Magyar Jogász, 1878 (3. évfolyam, 149-300. szám)

1878-10-20 / 242. szám

III. évfolyam 1878. MAGYARÉ JO3ÁSZ“ minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár: Egész évre ... 16 frt. — Fél évre .... 7 „50 Negyed évre . . . „ — Egy hónapra. 1 „ 40 Hirdetések: Egy hatodbasábon percu­sor egy­szeri hirdetéséért 18 kr., kétszer 16 kr., és többszöri hirdetéséért 18 kr., minden beigtatásnál. A bélyegdij kfulsm­ minden beigtatás után 30 kr. osztr. ért. megjelen 242. sz. Budapest, vasárnap október 20 MAGYAR JOGÁSZ JOGI ES KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP Szerkesztőség kiadó­­­hivatal , Budapest, V. József tér 3. sz. hővé, a lap szellemi részét illető közleményeken kívül, az előfizetési s hirdetési di­jak, nemkülönben a beigta­­tandó hirdetmények is kül­dendők. — Kéziratok csak ismert kezektől fogadtat­nak el. A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. A csődtömeggondnok perlési joga. Bármily kevésbé szivesen teszszük, mégis kényte­lenek vagyunk ismét felszólalni a sem­mítoszé­k­­nek lapunk tegnapi számában közlött amaz ujóbbi megállapodása ellen, melylyel kimondta, „hogy a csődtömeg érdekében sommás után tárgya­landó keresetek érvényesítésére és megindítására a csődtömeggondnok is jogosítva mn.­ Nem szívesen szólalunk föl, mondjuk, mert nem tartjuk kívánatosnak, hogy legfelsőbb törvény­kezési fórumunk határozatai iránt a bizalom telje­sen elenyészszék. Pedig ezt kell eredményezni an­nak, ha minduntalan oly botlásai konstatáltatnak, melyek a törvénynek szándékos vagy gondatlan mellőzését tanúsítják. De viszont, ha meggondoljuk, hogy ama bot­lások megrovása, egyrészt talán nagyobb gondos­ságra indítandja a semmit­őszéket, másrészt pedig az igazságügyminisztériumot fogja némely, már való­ban elkerülhetlen intézkedés haladéktalan foganato­sítására bírni, lehetetlen hallgatással mellőznünk a kérdéses határozatot. Csődtörvényünknek, számtalan hibája daczára, megvan legalább az a jó oldala, hogy szavait fél­reérteni nem igen lehet. Alkotói, talán azért, mert előttük nem német eredeti feküdt, hibátlan és világos nyelvezettel formulázták az egyes intéz­kedéseket. És és ezért nem is forgott soha legkisebb kétség sem fenn az iránt, mikép kellessék ama tör­vény 23. és 24. §§-ainak, a cselekvő követelések behajtására vonatkozó részét, értelmezni. A 23. §. ugyanis a tömeggondnok kötelességeit körülírva, e tekintetben azt rendeli, hogy a tömeggond­nok azon tartozásokat, mik a tömeget követelőleg illetik, a­mennyire per nélkül bevehető­k, behajtja. A 24. §. szerint ellenben azon tartozá­sokat, mik a tömeget követelőleg illetik, a­m­e­n­­nyire per nélkül megkaphatók nem vol­­n­á­n­a­k, törvény útján behajtani a perügyelő tar­tozik. Szabatosabban körülírni ennél azt, hogy hol végződik a tömeggondnok s kezdődik a perügyelő hatásköre a cselekvő követelések behajtása tekin­tetében , lehetetlenség. Addig, míg per nélkül be lehet hajtani a követelést, semmi köze a perügyelőnek hozzá; midőn azonban t­örvény út­jára kell lépni, tehát jogvita keletke­zik, a per­ügy elő van jogosítva a tö­meg nevében föllépni. Nem egyéb különben csődtörvényünk emek intézkedése, mint következetes keresztülvitele az alapul vett azon elvnek, hogy a tömegvagyoni viszonyai, a tömeggondnok­ jogviszo­nyai ellenben a perügyelő által hozan­dók rendbe. Ebből az elvből indultak ki a csőd­törvény alkotói akkor is,midőn perügyelőnek csak ügyvédet engedtek kinevezni, tömeggondnok vá­lasztását azonban szabad tetszésére bízták a hitele­zőknek. Harminc­nyolcz