Magyar Jogász, 1879 (4. évfolyam, 1-147. szám)

1879-02-21 / 43. szám

IV. évfolyam 1879. „MAGYAR­ JOGÁSZ“ ' ( megjelen minden nap, hétfőt kivéve. i| Előfizetési ár: Egész évre ... 15 frt. — íj Fél évre .... 7 „50 íj Negyed évre . . 4 „ — ’ I Egy hónapra. 1 „ 40 ? Hirdetések: Egy hatodhasábos petitsor egy-­­ szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer­i 16 kr., és többszöri hirdetéséért (( 13 kr., minden beigtatásnál. A 43. sz. Budapest, péntek február 21. MAGYAR JOGÁSZ JOGI ES KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. Szerkesztőség kiadó­­­hivatal: B­o­d­a­pest, V. József tér 3. sz. ) hová a lap szellemi részét­­ illető közleményeken kívül,­­ az előfizetési s hirdetési di­jak, nemkülönben a beigta­­t­tandó hirdetmények is kül­­­­dendők. — Kéziratok csak ismert kezektől fogadtat- || nak el. A bélyegdij külön minden beigatás i­g után 30 kr. osztr. ért. A kormány hatásköre csekélyebb bünte­tendő cselekményekre vonatkozólag. Lapunk i. e. 38. számában megemlítettük, mi­kép a rendőri kihágások tárgyában benyújtott tör­vényjavaslat elmulasztja körülírni azt, hogy minő hatáskör tulajdonítandó a kormánynak a vét­ségek azon nemére vonatkozólag, melyet a törvény­­javaslat rendőri kihágásoknak nevez , hogy részünk­ről épen nem tartjuk kívánatosnak, mikép a mi­niszter szabad tetszésére bizassék, bizonyos cse­lekményeket büntetendőknek decla­ráln­i. Az igazságügyi bizottságnak eme czikkünk megjelenése után keletkezett határozatai némi rész­ben megváltoztatták a tényállást. Javaslatba hozta nevezetesen a bizottság, hogy az új kódex egysze­rűen „magyar büntető-törvénykönyv a kihágásokról“ czímmel ruháztassék fel s hogy az első szakaszban mondassák ki, mikép a minisz­teri rendelet, illetőleg törvényhatósági rendelet csak oly cselekményeket jelenthet ki büntetendőknek, melyek rendőri szabály megsértését s rendőri kihágást képeznek. Nem vonjuk kétségbe a bizottság jóakaratát s mindenesetre métánylandónak tartjuk, mikép egész nyíltan kifejezést kiván adni annak, hogy a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat nem csupán rendőri szabályokra vonatkozik, hanem kiterjed minden oly cselekményekre és mulasztásokra, me­lyeket büntetlenül ugyan nem lehet hagyni, a bün­tettek és vétségek közé beosztani azonban ez utób­biak fő jellemvonásainak figyelembevétele nélkül szintén nem mutatkozik czélszerűnek. Igaz, hogy ily tényállás mellett sokkal helyesebb lett volna a javaslatban foglalt intézkedéseket a büntető­ tör­vénykönyv külön része gyanánt létesíteni; csak­hogy erre vonatkozólag mi is ugyanazt mond­hatjuk, mit a javaslat indokolása kiemel, hogy ugyanis ez a kérdés az 1878. V. t.-czikkben foglalt büntető-törvénykönyv által már praetereálva lett. Elfogadta azonban a bizottság is azt az el­vet, mit fentebb említett czikkünkben megtámad­tunk, kimondván, hogy rendőri szempontok alá eső cselekményeket a miniszter is büntethetőknek je­lenthet ki. Felesleges bizonyítani, mikép lényegében ez az elv épen nem különbözik a kormányjavaslat által követett princípiumtól. A bizottság min­denesetre világosabban fejezi ki magát , ha­tározottan rendőri intézkedésekre jogosítván fel a kormányt akkor, midőn a javaslatban ez a szempont egészen elmosódott ; részünkről azonban még ez­által sem látjuk elejét véve azon visszaélé­seknek, melyek előbb-utóbb okvetlenül jelentkezni fognak ama mulasztás következtében, mikép a kor­mány hatásköre szabatosan meg nem határoztatott. Már múltkori czikkünkben is kijelentettük, hogy korántsem óhajtjuk mi sem a közigazgatási hatóságokat egészen elzárni