Magyar Jogász, 1877 (2. évfolyam, 150-300. szám)
1877-08-04 / 179. szám
179. ez: Második évfolyam 1877. Budapest, szombat, augusztus 4 . A „MAGYAR JOGÁSZ“ megjelen minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár: Egész évre . . 15 frt - Fel évre ... 7 ,, 50 Negyed évre . . 4 ,. — Hirdetések : A Eifír hatodhasábos petitsor egyszeri hirdetéséért 19 kr., kétszer 16 kr. és többszöri hirdetéséért IS kr , minden beigtatásnal. A bélyeg«]is külön míndes beiktatás után 80 kr. osstr. értMAGYAR JOGÁSZ JOGSZAKI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP. f c«tÄXSöocsa>ctei'.y éso j. - ,33sx&=i. j SZERKESZTŐSÉG é. kiadó hivatal i * Pest, Erzsébet tér 14. 1 11. emelet, Kora a lap jellemzését illető közleményeken kívül, az előfize t—————MBB——■ Előfizetési felhívás „MAGYAR JOGÁSZ’ Jogszaki s közigazgatási napilapra. Előfizetési feltételek: Egész évre............................................15 frt. — Fél évre..................................................7 „ 50 Negyedévre..........................................4 „ — Az előfizetési pénzek a szerkesztőséghez Budapest. Erzsébet tér 14. sz. a. küldendők. Közigazgatásunk legújabb fejlődése. II. Törvényhatósági közigazgatásunk tévés alapzatain, az bár szerény, de a nép milliói szabadsága s önkormányzatának oltára emelkedik szemünk előtt, melyet „községi rendtartásnak“ nevezünk. Hogy eme szent oltár zsámolyán a népjog mennyei tömjéne is füstölöghet, azt háromszáz ötvenhét viharos év véres küzdelmeinek s szenvedéseinek köszöntjük; — 1514 óta, t. i. nem lévén a „mi ser a plebs contribuens“-nek egyéb politikai destinatiója, mint születni, adózni, robotozni, az állam és egyes földesurak jármas tinói gyanánt szolgálni, s aztán meghalni. Az 1871. XVIII. és az 1876. V. t. czikk vetették meg ama fönséges oltár alapzatát s szegletköveit azáltal, hogy az önkormányzat termékeny csiráit községi közigazgatásunkba is beoltottak. Valóban, Magyarország évezredes fönnállása óta, a democratiának Kárpátoktól Adriáig, sohsem volt nagyobbszerü és szebb diadala, mint melyet a községi törvény eszközölt. E törvénynek hiányában, hiába keresnénk kívánt nyugalmat, hiába valódi népszabadságot az 1848-as magasztos eszmék árnyában is; mivel községi független élet s önkormányzat nélkül, azok az eszmék csak mint csonkatorony mutatkoznak a társadalom s politikai élet tágas láthatárán, épülethalászok, mely betetőzve nincsenek s koronájuk hiányzik.E koronát, mint mondók közalkotmányunk szentegyházára, az 1871. s 1876-diki törvényhozás rakta föl. Ki mondaná azonban, hogy e dicső épület oly tökéletes s művészi alkotás lenne még ma, melyen további kibővítésnek s rendezésnek helye nem lenne? Úgy gondoljuk, hogy nemcsak az, ki a múlt évi községi novella indokai közelebbről, de még inkább mindazok, kik községi önkormányzatunk viszonyait a megyei, illetőleg törvényhatósági gyámhatósággal szemben mélyebben vizsgálják, találni fognak a mi községi igazgatásunk s autonómiánk szervezetében oly viszásságokat, s oly kirivó tartózkodást, melynél fogva a törvényhozás nem kanálnyi bőségben , hanem csak homaeopaticus cseppekben akar nyújtani községeinknek az önkormányzat és szabadság korából. Kitűnik ez különösen azon rendkívüli és szigorú függetegségből, melyben közigazgatásilag még belügyekben s a háztartás legparányibb érdekééig is, községeink elsősorban az államnak, másodikban a törvényhatóságnak, harmadik sorban pedig a szolgabiráknak vetvék alája, úgy annyira, hogy ha például csak az ételi őrökről, csordipásztorokról s csonkák tisztántartásáról akarna intézkedni s szabályrendeletet alkotni, még ezeket is köteles a szolgabirák s a törvényhatóság sanctiója alá terjeszteni. Hát még a községi háztartás és községi adók tárgyában ? A község nem teljesen függetlenül, hanem csak a törvényhatóság által adott engedélye zési ■ hirdetési díjak, nemkülönben a beiktatandó hirdetmények is küldendők. Kéziratok csak issmert kezektől fogadtatnak rá, elvek szerint intézkedhetik saját érdekében mindenben, s a törvényhatóság által körvonalazott kereteken belül gyakorolhatja csak, még önmegadóztatási jogát is. Tisztviselőinek létszáma, fizetése és saját vagyonának kezelése iránt, múlhatlanul a törvényhatóság engedélyének s ellenőrzésének kell mérvül szolgálni, a „minden lében kanál“ — mit „szolgabiró“-nak nevezünk — javaslatai s véleményezései által — melyek gyakran a legéretlenebbek s ki perzsa szatrapa módjára nehezkedik lépten nyomon a községek nyakára. Eme rövid vázlatból is látható, hogy községi önkormányzatunkban még nagyon sok az illusio, hogy községeink, midőn a hűbéri bilincsektől megszabadultak s a földesurak gyámhatalma elpárolgott, földesúri gyámhatóság helyett, hármat kaptak, u. m. az államét, a törvényhatóságét s a szolgabirákét! Ez már aztán csakugyan nagyon is sok a ,,jó bó,“ de hagyján, ha* a községi önkormányzat s önállóság hátrányára nem szolgálna. Hogy a törvényhatóságoknak a községek irányában oly rendkívüli hatalom van adva, mely csaknem egyenlő a régi megyék omnipotentiájával, s mely a községek kívánt autonómiájára nem fejlesztőleg, hanem bénitólag és sorvasztólag hat, azt mindennap bárki is tapasztalhatja. Nézzük csak például a községek tiszti karát s vizsgáljuk, hogy váljon e tiszti kar tagjai a jegyzőtől s bitótól kezdve egész a bakterig, nem inkább szolgálnak-e mindannyian az államnak, főleg pedig a törvényhatóságok, s illetőleg a megyéknek, mint a községeknek? Hiszen, aki a gyakorlati életben él, láthatja minduntalan, hogy e hivatalos functiók ezen öszszezavarása a túlterhelése miatt valóban alig tehetnek valami szolgálatot, ép azon községnek, TÁRCZA. Mérgezési kísérlet s gyilkosság. (Folytatás.) Hosszas tagadás után Bance megnevezte az özvegy Louettené személye elen irányzott mérgezési kísérlet szerzőjét s bevallotta az általa, végbevitt gyilkosságot is; részletesen elmondá Louettenés leánya részvétét, mind a két bűntényben ; a két nő azonban mindvégig ártatlanságukat állította, azzal vádolván Bancet, hogy önmagán könynyítendő, vádolta be őket. A fővádlott által Louette Arthémise irányában bevallott érzelmek azonban ellentmondanak minden ily értelmezésnek, különben a vallomás valósága be is van bizonyítva. Louette Arthémisenek el kell ismernie, hogy a Bance által a bűntény elkövetésekor használt czipők, s a fátyol tőle származnak. Az utóbbi által eldobott csizmákat megtalálták egy mocsárban. Másrészt Louette Arthémise a bűntényt követő napon sietett elrejteni Bance zsebbelijét, melyen vérfoltok voltak, valamint a vádlott által egy fa tövében elásott szekrénykulcsot is. Végül ez a két nő tévútra igyekezett vezetni a bíróságot, Banceval szemben, hazug magyarázatot adván egy zubbonyról, melyet ez a gyilkosság napján viselt, s mely az özvegy Louettenével vívott küzdelemben kiszakadt, hasonlóan a sebekre nézve is, melyek Bance arczán s kezén voltak láthatók. A Bance által elkövetett két bűntényben részükről eljátszott utálatos szerep valósággal az, melyet fővádlott körülirt. Ezek folytán, Bance, Louettné, s ennek leánya, Louette Arthemise vádoltatnak, hogy I. Bance 1876 szept. havában, Livelliersben (Seine-et,Oise megye) Laly Mária Louise özv. Louttené élete ellen merényletet kísérelt meg, oly eszközzel, mely a halait előidézheti, s a nem sikerülés nem függött vádlott akaratától. II. Louettenés Louette Arthémisse 1876-évben, a Butryban, Auvers-Sur-Oise község, végbevitt mérgezési kísérlet bűnrészesei voltak, Bancet a bűntény elkövetésére csalárd ígéretekkel biztatván, s az annak elkövetésére szükséges utasításokkal, s eszközökkel ellátván. III. Rance 1877. márczius 14—15-kén éjjel, Livilliersben (Seine-et-Oise) szándékos embölcst követett el, Laly Mária Louise, özvegy Louttené személyén, oly körülmények között, melyek a bűntény előre való meggondolását határozottan muntatják. IV. Louettené 1877-évben bűnrészes volt a fentebb elősorolt bűntényben, Bancet annak elkövetésére csalárd ígéretekkel biztatván, s az ehhez szükséges utasításokkal s eszközökkel ellátván. V. Louette Arthémise 1877. évben bűnrészes volt a föntebb részletezett szándékos, s előre meggondolt gyilkosság bűntényében, Bancet csalárd ígéretekkel annak elkövetésére bírván, s az ehhez szükséges utasitásokkal s eszközökkel ellátván. Ezek folytán, stb. I Elnök: Kihallgatja a vádlottakat. Bance kihallgatása. K. Ön huszonkét éves, cseléd, ismerte özvegy Louettenét. Eskütt urak, egy szót, vádlottak kihallgatása előtt. Pár szóval összegezem a vád tételeit. Louette Arthémise s anyja közt érdekeltség szülte nagy nézeteltérések merültek föl. Bance, uraim, Louette cselédje volt. A közvádló azt állítja, hogy Bance, Louettené az áldozat menye, s még inkább utóbbi unokája befolyásának engedett. Ez néhány szóval a vád tétele általában. Most Bance, mondja el ön, hogyan ment végbe a gyilkosság jelenete. Először is mikor léjpett Louetteék szolgálatába? — F. Aratáskor. K. Ön gyöngéd érzelmeket táplált a Louette leány irányában? — F. Igen. K. Ez is osztani látjék az ön érzelmeit. Tudatta önnel gondolatait? — F. Nagyanyjára panaszkodott előttem, ki, mint mondá, alá akarta ásni jó hírnevét. K. Ön egy napon özvegy Louettenéhez ment, egy szamár keresése végett; ez hagyma-ragout-t adott önnek enni, melyből maga is evett? — F. igen .. . — Ön a házban alatt, s egy adott pillanat- ban, éjjel, az ön által kapott port a ragout-ba szórta. Midőn másnap az az özvegy reggelizni akart, úgy találá, hogy a ragout zöldes színű, s elképzelhetetlen izű. — F. Igen uram, ez igaz. K. Másik, ugyanily kísérlet is történt, ön ugyanily port a kávéba is vegyített? — F. Nem emlékszem reá. K. Különben elég az első. Az is eléggé su