Magyar Jogász, 1877 (2. évfolyam, 150-300. szám)
1877-09-21 / 217. szám
Második évfolyam 1877. 217. sz. Budapest, péntek, szeptember 21.A- j „MAGYAR JOGÁSZ“ minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár : Egész évre ... 15 írt. — › Fél évre .... 7 „ 50 \ Negyed évre. . . „ — › Hirdetések: Egy hatodhasábos petitsor egy- \l szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer K 16 kr., és többszöri hirdetéséért 13 kr., minden beigtatásnál. A ZS bélyegdij külön minden beigtatás után 30 kr. osztr. ért. MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP Szerkesztőségi és kiadóhivatal: j Budapest, V. Erzsébet tér 14. sz. II. em., a hová a lap szellemi részét illető közleményeken kívül, az előfizetési s hirdetési dijak, nemkülönben a beigtaltandó hirdetmények is kül Idendők. — Kéziratok csak ismert kezektől fogadtatnak el, megjelelik A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. Előfizetési telihibrás „MAGYAR JOGÁSZ” jogi s közigazgatási napilapra. Előfizetési feltételek: Egész évre...............................................15 frt. — Kél évre..................................................7 „ 50 Negyedévre ............................................4 „ — Az előfizetési pénzek a szerkesztőséghez. Budapest, Erzsébet tér 14. sz. a. küldendők. A büntető-codificatió sorrendje. Igazságügyi politikánk legfélszegebb jelenségei a bűnvádi codificatio terén már eddig is nagy számban tűntek fel, s pedig — mi sajátságos s jelemző dolog — leginkább azóta, hogy C se megvezényli az igazságügy rozzant szekerét. Mily különös codificationális felfogás volt például az, hogy a bűnvádi eljárás codificatióját speciális, csak töredéket képező eljárás t. i. a sajtóügy szabályozásával kezdették meg, mi a dolog természeténél fogva, átalános bűnvádi eljárás létezését feltételezi, melylyel pedig akkor nem bírtunk, de még most sem bírunk. Ez valóságos arctulcsapása lévén a józan törvényhozási sorrendnek, nem maradhattak el az abból keletkezett zavarok sem, melyeknek tisztázása czéljából hozattak aztán, az egymásnak ellentmondó, s a gyakorlatban még most sem érthető számos sajtóügyi rendeletek. Továbbá szerveztettek a vizsgálóbíróságok, anélkül, hogy hatáskörük, teendőjük természete, szabatosan és kimerítően megállapíttatott volna, de meg sem állapíttathatott, mert hiszen nem létezett bűnvádi perrendtartás, melyben gyökereznek eljárásuk minden mozanata. Hasonló tökéletlenséggel szervezték az államügyészségeket, melyeket nagy szóteavatottsággal (?) „királyiaknak“ neveztek el és szintén „filius ante patrem“ gyönyörűséges axióma értelmében, hiányozván e téren is minden, mi működésük körét szabályozza: ismét a bűnvádi eljárás. Eme sorrendellenes intézkedés absurditásait codificatoraink is belátni kezdették, csak hogy azt még nagyobb absurdumokkal akarták orvosolni, midőn ideiglenes szabványokat csináltak, melyek az egész bűnvádi eljárást néhány intézkedéssel akarták kimerítni. Ez is oly szerencsétlen experimentatió, mely a közérdekre fölötte károsan szokott hatni, s hatott is. Most pedig ennek a fej s láb nélkül létező eljárásnak koronáját akarja képezni az, hogy az anyagi büntetőjogot perrend nélkül óhajtják életbetbe léptetni. Nem vizsgáljuk most azokat az indokokat, melyek a kormányt erre a lépésre kényszeríteni látszanak, mert azok forrását talán a szégyenítő törvényhozási meddőségben is könynyen feltalálhatnék. Nem kutatjuk ezúttal azokat az érdekeket, s titkos rugókat sem, melyek