Magyar Jogász, 1877 (2. évfolyam, 150-300. szám)
1877-10-19 / 241. szám
Második évfolyam 1877. 241. sz. Budapest, péntek, október 19. „MAGYAR JOGÁSZ“ , megjelent minden nap, hétfőt kivéve. „ Előfizetési ár: Egész évre . . . 15 frt. — ; Fél évre .... 7 „ 50 ; Negyed évre . . 4 „ — Hirdetések: . Egy hatodhasábos petitsor egyszeri hirdetéséért 19 kr., kétszer • 16 kr., és többszöri hirdetéséért ( 13 kr., minden beigtatásnál. A bélyegdij külön minden beigtatás ? után 30 kr. osztr. ért. MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP Szerkesztőség és . kiadóhivatal: MIB-u.c3.a,pest, V. Erzsébet tér 14. sz. II. em., ( a hová a lap szellemi részét i ~ illető közleményeken kívül, · í az előfizetési s hirdetési dijak, nemkülönben a beigta■ tandó hirdetmények is küldendők. — Kéziratok csak a › ismert kezektől fogadtat @ nak el. › A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. Közigazgatási codificatiónk. (Két közlemény.) II. Hol áll Magyarország mindezekkel szemben, melyik irányzatot választá vezércsillagául ? kérdénk tegnap. Azt, hogy logikai következetességgel az angol önkormányzati irányt követnék, önámítás nélkül, még ma nem mondhatjuk. Csak legújabb közigazgatási intézményeink s törvényhozásunk rapsodicus alkotásai is mutatják, hogy mi az önkormányzat eszméjét még föl nem fogtuk. Az önkormányzat főkellékei ugyanis, először abban a cselekvési szabadságban nyilatkoznék, miszerint a törvényhatósági, helyi, illetőleg községi igazgatási honpolgárok közvetlenül s egyénenként (singillatm) önmaguk teljesítik; másodszor, hogy az állami s társadalmi közcélokat az egyesülés és társulás jogánál fogva szabadon eszközölhetik; harmadszor, hogy az állam csupán azt az egész államtestet közösen érintő tevékenységet gyakorolja, mely az ország minden részében lehetőleg egyenlően végzendő ; az önigazgatási hatóságok ellenben ama feladatokat, melyek elsősorban csak az illető köteléket érdeklik, s melyek szerint, amint több vagy kevesebb eszköz áll rendelkezésre, különböző arányban valósíthatók. S váljon, hogy vagyunk ezekkel a kellékekkel? Hogy a mi közigazgatási rendszerünkből még ma nagyban hiányzik az önkormányzat valódi szabadsága annak beigazolására csak az 1870: 42-dik t. cikk 2. §-át kell megszólaltatnunk, mely önkormányzatunk legeminensebb orgánumáról azt mondja, hogy a törvényhatóságok azon autonóm testületek, melyek 1) gyakorolják az önkormányzatot; 2) közvetítik az állami közigazgatást; 3) országos s közérdekű ügyek fölött is tanácskozhatnak, vitatkozhatnak sőt, ellenben oly határozatot, mely a költségvetés megállapítására, ingatlan vagyon elidegenítésére, vagy szerzésére, kölcsönvételekre, terhes szerződések kötésére, vagy felbontására s új hivatalok rendszeresítésére vonatkozik — miniszteri jóváhagyás nélkül végre nem hajthat (3-dik §.). Csak ennyiből is látható, hogy törvényhatóságaink még csak látszatával is alig bírnak a valódi autonóm testületeknek, hogy azok végrehajtási joggal s hatalommal semmi fontosabb ügyben sem járhatnak el, s hogy közigazgatási téren, csak vidéki expositurál az állam-kormánynak. De, eltekintve attól, hogy törvényhatósági intézményünk jelen alakjában az autonómia keretén kívül álló bastard szervezetnek tűnik föl, mellőzve, hogy ez intézményben az autonómia és végrehajtó hatalom teljes külön választása mintegy betetőzést nyer, ha meggondoljuk, hogy ezt az intézményt sem a juryk, sem békebíróságok, sem egyleti törvények, sem alkalmas rendőrségi közegek nem istápolják; vastag tudatlanságot árulnak el azok, kik azt hiszik, mintha Magyarország közigazgatása párhuzamosan fejlesztetnék Angolországéval, vagy hogy törvényhozásunk e tekintetben helyes úton járna. Meggyőződésünk szerint ugyanis, a törvényhatóságoknak mint elsőrendű autonóm testületeknek, az önkormányzati szabadság teljes egészéből kellene kiindulniuk. Különben örökös mystificatioban fogunk élni, egyrészről a a municipalis, másrészről a parlamentáris kormányrendszerek iránt. Ezt mondjuk mi s nem sokat törődünk azokkal, kik eme nézettel ellenkezőleg, a Montesquieu-féle hatalmi megosztásból indulnak ki, sőt ezt a végletekig viszik abban a hitben, hogy ezáltal a polgári szabadságnak tesznek szolgálatot, amennyiben a közkormányt saját egységében megszilárdíthatni vélik. Pedig csalatkoznak, rémitő módon csalatkoznak. Mert midőn merőben a külső jelenségek után indulnak s a hatalmi megosztásnak általuk képzelt fejlődési processusában a legkülönbözőbb politikai jelenségek ugyanazon abstract elvre visszavezetve jelennek meg: tapasztalni kénytelenek, miszerint tévedés mindenkor az állami és helyhatósági feladatok egy részének hasonszerűségéből azok teljes azonosságát, s azt következtetni, hogy midőn az állami igazgatás az önkormányzat szabadságát csorbítja, a közszabadságot is nem gyöngítené. Franciaország öszpontosított