Magyar Jogász, 1879 (4. évfolyam, 148-298. szám)
1879-09-12 / 208. szám
IV. évfolyam 1879. 208. sz. Budapest, péntek szeptember 12. „MAGYAR* JOGÁSZ" , minden nap, hétfőt kivéve. Egész évre ... 16 frt. — 1 Fél évre .... 7 „ 50 ? Negyed évre . . 4 „ — 5 Egy hónapra. 1 „40 Hirdetések : Egy hatodhasábos petitsor egy-szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer 16 kr., és többszöri hirdetéséért 13 kr., minden beigtatásnál. A bélyegdij külön minden beigtatás után 30 kr. osztr. ért. megjelen Előfizetési ár: MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. Szerkesztőség kiadóhivatal: Budapest, V. Józseftél 3. sz. hová a lap szellemi részét í j illető közleményeken kívül, › : az előfizetési s hirdetési di- $jak, nemkülönben a beigta- ? ■ tandó hirdetmények is kül- S dendők. — Kéziratok csak › ismert kezektől fogadtat- › t nak el. ? Kritika, a büntető-kodexeket életbeléptető javaslat fölött. XI. Hangsúlyoztuk, hogy a törvényjavaslatban, mind a municipiumok hatásköre, mind a bíróságok tájékozása czéljából újabb megerősítés végett fölterjesztetni kívánt szabályrendeleteknek, valamint lényegét, úgy alakját is körül kellene írni. Ez a hatóságok teendőjét nagyban könynyítené. Ennek szükségessége kiderül azon különbségből is, mely a rendelet és szabály kötelező volta között létezik. A rendelet és szabály kötelező voltára nézve feltétlen követelmény gyanánt kell, hogy megállapítsa a törvény, miszerint azok hozatalánál az illető hatóságnak nem szabad hatáskörét áthágnia, ellenkező esetben rendelete vagy szabálya nem kötelező; továbbá, hogy a törvényesség kérdésében a határozati jog mindenik konkrét esetben a bíróságot illeti. Szemmel tartandó tehát az 1869. IV. tcz. 19. §-a is. De minthogy a rendőri törvénykönyv a kormányt és a törvényhatóságokat, valamint a városokat expressis verbis fölruházza büntetőszabályok alkotási jogával, nehogy ezen jog függetlennek és az ez által adott hatalom a törvényektől kiváltnak tekintessék, szükséges az életbeléptetési törvényben a rendőri kihágásokról szóló törvény 10. §-át mint az alkotmányosság feltételét érinteni, illetőleg az alkotmány és a jogrend egyik sarktételének, a kormány vagy más hatóság által alkotott büntetőszabályok fölött való uralmát külön is kifejezni. A 14—18. §§-ok az új büntető törvénykönyvek hatálybalépte után elítélendő cselekményekre kiszabandó szabadságvesztés-büntetés minőségére nézve tartalmazzák a megfelelő átmeneti intézkedéseket és pedig olykép, hogy, ha az előbbeni törvények vagy gyakorlat szerint két évi tartamot felülmúló börtönnel vagy tömlöczczel (1840. 2. 130. §) vagy rabsággal (1844. VI. 28. §), az uj büntető-törvény szerint pedig fegyházzal volnának büntetendők, amennyiben azon körülmények egyike sem forog fönn, melyek a büntetési nemek enyhébb változását vagy a büntetés tartamának két éven aluli leszállítását vonják maguk után, a szabadságvesztés büntetéséül fegyház állapítandó meg. Ez, minthogy a következő 15, 16. 17. s 18. szakaszokkal is szerves kapcsolatban áll, külön s önálló elemezést kíván. Mentül tovább hatolunk ezen törvényjavaslat bonczolásában, annál inkább reánk nehezedik Csokonai Vitéz Mihály azon híres refrainje: „Nagy kérdés, amelyet, ha mélyen vizsgálok, még nagyobb mélységek mélyére találok.