megérlelték Csemeginek, a codex keresztül hajtására irányzott tervét, addig, míg hatalmának „csillaga“ le nem tűnik. Majd ekkor magyarázatot kaphatunk a felől is, hogy boldogult Csacskó Imre, eme kétségtelenül nem a legutósó jogtudósunk kész büntető-codex javaslata hová tűnt el az igazságügyéri palotából. Szegény öreg végperczeit előzőleg pár nappal is kereste még az eltévedt munkát. Meghalt s azóta nem keresi senki! Nem kutatunk semmit, mert alkalmasint ahhoz az eredményhez jutnánk, hogy az a „parva sapientia“, melylyel „regitur mundus et codificatio“ nem annyira szellemi, mint inkább anyagi érdekekben találja rugóit s éltető erejét. Mellőzzük mindezek szellőztetését, kívül is esik tárgyunkon, csak azt hangsúlyozzuk állandóan, hogy a büntető-codex eljárás nélkül, nem ér semmit; nem egyéb, mint hajó, víz, avagy mozgósító erő nélkül, mozdulatlan pigramássá. Szóval meglennének az anyagi intézkedések, de hiányzanék az iránytű azok alkamazására, az út és mód érvényesítésére. Tehát nem volna eszköz, mely a különben holt szabályoknak életet adhatna. És épen ez az, melynek hiányát jogállapotunkban a legsúlyosabban érezzük, s pótlását annál komolyabban követelhetjük. Anyagi jogszabályaink, amint azok a hoszszas és folytonos gyakorlatban érvényre jutottak, kiegészítik az égető szükséget, annyira, hogy veszélyeztető hiányt jogérdekeinkkel szemben nem tapasztalunk, hanem igenis a bűnvádi eljárás rendetlensége, tehát az ezzel karöltve járó önkénykedés, mely a társadalmi jóléti biztonság érdekeinek kockáztatásával egyértelmű: nagyon is érzékeny hiányt képez, s ezt ismét a következő czikkünkben fogjuk bővebben megvilágítni. Tanulság egy döntvényből. A „Jogt Közlöny“ egyik utóbbi számában tanulságul vétetik Zlinszky Imre kir. táblai bíró úr által a legfőbb ítélőszék következő döntvénye: „Az örökös az örökhagyó tulajdonaképen bejegyzett vagyon birtokát attól, ki azt birtokában tartja, tulajdonjogának bekebelezése előtt is viszszakövetelni jogosítva van.“ Ezt a döntvényt helyesléssel fogadja nevezett bíró s a többi közt azt mondja: „Nem szenvedhet kétséget, hogy az örökösnek még mielőtt öröklési joga alapján tulajdonjogát a telekkönyvbe bekebeleztette, jogában áll az örökhagyó nevére tulajdonjogilag bekebelezett, de harmadik személyek birtokában lévő igatlanság átadása iránt tulajdonkeresettel lépni fel, anélkül, hogy alperes azt a kifogást érvényesíthetné, hogy a kereseti birtoknak nem tulajdonosa az örökös; pedig ha az örökös tulajdonjoga csak bekebelezés által válnék létezővé, ezt csakis a tulajdonost illető absolut jogot nem gyakorolhatná ; s a túlságos következetesség oda vezetne, hogy miután az örökhagyó tulajdonjogát már nem gyakorolhatja, az örökös pedig azért nem gyakorolhatja, mert még nem tulajdonos, a birtok védtelenül fogna maradni. De miután ez a helyzet nem létezhetik, nincs más mód az ellentét kiegyenlítésére annak beismerésénél, hogy az örökös ugyanabba a jogi helyzetbe lép, melyben az örökhagyó volt, vagyis az ingatlan tulajdonosává válik.