Magyar Jogász, 1879 (4. évfolyam, 148-298. szám)
1879-09-11 / 207. szám
A Haza-Tisza ügy újabbi stádiuma. A Haza életbiztosító- és hitelbank csődtömegének pelügyelője , illetőleg választmánya, a csődtömeg és a Tisza biztosító-részvénytársaság, mint viszonbiztosító, közt létrejött egyességet körözteti a Haza biztosítottjaiinál elfogadás végett. Ezen egyesség értelmében a Tisza a Haza irányában elvállalt viszonbiztosítási kötelezettségének lebonyolítása czéljából, a Háza-féle csődtömegbe bejelentett s összesen 178,130 frt. 60 krt tevő életbiztosítási díjak fejében a biztosítottaknak — levonva a föntebbi összeg 30 százaléka, ugyanis 53,438 frt. 86 krból a Haza által életbiztosítási kötvényekre egyeseknek kölcsönkép adott 15,602 frtot — 37,836 frt. 86 krt, azaz 211/1 százalékot ajánlkozik megfizetni, holott a viszonbiztosítási szerződés értelmében 30 százalékot köteles föltétlenül megtéríteni. Továbbá az említett egyesség bekezdő sorai értelmében az egyességgel egyedül a viszonbiztosítási ügylet lebonyolítása czéloztatnék, holott ugyanannak 6. pontjában a 30 százalék fejében a biztosítottak lemondása követeltetik minden néven nevezendő jogaikról, nem csak a Tisza, de a Haza csődtömege irányában is. Hogy mily visszás helyzetbe hozatnának a biztosítottak a kérdéses egyesség elfogadása által, kitűnik a következő rövid példából Tudvalevő dolog, hogy a biztosító társaságok kölcsönöket adnak a biztosított felek kötvényeire s hason kedvezményben részeltette a Haza is biztosított feleit. Föltéve tehát, hogy valaki életbiztosítási dijakban 1200 frtot fizetett be s erre 400 frtnyi kölcsönt kapván, ennek levonásával a Haza csődtömegébe 800 frtot jelentett be, a hivatkozott egyesség elfogadásával—mely szerint az 1200 frt befizetett dij után csak 30 százalék vagyis 360 frt jár— még a bejelentő volna kénytetve 40 frtot a csődtömegnek visszafizetni s igy egy csapással hitelezőből adóssá változtatnék a bejelentő fél. Mig erről a famozus egyességről bővebben szólnánk, szükségesnek tartottuk annak jellemző pontjaira sürgősen figyelmeztetni az érdekelteket. Tömegesen kell föllépni ily botrányos dologgal szemben. Hiszszük, hogy maga a csődbíróság is minden törvényes eszközt alkalmazni fog a különben is már eléggé megkárosított csődhitelezők érdekeinek megóvására. A büntető-törvénykönyv 301. §-a. (A testi sértésekről.) Dr. K. Csorba Ákosnak a Magyar Jogász tegnapi számában megjelent közleménye némi vonatkozással birván a súlyos testi sértésekre, alkalomszerűnek találom a szakközönség figyelmét felhívni azon anomáliákra, melyeket a büntető-törvénykönyv lipót rendes kodifikátora a 301. § megalkotása által jónak látott a magyar judikatúrában meghonosítani. A ki másnak testét szándékosan, de ölési szándék nélkül, bántalmazza vagy egészségét sérti, úgymond e nevezetes törvényszakasz, ha az ezáltal okozott sérülés, betegség vagy elmekór húsz napnál hoszszabb ideig tartott, a súlyos testi sértés bűntettét, ha húsz napot túl nem haladott, de nyolcz napnál tovább tartott, a súlyos testi sértés vétségét , ha pedig nyolcz napnál tovább nem tartott, a könnyű testi sértés vétségét követi el. Nem akarom kétségbe vonni, hogy a testi sértések kérdését a theoria még mindig nem tisztázta s igen jól