Magyar Jogász, 1877 (2. évfolyam, 150-300. szám)

1877-09-21 / 217. szám

Második évfolyam 1877. 217. sz. Budapest, péntek, szeptember 21.­­A- j „MAGYAR JOGÁSZ“ minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár : Egész évre ... 15 írt. — › Fél évre .... 7 „ 50 \ Negyed évre. . . „ — › Hirdetések: Egy h­atodhasábos petitsor egy- \l szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer K 16 kr., és többszöri hirdetéséért­­­ 13 kr., minden beigtatásnál. A ZS bélyegdij külön minden beigtatás­­ után 30 kr. osztr. ért. MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP Szerkesztőség­i és kiadó­­­hivatal: j B­u­d­a­pest, V. Erzsébet tér 14. sz. II. em., a hová a lap szellemi részét­­ illető közleményeken kívül,­­ az előfizetési s hirdetési di­­­­jak, nemkülönben a beigta­­l­tandó hirdetmények is kül­ I­dendők. — Kéziratok csak­­ ismert kezektől fogadtat­nak el, megjeleli­k A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. Előfizetési telih­ibrás „MAGYAR JOGÁSZ” jogi s közigazgatási napi­lapra. Előfizetési feltételek: Egész évre...............................................15 frt. — Kél évre..................................................7 „ 50 Negyedévre ............................................4 „ — Az előfizetési pénzek a szerkesztőséghez. Budapest, Erzsébet tér 14. sz. a. küldendők. A büntető-codificatió sorrendje. Igazságügyi politikánk legfélszegebb jelen­ségei a bűnvádi codificatio terén már eddig is nagy számban tűntek fel, s pedig — mi saját­ságos s jelemző dolog — leginkább azóta, hogy C s­e m­e­g­­­vezényli az igazságügy rozzant szekerét. Mily különös codificationális felfogás volt például az, hogy a bűnvádi eljárás codifica­­tióját speciális, csak töredéket képező eljárás t. i. a sajtóügy szabályozásával kezdet­ték meg, mi a dolog természeténél fogva, átalános bűnvádi eljárás létezését feltételezi, melylyel pedig akkor nem bírtunk, de még most sem bírunk. Ez valóságos arctulcsapása lévén a józan törvényhozási sorrendnek, nem maradhat­tak el az abból keletkezett zavarok sem, me­lyeknek tisztázása czéljából hozattak aztán, az egymásnak ellentmondó, s a gyakorlatban még most sem érthető számos sajtóügyi rendeletek. Továbbá szerveztettek a vizsgáló­bíróságok, anél­kül, hogy hatáskörük, teendőjük természete, sza­batosan és kimerítően megállapíttatott volna, de meg sem állapíttathatott, mert hiszen nem létezett bűnvádi perrendtartás, melyben gyöke­reznek eljárásuk minden mozanata. Hasonló tökéletlenséggel szervezték az ál­lamügyészségeket, melyeket nagy szóte­­avatottsággal (?) „királyiaknak“ neveztek el és szintén „filius ante patrem“ gyönyörűséges axi­óma értelmében, hiányozván e téren is minden, mi működésük körét szabályozza: ismét a bűn­vádi eljárás. Eme sorrendellenes intézkedés absurditásait codificatoraink is belátni kezdették, csak hogy azt még nagyobb absurdumokkal akarták orvo­solni, midőn ideiglenes szabványokat csináltak, melyek az egész bűnvádi eljárást né­hány intézkedéssel akarták kimerítni. Ez is oly szerencsétlen experimentatió, mely a közérdekre fölötte károsan szokott hatni, s hatott is. Most pedig ennek a fej s láb nélkül lé­tező eljárásnak koronáját akarja képezni az, hogy az anyagi büntető­jogot perrend nélkül óhaj­tj­ák életbetbe léptetni. Nem vizsgáljuk most azokat az indokokat, melyek a kormányt erre a lépésre kényszerí­teni látszanak, mert azok forrását talán a szégyenítő törvényhozási meddőségben is köny­­nyen feltalálhatnék. Nem kutatjuk ezúttal azo­kat az érdekeket, s titkos rugókat