Magyar Jogász, 1879 (4. évfolyam, 148-298. szám)

1879-09-12 / 208. szám

IV. évfolyam 1879. 208. sz. Budapest, péntek szeptember 12. „MAGYAR* JOGÁSZ" , minden nap, hétfőt kivéve.­­ Egész évre ... 16 frt. — 1 Fél évre .... 7 „ 50 ? Negyed évre . . 4 „ — 5 Egy hónapra. 1 „40 Hirdetések : Egy hatodhasábos petitsor egy-­­­szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer 16 kr., és többszöri hirdetéséért 13 kr., minden beigtatásnál. A bélyegdij külön minden beigtatás után 30 kr. osztr. ért. megjelen Előfizetési ár: MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. Szerkesztőség kiadó­­­hivatal: Budapest, V. Józseftél 3. sz.­­ hová a lap szellemi részét í j illető közleményeken kívül, › : az előfizetési s hirdetési di- $­­­jak, nemkülönben a beigta- ? ■ tandó hirdetmények is kül- S dendők. — Kéziratok csak › ismert kezektől fogadtat- › t nak el. ? Kritika, a büntető-kodexeket életbeléptető javaslat fölött. XI. Hangsúlyoztuk, hogy a törvényjavas­latban, mind a mun­ic­ipiumok hatásköre, mind a bíróságok tájékozása czéljából újabb meg­erősítés végett fölterjesztetni kívánt szabály­rendeleteknek, valamint lényegét, úgy alakját is körül kellene írni. Ez a hatóságok teendőjét nagyban köny­­nyítené. Ennek szükségessége kiderül azon kü­lönbségből is, mely a rendelet és szabály kötelező volta között létezik. A rendelet és szabály kötelező voltára nézve feltétlen köve­telmény gyanánt kell, hogy megállapítsa a törvény, miszerint azok hozatalánál az illető hatóságnak nem szabad hatáskörét áthágnia, ellenkező esetben rendelete vagy szabálya nem kötelező; továbbá, hogy a törvényesség kérdé­sében a határozati jog mindenik konkrét eset­ben a bíróságot illeti. Szemmel tartandó tehát az 1869. IV. tcz. 19. §-a is. De minthogy a rendőri tör­vénykönyv a kormányt és a törvényhatóságo­kat, valamint a városokat expressis verbis föl­ruházza büntető­szabályok alkotási jogá­val, nehogy ezen jog függetlennek és az ez által adott hatalom a törvényektől kiváltnak tekintessék, szükséges az életbeléptetési tör­vényben a rendőri kihágásokról szóló törvény 10. §-át mint az alkotmányosság feltételét érin­teni, illetőleg az alkotmány és a jogrend egyik sarktételének, a kormány vagy más hatóság által alkotott büntető­szabályok fölött való uralmát külön is kifejezni. A 14—18. §§-ok az új büntető­ törvény­könyvek hatálybalépte után elítélendő cselek­ményekre kiszabandó szabadságvesztés-büntetés minőségére nézve tartalmazzák a megfelelő át­­­meneti intézkedéseket és pedig olykép, hogy, ha az előbbeni törvények vagy gyakorlat sze­rint két évi tartamot felülmúló börtönnel vagy tömlöczczel (1840. 2. 130. §) vagy rabság­gal (1844. VI. 28. §), az uj büntető-törvény szerint pedig fegyházzal volnának büntetendők, amennyiben azon körülmények egyike sem fo­rog fönn, melyek a büntetési nemek enyhébb változását vagy a büntetés tartamának két éven aluli leszállítását vonják maguk után, a szabadságvesztés­ büntetéséül fegyház állapí­tandó meg. E­z, minthogy a következő 15, 16. 17. s 18. szakaszokkal is szerves kapcsolatban áll, külön s önálló elemezést kíván. Mentül tovább hatolunk ezen törvényja­vaslat bonczolásában, annál inkább reánk nehe­zedik Csokonai Vitéz Mihály azon híres refrainje: „Nagy kérdés, amelyet, ha mélyen vizsgálok, még nagyobb mély­ségek mélyére találok.