Magyar Jogász, 1877 (2. évfolyam, 150-300. szám)
1877-10-10 / 233. szám
Második évfolyam 1877. 288. sz. Budapest, szerda, október 10. 1 „MAGYAR JOGÁSZ1' Előfizetési ár: · Egész évre ... 15 írt. — ( Fél évre .... 7 „50 ! Negyed évre. . . „ — Hirdetések: • Egy hatodhasábos petitsor egyszeri hirdetéséért 19 kr., kétszer / 16 kr., és többszöri hirdetéséért ( 13 kr., minden beigtatásnál. A bélyegdij külön minden beigtatás után 30 kr. osztr. ért. 50 MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. Szerkesztőség és kiadóhivatal: E-a.d.a.pest, V. Erzsébet tér 14. sz. II. em., hová a lap szellemi részét illető közleményeken kivül, az előfizetési s hirdetési díjak, nemkülönben a beigta- tandó hirdetmények is külítendők. — Kéziratok csak ismert kezektől fogadtat- nak el. r—T— megjelen minden nap, hétfit kivéve. Kérjük előfizetőinket, kik még hátralékban vannak, hogy járandóságunkat; azokat pedig, kiknek előfizetésük lejárt, hogy az előfizetési pénzeket mielőbb küldjék be, nehogy a lap megküldésében akadály történjék. Megjegyezzük egyúttal, hogy annak, legyen bár vidéki vagy helybeli előfizető, ki az előfizetési dijt f. hó 10-kéig be nem küldi, ezentúl lapunkat meg nem küldjük. Bányajogi érdekeink. Hazánk törvényhozásában alig tapasztalható botrányosabb következetlenség, mint az, hogy az alkalmazásba vett s meghonosított reformok, az ezeket kengyelfutóként megelőző törvényjavaslatokkal s a szentesített törvényekkel egyetemben, majdnem minden elvi összefüggést nélkülöznek. Nem állítjuk, hogy törvényhozásunk egészen tétlen, henye életet élne, sőt e miatt a kormányt a legkevésbé vádoljuk, hiszen tesz amennyit megbír és képes, de sajnos, hogy tíz év óta kormány és törvényhozás többnyire olyakat művel, melyekre elegendő erővel s a szükéges állampolitikai elvhűséggel s következetességgel nem bír. Nézzük csak ez alkalommal törvényjavaslatainkat s ezekkel szemben a hozott törvényeket. Hiszen egész garmada már ezek száma ! De váljon arra nézve hogy a codificatiós munkálkodás szerves egészének kifolyásai s elvi öszhangzásban állók lennének mindezek, látható-e valamely meggyőző jelenség? Ne vegye senki epés pessimismusnak, ha tagadólag fejünket csóváljuk. Mi csak tényeket szemlélünk. íme tekintsük például az 1877 : XX-dik immár szentesített s az örökség és hagyatékok átadási módját s birtokba vételét szabályozó törvényt, szemben ama, még az 1875-dik évben beterjesztett törvényjavaslattal — mely mai napság is tárgyalásra vár, ugyan nem szembetünő anachronismus és inconsequentia-e az, hogy mindkettő előbb jött napvilágra, mint az alapelveket nyújtandó anyagi polg. törvénykönyv? S ugyan mi elvi összefüggés van és lehet ezen már létező és csak létezhető valamik között ? De lássuk jelenleg a bányatörvényjavaslatot, s az ezzel szoros kapcsolatban álló, sőt irányadó ipartörvényt. Ez utóbbi, mint tudjuk, 1872-ben alkottatott, mely idő óta teljes iparszabadság virágzik hazánkban. A bányatörvényjavaslatot gr. Zichy Miklós volt gazdasági ipar s keresk. miniszter még 1875-ben készítette s a képviselőháznak tárgyalás végett be is nyújtotta. Azonban e törvényjavaslat, bárha a legfontosabb s sürgősebb közgazdasági s magánjogi momentumok szabályozására is van irányozva, s bárha ez, ha törvénynyé válnék, csak jótékony kiegészítőjéül szolgálna az 1872. XVIII-dik csonka s befejezhetetlen törvénynek — még mindig a boldogok álmát aluszsza. Pedig tudnivaló, hogy bányajogi érdekeink még ma is a monopóliumok, adományozások s regalitások bilincsei közt sorvadnak s föllendülni erőtlenek! A szóban levő törvényjavaslat tehát, nem csupán azért, mivelhogy egy idegen s régi feudális jogintézmény helyét célozza pótolni, minden figyelmet megérdemel, de megérdemelné a legmelegebb fölkarolást is, minthogy ez, bányai érdekeinket öszhangba törekszik hozni, mind a korszerűbb nemzetgazdaság, mind a már nálunk is adoptált iparszabadság elveivel. E törvényjavaslatnak egyik sarkalatos elve a szabad kiuttatás, nevezetesen a kőszénre néve is. S már ezelőtt harmadfél évvel hallottuk, hogy néhai Bartal György miniszter, egész lelkesedéssel küzdött emez elv keresztül vitele mellett, belátván e magas műveltségű férfiú is, hogy nagyobb nemzetgazdasági absurditás alig képzelhető annál, mint midőn valahol az iparszabadság elve átalában inaugurálva van, de ama szabadság a bányászati gazdászat és iparra, kiterjesztve nincs. Az idegenkedés, melyet hazánkfiai nagy része a bányaművelés jogi érdekeinek szabadsága s emancipatiója ellen táplál, részint azon ignorantiában keresendő, mivel fönnálló s rendkívül nyomasztó bányatörvényeink genesisét igen sokan nem ismerik; részint, mivel a bányaipar szabadságának nemzetgazdasági horderejét átérteni nem képesek, sőt igen