Magyar Jogász, 1878 (3. évfolyam, 149-300. szám)
1878-08-02 / 176. szám
Ugyanezt a javaslatot hoztuk mi lapunknak még múlt évi számaiban. A különfélék rovatában közöl egy esetet a bagatell-törvény köréből, hogy ugyanis a semmitőszék illetékességi kérdésekben közbevetett semmiségi panaszok folytán számos esetben kimondotta, hogy ilyen meg olyan ügy a követelési összeg szerint nem tartozik a sommás, hanem a községi bíráskodás elé. A rendes bírák ennélfogva azokban a bizonyos ügyekben el nem járhatván, a feleket a községi bírák elé utasították. Hanem ezen gatyás praetoroknak nem tetszett, hogy valaki rájuk „parancsolja“, hogy ők ítéljenek; úgy találták, hogy ezen ügyek nem tartoznak a bölcs községi bíróság elé. És mivel a járásbíró a törvény 25. §-a értelmében csak a községi bíró érdemleges eljárása után veheti fel az ügyet, nincs a törvény szerint módjában a községi bírót illetékességére szorítani. A mindenütt elutasított boldogtalan felek valamennyi környékbeli jogtudóstól tanácsot kértek, akik nagy fejcsóválás közt csak azt mondották, hogy lesz ez baj, de a községi bíró jogorvoslat nélkül határoz illetősége fölött. Végre a felek a szolgabiróhoz ezen administrationális gondviseléshez fordultak, aki látván, hogy az eset épen a választás küszöbén részvért szül, a hajdúval megüzente: ha a községi elöljáróság nem jár az ügyben el, 48 órára elcsukatja és azonkívül senkit sem hivat meg az elöljáróságtól a képviselő beszámoló beszéde után tartandó díszlakomára. (Ez a legnagyobb rubrika. Szerk.) Ez utóbbi érv hatott; a községi bíróság „staute pede“ ítéletet hozott. A szolgabíró volt legalkalmatosabb közeg, aki a bírósági negatív illetékességi összeütközését a leghathatósabb módon megoldotta. Nemde dicső egy állapot ez. Hol a földgömbön van még oly kiváló igazságügyi szervezet, hogy a legfelsőbb biró által hozott határozaton akármelyik drótos tótoktól vagy sertéshajcsároktól lakott, írást és olvasást alig tudó biró kifoghat és azt semmibe sem veheti. A községi biró saját illetősége tekintetében épen olyan végső instantia e szerint, mint a semmitőszék az összes magyarországi bíróságokra. Egy rangban áll tehát minden községi bíró e tekintetben a semmitőszékkel. Egy másik gyönyörűsége ezen törvénynek az 56. §., mely szerint az igazolási keresetet a helyben lakó fél az elmulasztott határnaptól számított 8 nap alatt tartozik beterjeszteni. A másutt lakó félről azonban a törvény bölcsessége hallgat, így történt, hogy márczius első napjain tárgyalt ügyben a bíróság harmadik határban lakó fél igazolásának most július hó végén adott helyet, mert a törvény határidő tekintetében a bírót nem korlátolja. Kereshetőség a birtokrendezésben. Nem kevésbé fontosnak mondottuk tegnap azt a kérdés, hogy városokban és szabad kerületekben kérítve van-e minden egyes közbirtokos, akár köz- haszonvételek, akár a birtoktagosításra nézve kereshetőségi jogra? — E kérdés megoldására szintén hiányozván tételes törvényeink, megígértük, hogy véleményünket ebben a dologban is elmondjuk. Hogy a kereshetőség egyik föltételét itt is a jogi személyiség kellékei s a birtokképesség határozzák meg, azt tudhatja mindenki. Találkoznak azonban, kik ezen vezérszavak fogalmát és jelentőségét birtokos, birtokossági jog nem azon elvont s átalános értelemben veszik, mint azt a magyar tételes jog, különösen pedig az 1840: XXX. t.-cz. 1. §-a kifejezi. Ám, hogy kit kelljen valódi és kifogástalan birtokosnak tekinteni, eziránt nagyon megoszlók s átalában tévesek a nézetek. Sokan azt tartják, hogy csak az a birtokos (különösen magyar felfogás szerint) kinek külső és gazdasági mivelés allatt álló terjedelmes, szántóföldei, rétei, kaszálói sat, vannak és hogy ennélfogva sem azok, kik csupán házzal és belső telki állományával, sem azok, kik bevett helyi szokás vagy gyakorlat szerint a közös haszonvételekben is részesek; sem azok, kik eredet vagy leszármazás útján bírnak ugyan jogczimmel, de tettleges és reál javakkal nem, birtokosokul nem lennének tekinthetők s igy olyanul sem, kik az imént idézett törvény értelmében kereshetőségi jogosultságra képesitvék. E félszegség azon a gyenge felfogáson alapszik, hogy birtokos csak az, akinek birtoka van; minélfogva csak a külsőség s ezekből is csak az egyéni tulajdont képező állomány a birtok és hogy sem a belsőség, sem a közösbeli illetőség nem az. E szerint tehát a ház, házhely, a belsőség, kert, udvartelek nem képeznek birtokot. Hogy ezen nézet minden jogbölcsészeti alapot nélkülöz és merőben a magyar törvéények ignorantiáján alapszik, ezennel kimutatjuk. jellőzve itt a tulajdonnak-dominium és birtoknak-possessio régibb s újabb elméletét (L. Savigny: Recht des Besitzes. 