“ Ilyforma kér­dést tartalmaz törvényjavaslatunknak különösen 18. §-a is, melyben az mondatik: „Valamely büntetendő cselekmény miatti elitéltetéssel, az eddig fönnálló büntető-törvények szerint egybe­kapcsolt azon következmények (1840. XXII. tcz. 128. §) vagy törvény szerinti hatályok, melyek az uj büntető-törvénykönyvben megálla­pított mellékbüntetések közt nem fordulnak elő: ezen büntető­ törvénykönyv életbeléptével hatályukat vesztik; akár állapíttattak légyen meg azok az ítéletben; akár képezték legyen az elitéltetésnek magából a törvényből folyó következményeit (22. §).“ E §-al ismét ott vagyunk, ahol a mádi zsidó, t. i., hogy e §­ is kodifikál és subrogál a csődtörvényben és pedig oly jelentékeny moz­zanatra nézve, ha csakugyan újból módosí­tandó, amennyiben épen társadalmunk legve­szélyes­ fekélyeinek, a hamis, a vétkes és gon­datlansággal párosult vagyonbukások s csődök kiirtását tárgyazza, nem párhuzamos előhaladást jelez legújabb büntető-törvénykönyvünkkel, mely­nek 31. fej. 386. 387. §§-ai eme bűnténye­ket kérlelhetlen szigorral üldözik, de sőt botrányos visszaesést. Az idézett 1840 : XXII. tezikk 130. §. b) és a 131. §. c) és d) pontjaihoz képest hamissággal és vétkes gondatlansággal párosult bukást biróilag kimondani s egyszersmind el-­­ határozni kellett, hogy a bukott fél jövendőre­­ váltókat ki nem bocsáthat, bejegyzett kereske­dőnek nem tekintethetik, a törvény előtt hite­lességgel biró kereskedői könyveket nem ve­zethet és hogy ezen határozat hirlapilag is közzéteendő. Ez minden bizonynyal erős és biztos fé­­kezet volt azon sima rablók ellen, kik, midőn szemtelen igazsággal megrabolták polgártársai­kat, derült homlokkal, mosolyogva szokták ma­gukat a közhelyeken mutogatni. E­zeket azon­ban nem tartják többé szükségesnek s idősze­rűnek a jelen törvényjavaslat szerzői. Mi lehet e ténynek valódi motívuma, talán az ipar, ke­reskedelem, a munkaszabadság vagy a kereset­jog szentsége? Jól van, megengedjük, de bocsássatok meg ti is nekünk, ha kimondjuk, hogy a bűnt,még a philantropismus köpönyegével sem szabad takargatni. A jelen törvényjavaslat szerzői pe­dig épen a philantropismus palástjával takar­gatják a legezimeresebb társadalmi bűnöket, midőn a törvényjavaslat 19. §-ában következő rendelkezést ajánlnak sankczionáltatni. 19. §. A büntető cselekményeknek vagy bizonyos nemű büntetéseknek a fönnálló büntető­­törvények szerinti azon következményei pedig, melyek, mint mellékbüntetések, az új büntető­ f Gyilkossági kísérlet. A meurthe-et-mosellei esküdtszék előtt f. é. augusztus 20. és 21. napjain tárgyalták Remy- Prosper Jacquot és Etienne Miklós velaine-sous­­amand­ napszámosok bűnügyét, kik közúton éjjel elkövetett gyilkossági kísérlettel s ezt követőleg lopással voltak vádolva. A vádirat következőkben foglalja össze a tényállást : Folyó évi márczius 22-én Besner, sornévillei sertéskereskedő a nancy-i vásárról kocsin lőve, az után Etienne és Jacquot nevű egyénekkel találko­zott, kik ugyanabban az irányban haladtak; ezek fölkéredzkedtek kocsijára. Neuvelette városkába érve, mindhárman betértek egy korcsmába; itt Besner a fizetés alkalmával látni engedte arany s ezüst pénzzel teli erszényét. Ezután felülvén kocsi­jára elhajtatott. Etienne és Jaquet követték őt, hogy a velainei után utolérjék. Pár pillanat