Magyar Jogász, 1879 (4. évfolyam, 1-147. szám)

1879-02-23 / 45. szám

Vegyes közlemények. s Yahot Imre, irodalmunk egyik ki­válóbb úttörője s kitűnő bajnoka, f. hó 20-án 59 éves korában meghalt. Mint ügyvéd kez­dette meg irói pályáját s csakhamar oly ba­bérokat szerzett a szépirodalom terén, melyre az utókor mindenkor kegyelettel fog tekin­teni. Szépirodalmi működése összeesik Kos­suth politikai szereplésével; mindkettő ha­talmasan uralta az elfoglalt tért. Áldás és béke lengjen porai fölött! A hozzánk forduló felek megbí­zásaiban a fölebbviteli, valamint elsőfolyamo­­dású fővárosi bíróságok­ és hatóságoknál, mér­sékelt előleges díjazás mellett, pontosan és gyorsan eljárunk. — Egyszersmind kérjük a megkeresőket, hogy a könnyebb feltalálha­­tás indokából, az értesítendő ügy minőségét, felterjesztése idejét és a felek neveit világosan kitegyék. Tekintetes szerkesztő úr! A „Ma­gyar Jogász“ páratlan ügyességgel szól minden kérdéshez. E mellett tessék elhinni, nem szoktam hízelegni, leginkább kielégíti a jogász közönség igé­nyeit. És csak az volna óhajtandó, hogy az intéző körök oly figyelemmel kísérnék a becses lapjában megjelenni szokott felszólalásokat, mint ezek azt megérdemlik Ör­ömmel konstatáljuk, hogy a temes­vári járásbíróság ellen becses lapjában hozott megrovás nem maradt hatás nélkül. Lehet, hogy a miniszter tudomásul véve a jelzett bajokat, intéz­kedett. Bár honnan jött is a nyomás, azzal most már nem törődünk, de annyi kétségtelen hogy a nevezett bíróságnál jobban megy minden, mint ment eddig. Meg van az eredmény, mi fölött mi temesváriak csak örvendünk. Kérem, méltóztassék soraimat közleni, hogy lássa az igaz­ságügyét, ha a nyomás esetleg felülről jött, hogy egyedül a közömbösség ártott eddig is igazság­ügyünknek s hogy a sajtó, ha méltóságteljesen fogja fel feladatát, áldást hozó. Kiváló tisztelettel Temesvár, 1879. február 21. Dr. K. ügyvéd. Döntvények. Az eljáró bíróság előtt, a felek közt létre­jött s végrehajtás alapjául vett egyességben elintézett kérdésekre nézve keveset indítva nem, lévén, az egyesség az ügy bírája előtt létrejöttnek nem tekintethetik. (Semmitőszéki 21­71/878 sz.) Lehoczky Mihály — Lehoczky Tamás c. sommás visszahelyezés, illetőleg egy csűr közös használatának megszüntetése iránt végrehajtást tett folyamatba, mely az illető b­áni­­biróság ál­tal foganatosíttatott is, mi ellen alperes semmi panaszt adott be. A Semmitőszék a neheztelt végzést, s végrehajtási eljárást megsemmisítette. (297 §. 1­ 18. p.) „mert a kereset tárgyát sommás visszahelye­zés képezvén, a közös használat végleges megszün­tetése és más a kereset tárgyát nem képező kér­dések iránt 1878. jan. 26 létrejött egyesség a perv. 345. §. 