esztendő alatt nem is jutott eszébe senkinek felperességet vindikálni a tömeg­gondnoknak. Úgy a tudomány, mint a praxis elismerte, hogy aktív követelések per útján egyedül a perügyelő által hajthatók be. A vita csakis a kö­rül forgott, hogy a tömeg képviselőjeként kell-e a perügyelőnek a keresetet megindítani —mely eset­ben felperes a tömeg lenne — vagy pedig egysze­rűen saját felperessége alatt érvényesítheti a kö­vetelést, hivatkozva perügyelői minőségére. A lé­nyegre nézve ez közönyös , és azért bíróságaink elfogadták a keresetet, akár önmagát, akár pe­dig a tömeget nevezte is meg a perügyelő felpe­resül. Legkevésbé sem változtat a dolgon az, hogy sommás vagy rendes per után hajtandó-e be a köve­telés? A per útján való behajtás minden körül­mény között a perügyelő teendője s minthogy a­­ törvény nem distinguál, nec nos distinguere licet. Ily körülmények közt csak akkor magyaráz­hatjuk meg, de természetesen nem menthetjük a semmitőszék határozatát, ha figyelembe veszszük, hogy a csődeljárás a semmitőszéket nem ismeri fölebbviteli fórum gyanánt, a semmitőszéknek en­nélfogva kevés alkalma van a csődtörvény­nyel fog­lalkozni. Mert csakugyan ez a körülmény szolgálhatna , magyarázatul akkor is, ha a semmitőszék sommás­­ pereket azért hisz a tömeggondnok által indítha­­t­­aknak, mivel sommás perekben a fél személyesen­­ is megjelenhet. Kétségbe nem vonható ugyanis,­­ hogy a csődtörvény értelmében lehet peres félnek­­ tartani a tömeget vagy a perügyelőt, de semmi­­ esetre sem a tömeggondnokot. Vagy talán az indította volna ily megállla­­podásra a semmitőszéket, hogy határozata folytán­­az ügyvéd-felügyelő keresete csökkenni fog, a­mennyiben a munkadíjakat a nem-ügyvéd tömeg­­gondnok fogja élvezni a sommás perek után? . . . Ezt még föltételezni is alig merjük. A kérdéses döntvény olyan eset alkalmából külföldi bűnesetek szemléje. Páris lakóit a Chatou hídnál elkövetett rejtélyes gyilkosság tartja izgatottságban. A kávéházakban, a boulevardeokon, ez képezi a beszéd tárgyát. Az egész eseményt különösen az teszi a párisiak előtt oly érdekessé, hogy a gyilkos a franczia aristocra­­tia egyik női tagja, ki feltűnő alakja, férfias maga­viselete és vakmerő lovaglásai által a nagy­közön­ség figyelmét amúgy is magára vonta. F. é. október 9-én Royer államügyész Páris­­ból levelet kapott, melyben­ tudtára adatik, hogy Ra­­novitz lengyel származású fiatal­ember Chatou híd­­jánál H. B. bárónő által agyonlövetett és ennek na­gyobb igazolásául a következő sorok voltak mellé­kelve: Alálírott elismerem, hogy a levélben foglal­tak a valóságnak megfelelnek. Él. B. bárónő Saint- Germain utcza. Az államügyész, miután az aláírás női kéztől látszott származni, de mert H. báró­nő lakása pontosan megjelöltetett, megindítá a nyomozásokat. Lambinet vizsgáló bíróval egyetem­ben H. bárónak, a gyilkosnak jelölt nő atyjának laká­sára mentek. Az öreg báró egy minden tekintetben tisztes ősz, ki megilletődve fogadá szomorú kö­telességüket teljesítő vendégeit. Lambinet, H. bárónő után kérdezősködvén, a szomszéd fényesen bútorozott terembe vezettetett. H. Bella bárónő a vizsgáló bírót és az ügyészt minden zavarodás nélkül fogadá, a hozzá intézett kérdésekre felelve, teljes nyugalommal beismerte, hogy a Chatau hídjánál csakugyan agyonlőtt egy fiatal egyént. Az eseményre vonatkozólag a követ­kező részletek ragadják meg figyelmünket: Rega­lowszky Miron az ut és hídépítési vállalat tiszt­viselője 1873. évben megismerkedvén H . . . Bella családjával, a házhoz járatos volt és végre a