“ Az egész dolog tehát odaveagál, hogy az érdekelt örökös a hirdetményes eljárás s ebből kifolyó beszavatolás befejezése előtt is már birtokba vehesse a hagyatékhoz tartozó, de idegen kézen levő birtokot. Föltételezzük, s fel is kell tételeznünk, hogy ily perben az illető örökös jogosultságát t. i. azt, hogy az örökség kizárólag őt illeti, beigazolta, mert csakis oly körülmény mellett adhat neki a kérdéses döntvény — tekintve a rendes viszonyokat, a 45 napi hirdetményes eljárás lefolyását is — legfölebb 60 nappal a szabályszerű beszavatolás előtt kereseti jogot. Ezért a látszólagos előnyért mi megingattuk ezeket az elveket: „Tulajdonosnak csak az tekinthető, s ebbeli jogokat csak az gyakorolhat, akinek nevén az ingatlan telekkönyvezve van. Továbbá: az örökhagyó jogaival — mindenkor szem előtt tartva a felmerült concret esetet — csak az bír, kire a hagyaték, következéskép ingatlan létezése esetében, formaszerűen beszavatoltatott, illetve bekebeleztetett. Összeromboltunk tehát a hivatkozott döntvénynyel két legsarkalatosabb elvet, megfeledkezve azokról a zavarokról, mik ezáltal föltétlenül keletkeznek. Ugyanis bebizonyította a gyakorlat, hogy rendszerint a hirdetményes eljárás folyamában jelentkeznek a örökhagyó haláláról tudomással nem bírt örökséget igénylők. Számtalan példát tudunk, hogy ők a hagyatéki bíróság előtt szereplő örökös ebbeli minőségét kétségessé tették. Tudunk példákat, hogy minden kellékkel ellátott végrendelettel igazolt örökös, váratlanul törvényes örökös által sikeresen támadtatok meg. Végül tudunk példát arra is, hogy végrendeleti örökös, legutóbbi végrendelet alapján, szintén oly végrendeleti örökös ellen ,aki a hagyatékban régebbi, tehát superált, formailag kifogástalan végrendeletnél fogva sikeres eredménynyel lépett fel. Ha most ez utóbbi a minden törvényes kellékkel ellátott, de más szempontból érvénytelen végrendelet alapján egyelőre kétségtelenné téve azt, hogy az örökség őt illeti, pert kezdett a hirdetményes eljárás, illetőleg a beszavatolás előtt a harmadik személy birtokában levő hagyatéki ingatlan iránt: váljon mi történik a perrel, s ha az már befejeztetett, mi tevő legyen a hagyatéki eljárás alatt, de az elsőnél későbben jelentkezett tulajdonképeni örökös?! Ez sem fog egyebet tehetni, mint ismét pert kezdeni a vélt örökös, mint az ingatlan jogosulatlan biztatója ellen s akadhat még törvényes örökös is, ki ismét az utóbbi bizlaló ellen fordulhat. Ha mi, mellőzve a hagyaték törvényszerű beszavatolására szolgáló intézkedéseket, a törvényes örökösi minőség kétségtelen igazolásánál, továbbá végrendelet teljes formaszerűségénél fogva már megadjuk a perlési jogot, akkor még az is bekövetkezhetik, hogy az örökös, ha tudja azt, hogy más igénylő létezik is, kinek az örökhagyó haláláról tudomása nincs, csakhogy a per útján magához vont birtokot tovább is élvezhesse, késleltetheti a hirdetményes eljárást, vagy annak eszközlését mindaddig elhalasztja, míg a féltett igénylő önmagától bele nem avatkozik a hagyatékba. Mi tehát egyátalában nem csatlakozhatunk Zlinszky úr véleményéhez, következéskép nem helyeselhetjük a megállapított elvet, rendszerint azt tartván szemünk előtt, hogy maradjanak sértetlenek a már megállapított főbb elvek a törvény keretén belül, és ne áldozzuk föl azokat egyes concret esetekben mutatkozó fényes igazságnak sem. Semmitőszéki döntvények. 17370877 sz. A folytatólagos végrehajtáshoz való jogosultságnak, a váltó eljárási rendelet 68. §-a által rendelt irományszerű igazolása, a bíróságnál létező iratokra való hivatkozással egyértelműnek nem tekinthető. 12808 877 sz. A házbérjövedelem függő termésnek nem tekintethetvén, a váltóhitelező a zárgondnoki kezelés alá nem helyezett házjövedelmeire az ingatlan lefoglalása nélkül is vezethet végrehajtást. Legföbb stélőszéki döntvények: 485 v 877 sz. Váltó végrehajtásnál a záros helyek csak a végrehajtást szenvedettnél lévén felnyithatók: a foglalás egy harmadik sze