Magyar Jogász, 1879 (4. évfolyam, 148-298. szám)

1879-10-22 / 242. szám

IV. évfolyam 1879. * „MA3TAR JOQÁSZ“ } (j minden nap, httftt khtve, \ sj Egész évre ... ló frt. — |¡ |j Fél evrs .... 7 w 50 1 ‡ Negyedévre. . 4 „ — › | Egy hónapra. 1 „ 40 Hirdetések: ( JSgy ímtodh.náboa p.ti­sor egy* S­as^r­ hirdetéséért ig kr., kétszer ) 16 kr., és többszöri hirdetéséért s 18 kr., minden beigtatásnál. A­z­­ bélyegdij kü­lín minden beigtatás­a után 80 kr. osztr. ért. megjelen Előfizetési ar: MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP Szerkesztőség kiadó­­­hivatal:­­ S­ u­d­a­pest, V. József tér 9. az, hová a lap szellemi részét­­ illető közleményeken kivül,­­ az előfizetési s hirdetési di- '­­­jak, nemkülönben a beigta- •­­ tandó hirdetmények is kül- w dendők. — Kéziratok csak­­ ismert kezektől fogadtat- : ’ I nak el. A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. A magy. állampolgárság törv. javaslata. IV. A házassági viszonyokból folyó ho­nosság megszerzésére következő határozmányo­­kat állít föl törvényjavaslunk. „Elveszti a magyar állampolgárságot az a nő, aki nem magyar állampolgárhoz megy férjhez. Nem veszti el a magyar állampolgár­ságot az a nő, aki magyar állampolgárhoz menvén férjhez, özvegységre jutott, férjétől bi­­róilag elválasztatott vagy akinek házassága fölbon­tatott (35 — 36. §).“ E határozmá­nyokkal kapcsolatban továbbá a 42. §, követ­kezőleg rendelkezik: Az a nő, aki férjének elbocsátása, távol­léte vagy külföldivel kötött házassága folytán elvesztette magyar állampolgárságát, ha férjé­től biróilag elválasztatik, házassága föloldatik vagy özvegységre jut s a magyar korona or­szágai területén valamely község kötelékébe fölvétetik vagy ezen fölvétel kilátásba helyez­etik, folyamodványa folytán visszaveendő a magyar állampolgárok közé. Itt a javaslat szerzői megfeledkeztek azon jogviszonyról, mi­dőn valaki deportáltatik, száműzetik, capi­­talis szentencziában elmarasztaltatik s neje őt is idegen földre kiséri vagy szintén elmene­kül a nélkül, hogy e menekvésre bünfenyitő ítélet, vagy egyéb politikai kényszer miatt szo­­ríttatnak. A franczia törvényhozás e részben nagyon részletesen s határozottan rendelkezik s az itt nyújtott irányelveknek kodikátoraink is nagy hasznát vehették volna. Azt, hogy ki tekintessék tulajdonképen magyar állampolgárnak , törvényjavaslatunk csak végül, illetőleg a 47. §-ban érinti, a­he­lyett, hogy az első szakaszban tárgyalta volna, minek következtében a jelen egész törvényja­vaslat úgy néz ki, mint talpával fölfele tolt pyramis. A bevándorlás és kivándorlás ügyét alig pár szóval, csak a 45. §-ban érinti törvény­­javaslatunk, mi már azért is szarvas­hiba, mi­vel ennek totális szabályozása nélkül, az egész honossági törvény csonka mű marad, hasonló az épülő tetőtlen egyházhoz, melynek sem tor­nya, sem fedele nincs. A bevádorlási ügy elő­ször is magában foglalja azon jogi határoza­tokat, melyek bizonyos idegen tagnak az eddigi társasági rendbe való belépése által eszközölte­tik. Azon kívül pedig ez, mint a közigazga­tásnak a népesség szaporodására vonatkozó té­teles rendszabálya jelenkezik. A rendőri köz­igazgatás korszakáig, a bevándorlási ügyre nézve csak a népességhez közvetlen vonatko­zásban álló rendszabályok s jogtételek voltak irányadók, egész a rendőri közigazgatás kor­szakáig. A nemzetségi szerkezetben a beván­dorlás csak mint a fönnálló nemzetségi köte­lék és ennek közjogi rendszerébe való alaki fölvétel által nyilatkozik. A rendi szerkezetben