Magyar Jogász, 1878 (3. évfolyam, 149-300. szám)
1878-10-19 / 241. szám
/ III. évfolyam 1878. 241. sz. Budapest, szombat október 19-„magyar“ jogász» megyeien minden nap, hitett kivéve. Egész évre . . . 16 frt. — Fél évre .... 7 „50 Negyed évre . . 4 „ — Egy hónapra. 1 „ 40 Hirdetőnak. Egy hatodhasábos petitsor egyszeri hirdetéséért 19 kr., kétszer 16 kr., és többszöri hirdetéséért 18 kr., minden beigtatásnál. A bélyegdij koin minden beigtatás után 80 kr. osztr. ért. Előfizetési ár: MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP Szerkesztőség kiadóhivatal: Budapest, V. József tér 3. II, 5 hová a lap szellemi részét ! P közleményeken kívül, ; »fizetési s hirdetési ciemkülönben a belgia- i i hirdetmények is kül- 51c. — Kéziratok csak írt kezektől fogadtat- nak eL . A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. Az ügyviteli szabályok reformja. Az igazságügyminiszter, Pauerő exciája, pár nap előtt rendeletet küldött az összes bíróságokhoz, hogy az ügyviteli szabályok módosítása tekintetében tegyék meg javaslataikat. Annak, ki csak némi jártassággal is bír a törvénykezésben, tudnia kell, hogy az ügyviteli szabályok a törvénykezési rendtartással szoros kapcsolatban vannak. Amannak szálai egészen beleszövődnek a perrendtartásba. Szóval az ügyviteli szabályok kiegészítő részét képezik a törvénykezési eljárás egész gépezetének. Azt is tudja mindenki, ki csak némi tapasztalati ismerettel bír, hogy mindaddig, míg a törvénykezési rendtartás végleg meg nem állapíttatik, az ügyviteli szabályokat elkészíteni nem lehet, mert ez utóbbiak és arra vannak szánva, hogy a törvénykezési rendtartás intézkedéseit érvényre juttatni segítsék. Az igazságügyminiszter elődje, tíz évi vajúdás után, arra a szerencsétlen gondolatra jött, hogy a törvénykezési rendtartást lényegesen átdolgoztassa, s az e részben készült javaslat, mint égető szükséget képező reformmunka, valószínűleg a képviselőház első ülésszakában fog keresztülhajtatni. Nem akarjuk ezúttal fejtegetni, hogy váljon van-e szükség önálló dolgozatra, vagy elég volna-e csak javítani a tíz évi gyakorlat által felszínre jutott bajokon (mi legalább, kik már megutáltuk a folytonos ideiglenességet s látjuk azt, hogy a kormány a szóbeliségtől fél, az utóbbi mellett vagyunk), hanem igenis kárhoztatni akarjuk azt a megbocsáthatlan tapintatlanságot, hogy az igazságügyét, mielőtt az új törvénykezési rendtartás véglegesen megállapíttatott volna, azon ügyviteli szabályok fölött kívánja a bíróságok észrevételeit, melyek a fennálló törvénykezési rendtartáshoz idomíttattak. Ha nem tudta Pauler úr a kodifikáczió ezen sorrendjét, tekintett volna legalább vissza a nemrégmúltra s meggyőződhetnék, hogy a jelenlegi ügyviteli szabályok is később, illetőleg már akkor készültek, midőn a törvénykezési rendtartás teljesen keresztülment a törvényhozás minden retortáján. Kitetszik az onnan is, hogy az ügyviteli szabályok folytonos hivatkozásban vannak a törvénykezési rendtartás szakaszaira. Ezek szerint kétséget sem szenved, hogy valamennyi hazai bíróság, ha alattvalói engedelmességből megfelelel is a miniszteri rendeletnek, hiábavaló munkát végez. A függetlenebb része sokkal helyesebben tesz, ha a miniszteri rendeletet időelőttiségénél fogva végrehajthatatlannak tekinti, s ily értelemben nyilatkozik a miniszterrel szemben is. Fényes tanúságot szolgáltat ez az eset ismét arra, hogy semmi sem változott az igazságügyminisztériumban, mely némileg kilátásba helyezné a menekvést abból a rendkívüli zavarból, mely kodifikácziónkat eddig is uralta. A legcsekélyebb