Magyar Jogász, 1877 (2. évfolyam, 150-300. szám)
1877-12-21 / 294. szám
„MAGYAR JOGÁSZ“!, megjelen minden nap, hétfőt kivéve. !! Előfizetési ár: Egész évre ... 15 frt. — | Fél évre .... 7 „ 50 j ; Negyed évre . . 4 n — b Hirdetések: Egy hatodhasábos petitsor egy-szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer K 16 kr., és többszöri hirdetéséért ; 13 kr., minden beigtatásnál. A V. bélyegdij külön minden beigtatása után 30 kr. osztr. ért. 294. sz. Második évfolyam 1877. Budapest, péntek, december 21. MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP Szerkesztőség és kiadó - hivatal. Budapest, V. Jozseftér. 3. sz. hová a lap szellemi részét illető közleményeken kívül, az előfizetési s hirdetési dijak, nemkülönben a beigtatandó hirdetmények is küldendők. — Kéziratok csak ismert kezektől fogadtatnak el. A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. Előfizetési fölhívás. A ,Magyar Jogász“ (és Durai Értesítő) jogszaki és közigazgatási napilap mindenekelőtt a magyaroszági ügyvédi kar veszélyeztetett érdekeinek buzgó védője, a helytelen codificáció erélyes ellenese. Érzett hiányt pótol a jogszaki irodalomban, és főleg az ügyvédi osztályra s bírákra nézve mutatkozik valóban nélkülözhetettnek, amennyiben mindennap teljes kivonatát adja a „Budapesti Közlönyének, közli a kir. táblán, a legtöbb stélőszéken és a semmitőszéken előadandó ügyeknek jegyzékét kifüggesztésük előtt, úgy a már elintézettek lajstromát az előadást követő napon, a miként történt eldöntés megjelölésével. Tájékoztató cikkek, tartalmas hírrovat, a külföldi jogélet nevezetesebb mozzanatainak ismertetése, curiai döntvények, törvényszéki csarnok stb. képezik a „Magyar Jogász“ (és Curiai Értesítő) többi tartalmát. A lap előfizetési ára negyedévre 4 frt, félévre 7 frt 50 kr., egész évre 15 frt. Az előfizetési pénzek Budapest, József tér, 3. szám alá küldendők. Lapunk állandó pártolására kérjük mindazokat, akik törhetlenül hű, erélyes elvek tekintetében alkura nem lépő, az igazságot sem zsoldért, sem kedvezésért fel nem áldozó lap nélkülözhetlen voltát felfogni, s azt kellően becsülni is tudják. Kérjük egyúttal tisztelt olvasóinkat, kik előfizetési vagy egyéb díjakkal hátralékban vannak, hogy ebbeli követelésünket az újévig teljesen tisztába hozni szíveskedjenek. A szerkesztőség a vidéki felek bárminemű megbízásában a felebbviteli, valamint elsőfolyamodású fővárosi bíróságok s bármely hatóságnál, mérsékelt díjazás mellett, pontosan s gyorsan eljár. A legújabb enquete. Az igazságügyminisztériumban ismét öszszeült egy bizottság — folytatandó a sisiphusi munkát, a jogi codificáció fölött, melynek se vége, se hoszsza. Most a végrehajtási eljárásról szóló törvényjavaslatot tárgyalják. Ugyanattól a törvénytudótól keletkezettt, ki a legközelebb szőnyegre került javaslatokat csinálta: Teleszky úrtól. És a bizottság tagjai is ugyanazok, kik rendesen mindig szoktak lenni. Daruváry és Manoilovics, Csernák, Tóth és Janitsek stb. örökös Eduard és Kunigunda, Kunigunda és Eduard. El lehet róluk is mondani, miként a francia akadémia titkárairól: „az akadémia örökös titkárai.“ Ők viszont az igazságügyminisztérium örökös codificáló bizottság tagjai. Nem lehet azonban az igazságügyérnek ezt az eljárását komolyan nem venni és némely kritikai észrevételekre nem érdemesíteni. Mindenekelőtt bámulatunkat fejezzük ki ama rendkívül való termékenység fölött, melyet föntnevezett codificátorunk kifejt, s mit tőle a minisztérium igénybe is vesz. Néhány hónap alatt ez már legalább is a harmadik javaslat, melyet ez az úriember producál a codificátió dúsan burjánzó mezején. A polgári perrend-novellát ő készítette, rövid idő alatt; készítette aztán a hagyatékörökösödési eljárást. És most a végrehajtási eljárás került ki műhelyéből. Egyik nagyobb fontosságú tárgy, mint a másik, valamennyi mélyen belevág jogéletünk benső rétegeibe, melyeket a különböző eredetű jog, halmaz törvények és rendeletek, egymásnak ellentmondó szabályzatok s utasítások anyira haoticusokká tettek, hogy azok rendezéséhez, s alapos codificálásához valóban mély buvárlat, nagy tapasztalat és hosszas tanulmányozás szükségeltetik. Itt ez különösen végrehajtási eljárásunkról, mely a jogérvényesítés gyorsaságát — mi egyik legfőbb cél a jog terén — lehetetlenné tevén, kétségtelenül hason európai rendszerek egyik legroszabbikát képezi. Mindezeken túltette magát codificátorunk. Az általa alkotott javaslatok valamivel még több szakaszból állanak, mint a semegi büntető-codexe. És Csemeginek e munkára hét egész esztendő kellett, de Teleszky néhány hét alatt megcsinált