Magyar Jogász, 1878 (3. évfolyam, 1-148. szám)

1878-02-23 / 45. szám

III. évfolyam 1878. 45. sz. Budapest, szombat, február 23. ! Egész évre ... 15 frt. —­­ ( Fél évre .... 7 „ 50­­ ' Negyed évre . . . „ — 1 Hirdetések: ( Egy hatodhasábos petitsor egy­ ^ -­szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer ‘­­ 16 kr., és többszöri hirdetéséért \ á 13 kr., minden beigtatásnál. A t ) bélyegdij külön minden beigtatáa !? után 30 kr. osztr. ért. MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP Szerkesztőség és­­ kiadó­­­hivatal: Budapest, V. József tér. 3. sz. , a hová a lap szellemi részét­­ ; illető közleményeken kivül, ) ; az előfizetési s hirdetési di­­j­a­jak, nemkülönben a beigta- c tandó hirdetmények is kül- t­­ dendők. — Kéziratok csak 5 ismert kezektől fogadtat- l nak el. • „MAGYAR JOGÁSZ“ ; e megjelen minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár: A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. A gyámügyi s gondnoksági törvény. I. A gyámsági és gondnoksági ügyek lényege­s illetékessége, átalában. (Folytatás.) Szükségessé vált, hogy a törvényhatóságok központi székeiben fönnálló centralizált gyám­hatóság t­ö­b­b­f­e­l­é oszlassák, vagyis, hogy a köz­ponti árvaszék mellett, amennyire lehet, minden törvényhatóságban több alsóbb fokú gyámhatóság szerveztessék; ezek a felügyelet és munkakör egy részét átvegyék; a felelősséget megoszszák s a ha­gyatéki biróságok helyét a hagyatéki eljárásban ki­pótolják. Tekintve azt, hogy a gyámsági és gondnok­sági, már természeténél fogva tisztán közigaz­gatási ügy, a decentralisátió jelzett elve nyomára jelen alaptörvényünkben a többféle módozatok és szervezetek közül a községi gyámhatóság, a családi tanács és árvaszék intézménye fogadtatott el, mellőztetvén a kerületi gyámha­tóságok meghonosítása, melyek egyrészről a szolga­­birói hivatalhoz, másrészről és legnagyobb mérvben a törvényhatóságok közigazgatási s maguk a törvényhatóságok bizottságai igen compendiose pótolhatnak. Tekintve továbbá azt, hogy a közsé­gek s rendezett tanácsú városok s nagyobb közsé­gek gyámhatóságainak, némely esetekben pedig a családi tanácsok határozataira nézve is, a törvény­­hatósági árvaszékek képeznek másodfokú hatóságot, jelen intézményünkben a községi gyámható­ság szervezetét méltán tekinthetjük súlypont­nak egész rendszerünkben, minthogy különben is a decentralisátió elve e súlyponton valósul meg leg­több kiágazásban. A községi­ gyámhatóság azon az elven alapul, hogy az árva, illetőleg a gyámsági s gond­noksági ügy, mint közügy, első­sorban a község ügye. A községnek érdekében áll, hogy lakosai védelem és támasz nélkül ne álljanak, jó erkölcsű polgárokká váljanak, s vagyonuktól meg ne fosztas­sanak. A községi szegények ellátása a község terhe. A szegényügy és az árvaügy közel állnak egymás­hoz, s a legtöbb esetben együtt járnak. A község leginkább képes a kiskorúak érdekeit biztosítni. Erre ő rendelkezik legtöbb eszközzel. Ismeri az árvát, a­kiről gondoskodnia kell; ismeri a gyámot, akit rendel, ismeri a helyi viszonyokat, melyektől intézkedéseinek hatásköre függ. Az elöljáróság a község körében él; annak minden tagjával eleven érintkezésben áll; közvetlen közelből szemlélheti az árva gondviselését, nevelését, szükségleteit. Is­meri a vagyont, melyet megtartani, növelni vagy fölhasználni szükséges. Ismeri a vagyonra, annak