“ Ilyforma kérdést tartalmaz törvényjavaslatunknak különösen 18. §-a is, melyben az mondatik: „Valamely büntetendő cselekmény miatti elitéltetéssel, az eddig fönnálló büntető-törvények szerint egybekapcsolt azon következmények (1840. XXII. tcz. 128. §) vagy törvény szerinti hatályok, melyek az uj büntető-törvénykönyvben megállapított mellékbüntetések közt nem fordulnak elő: ezen büntető törvénykönyv életbeléptével hatályukat vesztik; akár állapíttattak légyen meg azok az ítéletben; akár képezték legyen az elitéltetésnek magából a törvényből folyó következményeit (22. §).“ E §-al ismét ott vagyunk, ahol a mádi zsidó, t. i., hogy e § is kodifikál és subrogál a csődtörvényben és pedig oly jelentékeny mozzanatra nézve, ha csakugyan újból módosítandó, amennyiben épen társadalmunk legveszélyes fekélyeinek, a hamis, a vétkes és gondatlansággal párosult vagyonbukások s csődök kiirtását tárgyazza, nem párhuzamos előhaladást jelez legújabb büntető-törvénykönyvünkkel, melynek 31. fej. 386. 387. §§-ai eme bűntényeket kérlelhetlen szigorral üldözik, de sőt botrányos visszaesést. Az idézett 1840 : XXII. tezikk 130. §. b) és a 131. §. c) és d) pontjaihoz képest hamissággal és vétkes gondatlansággal párosult bukást biróilag kimondani s egyszersmind el- határozni kellett, hogy a bukott fél jövendőre váltókat ki nem bocsáthat, bejegyzett kereskedőnek nem tekintethetik, a törvény előtt hitelességgel biró kereskedői könyveket nem vezethet és hogy ezen határozat hirlapilag is közzéteendő. Ez minden bizonynyal erős és biztos fékezet volt azon sima rablók ellen, kik, midőn szemtelen igazsággal megrabolták polgártársaikat, derült homlokkal, mosolyogva szokták magukat a közhelyeken mutogatni. Ezeket azonban nem tartják többé szükségesnek s időszerűnek a jelen törvényjavaslat szerzői. Mi lehet e ténynek valódi motívuma, talán az ipar, kereskedelem, a munkaszabadság vagy a keresetjog szentsége? Jól van, megengedjük, de bocsássatok meg ti is nekünk, ha kimondjuk, hogy a bűnt,még a philantropismus köpönyegével sem szabad takargatni. A jelen törvényjavaslat szerzői pedig épen a philantropismus palástjával takargatják a legezimeresebb társadalmi bűnöket, midőn a törvényjavaslat 19. §-ában következő rendelkezést ajánlnak sankczionáltatni. 19. §. A büntető cselekményeknek vagy bizonyos nemű büntetéseknek a fönnálló büntetőtörvények szerinti azon következményei pedig, melyek, mint mellékbüntetések, az új büntető f Gyilkossági kísérlet. A meurthe-et-mosellei esküdtszék előtt f. é. augusztus 20. és 21. napjain tárgyalták Remy- Prosper Jacquot és Etienne Miklós velaine-sousamand napszámosok bűnügyét, kik közúton éjjel elkövetett gyilkossági kísérlettel s ezt követőleg lopással voltak vádolva. A vádirat következőkben foglalja össze a tényállást : Folyó évi márczius 22-én Besner, sornévillei sertéskereskedő a nancy-i vásárról kocsin lőve, az után Etienne és Jacquot nevű egyénekkel találkozott, kik ugyanabban az irányban haladtak; ezek fölkéredzkedtek kocsijára. Neuvelette városkába érve, mindhárman betértek egy korcsmába; itt Besner a fizetés alkalmával látni engedte arany s ezüst pénzzel teli erszényét. Ezután felülvén kocsijára elhajtatott. Etienne és Jaquet követték őt, hogy a velainei után utolérjék. Pár