Magyar Jogász, 1879 (4. évfolyam, 148-298. szám)

1879-11-22 / 268. szám

268. si. IV. évfolyam 1879. Budapest, szombat november 22.­­ „MAGTÁRÉ JOLASZ“ | megjelen minden nap, hitfét kivire. Előfizetési k­. 1 Egész évre . . . 16 frt. — 1 Fél évre .... 7 , 50 5 Negyed évre . . 4 „ — Ú­rfi Egy hónapra. 1 „ 40 I Hirdetések: Egy hatodhasábos petitsor egy­­szeri hirdetéseért 19 kr., kétszer 16 kr., és többszöri hirdetéséért 18 kr., minden beigtatásnál. A ci bélyegdij külön minden beigtatáa ! után 30 kr. osztr. ért. MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. Szerkesztőség kiadó­­­hivatal: Budapest, V. Jóssef tér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető közleményeken kívül, az előfizetési s hirdetési di­jak, nemkülönben a beigta­­tandó hirdetmények is kül­dendők.­­ Kéziratok csak ismert kezektől fogadtat­nak el A magyar csődtörvényjavaslat bírálata. III. A javaslat elvi irányának hiányából véljük származtatni azt, hogy az első fejezet­ben összehalmozva találunk egymáshoz nem tartozó meghatározásokat, így a 10. és 15. §§-ok a követelések bejelentésének kötelezettsé­gét s a bejelentésnek az elévülés félbeszakítá­sára vonatkozó joghatályát szabályozzák; jól­lehet a követelések bejelentése, a csődnyitási határozat foganatosítására tartozó eljárási részt képezvén, a kettőt lehetetlen ugyanazonos­nak tartani, miből önként következik, hogy a csődnyitásnak és a csőd ellen a követelések bejelentésének vagy be nem jelentésének jog­hatályait nem összefoglalva, hanem mindegyi­ket külön a maga helyén kellene előadni. Ezen elkülönített helyeken való előadás lényeges. A szerkezet szerint zavart fogalmak adat­nak s ez épen nem felel meg azon hivatásnak, hogy a törvények nem csak jogtudósok, hanem minden egyes laikus számára oly módon íran­dók, hogy azt mindenki könnyen megérthesse. Egyébiránt mi a csődnyitás joghatályát mindenekelőtt és átalában a következő módon tartjuk meghatározandónak: „A csődnyitási határozat alapján a köz­­adósnak mindazon vagyona lefoglalható, melyek a tá­rdásnak a végrehajtásra vonatkozó szaka­szai szerint lefoglalhatók.“ A javaslat 1. §-a ezt nem elég szabato­san fejezi ki. E kifejezés „végrehajtás alá vonható vagyona“ a törvénykezési rend­tartás §§-aira való hivatkozás nélkül a többfelé való magyarázatot nem zárja ki. Ezenfelül csak a t. r.-tartásra való hivatkozás mellett következhetik okszerűen azon szabályok elsoro­lása, melyekkel a t. r.-t.-nak a végrehajtásra vonatkozó szabályai pótlandók. Ezen átalános szabály előrebocsátása után t. i. kimondhatjuk ennek pótlása képen hogy : A csőd tartama alatt folytatólag lefog­­laltnak tekintendő mindaz, mit a közadós saját tevékenysége nélkül szerez. A csődhitelezők érdekében, a csődtömeg­nek zálogjoga, nem a foglalás napjától, hanem a csődnyitási határozatnak a bíróságnál történt kifüggesztése idejétől veszi kezdetét. És e rész­ben az 1. §. 2. bekezdése, úgy a 12. és 13. §§-ok, mint egymásból kifolyó intézkedések, egy sza­kaszban lennének összefoglalandók, mely sza­kaszban meghatároztatnék a zálogjog kezdete azzal kapcsolatosan egy helyütt, nem pedig elszórtan másutt­ van annak is helye, hogy a csődnyitás után a tömegre, a közadós kötele­zettségei alapján, többé sem zálogjog, sem megtartási jog nem szerezhető. Ily különös szabályként állhatnak a 2. és 3. §-ban foglalt meghatározások is, azonban meg kell jegyeznünk, hogy a 2. §. szerkezetét nem tartjuk elfogadhatónak. Azt kimondani, hogy a csődvagyon a csődnyitáskor fennálló kö­vetelések kielégítésére fordítandó, nem