Magyar Jogász, 1878 (3. évfolyam, 149-300. szám)

1878-08-04 / 178. szám

III. évfolyam 1878. 178. sz. Budapest, vasárnap augusztus 4. A. „MAGYAR JOGÁSZ“­ megjelen minden nap, httftt kitéve. Előfizetési ár: Egész évre ... 15 fi­t. — ‹ Fél évre .... 7 „ 50 ! Negyed évre . . 4 „ — › Hirdetések: Egy hatodhasábos pon­tsor egy­­szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer­i 16 kr., és többszöri hirdetéséért­­ 13 kr., minden beigtatásnál. A­­ bélyegdij külön minden beigtatáa­­­a után 30 kr. osztr. ért. MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP Szerkesztőség és kiadó­­­hivatal, Budapest, V. Józseftér 3. §2. hová a lap szellemi részét illető közleményeken kivül, az előfizetési s hirdetési di­jak, nemkülönben a beigta­­tandó hirdetmények is kül­dendők. — Kéziratok csak ismert kezektől fogadtat­nak el A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. A korcsmáltatási és italmérési jog meg­váltása. — Két czikk. — I. A regale-jog legtöbb tárgyait önhatalmával szüntette meg az idő; másrészről osztott koncrczá tévé a már nagyrészben végbement úrbéri rende­zés, míg ismét a szabad ipar áramlata, mely kor­látokat hazánkban is alig ismer már, elnyelte; a kereskedés, ipar, magánüzlet és közforgalom körébe ragadta anélkül, hogy a kárpótlást követelő recla­­mátiót vagy a szabályozásból eredő hasznok súlyát tekintetbe vette volna. Mert, mellőzve a regale-jognak azon nemeit és tárgyait, melyek a bordézsmaszedés, hasmérés, bolt­ takfa, malomállíthatás, vásárjog, sütőpénzsze­dés, halászati és vadászati kiváltságok által gyako­roltattak : a regale-jog régibb dús galyzatu fája ma már annyira le van tarolva, mint a Ferroi szent fa, mely csak egyetlen egy gyökérből szívja élet­nedvét. Regáléink ezen egyetlen gyökere a korcs­máltatási illetőleg az italmérési jog, mely leg­­utóló maradványa hűbéri kiváltságainknak s mely, hogy oly tartós és szívós élettel bir hogy az urbériségeket is mind túlélte, nem egyébnek tulajdonítható mint annak, hogy az ősi kiváltságok ezen egyedül gyümölcsöző gyökerét, csakugyan leg­hőbb gonddal is ápolgattuk, anyai buzgalommal dé­delgettük. S e föltűnő buzgóság, e kiváló ragaszko­dás az italmérési jog kiváltságának föntartásához, nagyon is természetes okokból származik. Nem szabad ugyanis ignorálnunk azt, hogy most, midőn a volt kiváltságos magyar birtokos osztálynak már sem földje, sem jobbágya, sem re­­manentiája, sem urbérváltsági obligatiója, sem bor­­dézsmája, sem ipara, sem tudománya, sem hitele, sem végre valami különös virtuális joga nincs: egyedüli reményhorgonya és támasza, honnan még valamit vár s mely tán a jelen része és hul­lámai közt mentőcsornakául is szolgálhat — a korcsmáltatási, az italmérési jog. Fontos e jog az egyes volt kiváltságos birto­kosokra, kiválólag az elszegényedett kir. városok és kiváltságos kerületi községekre nézve is, mert hi­szen látjuk és naponkint tapasztaljuk, hogy míg az adók az állami és községi terhek dagálya sem­mi korlátot nem ismerve, mindinkább emelkedik, a városok és községek javai hasonló mérvben pusz­tulnak, jövedelmei és bevételi oly forrásai, melyek helyi közérdekek előmozdítására szolgálnának, ijesztő arányban apadoznak, úgy hogy az ital­mérési jog, még ezen városok és községekre nézve is életkérdést képez. E kérdésnek helyes, igazságos, nemzetgazda­ságilag kívánatos és a tulajdonjog szempontjából kifogásolhatlan megoldása tehát, valamint az egyes közbirtokosok, úgy a városok és községekre nézve is kiszámíthatatlan horderejű feladat. De nekünk úgy látszik, hogy a kormány a maga