pillanat múlva a kocsi irányából ily kiáltás hallatszott: — Segítség! gyilkos! Csakugyan a városka közelében két egyén támadta meg Besnert, kik erős csapásokat intéztek fejére bottal, azután 362 frankot tartalmazó erszényétől megfosztván őt, a sötétségben eltűntek. Eme támadást nem követhette el más, mint a két vádlott, kik Besnerrel egy utón haladtak s a tanuk egyike előtt nyilvánították is abbeli szándékukat, hogy őt megtámadják és kirabolják. Másnap elfogatván, megállapittatott, hogy öltözetük, zsebkendőjük és botjuk véres, a kocsin pedig szintén véres asztrahán sipkát találtak, mely Etienne tulajdonaként ismertetett föl. Besner élete pillanatig veszélyben forgott, azonban sebeit túlélte, hátulról teljes sötétségben rohantatván meg, határozottan nem ismerhette föl megtámadóit. Azonban az egybevágó körülmények kideríték vádlottak bűnös voltát. Jacquot sötét jellemű erőszakos ember, dologkerülő és már el volt ítélve erőszakoskodásért. Etienne előélete nem rész. A közvádló helyét Villars főügyészi helyettes foglalja el. Vádlottak védője Lallement ügyvéd. A vádirat felolvasása után elnök Etienne kivezetését elrendelvén, megkezdi Jacquot kihallgatását. K. Ön már el volt ítélve tíz napra erőszakoskodásért? — F. Csak hat napra voltam elitélve. K. Önt sötét jellemű, erőszakos embernek tartják ? — F. Természetem kissé heves. K. Ön tizenhárom éves korában André földmives szolgálatába lépett. Kocsit bíztak önre; egy ízben haragjában vasvillával a ló hasába szúrt s azt megölte. Ez kegyetlen vonás s kedvezőtlen világot vet önre. — F. Véletlenül szúrtam le a lovat. K. Gazdája máskép vélekedik. — F. Megfizettem neki a ló árát. K. A faluban féltek öntől ? — F. Miért féltek volna? Nem tettem semmi roszat senkinek. K. Márczius 22-én ön a nancyi vici után haladt Etiennel. Besner-vel, ki kocsin ment, találkozniván, önök arra kérték, hogy vegye föl önöket kocsijára? — F. Igen, megállítottam őt. K. Erre meg is engedte, hogy önök felüljenek ? — F. Igen uram, Etienne melléje ült, én pedig leheveredtem a kocsiban. K. Neuvelotteba érkezvén, a Soucheaux korcsoma előtt megállották és leszálltak? — F. Igen, uram, Besner urnak egy pohár bort ajánlottam. K. Nem ön fizetett mindent, a költség egy részét Besner fizette s ekkor felnyitotta erszényét, mely 360 frankot tartalmazott aranyban. —• F. Nem láttam, hogy mi van az erszényben, oldalt ülvén az asztalnál, nem nézhettem bele. K. Besner kifizetvén a költséget, kocsijára ült s önöket hátrahagyva elhajtatott. — F. Igen, uram, nem ültünk fel kocsijára, mert még csak mintegy 800 méternyi út volt előttünk. K. Besner ügetésben tartotta lovát, de aztán lépésben haladt tovább s igy önök könnyen utólérhették. F. Nem tudtam, mily sebességgel haladt Besner lova K. Pár pillanatra azután, hogy Besner Neuvelotteból elindult, abból az irányból, melyben haladt, kiáltásokat hallottak. Hallotta ön is? — Igen uram, mi akkor a híd alatt voltunk, azt hittük, hogy Besner dalol, mint akkor is dalolt, midőn mi vele voltunk. K. Malgras azonban 800 méternyi távolból igen érthetően hallotta Besner kétségbeesett kiáltásait. — F. Mi is hallottuk, de nem tudtuk, ha váljon kiáltás volt-e vagy dal. K. Malgras ugyanakkor, midőn a kiáltást hallotta, igen pontosan megkülönböztette a kocsit.