tudom, hogy a német literatura számos, tarkábbnál tarkább theoriát állított fel, különösen a német birodalmi büntető törvénykönyvnek a testi sértéseket tárgyazó XVII. fejezetét megtámadva, a testi sértések felosztása tekintetében. Joggal kétkedem azonban a felett, hogy a törvénykönyv kellő kritikával járt volna el akkor, midőn a dies kritika rendszerét fogadta el a felosztás alapjául. Helyesen mondja a törvénykönyv indokolása, hogy a testi sértések között fokozatok léteznek s hogy nem lehet ezek megkülönböztetését a bíróra bizni sőt feljogosítani, hogy tetszése szerint válogasson 24 órai fogház és 10 évi fegyház között. De nem lett volna szükséges a Scyllát elkerülve, a sokkal veszedelmesebb Charibdisbe jutni. Sokkal kívánatosabb lett volna ugyanis a bírónak, ki a 92. § által kimondott korrekczionális elvnél fogva úgyis majdnem függetlenül mozog, teljesen szabad kezet engedni a 24 órai fogház és 10 évi fegyház között, mint attól tenni függővé a testi sértés súlyos vagy könnyű vétség vagy bűntett voltát, hogy meddig tartott a gyógyítás, nyolcz napig-e, vagy pedig húsz és még több napig ? Sok kivetni való van ugyan már magán azon a kifejezésen is, mely a sérülés és betegség tartamát említi, de ez végtére is lényegtelenebb, mert a gyakorlat rövid időn megállapodnék aziránt, hgy a sérülés tartama alatt a seb beforradása értendő-e vagy például egyik ujj levágása esetén örökké tartónak tekintendő-e a sérülés. A tulajdonképeni hiba azonban, mint már említettük, abban rejlik, hogy a törvény a sérülés és betegség begyógyulását egyenes arányban állónak hiszi a sértés súlyosságával. Bármily szép is ez theóriában, a gyakorlati élet vizsgálása azonnal feltünteti az anomáliákat. Nem szükséges ugyanis bizonyítgatnom, hogy gondos gyógykezelés mellett a súlyosabb sértés is hamarább begyógyul, mint a könnyű sértés, részkezelés vagy orvosi segély hiányában. Az arány tehát esetleg épen fordítottá válhatik, a bíró pedig mégis kénytelen lesz a súlyos sértés bűntettét súlyos sértés vétsége, vagy épen könnyű sértés gyanánt, vagy viszont fenyíteni, mert neki kizárólag a sérülés tartamát kell és szabad vizsgálnia. Elfogulatlan jogásznak el kell ismernie, hogy a 301. § valóságos akadályt képez a fenyíték igazságossága és arányosságával szemben. Különösen áll ez nálunk, hol a köznéporvosok hiányában kuruzsálókra szorul vagy épen nem is gyógyíttatja magát. A tettesnek kell azután viselni következményeit oly körülménynek is, melyekért őt felelőssé tenni józan törvényhozásnak nem lett volna szabad. Büntető-törvénykönyvünk kodifikátora valószínűleg azért tartotta a dieskritika-féle rendszert behozandónak, mert néhány újabb külföldi kódex szintén ezt, a rendszert fogadta el. A gyakorlati életre s főleg a hazai specziális viszonyokra való tekintet nélkül dolgozó compilácziónak azután természetes következményei a hasonló visszásságok. Nem követelem azt, mit a német irodalom tekintélyes része, élén L imann a t sürget, hogy mellőztessék a testi sértések felosztása teljesen. De másrészt kétségtelen, hogy a testi sértés súlyos vagy könnyű volta, nem jogi kérdés, hanem orvosi s így lehetetlen másnak, mint orvosnak meghatározni a sértés minőségét. S minthogy az sem tehető vita tárgyává, hogy az orvosi tudomány