ismeretekben, melyek a kodifikácziónak legnélkülözhetetlenebb kellékei, sem bírnak tájékozottsággal azon testület kebelében, mely hivatva volna ép úgy a tudomány, mint a gyakorlat szempontjából az igazságügy érdekeinek megfelelő rendszer megállapítására. Úgy értesülünk, hogy az igazságügyminiszter ezúttal szándékosan kikerülte az ügyvédi kamarákat, abban a hiedelemben lévén, hogy az ügyvitel a bíróság kebelében nyervén végrehajtást, e tekintetben az ügyvédek illetékes véleményadóknak nem tekintethetnek. Jóllehet a miniszter ezen fölfogása szintén téves, elvben mégis helyeseltetik általunk, mert könnyen tarthat attól, hogy az ügyvédi kar végkép föl fogja mondani a szolgálatot, mely neki dicsőségkép jutott tekintélyének emelésére, nagy befolyással bírónak jelentetvén ki az, mikép véleményt mondhat a kormány javaslatai fölött. Alig hiszszük, hogy az ügyvédi karnak, kedve volna szolgálatot tenni oly kormánynak, mely végkép elkedvetlenítette, teljesen elfojtotta benne a haladás vágyát, — szolgálatot tenni oly kormánynak, mely kifáradhatlan volt azon jogok megvonásában, melyek az ügyvédi kar létérdekeinek alapját képezik, — szolgálatot tenni oly kormánynak, mely az ügyvédi kar anyagi helyzetének sülyedését egészen közömbösnek tekintvén, még folytonosan tör existencziája ellen. Ha leszorította a kormány az ügyvédi kart, csaknem végképen, hivatása teréről és az állásának megfelelő existentiát, tekintélyt kockáztató nyomorra változtatta: nem lehet másnak tekintenünk a dicsőségünkre fölrótt véleményadást, mint annak, hogy elrabolják tőlünk az időt, mely jelenlegi helyzetünkben mindennapi kenyerünk megszerzésére is elégtelen. Budapest, okt. 18. A főrendiház korelnöke valószínűleg Cziráky János gróf lesz. Első ülését holnap déli 11 órakor tartja, melynek egyedüli tárgyát az országgyűlési meghívó fölolvasása képezi. Az alakuló ülés hétfőn lesz, melyben a tiszti kar s a bizottságok választatnak meg. A főrendiház elnökévé a felsége ezúttal is Maáth György országbírót nevezi ki. Az igazságügyminiszterium következő hirdetményt tette közzé: A Pancsova sz. kir városban fölvett uj telek jegyzőkönyvek közzététele tárgyában kibocsátott, a „Budapesti Közlöny“ 1877. évi szept. hó 26-ki 219. számához kiadott „Hivatalos Értesítődben megjelent hirdetmények II. czikke 3. pontjában körülirt dologi jogok bejelentésére folyó 1878. évi okt. hó 14-éig kitűzött záros határidő, kivételesen f. évi decz hó 31-éig bezárólag meghosszabbittatik. Mi is, hivatkozással az említett hirdetmény II. czikkének 1. pontjában körülírt igények bejelentésére kitűzött határidőnek meghosszabbítása tárgyában f. évi jan. hó 11-én kelt 1700. sz. hirdetményre, ezennel közhírré tétetik. Törvénykezési viszonyaink jellemzésére írják Szolnokról, hogy a telekkönyvi ügyeket kivéve,minden más megakadt, a szó legszorosabb és legbetűszerintibb értelmében. Terminusok nem tűzetnek; tárgyalások nem tartatnak; ügyiratok, mert nincs, ki aláírja, ki nem adatnak ; Ítéletek és végzések sem polgári, sem hagyatéki, sem fenyitó ügyekben nem hozatnak , mert a biró urak folytonosan élvezik a szabadságidőt. Van pedig e járásbiróság polg. osztályánál, a nagy számú bagatell-ügyeket ide sem értve, a mai iktató szerint 6852, fenyitó osztálynál 2988, a telekk. osztálynál pedig 4657. szám. nekelőtt, hogy mily aránytalanul nagy nálunk a fölebbezések száma s ebből kiindulva nem tartja megengedhetőnek, hogy a másodbiróság előtt uj bizonyítékok hozathassanak fel. A két kérdés szerintünk igen kevés befolyással van egymásra s a fölebbezések száma sem kisebb, sem