Magyar Jogász, 1877 (2. évfolyam, 150-300. szám)
1877-07-10 / 157. szám
Második évfolyam 1877. 157. 87. Budapest, kedd, julius 10. Í „MAGYAR JOGÁSZ“! megjelen , minden nap, hétfőt kivéve. 3 | Előfizetési ár: í Kisís* évre . . 15 frt - I ■ Két évre ... 7 „ 50 í í Negyed évre . . 4 ,, — I | Hirdetések: jjj Egy hatodhasábo* petiwor egy- S szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer | 16 kr. és többszöri hirdstésen íjj 13 kr. minden beiktatáson | A f bélyegei ij külön minden beijjtatás X L után 30 kr. osztr. ért OfcM case a~5 ‘ roJLI MAGYAR JOGASZ JOGSZAKI ÉS KÖZIGAZGANAPILAP. | SZERKESZTŐSÉG | kiadó hivatal: | I [• Test, Erzsébettel 14. szM £ ij II. emelet. A1 p hova a lap szellemi részét illető új. közleményeken kívül, az előfi/.ejjjetési s hirdetési dijak, nemkülönben a beiktatandó hirdetmények A 1 u küldendők. Kéziratok csak in- i p mert kezektől fogadtatnak el. Tisztelt olvasóinkat, kiknek előfizetésük a múlt hó végével lejár, kérjük, szíveskedjenek mielőbb előfizetni, hogy a lap szétküldése ne gátoltassék, s a nyomatandó példányok számára nézve tájékozva legyünk. Mindennap megjelenő lapunk előfizetési ára: egész évre 15 ft. félévre 7 ft. 50 kr. negyedévre 4 ft. — Kérjük olvasóinkat, mikép lapunkat körükben terjeszteni szíveskedjenek. A zavarok okai. A legutóbbi törvényjavaslat szentesíttetvén, csakugyan életbe fog lépni. Meglesz a nagy zavarok szülő oka, csak a közjólét sérelmei lesznek talán képesek a kormányt jobb meggyőződésre juttatni. Nem mulaszthatjuk el post festa is elmondani nézeteinket, hogy még jobban bebizonyodjék, mikép a bekövetkezendő bajok s veszélyek előreláthatók voltak; másrészt, mert ad mikora mindig szem előtt kell tartanunk, hogy egy törvény sem örök életű, sőt mindig javítható s változtatható. Ha valaminek, úgy a jogi törvényhozásnak rendkívül óvatosnak kellene lenni alkotásaiban, műtételeiben. Semmit sem volna szabad e téren alkotni, minek létszüksége nem kétségtelen. Az entiasine necessitate multiplicare, a jogéletben hozza meg a legkárosabb következményeket. Különösen követendő volna ez az óvatosság az új intézmények létrehozásánál. Mert ezek természetüknél fogva mélyebben behatolnak a társadalmi viszonyokba, új állapotokat teremtenek; a törvénykezés terén új eljárást, az anyagi jogban új kötelmeket, jogcselekvési szabályokat idéznek elő, melyek csakhamar elterjednek, megszokottakká válnak, úgyhogy azokat egykönnyen megváltoztatni vagy eltávolítani a társadalmi érdekek tiltják. Törvényhozásunk az új aeróban utóbbi tekintetben is nagy hibákat követett el, így nevezetesen, nem annyira mélyebb nemzetgazdasági tanulmányok, mint inkább csak hangzatos szabadelvű phrasisok folytán, eltörölte az uzsoratörvényt, melyet azonban néhány évre reá ugyanis most ismét visszaállított. Jele ez annak, hogy a törvényhozás ily nemű törvény létszükségessége fölött nem igen gondolkozott, s csak azért mehet minden gyorsan, egy perez szeszélyes benyomása alatt. Mert ha a szabad pénzforgalom, tehát az uzsoraeltörlés szükségességét érezte, akkor rövid idő múlva nem lehetett volna azt visszaállítani. Ha pedig sajátságos jellegű nemzetgazdasági körülményeinkben az uzsora törvény létszükségéről győződött