törvényjavaslatában ezen fontos tekinteteket, kivált a városok és szabad kerületi községek érde­keit és jogviszonyait illetőleg nem vette tekintet­be. Hibás felfogásnak tartjuk nevezetesen azt, hogy a kormány törvényjavaslói itt is a volt urbériségek megváltásának szempontjából indultak ki s az egyes közbirtokosok, városok és községek érdekeit s igé­nyeit nem annyira a tulajdonjog követelmé­nyei, mint a hűbéri viszonyok exigenciái szerint mérlegelők. Azt képzelik, mintha még ma is 1848- ban élnénk. A kormány vezérelvei t. i. következők. Az italmérési jog, mint kisebb királyi haszonvétel meg­szűnik és jövőre az italmérés — föntartatván az ipar­hatóság felügyeleti joga — csak a község által gya­korolható. Az eddigi jogosítottak illetőleg jogutó­daik, a megszűnt haszonért kárpótoltatnak, mely megállapított kárpótlást épen ezért a község tarto­zik fizetni. Kárpótlást nem követelhetnek: a) azon községek, szabad kir. városok, mező­városok és faluk, melyek az italmérés kizárólagos jogát már eddig is gyakorolják, akár szabadalom, akár megváltás, illetőleg vétel által szerezték meg azt; b) azon közbirtokosságok, melyekben már eddig is az italmérési jog gyakorlatából a jöve­delem nem egyes birtokosok részére, hanem kizá­rólag községi czélokra fordíttatott; c) a puszták tulajdonosai; d) azon községek, melyek az 1868. XI-dik t.-cz. 2-ik §-a szerint bort mértek. A jogosítottak kifizetése a szerint történik, miként az 1868: XXIX. t.-cz. alapján a szőllőbir­­tokosok tartozásainak megváltásánál eszközöltetett. Tudniillik a váltságösszeg közvetítése országos se­gély által fogna eszközöltetni. E közvetítés abban állna, hogy a volt jogosított illetőleg a közbirto­kosok, a részekre megállapított váltságösszeg ere­jéig, e czélra kibocsátandó jelzálogos váltsági köt­vényekkel fognának egyszerre kielégíttetni, váltság­­tartozásukat, mint az államadót, törlesztés utján az ország pénztárába fizetik. (1868. 29-ik t.-cz. 4. §.) A törlesztési járadékok pontos le­fizetéséért pedig a közönség, a közve­títő állampénztárnak minden vagyo­nával kezeskedik. Lássuk csak, mi ezeknek a valódi értelme. Budapest, aug. 3. A választások iránt közöny uralkodik. Ez már constatálható. A múlt idő coriphaeusai közöl, kiknek keblét dagasztja remény, hogy „Magyaror­szág nem volt, hanem­­ lesz“ még állják a sa­rat, különben pedig politikai nullitások candidáltat­­tak. Ha így tart, ide-tova a Parlamentarismus is lejáróban lesz hazánkban. És magunk is azt mond­juk, hogy magyar kényurság alatt éljünk inkább, mint azzal a tenger szolgabiróból, pandurkommis­­sáriusból és tudja az ég mily elemekből összeke­rülő parlament alatt. Risum teneatis, még a „Há­rom csőrű kacsa“ zenéjét dirigáló urat, a népszín­ház karmesterét is fölléptették; a balletmester most irigykedik reá. Hogy mily nagy a közöny, kitűnik azon pár adatból mely szerint a főváros III. kerü­letében 1150 választásra jogosultból 350, az V. kerületben 1389 közül 204, a VII. kerületben 2061 közül 777-en vették ki szavazó­tárczaikat. Hová jutunk? Az osztrák magyar nemzeti banknak szept. 