kéziratok csak is­mert kezektől fogadtatnak el. JOGSZAKI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP. ___________________2 a „Curiai Értesítő“ n. évfolyamú jog­szaki és közigazgatási napilap mindenekelőtt a magyarországi ügyvédi kar veszélyeztetett érde­keinek buzgó védője,a helytelen codificatio erélyes ellenese. Érzett hiányt pótol a jogszaki iro­dalomban, és főleg az ügyvédi osztályra s bí­rákra nézve mutatkozik valóban nélkülözhetlen­­nek, a­mennyiben mindennap teljes kivo­natát adja a „Budapesti Közlöny“-nek, közli a kir. táblán, a legfőbb ítélőszéken, és a semmitőszéken előadandó ügyeknek jegyzékét kifüggesztésük előtt, úgy a már el­intézettek lajstromát az előadást követő na­pon, amiként történt eldöntés megjelölésével. Tájékoztató cikkek, tartalomdús hírrovat, a kül­földi jogélet nevezetesebb mozzanatainak ismer­tetése, curiai döntvények, törvényszéki csarnok stb.. Képezik a „Curiai Értesítő“ többi tartal­mát. A lap iránya határozottan független. Szerkeszti s kiadja Kun László, budapesti ügy­véd. (Erzsébettel- 14. sz.) A lap előfizetési ára negyedévre 4 frt, félévre 7 frt 50 kr, egész évre 15 frt. A szabadkőművesek bűnvádi eljárása. A tudomány, művészet, mesterség, és gyakor­lat célja, a munkát és a kívánt eredmény elérését könnyíteni, s a célzott sikert biztosítani, és ha a modern jogászközönség és az általa felizgatott köz­szellem épen az igazságszolgáltatástól akarja el­vonni s elvitatni ezen alapelveket, ha a jogkontárok azon állításukat, hogy a jogász az igazságot jog­tudománya miatt eltéveszti, valamely állam tör­vényhozásánál érvényre emelik, ám számoljanak államuk céljával, jogtudományukkal, törvényeikkel és a közjóléttel; intézkedéseik a szabadkőművese­ket meg nem zavarja, a­kik a jogtudományt az es­­küttszéki intézménynyel kibékítették és összeegyez­tették, sőt az esküstek tanácskozási termét is a nyilvánosságnak megnyitották, a­mennyiben t. i. átalában náluk valami nyilvános lehet. Ugyanis: „34. § Határozat­i Ítélethozatalra a bírák a jegyzővel visszavonulnak. Ha ez nem tör­ténik, a szónok, panaszos, panasztott, védő, s ezek helyettesei, úgy­szintén a tanuk, a páholyt — a határozathozatal tartamára elhagyják.“ E szerint a bírák visszavonulási joga nincsen korlátolva, s a nyilvánosság korlátozása csak annyi­ban érvényesül, a­mennyiben azt az érdekelt felek kímélete s a vélemény szabad és zavartalan nyil­vánítása okvetlenül megköveteli. Az államok által oly féltékenyen őrzött es­küitek szentélyének ajtói tehát nyitva vannak a válogatott közönség előtt. Ez meghallgathatja min­den egyes bíró véleményét, megbírálhatja eszejárását megítélheti bíráskodási tehetségét ez pedig hivatkozhat meggyőződésének és szavazatának tisztasága iránt a közönségre, a­mely indokait hallja. A sokat emlegetett, de még részletesen meg nem vitatott nyilvánosság itten egy lépéssel tovább halad, mert nem elég csak a tények és érdekelt személyek nyilatkozatainak nyilvánossága egy helyes vagy helytelen ítélet megtalálására, ha az ítélet tényezőjének felfogása és meggyőződése, ha maga az ítélet tényének részletei, egy részről a nyilvá­nosságtól elvonatnak, másrészről pedig a közön­ség a bírónak, véleménye é­s m­eg­győ­z­ő­d­é­s­é­n­e­k szabad nyilvání­tására, erős biztosítékot nem nyújt. A jogtudomány további vitái a következőkben is nyertek megoldást: 36. §. Mindegyik bírónak döntő szavazata van s a határozat szótöbbség szerint mondatik ki. 37. §. A birák a szavazásnál, a vádló szónok vagy panaszló indítványához, sem a vétség minősége, sem a bűnösség, sem a büntetés