a bevándorlás először is földbirtok szerzése, aztán folyamodás s engedélynyerés folytán volt megszerezhető. Jelen törvényjavaslatunk 45. §-a is azt mutatja, mintha mi még mindig a rendiség „circulus popillusában“ forognánk. Kodifikátoraink nem látszanak tudni, hogy a múlt század be­vándorlási rendszere már teljesen elkorhadt, s hogy a bevándorlási jog a maga alapjára nézve, jelenleg még csak a szabad letelepedés és ki­­költözködésből áll, melyet ismét a honossági jog egyik lényeges részének kell tekintenünk. Ami az ezen ügyre vonatkozó törvény­hozási alkotásokat illeti, Németországban uralkodó elv a bevándorlási szabadságnak ab­stract elismerése a földbirtok megszerzése által (Bundesacte, 18. art.), melynek szabályrende­letei azonban nem érvényesek (Zöpfl: Deu­tsches Staatsrecht II. 288.§.). E tárgy önálló legislácziót csak Poroszországban nyert a múlt században, a franczia bevándorlókra nézve (Fi­scher: Polizeigesetze 527—71. §. Berg:­­ Polizeirechte II. 39. §.) Ausztriában ez ügy­­ csak a honossági jog egy részét képezi (Ko-­­ petz: Polizeigesetzkunde I. 108. §. Stein I Lör. Innere Venwaltungslehre 168, 182­1.). A­­ magyar törvényhozás 1850-től 1867-ig szüne­­­­telvén, e tárgyra nem is reflektálhatott; az 1850 —60-as években azonban, valamint a ha­zai-német, úgy a magyar journalistika is sű­rűen és tüzetesen foglalkozott e tárgygyal, kü­lönösen Török János, egyik jobb nevű pub­licistánk, az Ehrenberger & Comp. colo­­nisationalis törekvései ellen, T. J. jegyű publi­­cistikai dolgozataiban nagyon szép s gyakorlati elveket vallott. Szobatudósaink közül R­é­c­s­y Emil saját közjogi munkájának II. kiad. 46. §-ában szintén érintette e dolgot, de csak oszt­rák pápaszemen nézve, honi állapotaink szük­séges méltánylása nélkül. Tárgyunk irodalmát illetőleg csak a következőket kívánjuk figyelembe vétetni. A gyarmatosítási ügyről legalaposabban Roscher Colonien, Rau és Mohl, Polizeiwissenschaft, Gierstner és Czörnig kiválólag az ausztriai népismei viszonyokat tekintve. Etnographie der J­oesterr. Monarchie; Höfken: Colonisation von Ungarn, 1858; legközelebb Hunfalvy János és Keleti Károly, magyar nyelven nyújtottak némi adalékot. De „quid hoc ad tantam­­­sit­m?“ Valóban ez ügy körül valamint pub­­cistikánk s irodalmunk, úgy legislatiónk is oly­­ szánalmas szegénységet tanúsítnak eddig, mely­nek csak meggondolásánál is pirulnunk kell, önnmagunk előtt. A jelen törvényjavaslat még csak arra sem reflektált, hogy a vagyonszerzés s hogy a nemzetiségi tekintetek, kimaradha­­tatlanok a jó honossági törvény kellékei kö­zöl. Mert amaz gát mindenütt a pauperismus s országkifosztás áramlatai, emez pedig fajunk inficiálása ellen. S midőn minden perczben ta­pasztaljuk, hogy hazánk a jöttment külföldi éhenkórászok hadai által máris ostromzár alá vétetett, midőn tapasztaljuk, hogy a magyar kenyér és magyar bor jól szült ugyan nekik, de nemzetségünk csak fanyar gyümölcs, így bizony-bizony mondjuk, hogyha valaha volt szükség a honossági törvényben bizonyos korlá­tokat fölállítni nemzetiségünk s közvagyonunk expiratiói ellen, ma azokra annál nagyobb szük­ség van, midőn a cosmopolitis és mindinkább hóditó terjedése is fenyeget bennünket. A ki­­vándorlási jogviszonyokról holnap. Tehát az Ellenőr is megadta magát s most utánunk azt mondja, hogy a jogászgyü­­lések feladata volna egyrészt vizsgálni a léte-­ sített reformok gyakorlati hatását , (eső után köpenyeg), másrészt meg vitatni, s előkészí­teni a létesítendő reformot s igy nem