Magyar Jogász, 1878 (3. évfolyam, 1-148. szám)
1878-02-23 / 45. szám
III. évfolyam 1878. 45. sz. Budapest, szombat, február 23. ! Egész évre ... 15 frt. — ( Fél évre .... 7 „ 50 ' Negyed évre . . . „ — 1 Hirdetések: ( Egy hatodhasábos petitsor egy ^ -szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer ‘ 16 kr., és többszöri hirdetéséért \ á 13 kr., minden beigtatásnál. A t ) bélyegdij külön minden beigtatáa !? után 30 kr. osztr. ért. MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, V. József tér. 3. sz. , a hová a lap szellemi részét ; illető közleményeken kivül, ) ; az előfizetési s hirdetési dijajak, nemkülönben a beigta- c tandó hirdetmények is kül- t dendők. — Kéziratok csak 5 ismert kezektől fogadtat- l nak el. • „MAGYAR JOGÁSZ“ ; e megjelen minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár: A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. A gyámügyi s gondnoksági törvény. I. A gyámsági és gondnoksági ügyek lényeges illetékessége, átalában. (Folytatás.) Szükségessé vált, hogy a törvényhatóságok központi székeiben fönnálló centralizált gyámhatóság többfelé oszlassák, vagyis, hogy a központi árvaszék mellett, amennyire lehet, minden törvényhatóságban több alsóbb fokú gyámhatóság szerveztessék; ezek a felügyelet és munkakör egy részét átvegyék; a felelősséget megoszszák s a hagyatéki biróságok helyét a hagyatéki eljárásban kipótolják. Tekintve azt, hogy a gyámsági és gondnoksági, már természeténél fogva tisztán közigazgatási ügy, a decentralisátió jelzett elve nyomára jelen alaptörvényünkben a többféle módozatok és szervezetek közül a községi gyámhatóság, a családi tanács és árvaszék intézménye fogadtatott el, mellőztetvén a kerületi gyámhatóságok meghonosítása, melyek egyrészről a szolgabirói hivatalhoz, másrészről és legnagyobb mérvben a törvényhatóságok közigazgatási s maguk a törvényhatóságok bizottságai igen compendiose pótolhatnak. Tekintve továbbá azt, hogy a községek s rendezett tanácsú városok s nagyobb községek gyámhatóságainak, némely esetekben pedig a családi tanácsok határozataira nézve is, a törvényhatósági árvaszékek képeznek másodfokú hatóságot, jelen intézményünkben a községi gyámhatóság szervezetét méltán tekinthetjük súlypontnak egész rendszerünkben, minthogy különben is a decentralisátió elve e súlyponton valósul meg legtöbb kiágazásban. A községi gyámhatóság azon az elven alapul, hogy az árva, illetőleg a gyámsági s gondnoksági ügy, mint közügy, elsősorban a község ügye. A községnek érdekében áll, hogy lakosai védelem és támasz nélkül ne álljanak, jó erkölcsű polgárokká váljanak, s vagyonuktól meg ne fosztassanak. A községi szegények ellátása a község terhe. A szegényügy és az árvaügy közel állnak egymáshoz, s a legtöbb esetben együtt járnak. A község leginkább képes a kiskorúak érdekeit biztosítni. Erre ő rendelkezik legtöbb eszközzel. Ismeri az árvát, akiről gondoskodnia kell; ismeri a gyámot, akit rendel, ismeri a helyi viszonyokat, melyektől intézkedéseinek hatásköre függ. Az elöljáróság a község körében él; annak minden tagjával eleven érintkezésben áll; közvetlen közelből szemlélheti az árva gondviselését, nevelését, szükségleteit. Ismeri a vagyont, melyet megtartani, növelni vagy fölhasználni szükséges. Ismeri a vagyonra, annak értékére és kezelésére