minősége, sem pedig a büntetés kimérése tekintetéből, kötve nincsenek. A meggyőződés szabad mozgása, az indítvá­nyok bilincsei nélkül, még jobban biztosíttatik a következő részletes intézkedésekkel ugyanis: 99. §. Ha a bírák a panasz tárgyát kimerített­­nek és az ügyet elitélhetőnek találják, meghatároz­zák a vétség minőségét, a bűnösséget, a büntetés nemét s esetleg a büntetés mérvét és indokolt íté­letet hoznak, mely ellen a panasztottnak és a védő­nek felülvizsgálati panaszjoga van. 100. §. Ha a páholy bírósága az ítéletet nem a vádló­ szónok indítványa szerint hozta, ennek is van joga felülvizsgálati panaszt emelni. Ezen intézkedéssel azonban a munkálat a célzott esküttszéki bíráskodást a jogtudományos bíráskodás útjára terelte és ha nyíltan nem is köve­tel jogtudósokat a bírói székbe, ezen intézkedés mégis azt kívánja, hogy legyen köztük egyén, a­ki a vétség minősítése, a büntetések neme és mérvének tiszta tudatával bírjon. Azonban ne ámítsuk magunkat az álla­mi esküdtszéki intézmény törvénytudatlanságával. Ott van a kinevezett bíróság elnöke, a­ki a tárgyalás végével az eskütteket informálni, a tár­gyalás eredményét összefoglalni, s nekik a megfe­lelő kérdéseket átadni köteles. Az állami eskütt­­székek elnökeinek ezen fontos tiszte nem egyéb, mint alkalmi jogi praelectio, törvénymagyará­zat. Az elnök és kinevezett tiszttársai ezen cselek­vő­sve sok vitát keltett a jogászvilágban, a vita most is folyik jogtudományi folyóiratokban, köny­vekben és az életben, s eldöntetlenül fog maradni, mert alapja, a bíróság bifurkallója, téves és ter­mészetellenes. Egyébiránt, ha átalában a tudomá­nyos viták alapját tekintjük, legtöbb vita ott kelet­kezik, a­hol a természetellenesség leginkább nyil­vánul. Ha az esküttszéki intézményt hivatásának fő­polcára emelni akarjuk, s tőle az igazság kideríté­sét kívánjuk, ne korlátoljuk a szabad meggyőződést bizonyos meghatározott kérdések feletti igenlő vagy tagadó szavazatra, ne alkossunk élő gépet az igaz­ság kiderítésére, hanem engedjünk a szabad gon­dolkozásnak szabad nyilvánulási tért. Akármint szépítsék a jog- és államtudósok a modern esküdtszéki intézmény előnyeit s célszerű­ségét, mindaddig, míg az eskütteknek csak hatá­rozott kérdésekre igennel vagy nemmel kell felel­niük, a törvényben járatlan bírák a szaktudósok bábjai gyanánt szerepelnek ,­ nem nyilváníthatnak igazságot, hanem csak feleletet adhatnak a kérdé­sekre, mert meggyőződésüket nem szabadon, hanem csak a kérdések korlát­aiban nyilváníthatják. És ha átalában valaki szabatos törvényekkel ellátott államban, törvényben járatlan bírák által kíván törvényt és igazságot szolgáltatni, az nem lehet barátja az így korlátolt eszküttszéki intézménynek, hanem hangosan fogja a modern esküttszéki intéz­mény reformját ez irányban is követelni, nehogy törvényei mellőztessenek. Az eldönthető ügy feletti tanácskozás­, a­b­ sor­rendje a következő: 38. §. Ha a birák a vétség minősége és a bű­nösség iránt határoztak és panasztott valamely sz. k. vétségben bűnösnek találtatott, akkor a büntetés minősége és mérve iránt is szavaznak és hatá­roznak. 39. §: A büntetés minősége a vétség mi­nőségéhez s a panasztott személyiségéhez al­kalmasan választandó. E mellett legelőbb az indít­ványozott büntetési minőség felett kell szavazni. 40. §. A büntetés minősége s mérve felett a szavazás titkosan gólyók által történik, mi mellett a fekete golyók a büntetést helyben hagy­ólag a fe­hérek pedig a büntetés minősége és mérve ellen azaz tagadókig számítandók. 