minden javaslatot. Nem tudjuk azonban, hogy ne bámuljuk-e inkább a miniszter eljárását? Ő oly könnyen veszi ezeket a nagy jelentőségű reform-munkálatokat, mikép azok elkészítésére föltűnően rövid időt szab. Sőt azt föltételezi, hogy azok jóformán félév alatt alaposan és kielégítően elkészülhetnek. Hogyha oly égető szükséggé váltak ezek a reformok, min teljességgel nem kételkedünk, ha tehát oly sürgősek, néhány havi várakozást sem engedők a munkálatok: miért nem fogtak hozzá már régebben ? Miért hagyták évekig hevertetni az igazságügyéri lomtárban az előmunkálatokat ? Miért változtatták folytonosan a munkarendet, s miért válogattak szüntelenül a kodifikáló személyek között, úgy hogy a kérdésben forgó s fönt említett javaslatok közül valamelyikkel alig lett készen az egyik codificátor, s csakhamar ugyanazzal a munkával már más valaki bizatott meg. Akár a kodifikátor, akár a megbízó miniszter könnyű gondolkozása legyen túlsúlyban, annyi bizonyos, mikép ily eljárás a codificátió iránt való bizalmat meg nem érdemli, annak üdvös sikere iránt a kételyek el nem maradhatnak. Főkép, ha ama feltűnő körülménynyel kell folytonosan találkozunk, hogy a bizottságokba, milyen az itt szóban forgó is, csak a judicatura képviselői hivatnak meg, ellenben az ügyvédek, kik pedig a törvénykezés másik lényeges alkatrészét képezik, egészen mellőztetnek. A miniszter ezen eljárása mindenfelé éles kritikát, átalános rászólást vont magára. Mi az ellen már többször is erélyesen felszólaltunk, sajnos, hogy mégis ismétlődött. Érdemes volna vizsgálni azt, hogy tulajdonképen mi okozza ezt az egyoldalúságot. Az ügyvédek iránt való ellenszenv-e, vagy egyéb érdeke úgy látszik, hogy itt is C s e m e g i ur keze van a játékban, ki nem sziveli a prókátort. Annál komolyabb ez a dolog, mert kétséget nem szenvedhet, hogy a codificationális bizottságok ily egyoldalú alakítása, csakis a codificátió hátrányára szolgálhat. Budapest, dec. 20. A képviselőház ma rövid ülést tartott, melyen K. Nyáry Jenő, a főrendiház jegyzője bejelentette, hogy a főrendek, az indemnityről, a provisoriumról, az újonc állításról s az angol kereskedelmi szerződés meghosszabbításáról szóló javaslatokat elfogadták, (természetesen) változatlanul. A megszavazott javaslatok fölterjesztetnek szentesítés végett. A vámügyi bizottság többsége elfogadta az új vámtarifa javaslatot. Az ellenzék ellene szavazott. A kormánypárt részéről Kautz Gyula (tehát igen illetékes férfiú) támadta meg. A rendőri büntető-törvényjavaslat mint értesülünk, nagyjában készen van, s januárban valószínűleg letétetik a ház asztalára. Legyen vele szerencsésebb a kormány, mint anyi sok más javaslatával. Pest megye közgyűlése ma délelőtt nagyon látogatott volt. Határozatba ment, hogy a tisztújítás január 9-én, a candidatio pedig 7. és 8-án fog megejtetni. Azután megalakíttatott a központi választmány,s a kijelölő bizottság. Az alispáni állomásra két erős concurrens van: Földváry Mihály és Gullner Gyula. Mindkettő független szabadelvű-párti képviselő, nagy párttal a megyében. Gullner ellen fiatal kora szól. Summum jus: summa injuria. E régi mondás igazságát mi sem bizonyítja inkább, mint ama helytelenül alkalmazott rideg, tekintet nélkül való szigor, melylyel a bélyegcsonkítási illetékek az ügyvédektől beszedetnek. Könnyebben lehet az ember adósa uzsorásnak, mint az államkincstárnak. Azonban a szigort alkalmazók tudhatnák, hogy a bélyegcsonkításban rendesen legcsekélyebb részük azoknak van, kik miatta megszenvednek. Hányszor volt már rá eset, hogy benn — az illető hivatalokban— csenetett el a bélyeg; hányszor van rá eset, hogy az ügyvéd könnyelmű segéde nem bélyegzi meg az okmányokat, hanem az ügyvédtől e célra kapott pénzt elsikkasztja. De különben is, van-e ügyvéd, ki tudva leletezteti meg magát, csak azért, hogy egy forint helyet aztán hármat fizessen be. S épen ezen okok miatt szó fér ahhoz a kérlelhetlen szigorhoz, melylyel a csonkított illetékek az ügyvédeken beszedetnek. Megengedjük, hogy ultima analysi felelős a bélyegekért az ügyvéd, de nem tartjuk helyesnek, hogy a felelősségnek ruganyos magyarázatáért oly súlyosan bűnhődjék, hogy a legrövidebb hivatalos útón bánjanak el vele. Positív javaslattal is léphetnénk föl, hogy vége vettessék a jogtalan, vagy legalább is méltánytalan szigornak. Azonban nem akarunk az ügyvédi kamarák elé vágni. Beérjük a figyelem felhívásával, csupán annak adva kifejezést, hogy, ha már leggyakrabban más bűne miatt kell az ügyvédnek fizetnie, legalább részletekben törleszthesse azt az adósságot, melyet nem ő csinált. Elvárjuk kamaráinktól,hi-