sokan, a jelzett szabadságban, a magántulajdon szentségének megtámadását szemlélik. Legyen szabad ez alaptalan okok s téveszmék recorrectiojára egyetmást elmondanunk. A régibb jogcím, melynél fogva némely ásványok a földbirtokosok rendelkezése alól hazánkban is kivétetűek, az adományozás (donatio) alapelvében rejlik. A magyar királyok ugyanis midőn a földbirtokot adományozták, bizonyos ásványokat saját jövedelmükül tartottak fönn (királyi bánya főúri jog), mint azt a Miksa féle bányarend, mely az 1723-dik évi 108-ik t. c. által is föntartatott — félre ismerhetetlenül bibizonyitja. De ezen királyi főúri jog, korlátlan kiterjedésben csak 1523-dig évig állott fönn; mert az ezen év XXXIX-dik t. cikke már az átalános bányaszabadságot és a magán bányatulajdon eszméjét érvényesítvén, a korlátlan bányafőuri jog helyébe az államnak azon joga lépett, melynél fogva a földszine alatt levő oly ásványokat, melyekre a honpolgárok összeségének okvetlenül szüksége van, törvényes föltételek teljesítése mellet, ezen összeségnek szabad használatára föntartja. A királyi rendelkezésre fönnállott ásványok nemeire nézve a királyok decretumai csak átalánosan nyilatkoznak, mint az a Miksa-féle bányarend föntidézett cikkéből is kiviláglik; de épen ezért a föntartást kivétel nélkül mindazon ásványokra kiterjedőnek kell tekinteni, melyek külön települési helyeken találtatnak és bányászati munkával nyerettek. Meg kell jegyeznünk, hogy a törvényjavaslatban tett kijelölésnél alapul a most is érvényben levő bányatörvényen kívül, főkép a százados gyakorlat szolgált, és csak a kőszén és kőolajnemüek azok az ásványok, melyekre nézve, eltérőleg a mostani gyakorlattól, szüntetendő meg a földesúr rendelkezési joga. Igaz ugyan, hogy a kőszénre és kőolajnemükre nézve 1848 előtt a királyi bánya főúri jog tettleg nem gyakoroltatott, — de más részről annak sincs nyoma, hogy a magyar fejedelmek ezen ásványokra nézve az említett 1823-dik 108-dik t. cikk által érvényben hagyott rendelkezési jogukról törvényesen lemondtak volna, valamint oly tövény sem létezik, mely a nevezett ásványokat, az átalános fejedelmi rendelkezési joggal szemben, a földtulajdon tartozékául tekintette volna. És ha e szerint a kőszénnek szabaddá tétele ellen jogi szempontból csak igen kétes érveléssel lehet élni, e lépés nemzetgazdasági fotossága és haszna kétségtelen, mert épen a kőszén az az ásvány, mely hazánkban az ipar folytonos fejlődésének oly alapföltétele, hogy annak szabad fölkeresését és használatát, kivált munkás kezek hiányában szenvedő honunkban, a földtulajdonos beleegyezésének, tehát önkényének járma alól minden áron föl kell szabadulni. Tudjuk, hogy ama kicsinyes érdekek apostolai, kik e merész jogi reformban az iparszabadság végtelen arányú vívmányait előre sem képesek látni, föl fognak lázadni s különösen a földtulajdonosok szűkkeblű féltékenységét még a communistikus áramlat álveszélyeivel is rémizgetni; legyen azonban elégséges ezeknek megnyugtatására csak anyit prognostikálnunk, hogy kár volna bárkinek is ez intézkedés következményeitől aggó rémkedésben gyötrődni, mert bizony ebben az intézkedésben a tulajdonjog előnyei s nemes kiváltságai is kellőleg fognak respectáltatni. Nevezetesen a földtulajdonos részére kitűzendő egy évi határidő alatt elegendő módja és alkalma lesz magának az újabban is alkotandó bányajogi szabványok megtartása mellett az elsőbbséget minden más idegen előtt biztosítani, amit ha tenni nem bírna, vagy nem akarna, nem lesz oka jogos panaszra, ha ily elkerülhetetlenül szükséges reform, a nemzet összegének különben is eléggé tengő közgazdasági érdekében, mielőbb életbe fog léptettetni. Azt is tudjuk, hogy országgyűlésünk jelen alkotóelemeitől, melyek által minden, csak az ipar- és közgazdászati érdekek nincsenek képviselve, e reformra nézve valami különös enthusiasmust nagy Chauvinismus lenne várni, de szükségesnek tartottuk e korszakos reform mellett sürgető szavunkat már csak azon okból is hallatni, hogy legalább a liberális magyar sajtó jó reputatióját megmentsük a világ előtt. Budapest, okt. 9. A képviselőház mai ülésében a bagatell törvényjavaslat tárgyaltatván, a ház élénk vita után, melyben Csemegi is részt vett, a javaslat 1. §-át nagy többséggel változatlanul elfogadta. A javaslat 2-ik §-a Somsich Pál indítványa folytán oda módosítatott, hogy a szolgabíró megbízható a bíráskodással, ha jogvégzett vagy elméleti bírói, vagy jogtudományi államvizsgát tett, vagy bírói hivatalt viselt. A javaslat lényeges változás nélkül a 20. §-ig tárgyaltatott. Csemegi államtitkár úr Mocsáry ama állításával szemben, hogy a kormány e javaslattal a törvénykezésnek a közigazgatástól való elválasztásának elvét, mit csak legközelebb állított fel.