befolyással bíró gazdasági és forgalmi tényezőket. Leghamarabb értesül a gyám mulasztásáról vagy részakarata eljárásáról. Hatósági beavatkozása azonnal nyilvánulhat, és már azon tudat, hogy akaratának azonnal érvényt szerezhet, sok rendetlenségnek veheti elejét. Határoz a községi illetőség fölött, melytől az árva törvényhatósági és országos illetősége és ehhez kötött jogai függnek. Ő indítja meg erre nézve szükség esetében a kellő tárgyalásokat. Mögötte áll a községi képviselőtestület és az egész község, mely ellenőrzi eljárását, fegyelmi hatóságot gyakorol és elég vagyonos, hogy a kárt helyrepótolhassa. A község a gyámhatóságot saját elöljárósága, népesebb helyeken pedig saját árvaszéke által gyakorolja. Célszerűsége mellett nemcsak az elmélet szól, hanem a gyakorlati élet is. M i 11 e r m a y e r alapos tanulmányban vitatta az árvaügy községi kezelésének üdvös voltát. Schweiz kantonaiban utánzandó példákat találunk ez oldalról. Szóval, minden adat fényesen tanúskodik a községi gyámhatóság életrevalóságáról a), ha jól alkalmaztatik. II. A magyar gyámhatósági intézmény régi alakja s irodalma. Hogy az Árpádok korában mily rendszerben s alakban gyakoroltatott hazánkban a gyámügyi hatóság s különösen az árvaügyek kezelése, erről ugyan nincsenek kimerítő írásbeli emlékeink, de amennyiben biztosan tudjuk, hogy még ebben a korszakban a közigazgatás és jogszolgáltatás a kormányzat ugyanazon egy közegeire volt bízva, s hogy míg igazgatásunkban a germán intézmények szolgáltak példányképül, jogszolgáltatásunk s törvénykezésünk a római kánon jog elvei és schemái szerint gyakoroltattak, nem lehet kétségbe vonnunk ama föltevés és vélelem jogosultságát, hogy gyámhatóságunk kezelésében leginkább a római jog szolgált mérvadóul. Ama kezdetleges álladalmi szervezet mellett tehát, melyet monarchiánknak mind első, mind a vegyes házakból származott királyok alatt való korszaka fölmutat, ama kérdés meghatározása s eldöntése, hogy tulajdonképen s kivált régibb időkben, közigazgatási avvagy bírósági intézmény volt-e nálunk a gyámhatósági intézmény, fontossággal nem bírhat, főleg ha meggondoljuk, hogy azokban az időkben, valamint egész Európában, úgy nálunk, az államigazgatás különböző körei s közegei, nem voltak még annyira különválasztva s individualisálva, mint napjainkban, hogy a közjog akkorában még csak csírájában volt mindenütt, hogy a közigazgatási külön s önálló intézmények, míg egyrészről tisztán ujabbkori keletűek, nem is előzték meg soha és sehol a bíráskodási intézményeket, hanem amazok vagy kísérték emezeket, vagy együttesen ugyanazon keretben s foglalatban jelentkeztek mindenütt. Valóban, még Werbőczy korában is alig lehet megkülönböztetni azokat a határvonalakat, melyek a politikai intézményeket a bíróságiaktól elválasztják, még kevésbé pedig a gyámhatóságokat s törvényszékeket illetőleg, minthogy a gyámügy, tekintve az örökösödés, osztály, hagyaték kérdéseit sat, nem csupán közigazgatási, de törvénykezési elemeket is foglal magában. Más kérdés az, hogy ha az államtudományok mai tisztultabb fogalma vagy az intézmények mai szakszerű berendezésére s osztályozására támaszkodva azt akarjuk tudni, hogy a maga lényegében bírósági avvagy közigazgatási ügy volt-e hazánkban hajdan a gyámhatósági, illetőleg árvaügy? E