sem képes oly apodiktikus ismérveket megállapítani, melyek alapján a testi sértések minősége definiálható lenne, a logika azt hozná magával, mikép minden konkrét esetben orvosi szakvélemény által döntessék el, hogy súlyos vagy könnyű-e a sértés s a szerint alkalmaztassák a súlyos, kevésbé súlyos vagy könnyű sértésekre előírt büntetés. Csak sajnálkozni lehet ennélfogva jogszolgáltatásunk érdekében a felett, hogy a büntető kódex tűzzel-vassal erőszakolt életbeléptetése folytán oly büntetések fognak rovatni testi sértések esetében egyesekre, melyek a tettes arányban nem állanak. Az atya boszuja. A nordi esküdtszék előtt i. é. augusztus 5-ére volt kitűzve id. Valin főbenjáró kettős bünperének tárgyalása. A kitűzött nap közeledtére izgalomban volt az egész vidék, melynek központja Denain az emberölés iszonyú jelenete és főbb részletei által, melyek természetesen újból elősoroltatnak. A tanukat egész csapat bányamunkás kisérte. A csapat nem riadt vissza attól sem, hogy szokás szerint a törvényszéki palota bejáratát erőszakkal vegye ostrom alá. Csoportokban járt-kelt a hosszú folyosón, melyen az elitélendő foglyokat szokták elő vagy visszavezetni, valóságos közkiállítás ez, mely az administratív gazdálkodás vagy slendrian folyton ellenkezik az illendőséggel, az erkölcsiséggel, sőt gyakran a közbiztonsággal is. A közvádló székét Marcaux főügyész foglalja el, a védők padján Hatty ügyvéd ül. Vádlott gyári munkás, 56 éves, büntelen előéletű, nyugodtnak és bűnbánónak látszott. A vádirat a tényállást következőleg adja elő: Az 1878. év folyamán, vádlott fia a denainhaulchaini után Samain, közvetett adóbiztoséval szomszédos házban lakott, a két ház Haulchain területén állt. Samain úr ismételve segélyt nyújtott bizonyos Mascarinénak, mialatt ez tizennégy napi fogságban ült, melyre azért volt ítélve, mert ifj. Valint megverte. Utóbbit Samain urnak ily magatartása nagyon felingerelte. A sértegetés, veszekedés annyira ment közöttük, hogy Samain ur az Auzin társulattól az ifj. Valin által lakott ház kiürítését kérte s azt meg is nyerte. Ez méginkább felségerelte az ifjú Valint. A házat elhagyva, Samain urat fenyegette, hogy boszut áll rajta. Ez 1878. szeptember havában történt 1879 június havában nagy pusztítás történt Samain úr kertjében; a növényzet nagy részét kitépték. Ifjú Valin fenyegetései arra a gondolatra juttatók Samain urat, hogy a pusztítást ez vihette véghez. Panaszt tett a denaini csendőrségnél, mire vizsgálat rendeltetvén el, ifj Valint kihallgatták. Junius 22-én id. Valin neje által ebéd közben értesittetvén Samain ur panaszáról s ennek következményéről, ebéd után fölkelt s az asztalon levő kések közül a legerősebbet magához vevén, azt a köszörükövön megélesitette. Ezután zsebre téve a kést, Samain úrhoz ment. Körülbelül délután 2 óra lehetett, midőn odaért. Samain ur a teremben volt, hol Lucia nevű tizenhat éves leányával zongorázott; egyszerre megjelent előtte id. Valin, kit nem ismert és aki azt kérdezte tőle, hogy ő legyen-e Samain ur. Igenlő válaszára szemére vetette, hogy fiát igazságtalanul ítéltette el a kertjében elkövetett pusztításért. Samain ur erre azt felelte, hogy a hatóság kötelességének eleget tesz és hogy gyanúja jogos volt a múlt évi fenyegetések