1837., Scheurr Adolf: A római jog elvei. 78. §) csak a végleg megállapított s elfogadott fogalmat állítjuk föl röviden, hogy aszerint a magyar törvény jogtételeit elemezhessük. A tulajdon és birtok lényegét tekintve, a tulajdon a javnak és dolognak a személyhez való oly viszonya, mely szerint valamely tárgy, emennek korlátlan és kizáró uralma alá van vetve. Az ezen jogviszonynak megfelő tényleges állapot a birtok, mely a polgári jogban valamely tulajdonnak a teljes gyakorlását és használatát föltételezi. Ily értelmezést adott már régibb jogunk is Werbőczy szerint a birtokról (Tripart I. R. 24. ez. V. e. 68. 78. III. 21.) Birtoknak nevezzük továbbá azon jogokat és nem testi tárgyakat is, melyeknek csak haszonvételeiben részesülünk, mint például az öröklési jog, vadászati, halászati, legeltetési, fajzási sat. haszonvételi jog. (Huszty: Libr. II. Tit. 3. §. 1.) A birtoknak tehát több és különféle tárgyai vannak, mint ezt értekezésünk már bővebben is kimutattuk. Magyarországon az 1832/6. XII. t.-cz.-nek 6. §-a a belsőséget világosan belső telki birtoknak nevezi s a közös haszonvételek szabályozásában a haszonvételek arányának alapjául vette, midőn rendeli: „kinek-kinek belsőtelki birtokát a közös gyepből tett foglalások és egyéb belsőtelki birtokká fordított külső birtokrészeknek is kihagyásával, földmérő által kelletik fölméretni.“ Ugyan a törvény 2. §-a nem csak a házakat, de még a házhelyeket s ezek tartozmányait is aránykulcsul veszi, miből következik; hogy miután az arányosításnak tárgya és kulcsa különben sem lehet más, mint bizonyára valamely birtok, ha már a puszta házhely is birtoknak tekintendő, annál inkább a házak, ha azok tartozmányokkal ellátva és lakosokkal megülve is valának vagy vannak De hogy is ne lenne a ház vagy házhely birtok, midőn ugyancsak törvényünk 9. §-a azt rendeli, hogy minden nemesi udvartelek rendszerint két, vagy a körülmények szerint, három házhelynek vétessék föl. Világos, hogy itt a házhelyek csak surrogatumai az udvartelkek curiának, és hogy ha az udvartelkek már ez ipso csak birtokok lehetnek, önmagától következik, hogy a ház és házhely is birtok. Következik továbbá, hogy ha valakinek háza vagy házhelye van, az kétségtelenül birtokos, a minthogy azok, kik csupán házat birnak, a magyar nyelv paradigmái szerint is: „házbirtokosnak“ szoktak neveztetni. Birtok tehát kétségtelenül, a ház- és házhely, annál inkább, mivel a magyar nyelv és törvényes szavak alatt nem puszta fogalmakat, hanem tárgyilagos javakat ért, vagyis jószágot, ami nem lég, nem füst, nem pára és nem csillámló fény, hanem megfogható, látható tárgy és vagyon. Következéskép, ha birtok a ház és a házhely, annak tulajdonosa vagy használója is birtokos; és ha birtokos, mint ilyen, a közös haszonvételek szabályozásában bír kereshetőségi joggal, de kell is, hogy bírjon. Ezek után önként azon kérdés merül föl, hogy váljon bir-e minden egyes birtokos a jelen esetben kereshetőségi joggal vagy csak a törzsbirtokos? E kérdés szintén többféle magyarászatra szolgáltat okot, mivel a törzsbirtokosok képezik jogi kifejezés szerint az osztály, örökösödés, f AICIA, Oroszosán. A háremnek titkai nincsenek jobban elfedve a gyaurok előtt, mint Oroszország társadalmi élete. E végtelen nagy birodalom, melynek határait nem ismeri sem a czár, sem a pétervári földrajzi intézet, mely a népek tarka tömkelegét öleli magába, annyi eredetiséggel rendelkezik, amennyi elég lenne az egész művelt világnak. Az utazók csak felületesen írnak az oroszok specialitásairól, regényíróik nem nyúlnak be a nép életébe, hogy megismertessék a sajátságos világot. Bedecker pedig épen nem akadt még, aki bebarangolja a kék menyét lakta sivatagokat, hegyeket, völgyeket. Egyes dolgokból azonban már lehet következtetni az orosz társadalmi életre. Sok került az utóbbi évekből is, különösen Sassulus Vjera fegyverének eldördülte óta, ami új világításban tünteti fel a Rurikok jogora alatt élő népeket. Mi most egyetlen