sem, melyek megérlelték Csemeginek, a codex keresztül haj­tására irányzott tervét, addig, míg hatalmának „csillaga“ le nem tűnik. Majd ekkor magyará­zatot kaphatunk a felől is, hogy boldogult C­sacs­kó Imre, eme kétségtelenül nem a legutósó jogtudósunk kész büntető-codex javas­lata hová tűnt el az igazságügyéri palotából. Szegény öreg végperczeit előzőleg pár nappal is kereste még az eltévedt munkát. Meghalt s az­óta nem keresi senki! Nem kutatunk semmit, mert alkalmasint ahhoz az eredményhez jutnánk, hogy az a „par­va sapientia“, melylyel „regitur mundus et co­dificatio“ nem annyira szellemi, mint inkább anyagi érdekekben találja rugóit s éltető erejét. Mellőzzük mindezek szellőztetését, kívül is esik tárgyunkon, csak azt hangsúlyozzuk állandóan, hogy a büntető-codex eljárás nélkül, nem ér semmit; nem egyéb, mint hajó, víz, avagy moz­gósító erő nélkül, mozdulatlan pigra­mássá. Szóval meglennének az anyagi intézkedések, de hiányzanék az iránytű azok alkamazására, az út és mód érvényesítésére. Tehát nem volna eszköz, mely a különben holt szabályoknak éle­tet adhatna. És épen ez az, melynek hiányát jogállapotunkban a legsúlyosabban érezzük, s pótlását annál komolyabban követelhetjük. Anyagi jogszabályaink, amint azok a hosz­­szas és folytonos gyakorlatban érvényre jutot­tak, kiegészítik az égető szükséget, annyira, hogy veszélyeztető hiányt jogérdekeinkkel szemben nem tapasztalunk, hanem igenis a bűnvádi el­járás rendetlensége, tehát az ezzel karöltve já­ró önkénykedés, mely a társadalmi jólét­i biz­tonság érdekeinek koc­káztatásával egyértelmű: nagyon is érzékeny hiányt képez, s ezt ismét a következő czikkünkben fogjuk bővebben meg­­világítni. Tanulság egy döntvényből. A „Jogt­ Közlöny“ egyik utóbbi számában ta­nulságul vétetik Zlinszky Imre kir. táblai bíró úr által a legfőbb ítélőszék következő döntvénye: „Az örökös az örökhagyó t­u­l­a­j­d­o­­naképen bejegyzett vagyon birtokát attól, ki azt birtokában tartja, tulaj­donjogának bekebelezése előtt is visz­­szakövetelni jogosítva van.“ Ezt a döntvényt helyesléssel fogadja nevezett bíró s a többi közt azt mondja: „Nem szenvedhet kétséget, hogy az örökösnek még mielőtt öröklési joga alapján tulajdonjogát a telekkönyvbe bekebeleztette, jogában áll az örökhagyó nevére tulajdon­jogilag bekebelezett, de harmadik személyek birtokában lévő igatlanság átadása iránt tulajdonkeresettel lépni fel, a­nélkül, hogy alperes azt a kifogást érvényesíthetné, hogy a kereseti birtoknak nem tulajdonosa az örökös; pedig ha az örökös tulajdonjoga csak bekebelezés által válnék létezővé, ezt csakis a tulajdonost illető absolut jo­got nem gyakorolhatná ; s a túlságos következetesség oda vezetne, hogy miután az örökhagyó tulajdon­jogát már nem gyakorolhatja, az örökös pedig azért nem gyakorol­hatja, mert még nem tulajdonos,­­ a birtok védtelenül fogna maradni. De miután ez a helyzet nem létez­hetik, nincs más mód az ellentét kiegyenlítésére annak beismeré­sénél, hogy az örökös ugyanabba a jogi helyzetbe lép, melyben az örökhagyó volt, vagyis az ingatlan tulajdo­nosává válik.