meg, akkor ismét nem lett volna szabad az eltörölni. Ez nem egyéb, mint játékütés a törvényalkotással, mi azonban megszokta magát beszélni. Ezt látjuk az uzsora törvénynél, mely már is komplicáltabbakká teszi a viszonyokat, mint voltak azok a régi uzsora szigor alatt, így bántunk el a semmitőszék intézményével is. Erőnek erejével beékelték a jelenleg érvényben levő 68-ks polgári perrendtartásba, mely azzal merően ellentétes írásbeliségi rendszeren alapszik. A semmitőszék egészen sajátságos, önálló törvénykezési rendszert igényel. Oly igazságügyi tényezők közepette, milyenek a mieink, sehol sem áll a fórum élén semmitőszék. Mindez nem véhetett tekintetbe, a semmitőszék intézménye ténye ínyé vált, és tagjai valóban derekasan megfelel- nek nehéz hivatásuknak, mint sehol jobban a kontinensen. Azonban alig múlt el néhány év, már tervbe vétetett ezen intézménynek eltörültetése is. Különböző javaslatok már ezen eltörlés elvére fektetettek. A képviselőházban e mellett ünnepélyes nyilatkozatok történtek. És az e napokban befejezett novelláris perrend-javaslatban határozott kifejezés adatott ama legújabb divatú iránynak, mely a semmitőszék hatáskörét más fórumra kívánja átruházni, fentartván legfelsőbb fórumul a legfőbb ítélőszéket. Mit mondjunk ily törvényhozási eljáráshoz? Ugyan van-e itt a törvényalkotásnak legkisebb ráziója is ? Hogyan lehet egy elsőrangú jogintézményt néhány év alatt megváltoztatni gyökerestől, ha a törvényhozás alkotásakor annak létszükségességéről meggyőződött ? És hogyan lehet különösen a semmitőszékkel, mely a jogrendszer alapját képezi, mely az összes jogszolgáltatást áthatja működésével, melyhez a jogélet viszonyai ezer és ezer kapcsoktban kötnék; melyet tehát nem lehet felforgatni a nélkül, hogy egész jogépületünket fel ne forgassuk — igy elbánni ? Ilyen a meggondolatlan, az alapos létokok nélkül működő, ilyen a homokra épített codificatió. És ennek újabb kiadását fogja szolgáltatni ama törvény is, melyről fent emlékezünk, s mely e napokban nyert szentesítést. Értjük a gyámgondnoksági ügyekről szólót, mely igen nevezetes intézkedést tartalmaz a közjegyzőkről is, s aligha meg nem adja a haláldöfést ennek az új jogintézménynek. Erre vonatkozólag is azon ellenmondásos törvényalkotással találkozunk, melyet fent, mint a törvényhozás valódi kinövését, ecseteltünk. A közjegyzői intézmény egyik legfontosabb atributuma: ama megbízatás, mely szerint a közjegyzők a hagyatéki eljárást is végezhetik. Mily rövid ideje, hogy ez életbe lépett, nincs még két éve sem, és ime, hozatikuj törvény, mely azzal ellenkező szabályt állít fel, s annak jogosultságát megsemmisítendi. Mennyi zavart s bajt fog ez maga után vonni, mennyi jogosult érdeket sérteni. Mindez azonban nem maradhat el, oly törvényhozásnál, mely a létszükségek, alapos bírálata nélkül, alkotja a törvényeket. Budapest, julius 9. A budapesti kir. itélő táblának ma ünnepe volt. Szép, megható ünnepe, mely egyszersmind ünnepe volt az összes bírói karnak, az összes igazságszolgáltatásnak. Ma adták át Szabó Miklósnak, a kir. tábla kitűnő elnökének, a nagy jogtudósnak, közéletünk egyik legkiválóbb férfiának,a Lipót-rend középkeresztjét, melylyel az uralkodó kegye