értékére és kezelésére befolyással bíró gazdasági és forgalmi tényezőket. Leghamarabb értesül a gyám mulasztásáról vagy részakarata eljárásáról. Ható­sági beavatkozása azonnal nyilvánulhat, és már azon tudat, hogy akaratának azonnal érvényt sze­rezhet, sok rendetlenségnek veheti elejét. Határoz a községi illetőség fölött, melytől az árva törvény­­hatósági és országos illetősége és ehhez kötött jo­gai függnek. Ő indítja meg erre nézve szükség esetében a kellő tárgyalásokat. Mögötte áll a köz­ségi képviselőtestület és az egész község, mely el­lenőrzi eljárását, fegyelmi hatóságot gyakorol és elég vagyonos, hogy a kárt helyrepótolhassa. A község a gyámhatóságot saját elöljárósága, népesebb helyeken pedig saját árvaszéke által gyako­rolja. Célszerűsége mellett nemcsak az elmélet szól, hanem a gyakorlati élet is. M i 11 e r m a y e r ala­pos tanulmányban vitatta az árvaügy községi keze­lésének üdvös voltát. Schweiz kantonaiban után­­zandó példákat találunk ez oldalról. Szóval, minden adat fényesen tanúskodik a községi gyámhatóság életrevalóságáról a), ha jól alkalmaztatik. II. A magyar gyámhatósági intézmény régi alakja s irodalma. Hogy az Árpádok korában mily rendszerben s alakban gyakoroltatott hazánkban a gyámügyi hatóság s különösen az árvaügyek kezelése, erről ugyan nincsenek kimerítő írásbeli emlékeink, de amennyiben biztosan tudjuk, hogy még ebben a kor­szakban a közigazgatás és jogszolgáltatás a kor­mányzat ugyanazon egy közegeire volt bízva, s hogy míg igazgatásunkban a germán intézmények szolgáltak példányképül, jogszolgáltatásunk s tör­vénykezésünk a római­­ kánon jog elvei és sche­­mái szerint gyakoroltattak, nem lehet kétségbe vonnunk ama föltevés és vélelem jogosultságát, hogy gyámhatóságunk kezelésében leginkább a ró­mai jog szolgált mérvadóul. Ama kezdetleges álladalmi szervezet mellett tehát, melyet monarchiánknak mind első, mind a vegyes házakból származott királyok alatt való kor­szaka fölmutat, ama kérdés meghatározása s el­döntése, hogy tulajdonképen s kivált régibb idők­ben, közigazgatási avvagy bírósági intéz­mény volt-e nálunk a gyámhatósági intézmény, fontossággal nem bírhat, főleg ha meggondoljuk, hogy azokban az időkben, valamint egész Európá­ban, úgy nálunk, az államigazgatás különböző kö­rei s közegei, nem voltak még annyira különvá­lasztva s individualisálva, mint napjainkban, hogy a közjog akkorában még csak csírájában volt minde­nütt, hogy a közigazgatási külön s önálló intézmé­nyek, míg egyrészről tisztán ujabbkori keletűek, nem is előzték meg soha és sehol a bíráskodási intézményeket, hanem amazok vagy kísérték eme­zeket, vagy együttesen ugyanazon keretben s fog­lalatban jelentkeztek mindenütt. Valóban, még Werbőczy korában is alig lehet megkülönböztetni azokat a határvonalakat, melyek a politikai intézményeket a bíróságiaktól elválasztják, még kevésbé pedig a gyámhatóságo­kat s törvényszékeket illetőleg, minthogy a gyám­ügy, tekintve az örökösödés, osztály, hagyaték kér­déseit sat, nem csupán közigazgatási, de törvény­kezési elemeket is foglal magában. Más kérdés az, hogy ha az államtudományok mai tisztultabb fogalma vagy az intézmények mai szakszerű berendezésére s osztályozására támaszkodva azt akarjuk tudni, hogy a maga lényegében bíró­sági avvagy közigazgatási ügy volt-e ha­zánkban hajdan a gyámhatósági, illetőleg árva­­ügy? E kérdésben