nagyobb nem volna, akár engedtetik meg a fölebbezésnél újabb bizonyítékokra való hivatkozás, akár nem. S ha czikkező nézetével mégis egyetértünk, teszszük ezt ama másik indokra való tekintettel, hogy a fölebbviteli bíróságok egyedül az alsó bíróság tévedéseinek helyreigazítása czéljából állnak fenn és így, ha, a fél vitte hibásan a pert, hibáját ugyancsak az első bíróság előtt tartozik helyrehozni.Megkezdi azután czikkező ama nézeteinek előterjesztését, hogy minő határozatokkal szemben engedtessék meg fölebbvitel. Közbeszóló végzésekkel szemben csak ritkán kíván fölebbezést engedni. Elhallgatja azonban, hogy mily közbeszóló végzéseket tart fölebbezhetőknek, pedig a vitatkozás anélkül tisztán akadémikus. Hosszasan fejtegeti továbbá, hogy makacsságra és beismerésre alapított ítéletek ellen szintén megengedendő a fölebbezés. Biztos lehet felőle, hogy lámpással sem talál ellenkező nézetű szakembert. Randa vizijogából megint kapunk egy darabot, s azután ismét Zii n szky úr veszi át a szót, a közszerzeményi jogról értekezvén. A „Tör. Csar.“ 71. számában megjelent hasontárgyú czikkel polemizálva, azon nézetének ad czikkező kifejezést, hogy a közszerzemény csakis a házassági kötelék megszűnte után állapítható meg, s ennélfogva a közszerzeményi jog a házassági kötelék megszűnte előtt telekkönyviig fel nem jegyezhető. Nem érthetünk egyet Zlinszky úrral. Nézete csak akkor helyes, ha oly házastársakra gondolunk, kiknél a férj főszerző. Ilyen esetben a férj korlátlanul rendelkezhetik szerzeményi ingatlanával, még akkor is, ha az ingatlant akár egészen, akár részben neje nevére íratta volna. Ahol azonban nem főszerző a férj, a közösen szerzett vagyonról önállóan intézkednie nem szabad. Ha tehát a nő képes igazolni, miszerint az az ingatlan, melyre közszerzeményi jogát följegyeztetni kívánja, a házasság kötésekor létezett vagyon értéket túlhaladja, kérelmét megtagadni nem lehet. Veszedelmesnek épen nem nevezhető ez az elv, mert a nő férje beleegyezése nélkül nem idegenítheti el az ingatlan reá eső részét. Az elidegenítés ugyanis a közszerzeménynek a házassági kötelék fennállása alatt való egyoldalú szétdarabolását involválná, aminek helye nincs. A közszerzeményi jog följegyzésének csakis az lenne következménye, hogy a férj tényleg sem intézkedhetnék neje beleegyezése nélkül a közszerzeményi ingatlan iránt, amit a jog neki különben sem enged meg akkor, ha ő nem főszerző. A házassági kötelék felbomlásakor eszközlendő közszerzemény megállapítása és felosztásának ama telekkönyvi bejegyzésében nem praejudikál. A fennálló jog szempontjából részünkről tehát a Törvényszéki Csarnok nézetét tartjuk helyesnek. Más kérdés azután az, hogy nem kellene-e a férjnek minden esetben főszerzői minőséget tulajdonítani s megengedni, hogy a házasság fennállása alatt a közszerzeménynyel korlátlanul rendelkezhessék. De rege ferenda helyes lehet ez a nézet; téved azonban Zlinszky úr, midőn azt állítja, hogy fennálló jogunkban ily szabály létezik. Lapszemle. A Jog. Közlöny mai száma közli Zlinszky Imrének a jogorvoslatok rendszeréről irt munkája folytatását. Szerző kiemeli minde Döntvények. A közjegyzők nincsenek elzárva attól, hogy mint tömeggondnokok, a csődtömeg érdekében, sommás után tárgyalandó kereseteket a bíróság előtt érvényesíthessenek. (Semmitesz. 12310/878. sz.) Matics János közjegyző, mint gr. Szécsén Adolf csődtömeggondnoka — Álvirte Ferencz ellen 300 frt. iránt az újvidéki jbiróság előtt sommás pert indított, melynek letárgyalása után a jbiróság még 1876. évben ítéletet hozott. Ez fölebbeztetett.