folytán. Amint erre Valin hangosabban szólt és fenyegető állásba tette magát, Samain úr feléje ment és távozásra szólította föl. Ebben a pillanatban Valin kirántotta zsebéből az éles kést s igy szólt: — Ma vége lesz! Ezzel erős döfést intézett Samain ur mellébe. Samain ur szolgálója, Luthon Nathalie, ki épen jelen volt, segélyért kiáltott és a gyilkosra rohant, hogy urának segítsen a lefegyverzésben. Mascarte ur, Samain szomszédja, szintén előfutott a hallott lármára és Valint nyakánál s egyik lábánál fogva megragadta, mig Samain ur a kést igyekezett kiragadni kezéből. Valin pillanatig kiragadván magát, Luthon Nathalies erős döfést intézett, mely azt bal mellén találta. Choin Benouf ur is megérkezvén, Samain és Mascarte urakkal együtt Valint megkötözte s átszolgáltatta a csendőröknek, kik a dologról értesülvén, azonnal megjelentek a helyszínen. A küzdésben Samain úr második késszúrást is kapott baltérdőbe és miközben Valint lefegyverezni igyekezett, kezét is összevagdalta. Ezenkívül balkezén súlyos zúzódást is szenvedett. Valin kelepczében látván magát, a dühtől tajtékzott és Samain és Mascarte irányában sértő és fenyegető szavakat hallatott. Több ízben ismételve kiáltá, mikép csak azt bánja, hogy a döfést elhibázta. Ezt több tanú, sőt a vizsgáló biró előtt is újólag ismételte. Magatartása a bűntényt követő második napon is fenyegető volt és nem mutatott semmi megbánást. Samain úr sebei nem voltak szerencsétlen következményűek, csupán a bal bordákat ért döfés nem gyógyult be július 7-ig. Szerencsétlenebb volt Luthon Nathalie, ki a mellébe kapott erős döfés következtében június 27-én meghalt. A tanúkkal történt szembesítések, valamint kihallgattatásai alkalmával Valin csak abbeli megbánását nyilvánította, hogy Samain urat meg nem ölte, sőt azt is kijelente, mikép ha kiszabadul, Samain úr nem lesz biztonságban, mert ha boszut akar állni, a végleletekig megy. Vegyes közlemények. Kinevezés Huszár A. az orsz. minta-rajztanád, tanárrá. Feith György a Gasparik Kázmér alapítványi helyre. Hajóskapitányokká: Dirich István, Randich József, Sineovich Bartolome. Hadnagyokká : Golubovich Biagio, Martinosich Domokos, Maniasich Ambrus Miklós, Paurich József, Tonetti Tivadar és Vlassich Natál neveztettek ki. Névváltoztatás. Reichmann Áron Arnold debreczeni lakos vezetékneve „Hajós“-ra. Az ügyvédi kamarákból. A debreczeni ügyvédi kamara Kapu Endre pladányi lakos ügyvédet, elköltözés miatt, továbbá Bolváry Antal és Jakucs Gábor mezőtúri lakos ügyvédeket, köztörvényhatósági hivatalba lépvén, a lajstromból törölte. A marosvásárhelyi ügyvédi kamara Bagdy Imrét Székely- Keresztúr és Ilyés Jánost Nyárád-Szereda székhelylyel, lajstromába fölvette. A kassai ügyvédi kamara Stépán József tolcsvai lakos ügyvédet, elhalálozása folytán, a lajstromból törölte, gondnokul Kerekes Jáson aliszkai ügyvéd neveztetett ki. Ingók foglalása: Ott Jánosné sz. és Neczin Koszta e. (aradi jbság), Muralov Szima e. (szegedi tszk), Bay Károly e. (beregszászi jbság), Veres Tihamér és Bátta nagyközség e. (szegzárdi jbság), Zanke Kornél és Kránik Márton st. e. (losonczi jbság), gr. Széchenyi Ödön e. (bpesti IV. ker. jbság), Ebinger Miklós és Anna e. Dugoszellón, Boesenbacher Ferencz e, N.Maroson, Tonnert István és