múlva a kocsi irányából ily kiáltás hallatszott: — Segítség! gyilkos! Csakugyan a városka közelében két egyén támadta meg Besnert, kik erős csapásokat intéztek fejére bottal, azután 362 frankot tartalmazó erszé­nyétől megfosztván őt, a sötétségben eltűntek. Eme támadást nem követhette el más, mint a két vád­lott, kik Besnerrel egy utón haladtak s a tanuk egyike előtt nyilvánították is abbeli szándékukat, hogy őt megtámadják és kirabolják. Másnap elfogatván, megállapittatott, hogy öl­­­­tözetük, zsebkendőjük és botjuk véres, a kocsin­­ pedig szintén véres asztrahán sipkát találtak, mely Etienne tulajdonaként ismertetett föl. Besner élete pillanatig veszélyben forgott, azonban sebeit túlélte, hátulról teljes sötétségben rohantatván meg, határozottan nem ismerhette föl megtámadóit. Azonban az egybevágó körülmények kideríték vádlottak bűnös voltát. Jacquot sötét­ jel­­lemű erőszakos ember, dologkerülő és már el volt ítélve erőszakoskodásért. Etienne előélete nem rész. A közvádló helyét Villars főügyészi helyettes foglalja el. Vádlottak védője Lallement ügyvéd. A vádirat felolvasása után elnök Etienne ki­vezetését elrendelvén, megkezdi Jacquot kihall­gatását. K. Ön már el volt ítélve tíz napra erősza­koskodásért? — F. Csak hat napra voltam elitélve. K. Önt sötét jellemű, erőszakos embernek tartják ? — F. Természetem kissé heves. K. Ön tizenhárom éves korában André föld­­mives szolgálatába lépett. Kocsit bíztak önre; egy ízben haragjában vasvillával a ló hasába szúrt s azt megölte. Ez kegyetlen vonás s kedvezőtlen vi­lágot vet önre. — F. Véletlenül szúrtam le a lovat. K. Gazdája máskép vélekedik. — F. Megfi­zettem neki a ló árát. K. A faluban féltek öntől ? — F. Miért fél­tek volna? Nem tettem semmi roszat senkinek. K. Márczius 22-én ön a nancyi­ vici után­ ha­ladt Etiennel. Besner-vel, ki kocsin ment, találkozni­ván, önök arra kérték, hogy vegye föl önöket ko­­­­csijára? — F. Igen, megállítottam őt. K. Erre meg is engedte, hogy önök felülje­nek ? — F. Igen uram, Etienne melléje ült, én pe­dig leheveredtem a kocsiban. K. Neuvelotteba érkezvén, a Soucheaux korcs­­o­ma előtt megállották és leszálltak? — F. Igen, uram, Besner urnak egy pohár bort ajánlottam. K. Nem ön fizetett mindent, a költség egy ré­­szét Besner fizette s ekkor felnyitotta erszényét, mely 360 frankot tartalmazott aranyban. —• F. Nem láttam, hogy mi van az erszényben, oldalt ül­vén az asztalnál, nem nézhettem bele. K. Besner kifizetvén a költséget, kocsijára ült s önöket hátrahagyva elhajtatott. — F. Igen, uram, nem ültünk fel kocsijára, mert még csak mintegy 800 méternyi út volt előttünk. K. Besner ügetésben tartotta lovát, de aztán lépésben haladt tovább s igy önök könnyen utól­­érhették. F. Nem tudtam, mily sebességgel haladt Besner lova K. Pár pillanatra azután, hogy Besner Neu­­velotteból elindult, abból az irányból, melyben ha­ladt, kiáltásokat hallottak. Hallotta ön is? — Igen uram, mi akkor a híd alatt voltunk, azt hittük, hogy Besner dalol, mint akkor is dalolt, midőn mi vele voltunk. K. Malgras azonban 800 méternyi távolból igen érthetően hallotta Besner kétségbeesett kiál­tásait. — F. Mi is hallottuk, de nem tudtuk, ha váljon kiáltás volt-e vagy dal. K. Malgras ugyanakkor, midőn a kiáltást hal­lotta, igen pontosan megkülönböztette a kocsi­t.­

Next