tartoz­­hatik a csődnyitás hatályáról szóló fejezetbe, hanem ehelyett azt kell meghatározni, hogy kik nyernek jogot a közös adós vagyonára, vagyis csődtömegre s erre illik a törvényjavas­latban előforduló meghatározás, t. i. azon hi­telezők, kiknek követelései a csődnyitáskor fenn­állottak. Mert azt, hogy a csődtömeg kiknek kifizetésére fordíttassék, a csődeljárás később határozza meg. Ha a 2. §. ily értelemben szerkesztetik, egyszersmind teljes összhangzásba hozatnék a 3. §. egész helyes szerkezetével. Ily különös szabályként állhat annak ki­mondása, hogy a csődnyitás után a közadós örökséget el nem fogadhat, befizetett követelé­seit jogérvényesen fel nem veheti, sem aktív, sem passív pereit nem folytathatja; mindezekre vonatkozólag a közadós helyébe a tömeggondnok lép, mint ezeket a javaslat 4, 5, 6, 7, 8, és 9. §§-ai tartalmazzák. A csődnyitás joghatályának meghatározá­sánál egyéb különleges szabály alig szükséges. A közadós irányában annak kijelentése, hogy ő aziránt, amit a csődtartama alatt saját te­vékenysége által szerez, saját rendelkezési jog illeti s ezt a csődtömegnek átengedni nem kö­teles, az előadott szabályoknak csupán világo­­sítása s az, hogy a csődtömegből a tartozások kielégítésén felül netán fenmaradandó érték a közadósnak tulajdona marad, önként következik abból, miszerint a hitelezők összességének a csőd­tömegre csak zálogjoga van. A 4. §. 3. bekezdése azonban teljesen elmaradhat, mert annak kimondása, hogy a közadósra szálló örökségből a csődtömeget csak az illeti meg, ami netán a terheken felül marad, azért felesleges, mert az az öröklési jogtól való eltérést nem képez s ez olyannyira magától ér­tetik, mikép ennek a csődtörvényben külön ki­fejezést épen nem szükséges adni; ha pedig a ja­vaslat azt akarná kifejezni, hogy az örökség hitelezői nem kötelesek a csődbe követeléseiket bejelenteni, akkor ez a bejelentési szabályok közé tartozik s ottan is megkülönböztetendő a bejelentés kötelezettsége oly esetben, ha az örökség már a csődnyitás előtt megnyílt, mert ezen esetben az öröklött vagyon erejéig az adósság terheli az örököst s csak ő kötelezhető annak tűrésére, hogy az örökhagyó hitelezői az öröklött vagyonból kielégittetésüket eszközöltet­hessék. Ehhez képest a 17. §. és az 1. §. 3. bekezdése is, helyesebb s világosabb szerkezetet igénylenek. Szerintünk, ha a közadós a csőd tartama alatt hal el, örököseire nem vonatkoz­hatnak mindazon határozatok, melyek a köza­dósra vonatkoztak; ők csupán az elhalt köz­adós jogaiba lépnek, tehát a tömegkezelés ellen­őrzése, a követelések elleni kifogásolás joga s a csőd maradékához való joguk áll fönn, de őket még közadós czimével sem lehet felru­házni. A képviselőház mai ülésében a véderő-bizott­ságnak a hadsereg és hadi tengerészet hadi létszá­mának, illetőleg a monarchia két államára nézve meghatározott hadijutaléknak, az 1889. év végéig való megállapítása iránt beadott jelentését vette tárgyalás alá. Az egyesült ellenzék részéről, Pulszky Ágost a függetlenségi párt részéről Ugron Gábor határozati javaslatokat terjesztettek be. Előbbi kéri, hogy határozza el a ház, hogy a közös hadseregnek hadi létszámát további öt évre megállapítani kész, ha egyszersmind és kapcsolatosan törvény alkottatik az 1868. XL. tcz. intézkedéseinek módosításá­ról és pótlásáról különböző módozatokkal Ugrón pedig kéri, hogy utasítsa a képviselőház a hadse­reg létszámának 1889. év végéig való megállapítá­­sáról szóló törvényjavaslat mellőzésével, a honvédelmi minisztert, hogy a magyar haderőnek a közös­ had­seregtől való elkülönítése s a magyar hadseregnek az ország védelmi szükségletével és anyagi erejével összhangzó szervezése iránt a képviselőház elé ha­ladék nélkül terjeszszen törvényjavaslatot. Az álta­lános vita, többen lévén szólásra feljegyezve, holnap folytattatni fog. A magyar polgári törvénykönyv egyes ré­szeinek kidolgozásával megbízott szakszerkesztők tegnap az igazságügyminiszter elnöklete alatt ta­nácskozást tartottak a modus procedendi iránt, mely követendő lesz, hogy az egyes részek termi­nológiája összhangzatban legyen s eleje vétessék an­nak, hogy a szakférfiak által külön kidolgozott egyes részek közt elvi különbségek vagy hiányok merüljenek föl. A szak­szerkesztők,mint hírlik, legközelebb érdem­ben fognak tanácskozni. E tanácskozásaik alapjául a dologbeli jogok, az örökjog és a kötelmi jognak az egyes szerkesztők által már elkészített átalános részei fognak szolgálni. A hazai iparpártoló congressus által kikül­dött választmányt érdekelt körökből vett felszóla­lás alapján, figyelmeztetni óhajtjuk, hogy ideje lenne már komolyan is hozzáfogni a dologhoz s megkez­deni a congressus által a választmányra bízott teen­dők megoldását. Ezt írja az „Eur“. Mi úgy vagyunk értesülve, hogy az iparpártoló congressus azokat a kér­déseket egyelőre mellőzve, a bagatell-törvény ál­tal az iparosokra s kereskedőkre egyaránt előidézett káros következményeknek a jövőre nézve elhárítá­sát óhajtja megkísérlem­, mert az iparnak jelenleg pusztító férge tényleg a bagatell-törvény, ép úgy, mint volt a fényűzési adó. Az említett tör­vény jobban ártott az iparosoknak és kereskedőknek, mint az ügyvédeknek, kik ellen viszonk­oztatott. Ismerünk fővárosi iparosokat, kiknek a bagatell­­törvény tekintete alá eső kisebb követelésekben nagyobb összegek vannak kinn, melyeket azonban, kü­lönösen a vidéki adósokkal szemben — a hitelezőt magát terhelő költségeknél fogva — nem mernek a bíróság előtt érvényesíteni. Lapszemle. A Jogi­ Közlöny nov 21-ki számában: I. Dr. Herr­ich Károly a keleti jogviszonyok czime alatt, a román törvényt a védjegyekről is­merteti. Főleg az áru­s védjegyek fontosságára vo­natkozik s annyiban bír érdekkel, mert a védje­gyek iránt osztrák-magyar és román alattvalók kö­zött a kölcsönösség áll fenn. Osztrák-magyar alatt­valók Romániában valamely védjegy, minta vagy mustra kizárólagos tulajdonosa csak azon esetben támaszthat igényt, ha azoknak két példányát a bukaresti kereskedelmi törvényszéknél bejegyeztet­te és viszont román alattvalók kötelesek két pél­dányt a bécsi vagy budapesti kereskedelmi kama­ránál letenni. Helyesen jegyeztetik meg azon ismer­tetésben, hogy nálunk a kereskedelem­i ipartör­vénynek sajnosan érezhető hiánya, hogy az áru- és védjegyekről részletesen s rendesen nem intézke­dik. Jóllehet másrészről az is igaz, hogy ily véd­jegyek könnyen utánozhatók lévén s a szabadalom védelmére a mi törvényeink kiterjeszkedvén, a sza­badalmak megsértése vagy hamisított árukkali üzérkedés ellenében a mi törvényeink mellett is biztosítottnak tekinthető az elégtétel. N­. Z. I. az osztrák felsőbb bíróságok gyakor­latából kereskedelmi ügyekben közöl nevezetesebb eseteket. Elismerjük az ily közlések érdekességét. Az egyik esetben azon kérdés képezi a sarkpontot, hogy a kereskedelmi szokások, jog­szabályoknak avagy ténykörülményeknek tekintessenek-e és ehhez képest a per bírája az erre vonatkozó bizonyítást hivatalból avagy csak a felek előterjesztései alapján vegye-e alkalmazásba ? az osz­trák legfőbb ítélőszék akkér döntött, hogy a keres­

Next