jelenleg elágazók nálunk a véle­mények. Nem lévén kimerítő s használható j­o­g­­történelmünk s rendkívül szűkölködvén az illető monographiákban, nem bírunk határozott con­­sistens ponttal, s ez okból, majdnem puszta fölte­vések, gyanitások s inductiók alapján egyik fél azt állítja, hogy hazánkban a g­y­á­m- illetőleg á­r­­v­a ü­g­y­bírósági ügy volt mindenkor; a másik fél ellenben ama vélemény mellett harcol, hogy a gyám-­s árvaügy nálunk mindenkor közigazga­tási ügy volt. Ami bennünket illet, amennyiben itt a gyám­­hatósági, illetőleg árvaügynek mint intéz­ménynek, nem annyira jogtörténeti fejlődé­­s­é­t, mint inkább lényegét tekintjük, mi is azt a nézetet osztjuk, hogy a gyám- illetőleg árva­ügy monarchiánk harmadik periódusában (Habs­­burg-osztrák) határozottan közigazgatási ügynek tekintendő. (Folyt köv.) Budapest, febr. 22. A képviselőhöz mai ülése érdektelen volt, mert a coriphaeusok köréből nem volt szükség a föl­­szólalásra. Az ellenzék mindennap hevesebb, köve­­telőbb s a kormánypárt sohasem biztos, miként üt ki a szavazás. Ma is volt egy kis mérkőzés egy nem fontos indítvány fölött, melyben 30 szóval győzött a javaslat előadója. Revandheul aztán Trefort miniszter egyik indítványát elvetet­ték. A 22 §-nál Bittó meg­tette indítványát, hogy a vám­szövetség csak öt s nem tíz évre köttessék. S­o­m­s­i­c­h Pál nagy hévvel védte az indítványt. A legnagyobb mérkőzés tehát holnap lesz. A­mit lapunk tegnapelőtti számában a fő­rendiházról mondottunk, azt ma ismételhetjük. Elol­vastuk a tegnapi ülésről szóló jelentéseket és sajnosan győződtünk meg, hogy sport ott a büntető-codex ép úgy, mint egyéb fontos javaslat. Az átalános részen nagy könnyűséggel átugrat­ván, belementek a detailleokba és csapának ér­dekes vitát a felett, mivel jobb meglőni a nyulat: Lancasterrel-e, vagy Lerocheuvel; azaz hogy mi módon gyakorlatibb a kivégzés: g u i 11 o t i n n a 1 -e, vagy kötéllel. Szakértők nem vettek részt a ta­nácskozáson s igy legfőlebb is azon indok szolgált a kötél mellett, hogy a testcsonkítás inhumanus, decorum-ellenes dolog, s hogy a nyaktilót ide-oda kell szállítani. Ha már egyátalán van szó kivégzésről — a­minek mi elvi ellenségei vagyunk — a bitóra h­o­­zott bűnös látása kellemetlenebb. A kidülledő szemek, elkékülés, kilógó nyelv, rugdalódzás, s egyebek egyátalán nem állnak hátrább, mint a guillotine fájdalmai. Jeles volt ama gróf úr beszé­de is, ki menydörgős istennyilával, vil­lámmal indítványozta a kivégzést, mivel ez „nem fáj“ s rögtöni halált okoz. Ezen indítvány jó, hogy el nem fogadtatott, mert akkor nem leendett „r­e­t­­tentő“ példa és sok öngyilkos­ candidátus folya­modott volna az államhoz, hogy végezze ki „fájda­lom nélkül.“ Volt olyan szónok is, a­ki golyót ja­vasolt. Mindebből az tűnik ki, hogy a főrendek nem állnak azon a magaslaton, hogy tényezőt képezzenek a törvényhozásban. Nem győztük különben eléggé ismételni, hogy kivételeket teszünk, de nem sze­retjük, ha a kivételek kedvéért alkot­ta­­tik szabály. Az általunk már felhozott hiányokhoz most egy újabbat csatolhatunk, mely szintén a főrendek­től vár orvoslást, valószínűleg hiába. A legmeg­­csontosodottabb félhivatalos lap figyelmeztet a 366. §-ra, melynek szövege igy hangzik: A ki régi kincset (pénzt, ékszert, drágaságot) a­ „Község Lapja“ Szerkesztő Doroghi M­é­­s­zár­os Károly. Budapest, 1875. 13. szám.

Next