zárkóznának el jogászgyüléseink az élettől. Nem tetszik az E 1-­­­e n ő­r­nek, hogy a jogászgyűlési jelentés pálczát tör tömérdek igazságügyi alkotás fölött s abban a hédelemben van, hogy az állandó­ bizottság csak az érem egyik oldalát nézi. Csak a hiányokat vette észre, de az előnyök előtt szemet hunyt. Elvártuk volna tehát az Ellenőrtől, hogy előadja azokat az előnyöket, melyekre mi is kiváncsiak lettünk volna. Sajátságos a nevezett lap abbeli nyilatkozata, hogy a hiányok még nem teszik elítélendővé magát az intézményt, hanem csak javítást sürgetnek. Hi­szen az állandó­ bizottság nem is bántotta magukat az institutiókat, hanem ama törvényeket, melyeken azok nyugszanak. A közvélemény vezérczikket szentel a VII. jogászgyűlésnek, de úgy beszél, mintha most tar­tatnék az első jogászgyűlés Magyarországon. A jo­­gászgyűlést „új“ mozgalomnak tartja a jogfejlődés terén, s arra az örömre fakad, hogy „jól esik an­nak tudata, hogy a társadalmi élet még nem úszott ki teljesen s hogy vannak még szabad társas egye­sületeink és szövetségeink, melyek reprodukálni ké­pesek nekünk a politikai csatákban elvérzett eszméket és törekvéseket; jól esik tudnunk, hogy intelligencziánk állami segítség nélkül is észre tud térni, hogy az egyesülési és szabadszólási jog útján keresse meg a közjónak azon elégtételt, melyet az állam megadni ez idő szerint — bármely okból — nem akar vagy nem bír.“ Jó lesz ebben a han­gulatban megmaradni, nehogy pár nap múlva is­mét piszkoljuk az ügyvédi kart, miként ezt politi­kai sajtónk egész szenvedélyességgel űzi már ré­gebbi idő óta, köztük a­­ Közvélemény is. 242­81. Budapest, szerda október 22. A magyar jogászgyűlés szakosztályai. A mai nap ismét a szakosztályok tanácsko­zásainak volt szentelve. Az I. szakosztály (a magánjogból) dr. Sághy Gyula elnöklete alatt reggel 9 órakor folytatta a vitatkozást a második kérdés fölött, mely így hangzik: Mely elvek szerint szabályoztassék a követe­lések beszámítása? E kérdéshez dr. B­­­e­r­m­a­n­n Mihály nagy­szebeni jogtanár adott be terjedelmes véleményes indítványt. Dr. W­e­i­n­m­a­n­n Fülöp bpesti közjegyző előadja e tárgyra vonatkozó nézeteit, azon ered­ményre jut, hogy e kérdés enuncziáczióra nem al­kalmas s javasolja, hogy annak egyszerű elejté­sével napirendre térjen. Egyszersmind azon esetre, ha javaslata elfogadtatnék, a következő indítványt terjeszti elő. Mondja ki a jogászgyűlés, hogy a kö­vetelések beszámításának szabályozása körül a kö­vetkező jogtételek alkalmazandók: 1) Ha az adós­nak hitelezője ellen ugyanazon, vagy más jogalap­ból követelése van, a két követelés mindegyik fél­nek kívánságára a kölcsönösen tartozott mennyisé­gek erejéig megszűntnek tekintendő, ha a beszá­­mítónak követelése a másikkal hasonnemű, már le­járt és még el nem évült. 2) A bíróság a bepere­­sített követelés ellenében felhozott ellenkövetelést, mely amazzal nem ugyanazon jogalapból származik, külön perre utasíthatja, ha az együttes tárgyalás és ítélethozatal felperesre nézve aránytalan késedelem­mel jár. 3) A beszámítás oly esetekben kizárandó, a­melyekben a hitelező követelésének különleges természete vagy harmadik szerzett jogai a kizárást indokolják. Szólott még Deli Adami Rezső, Tausig János és Apáthy István. A vitatkozás véget érvén, elnök szavazásra bocsátja az indítványokat. Az osztály Weinman in­dítványát a 2. pont elejtésével elfogadta, de mégis azon módosítással, hogy az első pontban „mindegyik“ helyet „bármelyik“ szó tétessék, a 3. pontban „egy

Next