őt feldiszítette. Az átadás ünnepélyességgel történt. A kir. tábla testületileg, teljes , számmal, az első és legfelsőbb fokú bíróságok s ügyészségek számos tagjuk által voltak képviselve. A királyi tábla díszterme már reggel 9 órakor a szorongásig megtelt az igazságszolgáltatás minden ágát és minden fokozatát képviselő férfiakkal. Egy negyed 10 órakor a két legidősebb táblai tanácselnök meglátta a tábla nevében az ünnepelt férfiút, s a kormány biztosát, Kovács Kálmánt, ki a rendjelet volt Szabó Miklósnak átadandó. A belépőket viharos, s a legrokonszenvesebb éljenzés fogadta, melynek lecsillapodása után Kovács Kálmán, miniszteri tanácsos, s az igazságügyminiszter biztosa szólt következőleg: „Tekintetes királyi tábla! Midőn azon szerencsében részesülök, hogy az igazságügyminiszter ő nagyméltósága megbízásából átadom azon kitűnő rendjelet, melylyel felséges uralkodónk kegye ezen kir. tábla méltóságos elnökét feldiszítette, ez ünnepélyes alkalom fontosságáról kell néhány szót mondanom. Felséges uralkodónk figyelmes szemlélője volt azon nehéz küzdelemnek, melyet önök uraim, évről évre folytatnak az igazságszolgáltatás terhes feladatának megoldásával, mely küzdelemnek ma már azon elismerésre méltó eredménye van, hogy az ügymenet a felső bíróságoknál teljesen szabályos folyamatban van. Ezen nagy feladat megoldásában nagy részük van önöknek, uraim, de legnagyobb része van a köztünk levő ünnepelt férfiúnak, ki évek óta nagy tehetségeit, s fáradhatatlan munkaerejét szenteli az igazságszolgáltatás érdekeinek, azon a fontos állomáson, melyre őt az uralkodó bizalma helyezte. Az ezen állomáson szerzett fényes érdemeiért való fejedelmi elismerés jele azon kereszt, melyet ezennel átnyújtani van szerencsém. „Integritát merítő“ szavak vanak rajta, melyek kifejezését képezik azon meglégedésnek, a melyet felséges uralkodónk méltóságod iránt érez. Az uralkodótól kiinduló eme méltó szavakat viszhangozni fogja az összes bírói kar, sőt az egész ország, mely régóta ismeri méltóságod kiváló érdemeit. Ezen legfelsőbb elismerés, s az ország elismerése ki fog hatni önökre is uraim, a kir. tábla biráira s az összes biróságok tagjaira. Ez az elismerés emelni fogja önök önérzetét, s amúgy is fáradhatatlan munka kedvét. Mert azon kitüntetés, melyben ezen királyi tábla elnöke részesült az uralkodó kegye által, biztosítékul szolgál arra nézve, hogy az érdem nemcsak az öntudatban leli meg jutalmát, hanem egyszersmind az ország királyának elismerésében is. Szivemből kívánom, hogy az isten méltóságodat soká éltesse, hogy még soká szolgálhasson a hazának s a trónnak, felséges királyunknak. Éljen! “ (Átalános, szűnni nem akaró éljenzés.) Ezután Fábinyi Teofil kir. táblai alelnök emelt szót, lelkes szavakban tolmácsolva az összegyűlt hallgatóság érzelmeit. „A mai ünnepély díszét — úgymond — emeli a miniszteri biztos ő méltóságának körünkben való megjelenése. Az ünnep főbecsét azonban mégis király ő felsége elismerése képezi. Nem akarom tolmácsolni ezen elismerés fontosságát, de néhány szóban ki akarom fejezni azon mély érzelmeket, melyekkel méltóságod iránt viseltetünk. Mi tudjuk legjobban, mily hangya tevékenységet fejt ki méltóságod az igazságszolgál