1. pontjának meg nem felel, — miután az eljáró biróság előtt kereset, az egyességben elinté­zett kérdésekre nézve indítva nem lévén, az egyes­ség az ügy leírája előtt létrejöttnek nem tekint­hető ; mert sem a felzet, sem az arra hozott vég­zésben a végrehajtás tárgya kellőleg megjelölve nincsen,­­ a kiküldött eljárása pedig teljesen el­tér az egyesség tartalmától is; s végre mert az egyesség 4. pontja oly intézkedést, mely végrehaj­tás alapjául szolgálhatna, egyátalában nem tartal­maz , s ennélfogva felperes abból származó igényeit esetleg csak per útján érvényesítheti. A kereskedelmi illetőség meg nem állapítan­dó, ha a kereseti követelés nem értékpapír­­megszerzési ügyletből származik, hanem kár­térítési igényt képez, mely onnan keletkezett, mert bizonyos részvények letételével biztosított váltó kibocsátó, a váltót kifizetni kénytelenit­­tetvén, a biztosítás ellenére azon részvények­ből utólagos kielégítést nem nyert. (Semmitőszék 2459/879 sz.) Neumann Izsák — Spitzer Dávid e. két darab nyitrai népbank részvény kiadása, vagy értéküknek — 245 írt 60 kruak megfizetése iránt 1878. áprilban a nyitrai tszék, mint keresk. biróság előtt pert indított abból származólag, mikép Spitzer 1876-ban felszólította felperest, hogy egy Hülverth-féle 260 forintos váltót, me­lyen ő forgató leend, kibocsátókép írjon alá, állitván, hogy biztosítéiul két nyitrai részvény van letéve, miről A. alatt írásbeli nyilatkozatot is adott. Az elfogadó időközben 15 ft. törlesztése után elhalt s a váltót felperesnek kellett bevál­tania A tszék 1878. decz. 5. — 22807. sz. vég­zésével alperesi kifogásoknak helytadva magát ille­téktelennek mondotta ki. Felperes semm. panaszt adott be s a semmitőszék azt elvetette, mert habár az e. f. biróság azon kifejezett nézete, mintha a közfor­galom tárgyát képező papirok megszerzése csak oly esetben képezne keresk. ügyletet, midőn az a ke­resk. törv. 258. §. 3. pontj. abbeli rendelkezésével, hogy az említett papirok megszerzése mindenkire nézve és pedig még akkor is feltétlen keresk. ügyletnek tekintendő, ha a megszerzés nem tör­tént továbbadási szándékkal, egyenes ellentétben áll, és volt mindazáltal a semmi panasz vetendő azért, mert a kereseti követelés nem származik értékpapírok megszerzési ügyletből, hanem ugyan­az oly kártérítési igényt képez, melyet felperes, mint váltó kibocsátó, alperes, mint rendelvé­nyes irányában azért vél köztörvényi úton ér­vényesíthetni , mivel alperesnek az általa kibo­csátott, s állítólag be is váltott váltó összeg­utólagos kielégítést ígért, ezt azonban nem telje­sítette. Hogy pedig a kielégítés bizonyos részvé­nyek értékéből lett volna nyújtandó, melyeket al­peres valamely közelebbről meg nem jelölt 3-ik személytől e végre átvett volna: ez az ügylet ter­mészetén mit sem változtat s a fenforgó szoros ér­telemben a kártérítési keresetet értékpapirokkali üz­letre át nem alakítja. A váltó hitelező, szemben az adós tagadásá­val nem bizonyítván, hogy bizonyos elveszett és a megsemmisítési végzésben körülirt váltón előforduló elfogadói aláírás tőle származott s igy valódi lett volna, — keresetét megítélni nem lehet. (Legtöbbitélőszéki 62/879. sz.) Szabó Julianna bpesti lakos — Szerb György ugyanottani lakos e. 200 ft váltótarto­zás fizetésére 1878. sept. 18. a bpesti váltótszék előtt pert indított, melynek okt. 7-én történt­­könyvi tárgyalásánál beismerte alperes, hogy egy 200 ftos váltót aláirt s hogy a megsemmisítési végzésben körülirt váltó kelet s lejáratra nézve az általa alá­irt váltóval körülbelől hasonló; azt pedig, hogy más hason váltót elfogadóként aláirt, nem igazolta, a váltó­­szék 1878. okt. 11. 