minden befolyástól a vétkes cselekmények szóbanforgó osztálya tekinte­tében. Most is ragaszkodunk azonban ama felfogá­sunkhoz, hogy ennek a befolyásnak bizonyos kor­látokat túllépni nem szabad. Ezek a korlátok nézetünk szerint önként föl­ismerhetők s megállapíthatók már csak abból is, hogy egyátalában minő hatály és szerep illeti meg a rendeleteket az államigazgatás körében. Megállapodott ugyanis a tudomány abban, hogy a rendeletnek három osztálya létezhetik, u. m. törvénymagyarázó, törvénypótló és u. n. szük­­ségrendelet, mely utóbbi az állam magasabb érde­kei szempontjából okvetlenül szükséges és elkerül­­hetlen olynemű intézkedést tárgyaz, melyeknek életbeléptetésére a törvényhozás határozatát bevárni nem lehetett. Normális viszonyok közt tehát csakis törvényt magyarázni és pótolni van hivatva a ren­delet , ezen túlterjeszkednie azonban csakis rendkí­vüli viszonyok és halaszthatlan szükség esetén lehet. Ha már mostan figyelembe veszszük azt, mi­kép a törvénymagyarázat kizárólag a bíróságokat illeti meg s ha tekintettel vagyunk a törvényha­tóságok autonómiájának követelményei és alapelvei­re, a kormány számára biztosítandó hatáskör ön­ként kidomborodik. Kétségtelen ugyanis, mikép azoknak a cse­lekményeknek, melyekkel a törvényjavaslat foglal­kozni kíván, valamennyiét a törvényben felsorolni, s azok tekintetében törvényhozásilag intézkedni nem lehet. Speciális viszonyokkal, helyi érdekekkel nem foglalkozhatik a törvényhozás s azok rendezése nyugodtan hagyható az autonómiára. Épen nem indokolható azonban az, mikép a kormány is feljogosíttassék a törvény által nem érin­tett kérdések szabályozására. A kormány számára ugyanis csak az országos érdekű kérdések tart­hatók fenn akkor, midőn a helyi jelentőségű ügyek az autonómia keretébe tartozóknak lettek kijelent­ve. Országos érdekű kérdésekre nézve pedig kizárólag a t­ö­r­v­én­y­h­o­z­ás l­e­h­et jogosult jogszabályok megállapítására kivételnek csak sürgős szükség esetén s csak a törvényhozás utólagos jóváhagyásának fenntartása mellett lévén helye. Nézetünk szerint tehát akként lenne a tör­vényjavaslat módosítandó, hogy a törvényben nem szabályozott viszonyok tekinte­tében, kizárólag a törvény­hatóságoknak van joga intézkedni, a kormány ellen­ben csak akkor in­tézked­hetik, midőn szükségrendelet kibocsátásának van helye. Ezzel azután tényleges alap nyúttatnék a bíróság számára is annak megítélésére, hogy nem lépte-e át a kormány hatáskörét, a­mit a javas­lat szövegezése alapján a bíróság soha sem fog konstatálhatni. Figyelmébe ajánljuk a kifejtetteket a tör­vényhozásnak Alkotmányunk alapelveinek figye­lembevétele mellett nem lehet mellőzni nézetein­ket. S nem szenved kétséget, mikép az esetben, ha a javaslat akár változatlanul, akár az igaz­ságügyi bizottság szövegezésében elfogadtat­ik, ugyanolyan „Polizeistant“ lesz belőlünk, mint a minő a nagy és dicső német birodalom­ elnök egy gyászhirrel lepte meg a házat, hogy az agg Zsedényi Ede, parlamentünk­ félszázados kitűnősége ma délelőtt Való­kor meghalt. A ház részvétét jegyző­könyvileg határozta kifejeztetni s gyásza jeléül L­ó­­nyay Menyhért gróf indítványára az ülés folyta­tását holnapra halasztó. A kir. Ítélő­tábla decentrális ad­ója ellen elmondottuk már többször érveinket az igazság­szolgáltatás fontos érdekeinek szempontjából, nem reflektálva arra, mi különben magától értetődik, hogy ily művelet rendkívüli anyagi áldozatokat is vesz igénybe. Van azonban ennek a dolog­nak még másik oldala is, mely úgy látszik az in­téző körök figyelmét kikerülte, ez a központosított kir. tábla