30-án kell életbe lépnie. Már nagyban folynak az előkészületek. Magyarországon ez év folyamán négy, 1879-ben pedig három új fiók lesz felállítandó. Mi úgy vagyunk meggyőződve, hogy nem a fiókokat kellene szaporítani, de a dotatiot, mert 59 millió kevés lesz, mint ezt a többségből alakult bizott­ság annak idején előadta. A legfőbb dolog pedig az, hogy a pénzhez könnyebben hozzáférhessünk. Hazai ítéletek végrehajtása Tirolban hi­vatalból nem eszközölhető. Az innsbrucki törvény­szék egy analóg esetben i. é. 2838. számú végzé­se szerint azért nem tett eleget a budapesti kir. ke­­resk. és váltótörvényszék megkeresésének, mert az 1850. január 15-én kibocsátott igazságügym­iniszteri rendelet és a Tirolban is érvényben álló 1796. de­­czember 19-én kelt nyugat-galicziai végrehajtási szabályok szerint a végrehajtás minden egyes fo­kozata csak a fél közbenjárása mellett eszközölhető és bár jogában áll a félnek egyszerre kérni az ingók lefoglalását és felbecslését is, ez csak az általa kijelölt tárgyakra nézve és csak a végrehajtató fél vagy megbízottjának közbejöttével eszközölhető. Közöljük ezt a dolgot a bíróságok és felek tájé­koztatására. C o n f u s i a. Sz. Janka Sz. Józs. ellen ágy- és asztaltól való élethossziglani elválás s ezzel kapcsolatban a gyermekek, a hozomány s a tartás iránt pert indí­tott még az 1868-ki t. r. t. életbelépte előtt a vá­­czi szentszék előtt, hol a per jogérvényes befeje­zést nyert s az elválás megengedtetvén, az emlí­tett kapcsolatos kérdések az ítéletben szintén meg­oldattak. 1875-ben Sz. Janka a budapesti kir. törvény­szék előtt perújítási keresettel lépett föl. A szent­széki ítéletnek a gyermekek, a hozomány s a tar­tásra vonatkozó részét hatályon kívül kérte he­lyeztetni, a házassági kötelékre vonatkozó résznek érintetlenül hagyása mellett. Alperes illetékességi kifogást emelt, hivatkoz­va arra, hogy perújítás csak az alapper bírósága előtt tehető folyamatba; jelen esetben tehát a váczi szentszék illetékes, mert az 1868. LIV. t.-cz. csak az újonnan megindítandó perekre nézve szüntette meg a szentszékek illetékességét. Az első bíróság az illetékességet megállapította s ez ellen alperes semmiségi panaszt emelt. A semmitőszék következőleg határozott, 1875. évi 22020. sz. a.: „A semmiségi panasz elvettetik, mert az újított kereset a váczi püspöki szentszék által a házassági elválás kérdésében hozott ítélet­nek érintetlenül hagyásával, ezen ítéletnek egyedül a polgári jogkövetkezményekre nézve leendő hatá­lyon kivül helyezésére intéztetvén s abban egyedül a gyermekek, a hozomány s tartás megítélése ké­vetvén, minthogy az 1868. szept. 11-kén kelt szent­széki ítélet hozatala óta életbeléptetett t. r. t. 22. §-a szerint az egyházi bíróság illetősége alá most már a házassági perek csak annyiban tartoznak, amennyiben a házassági kötelék érvényességét és akár az ideiglenes elválást, akár a végképeni föl­bontást tárgyazzák; ellenben ugyanezen törvény szerint minden egyéb, a házassági viszonyból szár­mazó peres kérdések, melyekre nézve eddig az egyházi törvényszékek ítéltek, jelesül a peres há­zastársak közt a gyermekek tartása s a házassági elválásból fölmerülhető vagyoni követelések iránt való keresetek az illető polgári törvényszékhez uta­­síttattak, ezen utóbbi kérdések elbírálására tehát a szentszék nyilván illetéktelenné vált s e szerint a fönforgó, nem a házasság érvényességére s elválás­ra vonatkozó, hanem csak innen eredő vagyoni kérdésekben ítéletet hozni jogosítva sincsen, két­séget nem szenved, hogy itt a t. r. t. 47. §-a al­kalmazásba nem jöhet, amennyiben azon bíróság, melynél az alapper tárgyaltatott és elintéztetett a jelen nyitott keresetbeli tárgyakra és kérdésekre bíróság lenni megszűnt. A eljáró bíróság tehát tör­vényszerűen határozott, midőn az idézett 22. §. alapján a bíró illetékesség ellen való kifogásokat elutasította.“ Ezek után az ügy érdemileg is letárgyaltat­­ván, a budapesti kir. törvényszék a perújításnak 37216/877. sz. a. nem adott helyt, mert, úgymond indokaiban: „Jóllehet felperes a váczi szentszék

Next