77657. sz. a. Ítéletet hozott, melyben felperest keresetével elutasította s 12 ft. 75 kr. perköltségben marasztalta következő in­dokolással: Alperes tagadván, hogy az 1878. máj. 3. kelt megsemmisítési végzésben körülírt s felperes ál­tal saját rendeletére kibocsátott váltót elfogadói mi­nőségben aláirta volna s csak azt ismerván el, hogy egy 200 frtos elfogadványt, melyen a kibocsátói aláírás kitöltve nem volt, irt alá; miután alperes ezen ta­gadásával szemben felperes azt, hogy a megsem­misítési végzésben körülírt s a kibocsátói aláírás­sal is ellátott elveszett váltón előforduló, Szerb György-féle elfogadói aláírás valódi lett volna, épen semmivel sem bizonyította, sőt bizonyítani meg sem kísérletté; ennélfogva felperest igazolatlan ke­resetével sat. sat. A kir. tábla 1878 nov. 19. 4439. sz. a. Khagyta indokaiból az első biróság ítéletét. A legfőbbitélőszék a kir. tábla ítéle­tét hagyta helyben felhívott indokaiból. A 44. sz. „Budapesti Közlöny“ kivonata. Kinevezés. Pongrach­ Ferencz, varasdi fő­­gymnasiumi és Jelovsek Márton eszéki főreáltanoda­i­­igazgatók, a nevezett intézetekhez valóságos igazgatókká. Ingók foglalása. Steinberger Farkas ell. Pinczehelyen, Török Gyula ell. Dobicsányon, V­i­d­a Mihály ell. Szabásban, Cser József ell. Bársonyoson, Schaesburger András ell. Erzsébetvároson. Örökösök idézése. Ü­rge Apollónia ör. (nyitrai tsz.), T­á­n­c­z­o­s János ör. (pozsonyi tsz.), Nagy J. István ör. (debreczeni tsz.) Kormos Ferenczné ör. (szatmárnémeti tsz) Szakál Amália ö. (debreczeni tsz.), Dugu Lyubomir ör. (verseczi­­biróság), Fábián Ger­gely ör. (szombathelyi tsz.), B­a­k­o­n­y Erzsébet P., Deák János és Pleser János ör. (szekszárdi tszék), P­a­t­r­i­k András ör. (kassai tsz.), Hegedűs Györgyné ör. (b.-gyulai tsz.) Kas­z­ti Samu ör. (pozsonyi tszék), Ráday István ör. (kassai tsz.), P­o­lt­á­k András ör. (b.-gyulai tsz.), Tóth Mihályné, Tóth Imre, Szívós Ferencz, V­á­n­y­i Sára és Farkas Józsefné ör. (kecs­keméti tsz.), L­e­s­t­á­r János ör. (komáromi tsz.), Bon­csó János ör. (beszterczebányai tsz.), Korda Péter, Juhász János, Varga Gergely, B. Kiss Imre, R. Szabó Sándor és N­a­g­y G. József ör. (karczagi tszék), C­z­i­v­á­n­y György ör. (nyitrai tsz.), Erdős Lajos ör. (sz.-németi tsz), Gábor Gáspár ör. (pécsi tsz.) Dubi­­ne István ör. (pestvidéki tsz.), Czepp Ádám ör. (rózsa­hegyi tsz.), B­i­r­ó­cz­y Czeczilia ör. (nyitrai tsz), V­égh Imre, K­r­i­s­t­y­á­n Ferenczné, B­e­c­z­r­e József, Feld József, Simon Jánosné ör. (szegszárdi tsz.), D­i­h­y Já­nos ör. (nyitrai tsz.), Pfingstl János ör. (szombathelyi tsz), Viszlavszky Jánosné ör. (kassai tsz..), Zo­l­­n­a­y András ör. (b.