levéltárának az egyes táblai kerületekbe való széttagolása. Szakférfiakkal beszéltünk, kik a főtörvényszékeknek centralisatiója alkalmával, mint tényezők résztvettek s tiszta képet mutattak nekünk azon rendkívüli áldozatokról és nehézségek­ről, melyekkel a sokkal csekélyebb fáradságot igény­lő centralisatio járt s meggyőződtünk egyszersmind arról is, hogy a decentralisatio folytán a közpon­tosított rendszer idejéről szóló igtató­könyvi adatok­nak szükségképens kivonata az illető­ táblai kerületre nézve, nemkülönben az iratoknak hasonlóképen való felosztása, úgy végre a levéltáraknak az illető kerü­letekbe berendezése a mellett, hogy kiszámíthatlan anyagi áldozatokat követel, évekig fogja hátrál­tatni az igazságszolgáltatás menetét. A külön­ben is zilált igazságszolgáltatási viszonyainkra tehát még szomorúbb sorsot várhatunk, a­nél­kül, hogy biztosítva volnánk arról, hogy ez a rendkívüli felforgatás nem képez-e ismét próbát és hogy a törvényhozást ebbeli műveleténél oly ala­pos indokok vezérlik, melyek csak némileg is ál­landóságot biztosíthatnának. Eddig legalább arról kellett meggyőződnünk, hogy az állítólagos gyöke­res reformok az igazságszolgáltatás talaján, mert minden megfontolás nélkül derure-borura keletkez­tek, hajótörést szenvedtek, pedig azok közt egyet­len egy sem volt olyan, melynek biztos bukását annyi mindenféle körülmény helyezte volna kilá­tásba, mint épen a kir. tábla decentralisatióját. Budapest, febr. 20 A képviselőház ma délelőtti ülésében foly­tatta a budgetvitát. Nemes Nándor gróf a pár­ton kívül álló képviselők e legpártonkivüliebbike erőteljesen támadta meg a Tisza-nera tervszerűtlen finanzpolitikáját és szemrehányást tett Tiszának, miért buktatta meg Gic­czy pénzügyért, ki annak idején fejével állt jót róla, hogy az egyensúlyt két év alatt helyreállítja,­­— Tisza pedig négy év alatt a defic­itet hosszú időre állandósítá. E beszéd után Zsilinszky Mihály következett szólásra, de az Lapszemle. A Magy. Themis ma megjelent számában Dr. Timon Ákos győri jogtanár értekezik a vi­­déki jogoktatás újjászervezéséről. Czik­­kező a jelenlegi jogakadémiák megszüntetése mel­lett, azok helyébe teljes jogi facultások felállítását sürgeti Csakhogy e részben kénytelen ő is elis­merni amaz állításunkat mikép a felekezeti jog­akadémiákra vonatkozólag a kormány igen keveset tehet, az illető hitfelekezetek jóakaratától függvén majdnem minden. Az eddigi tapasztalat és külö­nösen az egyes egyházkerületek és városok verseny­­zése azonban nem sok reményt nyújt ahhoz, hogy a tagadhatatlanul helyes terv keresztül is vitessék. Deczemberi ítélet czím alatt közöl azután egy 2i. jegyű czikkező egy pert, azt kí­vánva, hogy higgje el neki a közönség, mikép a legfőbb ítélőszék roszul határozott. Ha úgy áll a dolog, mint a czikk előadja, kétségtelenül helyte­len a legfőbb ítélőszéki ítélet , a nagy kérdés azon­ban épen az, hogy híven adatott e elő a jogeset a czikkező perirataiban, melyeket szó szerint kö­zöl. Természetes, mikép ez csak akkor lenne meg­ítélhető, ha előttünk feküdnének a perbeli bizo­­nyítékok. És ezért nem tartjuk czélszerűnek, mi­kép a szaksajtó oly­ esetekben mondjon ítéletet bí­rósági határozatok felett, midőn n­e­m j­o­g, hanem ténykérdés forog szóban. A ténykérdést egyik fél s különösen a pervesztes fél előadása alapján megítélni nem lehet s ha mégis elindul a sajtó egyik fél előadásán, igen könnyen fog alaptalan ügy szószólójaként­ jelentkezni. A Themis dec­em­beri ítéletére pedig az­ a megjegyzésünk, hogy az sem jogi érdekkel, sem országos fontossággal nem

Next