“ Az egész dolog tehát odaveagál, hogy az érdekelt örökös a hirdetményes eljárás s ebből ki­folyó beszavatolás befejezése előtt is már birtokba vehesse a hagyatékhoz tartozó, de idegen kézen levő birtokot. Föltételezzük, s fel is kell tételeznünk, hogy ily perben az illető örökös jogosultságát t. i. azt, hogy az örökség kizárólag őt illeti, beigazolta, mert csakis oly körülmény mellett adhat neki a kérdéses döntvény — tekintve a rendes viszonyo­kat, a 45 napi hirdetményes eljárás lefolyását is — legfölebb 60 nappal a szabályszerű beszavatolás előtt kereseti jogot. Ezért a látszólagos előnyért mi megingattuk ezeket az elveket: „Tulajdonosnak csak az tekint­hető, s ebbeli jogokat csak az gyakorolhat, a­kinek nevén az ingatlan telekkönyvezve van. Továbbá: az örökhagyó jogaival — mindenkor szem előtt tartva a felmerült concret esetet — csak az bír, kire a hagyaték, következéskép ingatlan létezése esetében, formaszerűen beszavatoltatott, illetve bekebeleztetett. Összeromboltunk tehát a hivatkozott döntvény­­nyel két legsarkalatosabb elvet, megfeledkezve azok­ról a zavarokról, mik ezáltal föltétlenül keletkeznek. Ugyanis bebizonyította a gyakorlat, hogy rend­szerint a hirdetményes eljárás folyamában jelent­keznek a örökhagyó haláláról tudomással nem bírt örökséget igénylők. Számtalan példát tudunk, hogy ők a hagyatéki bíróság előtt szereplő örökös ebbeli minőségét kétségessé tették. Tudunk példákat, hogy minden kellékkel ellátott végrendelettel igazolt örö­kös, váratlanul törvényes örökös által sikeresen tá­madtatok meg. Végül tudunk példát arra is, hogy végrendeleti örökös, legutóbbi végrendelet alap­ján, szintén oly végrendeleti örökös ellen ,a­ki a hagyatékban régebbi, tehát superált, formai­lag kifogástalan végrendeletnél fogva sikeres eredménynyel lépett fel. Ha most ez utóbbi a minden törvényes kellékkel ellátott, de más szempontból érvénytelen végrendelet alap­ján egyelőre kétségtelenné téve azt, hogy az örök­ség őt illeti, pert kezdett a hirdetményes eljárás, illetőleg a beszavatolás előtt a harmadik személy birtokában levő hagyatéki ingatlan iránt: váljon mi történik a perrel, s ha az már befejeztetett, mi tevő legyen a hagyatéki eljárás alatt, de az elsőnél későb­ben jelentkezett tulajdonképeni örökös?! Ez sem fog egyebet tehetni, mint ismét pert kezdeni a vélt örökös, mint az ingatlan jogosulatlan biztatója el­len s akadhat még törvényes örökös is, ki ismét az utóbbi bizlaló ellen fordulhat. Ha mi, mellőzve a hagyaték törvényszerű be­­szavatolására szolgáló intézkedéseket, a törvényes örökösi minőség kétségtelen igazolásánál,­­ továbbá végrendelet teljes formaszerűségénél fogva már meg­adjuk a perlési jogot, akkor még az is bekövetkez­­hetik, hogy az örökös, ha tudja azt, hogy más igénylő létezik is, kinek az örökhagyó haláláról tudomása nincs, csakhogy a per útján magához vont birtokot tovább is élvezhesse, késleltetheti a hirdetményes eljárást, vagy annak eszközlését mindaddig elha­lasztja, míg a féltett igénylő önmagától bele nem avatkozik a hagyatékba. Mi tehát egyátalában nem csatlakozhatunk Zlinszky úr véleményéhez, következéskép nem he­lyeselhetjük a megállapított elvet, rendszerint azt tartván szemünk előtt, hogy maradjanak sértetle­nek a már megállapított főbb elvek a törvény ke­retén belül, és ne áldozzuk föl azokat egyes con­cret esetekben mutatkozó fényes igazságnak sem. Semmitőszéki döntvények. 17370877 sz. A folytatólagos végrehaj­táshoz való jogosultságnak, a váltó eljárási rendelet 68. §-a által rendelt irományszerű igazolása, a bíróságnál létező iratokra való hivatkozással egyértelműnek nem tekinthető. 12808 877 sz. A házbérjövedelem függő termésnek nem tekintethetvén, a váltóhitelező a zárgondnoki kezelés alá nem­ helyezett ház­jövedelmeire az ingatlan lefoglalása nélkül is vezethet végrehajtást. Legföbb stélőszéki döntvények: 485 v­ 877 sz. Váltó végrehajtásnál a zá­ros helyek csak a végrehajtást szenvedettnél lévén felnyithatók: a foglalás egy harmadik sze­

Next