vonással az igazságszolgáltatást akarjuk megismertetni. Nem Pétervárról, Moszkvából, Kiewből veszszük történetünket, mert ott már a bevándorolt németség, melynek ubi bene, ibi patria és más fajok, de különösen amiatt, hogy sok a kereskedő, civilizálódtak az emberek valamennyire és legfelebb is azt teszik, hogy a törvényszék által felmentettet rendőrség várja kocsijával, hogy a szabadság, Szibériába szállítsa. Szólunk egy esetről, mely ott történt a „kis oroszok“ között. Ebben a tartományban, t. i. Kis Oroszországban sok e vagyonos ember. Aki közülök születésre nézve is kiválik, az mindegyik egy-egy kis czár. Pavlov Pavlovits azok közé tartozott, akik nagyon sok vagyont örököltek és még többet szereztek. Kereskedő volt az atyja, ő se vitte feljebb. A párisi Sipler & Pongor czéggel is egyenes öszszeköttetésben állott. Lakott pedig Erdotz nevű faluban, jobban mondva annak a végén egy gyönyörű dombon. Nincs olyan európai kényelem, ami Pavlov Pavlovitsnál fel ne lett volna található. A derék ur nem élt treberrel, hanem eurageauval, piperinnel, chartreussel, benedictinerrel és nem kökényből fejtette a bort, hanem élvezte a Lafittet, rajnai borokat, madeiráit, xeresit, cyprusit és mindenek felett a champagneit. Lakosztálya úgy volt berendezve, hogy megirigyelheti vala az ezer egy éj bármely hőse. Termeiben puha perzsa szőnyegek elnyomák a szerelmi sóhajt; chinai vázák disziték a szobák sarkait; török sopkák, amerikai kerevetek s a comfort minden igényeit kielégítő bútorok voltak szobáiban. Titkos kárpit ajtókon illatos, világlehelettel nehéz szobákba lehetett jutni, melyek közepén arany halak fürgélkedtek a kristálytiszta szökőkút gyöngyöző vizében. Ezrekbe kerülő menyezetek, nyugágyak, illatszerek mutatták, hogy e helyeken jól szokott mulatni a ház ura, midőn a vadbőröket eladta. Természetes dolog, hogy paradicsomával nem dicsekedett Pavlov Pavlovits, mert könnyen fülébe mehetett volna Tscsukoff herczegnek. Abból pedig az a baj származhatott volna, hogy simpliciter megfosztotta volna birtokától. Hátha még azt is megtudta volna a vidék kis királya, hogy Pavlov Pavlovitsnak nincs felesége, hanem háremet tart. Pedig úgy volt valósággal. A millionárius kereskedő jártában keltében összeszedett egy tuczat „feleséget“ s azokkal élvezte a siralom völgyének kábító gyönyöreit. Mikor megelégelte őket, visszaszállította azon tájakra, ahonnan elvitte, gazdagokká tette s kicserélte másokkal. Mily rettenetes bűn az: egy orthodox orosznak — háremet tartani s igy a földön anticipálni a tulvilági örömöket. Ha megtudná Tscsukoff herczeg! És hát megtudta. Borzasztó állapot. A herczeg gyermekkorában a jámbor orosz szerzetesek között nevelkedett és mikor három esztendeig katona volt, akkor is egy régiments pópa volt oldalánál, nehogy eltérjen lelke az istentől s a czártól! Valaki besúgta neki, hogy furcsa dolgot látott egyszer, mikor bátorsága volt étet belesni Pavilov Pavlovits fölülről világított szobáiba. Tizenkét angyali szépségű szűz tánczolta körül Pavlovitsot, ki középen bort ivott, hosszú nyakú poharakból ; egyszer-másszor egy-egy angyal is nagyot ülte a poharakon, kiket aztán a jó Pavlovits megcsípett, ahol épen ért. Harmincz katonájával rontott egy éjjel Tscsukoff herczeg Pavlovits paradicsomára. A ház ura nem védhette magát azon egyszerű okból sem, mert részeg volt, mint a csap. A herczeg elfoglalta a kastélyt és felfürkészett mindent. Amulettejéhez kapkodott, hogy kisértetbe ne essék, mikor azokat a villogó szemű leányokat, azzal a kínálkozó kényelemmel megpillantotta. De hideg maradt, mint a jég. Lefeküdt egy asztalra, körbe állittata a katonaságot és megmagyarázta nekik, milyen borzzasztó vétket követett el az a gyalázatos Pavlovits. S így megbántani az istent s a minden oroszok czárját! És ki tette? Egy kereskedő! Ez boszut kíván. Másnap reggel a szigorú erkölcsű Tscsukoff herczeg kivitette a lakásból Pavlovitsot, megkötöztette. Aztán leüttette a fejét és elásatta, betapostatta. Az erkölcstelenség, vallástalanság meg volt boszulva. Ő pedig elfoglalta Pavlovits paradicsomát és még az éjjel ott borozott, ott hált. És el sem is ment onnét, míg a drága italokból, a leányok szépségéből tartott. Hanem akkor egyenesen a pokolba ment, mert férfi korának delén elerőtlenedve meghalt. Ilyen Oroszországban az igazságszolgáltatás.