-gyulai tsz.), G­r­ó­s­z Ádám ör. (kecskeméti tsz.). Pályázat: Irnoki állom, szarvasi­­biróság . II. oszt. hivatalszolgai állom, nagyváradi tsz joggyakornoki állom, b.-gyulai tsz. VI. oszt. adótiszti állom, kolozsvári pénz­ügyigazgatóság. Postamesteri állom, Aranyos-Medgyesen (szatmár m.) II. oszt. pénzügyi fogalmazói állam pécsi kir. pénzügyigazgatóság. Lajstromozó állam, budai pénz­ügyigazgatóság. Segédszolgai állam, szatmári pénzügy­­igazgatóság. Rendőr-orrmesteri állam, beregszászi rend­őrség III. oszt. számtiszti állam, szolnoki pénzügyigazga­tóság. Irnoki állam. dévai kir. ügyészségnél- CURIAI ÉRTESÍTŐ. A semmitőszék jövőheti ta­nácsbeosztása. I. tanács. Elnök: Mailáth György országbíró, B­i­r­á­k: Soltész Albert, Manoilovich Emil, Bar­­ta Béla, Galla József, Oberschal Adolf. II. tanács. Elnök: Perczel Béla al­­elnök Bírák: Beke János, Masiere­­vics Samu, Elekes Pál, Csoóri Bá­lint, Erdély Sándor. III. tanács. El­­nök: Tóth Lőrincz. Bírák: Láday Ágoston, Mersics Miklós, Nagy Sámuel, Lehoczky Kálmán, Sánta Gábor. IV. tanács. Elnök: Soltész Albert. Bí­rák: Vértessy Sándor, Szloboda Fe­rencz, Osváld Sándor, Raudhoffer Jó­zsef, Kis Józsa. V. tanács, Elnök: Vértessy Sándor. Bírák: Babos Kál­mán, Pápay Károly, Németh Miklós, Lacza József. A semmitészéb­en­ Mol elintéztette a 24164 e. 24604 ms. 25143 elvet 24040 ms. 24515 e. 24523 ms. 24530 ms. 24563 e 24582 v. 24643 msem. 24788 ms. 24792 ms. 24843 e. 25001 e. 25067 ms. 25235 ms 25246 megs. 25263 e. 25317 v. 25364 k. 25381 k. (Vértessy) 3061 v. 3065 e. 2978 elv. 1692 k. 1554 ms. 1562 ms. 1621 elv. 1644 e. 1691 v. 1743 e. 1845 e. 1862 e. 1863 e, 1864 e. 1889 ms. 25564 ms. 1846 ms. 2360 v. e. 2455 v. 2919 ms. 2601 ms 2987 v, (Babos) 3131 e. 2500 ms. 2677 v. 2709 e. 2738 megs. 2781 e. 2805 e. 2537 ms. v. 2822 ms v. 2826 ms. 2854 e. 2289 e. 1829 ms 1805 ms. 1887 ms. 1950 e. 1957 ms. e. 2047 e. 2058 ms. 2074 e. 2142 v. 2148 v. 2181 ms. 2237 ms 2041 elv. 2254 e. 2317 e. 2415 e. 2429 e. 2432 e, ms. 25281 e. ms. 2462 e. 2472 e. 2470 v. (Mersics) 3063 e 3064 elvet. 1544 e. 2370 e. 1444 e. 793 k. 1128 k. 2022 k. 857 k- 981 ms. 983 kiég. 984 k. 1084 e. 1126 ms. 1127 ms. e. 1132 e. 1140 e. 1219 e. 1135 kiég. 1253 ms, 1307 ms. 1308 e. 1311 ms. 1312 ms. 1316 ms. 1441 k. 1700 k. 2867 v. 3111 ms. (Gallu) 2745 kth. 2757 k, 3193 k. 2769 k. 2880 megs. 2971 ms. 3053 e. (Soltész) 23454 k. 24542 e. 24592 k. 25294 e. 25298 e. 25537 e. 25304 e. 25458 ms. 25463 e 25466 e. 25520 e. 25523 ms. 25525 e. 25533 ms. 25545 v. 25546 e. 25547 e. 25550 e. 25596 ms. 25701 megsem 25804 k. 25851 e. 25858 v. 25862 e. 25542 ms. (Láday) 2286 e. 2976 elv. 2267 ms. 2326 e. 2463 k. 2481 ms. 2494 ms. 2510 e. 2597 ms. 2616 ms. 2655 v. 2673 e. 2674 e. 2705 e 2724 ms. e. 2728 ms. 2729 ms 2739 megs. 2788 ms. 2789 e. 2792 k. 2836 elv. 2912 k. 3007 kth. 3056 k. 3076 kth. 3118 ms. 3136 v, (Osvald). 1270 elv. 1278 ms. 1289 v. 1301 ms. 2248 ms. 1309 v. 1339 e. 1340 k. 1359 megs.

Next