államigazgatása szolgál ez axióma beigazolására, intő például leginkább ott, hol a közkormány, mint vértódulattól szédelgő ember, örökké csak tántorog, anélkül, hogy végcéljai felé biztos lépésekkel tudna haladni. Szükség, hogy az önkormányzat joga és tudata áthassa s meleg életpezsgésben tartsa a közgazgatás minden rétegét, különben hasonlóvá válik a szélhüdött emberhez. A képviselőház holnapi — péntek — ülésén a cukkot adó törvényjavaslat tárgyalása fog megkezdetni. A javaslatot — mint értesülünk — az ellenzék nem fogja megszavazni. Mailáth György országbíró, mint a pozsonyi országgyűlés egyik legfiatalabb tagjáról b. Fáth Ferenc Veszprém megye főispánja épen most megjelent emlékirataiban következőleg nyilatkozik: „Itt ismerkedtem meg Mailáth Györgygyel, a mostani országbíróval. Ő volt az egyetlen, nálam fiatalabb követ, kit már ekkor nagy tehetségnek tartottak, s a közvélemény nem csalódott. És ha csalódott volna, csak anyiban csalódott, hogy oly roppant tehetség mellett, anyi szorgalmat s munkaképességet, a trónhoz való családi hagyományos hűsége mellett, anyi hazaszeretetet s áldozatkészséget benne a jóakarólag lelkesült közvélemény sem mert remélni. „Ő a legnagyobb itélőtehetség az országban. A nemzetet, ennek jó és rész tulajdonait, az adott viszonyokat, az ok és okozat összefüggését nem ismerte föl senki helyesebben, mint ő. Senki sem választá meg szerencsésebben az időszerűségét annak mikor s mint kelljen mondani? férfias bátorsággal, a hatalom, vagy nemzet irányában, veszélyeztetve az élvezett kegyelmet, vagy népszerűséget is, mint ő. Elismert dolog ez, hisz hosszú életpályája mutatja.“ „Igaz, hogy kétszer meggondolja, míg egyszer valamely eszmét kimond, míg véleményt nyilvánít. De ha megtette, akkor ez az ész és szív, a tudomány és tapasztalat összeműködése folytán cristalizált eszme vagy vélemény.“ „Emlékezzünk vissza az erősített birodalmi tanácsban történtekre. Az ottani, és a mi 61-ki országgyűlésünk alatti nyilvánításaira, sőt egész életének politicai működésére, különösen a múlt 1876. december 16-án az igazságügyminiszterhez a bírói függetlenség és letehetetlenség tárgyában intézett interpellációjára, s feleletére a kapott válaszra, s meg kell vallani, hogy amit róla mondottam, csak halvány vázlata jelleme és szelleme szónoki tehetségének egyformán. „Aki e komoly államférfiút csak most kezdette megismerni, alig hiheti, mily megnyerő nyájas modorral birt, s mint hódított előzékenysége, derültsége által ezelőtt 38 évvel. „Nagy neve, családi összeköttetései, atyjának tekintélye, nagy vagyona, személyes érdemein túl neki nagy fényt, s előnyt kölcsönöztek. De ezen fölényt velem soha sem éreztette; szívesen társalgott, játszott és lovagolt velem , s ha általa kívántam valamely házhoz bejutni, kérésemet mindig előzékeny nyájassággal teljesítette. „Annyit azonban nem voltunk együtt, hogy szives viszonyunk meghitt barátsággá fejlődhetett volna. Mert kedvteléseink, mondhatnám, szenvedélyeink mindegyikünket más irányba vezették. Ő játszhatott nagy pénzben is, én nem, mert nem volt erre elégséges vagyonom. Ő szerette a nagyúri társaságot, hol otthonos volt, én nem. Borzadtam a tolakodás látszatától is. „Én szerettem vadászni, ő nem , mert rövidlátó. Én szerettem a zenét, ő neki ez kevesebb gyönyörűséget szerzett. És így szabad időnket különböző téren töltöttük.“ A közjegyzőség jövője fölött kezdenek már a lajtán túl is desperálni. Olyanformán bánik el a törvényhozás ott is ezen intézménynyel, mint nálunk: folytonosan nyirbálja hatáskörét. Ennek következménye azután az, hogy a jogvégzett fiatal emberek — nem látván kecsegtetőnek a közjegyzői pályát, — nem mennek közjegyzőhöz gyakorlatra, úgy, hogy csak a legritkább esetekben találkoztak a pályázók között olyanok, akik képesek voltak a megkívánt 2 évi közjegyzői gyakorlatot kimutatni. Kénytelen volt ennélfogva a törvényhozás a közjegyzői törvény ezen intézkedését megváltoztatni s kimondani, hogy oly esetekben, midőn két évi közjegyzői praxist kimutatni tudó pályázók nem találkoznak, kinevezhetők olyanok is, kik ezen kellékkel nem bírnak. Budapest, okt. 18. Házasfelek között ajándékozás magán okirat alapján. E kérdésben tegnapelőtt irtunk s jeleztük, hogy a bpesti kir. Ítélőtábla ma fog benne határozni , s tényleg határozott is, megerősítvén 41946/877 sz. a. keletkezett végzésével az e. bíróság intézkedését, mely szerint házas felek között kötött ajándékozási szerződés, tekintet nélkül arra, hogy átadatott-e tényleg az ajándékozás tárgya vagy sem, csak úgy szolgálhat telekkönyvi jogszerzés alapjául, ha azt közjegyző készítette; sőt a királyi Ítélőtábla még más indokot is hoz fel, hangsululyozza ugyanis, hogy az 1874. évi 35. t. c. 54. §. b) pontja csak ingóságok ajándékozására vonatkozik, következéskép eme szakasz ingatlanoknak ajándékozás útján való meg-