házi kisasszonyba szerelmes lett. Bella bárónő viszonza a fiatal ember érzelmét és biztatá is kedvesét, hogy kérje meg őt atyjától. Az öreg H. báró meg­testesült aristocrata, mint vagyonos ember e kérel­met határozottan visszautasító, Regalowszkyt pe­dig házából kitiltó. A fiatal ember ezt annyira szí­vére vette, hogy Chatouban magát agyon lőtte. Bella bárónét igen lefújtó e hit és a Regalewszky után való bánat komoly betegségbe ejté, sőt volt idő, midőn felgyógyulásához alig volt remény. Be­tegségéből felépülvén, Regalewszkyhez irt leveleit óhajtá, de a legszorgosabb kutatások sem vezettek eredményre, végre azon meggyőződésre jutott, mi­szerint azok kedvese által még halála előtt meg­­semmisíttettek. Ezt annyival inkább hihető, mert tartalmuk, viszonyuk egész mélységét tárgyazván, nem is gondolhatott mást, hogy Regalowszky, mint lovagias ember, azokat még halála előtt elégette. Ezelőtt néhány hónappal H. Bella bárónő R . . . betűvel aláirott levelet kapott, melyben érte­­sittetett, miszerint a levelek megvannak és az ille­tő kész azokat megfelelő pénzösszegért átadni s mi­után czim és lakás nem volt kitéve, a szegény bá­rónő mit sem tehetett. Később több hasontartalmu levél érkezett, végre október hó 5-én esti 11 órára H. bárónő a Chatou hídjához találkára hivatott. A szegény leány a fentieket közlé szüleivel és a ki­tűzött helyen revolverrel fölfegyverkezve, meg is jelent és ott két urias öltözetű egyént talált, ezek egyike magát Ranovitznak, Regalowszky ba­rátjának mondván, őt e szavakkal támadta, meg: Itt vagy nyomorult, te okoztad barátom halálát, most kezemben vagy. A szegény leány még ekkor megtartotta nyugalmát és azt felelte: Nem ez a főkérdés, csak azt mondja meg, mennyit kiván a levelekért. Ranovitz a szitkolódást folytatva, a sze­rencsétlen nőt arczul­­te, mire ez revolverét kiránt­va, lőni akart, azonban e perczben a másik egyén közbe veté magát, a lövés eldördül és ezen egyén egyet sikoltva, halva rogyott a Szajnába, Ranovitz pedig elmenekült. Bella hazatérvén, az egész eseményt elbeszél­te szüleinek. E hó 7-én ismét kapott levelet és abban találkozási helyül az o r­­­e a­n s i képcsarnok lett kitűzve. II . . . bárónő oda is elment és ott ismét Ranovitzet találta, kitől leveleit követelve, azokért 15 végre 20,000 frankot igért. Ez azon­ban, a leveleket nem adhatta oda, mert nem vol­tak nála — mint mondá — azok lakásán vannak. Bella ezen egyénnel kocsiba ült és elment annak lakására, de izgatottságában, mind a negyed, mind az utcza nevét és a ház számát elfelejtő, ott meg­érkezve, Ranovitz őt újból szidalmazó és barátja meggyilkoltatásáról írásbeli elismervényt kért, mit Bella megtevőn, egy megfoghatatlan félelemtől ösztönöztetve, Ranovitztól elfutott és félholtan tért haza szüleihez, kik ez utóbbi eseményt, miután a sokat zaklatott leány lázba esett, csak másnap tud­ták meg. A szerencsétlen bárónő 22 éves, a kivett val­lomás után a versaillesi börtönbe vitetett. Megje­lenése igen kellemes benyomást tesz, sőt vele hu­­zamos­ ideig beszélve, mindenki rokonszenvét nagy­mérvben megnyeri. A vizsgáló bíró most Ranovitz és a meggyil­kolt kilétét nyomozza, egyúttal a kocsist is keresi, ki H . . . bárónét az orleansi képcsarnokból Ra­­novitz lakására szállító. E körülményeket még ho­mály fedi, de biztos kilátás van arra, hogy ez si­kerülni fog és akkor e rejtélyes bűntény minden részlete napfényre fog jutni. A fejleményeket mindenki nagy érdekeltség­gel várja Párisban és mi sem fogunk késni azokat egész terjedelemben közölni.

Next