41. §. Ha a birák a panasztottat súlyosabb vétségben találták bűnösnek, mint a vádló indít­ványozta, szavazás alá hozandó a megfelelő leg­keményebb büntetés. 42. §: Ha feh­ér golyó többségben van, az elnök vagy valamelyik bíró indítványára, a legköze­lebbi enyhébb büntetés minősége veendő szavazás alá, míg a fekete golyók többségben előtűnnek. 43. §. Ha a büntetés egyik neme sem nyert többséget fekete golyókban, a panasztott csak a vétségben bűnösnek mondható ki, de büntetése elen­­gedettnek tekintendő. Kétséget nem szenved, hogy ezen itézkedés­­sel a modern esküttszéki intézmény csak névleg és annyiban tűnik elő, a­mennyiben a birák nem állan­dóan alkalmazottak, hanem a gyülekezet tagjaiból vétettek, hogy a tanácskozás rendje és a határozat tárgyai az állandó szaktudós birák egész körét be­foglalják, melyeknél az alaki szaktudomány mellőz­hetetlen. Tehát abból is látjuk, hogy a magyar sza­badkőművesek szaktudósokra számítanak, hogy az állami szakavatott és szakavatlan jogászok és jog­tudósok újabbkori harcának meddősége felett pálcát törtek, s a népbirákat nem felszeg állásba, hanem a bírói tisztség egész terjedelmébe behelyezték. Sajnos­­nak csak az tűnik fel ezen eljárásnál, hogy a bíró­i visszavetési jog miatt, a b­í­r­ó-f­elké­rés behozatala mellőztetett. Lapunk kerete nem engedvén, hogy az eddig is már hosszúra nyúlt ismertetést továbbra folytas­suk, más alkalomra halasztjuk a vizsgálati és bizo­nyítási eljárás ismertetését, valamint a jogorvos­latok alkalmazásának érintését. Hogy azonban az ismertetés meddő újdonságul ne tűnjék fel, vonjuk össze az eddigiekből a tanulságos következtetéseket. Legelőbb is azt látjuk, hogy a magyar szabad­kőművesek az élet körülményeit úgy veszik, a mint előtűnnek s a szerint cselekesznek és intéz­kednek, a mint annak módját az élet nyújtja, lehető legkisebb mesterkélés nélkül. Ha valakiről rész hír terjed, ha valaki felje­lentetik, bepanaszoltatik, azonnal felhívják igazo­lásra, s ha ez nem sikerül, gyorsan intézkednek. Bírói lajstromokat, bírói lajstrom tisztségeket nem alkotnak, hanem a jelenlevők beválasztatnak és ítélnek saját jólétük fölött. Jogtudományt se nem követelnek, se nem zárnak ki, s mégis a jogtudomány színvonalán, sőt annak felette állva, határozataikat oly természetes sor­rendben feltünedező kérdések szerint alkotják, hogy azok a legtudományosabb jogszabályoknak is meg­felelnek. A bírákat nem kötik bizonyos mesterkélt kor­látokhoz, hanem megbecsülik belátásukat és bizto­sítékot nyújtanak a bíró meggyőződésének szabad nyilvánítására. Az üldözésnek és bosztnak a vádlott ellen nyoma sincs eljárásukban, vádlott igazolására nemcsak alkalom, hanem eszköz is nyújtatik; a védők alkal­mazásával az igazoltatás elő is mozdíttatik, de az ítélet szigorúsága és igazságosságára saját becsü­letbeli érdekük által köteleztetnek. Feltételezik bíráikban is az emberi gyengesé­geket, azért a jogorvoslatokat ki nem zárják, s nem tulajdonítják a felebbvitelt a vádlott perlekedési viszketegségének, hanem helyesebb jogérzete gyön­­geségének. A pajtáskodás leplét sem szövik oly vastagra, hogy az a valódi hibák tüskéit eltakarhassa, köte­lesek a feljelentések és panaszok eredményét felet­tes hatóságuk tudomására hozni s alávetik magukat a felsőség ellenőrizetének. Bár sikerülne az állami jogtudománynak is az állami birák, szaktudósok, köz- és népbírák, va­lamint az esküttek közti éles különbözeteket mielőbb elsimítani, a jogtudományt az élet követeléseivel összeegyeztetni, az elméleti ellentéteket a gyakorlat ütéseivel a közjólét tüzénél összekalapácsolni s az

Next