kérdésben jelenleg elágazók nálunk a vélemények. Nem lévén kimerítő s használható jogtörténelmünk s rendkívül szűkölködvén az illető monographiákban, nem bírunk határozott consistens ponttal, s ez okból, majdnem puszta föltevések, gyanitások s inductiók alapján egyik fél azt állítja, hogy hazánkban a gyám- illetőleg árva ügybírósági ügy volt mindenkor; a másik fél ellenben ama vélemény mellett harcol, hogy a gyám-s árvaügy nálunk mindenkor közigazgatási ügy volt. Ami bennünket illet, amennyiben itt a gyámhatósági, illetőleg árvaügynek mint intézménynek, nem annyira jogtörténeti fejlődését, mint inkább lényegét tekintjük, mi is azt a nézetet osztjuk, hogy a gyám- illetőleg árvaügy monarchiánk harmadik periódusában (Habsburg-osztrák) határozottan közigazgatási ügynek tekintendő. (Folyt köv.) Budapest, febr. 22. A képviselőhöz mai ülése érdektelen volt, mert a coriphaeusok köréből nem volt szükség a fölszólalásra. Az ellenzék mindennap hevesebb, követelőbb s a kormánypárt sohasem biztos, miként üt ki a szavazás. Ma is volt egy kis mérkőzés egy nem fontos indítvány fölött, melyben 30 szóval győzött a javaslat előadója. Revandheul aztán Trefort miniszter egyik indítványát elvetették. A 22 §-nál Bittó megtette indítványát, hogy a vámszövetség csak öt s nem tíz évre köttessék. Somsich Pál nagy hévvel védte az indítványt. A legnagyobb mérkőzés tehát holnap lesz. Amit lapunk tegnapelőtti számában a főrendiházról mondottunk, azt ma ismételhetjük. Elolvastuk a tegnapi ülésről szóló jelentéseket és sajnosan győződtünk meg, hogy sport ott a büntető-codex ép úgy, mint egyéb fontos javaslat. Az átalános részen nagy könnyűséggel átugratván, belementek a detailleokba és csapának érdekes vitát a felett, mivel jobb meglőni a nyulat: Lancasterrel-e, vagy Lerocheuvel; azaz hogy mi módon gyakorlatibb a kivégzés: g u i 11 o t i n n a 1 -e, vagy kötéllel. Szakértők nem vettek részt a tanácskozáson s igy legfőlebb is azon indok szolgált a kötél mellett, hogy a testcsonkítás inhumanus, decorum-ellenes dolog, s hogy a nyaktilót ide-oda kell szállítani. Ha már egyátalán van szó kivégzésről — aminek mi elvi ellenségei vagyunk — a bitóra hozott bűnös látása kellemetlenebb. A kidülledő szemek, elkékülés, kilógó nyelv, rugdalódzás, s egyebek egyátalán nem állnak hátrább, mint a guillotine fájdalmai. Jeles volt ama gróf úr beszéde is, ki menydörgős istennyilával, villámmal indítványozta a kivégzést, mivel ez „nem fáj“ s rögtöni halált okoz. Ezen indítvány jó, hogy el nem fogadtatott, mert akkor nem leendett „rettentő“ példa és sok öngyilkos candidátus folyamodott volna az államhoz, hogy végezze ki „fájdalom nélkül.“ Volt olyan szónok is, aki golyót javasolt. Mindebből az tűnik ki, hogy a főrendek nem állnak azon a magaslaton, hogy tényezőt képezzenek a törvényhozásban. Nem győztük különben eléggé ismételni, hogy kivételeket teszünk, de nem szeretjük, ha a kivételek kedvéért alkottatik szabály. Az általunk már felhozott hiányokhoz most egy újabbat csatolhatunk, mely szintén a főrendektől vár orvoslást, valószínűleg hiába. A legmegcsontosodottabb félhivatalos lap figyelmeztet a 366. §-ra, melynek szövege igy hangzik: A ki régi kincset (pénzt, ékszert, drágaságot) a „Község Lapja“ Szerkesztő Doroghi Mészáros Károly. Budapest, 1875. 13. szám.