Magyar Jogász, 1879 (4. évfolyam, 148-298. szám)
1879-11-22 / 268. szám
268. si. IV. évfolyam 1879. Budapest, szombat november 22. „MAGTÁRÉ JOLASZ“ | megjelen minden nap, hitfét kivire. Előfizetési k. 1 Egész évre . . . 16 frt. — 1 Fél évre .... 7 , 50 5 Negyed évre . . 4 „ — Úrfi Egy hónapra. 1 „ 40 I Hirdetések: Egy hatodhasábos petitsor egyszeri hirdetéseért 19 kr., kétszer 16 kr., és többszöri hirdetéséért 18 kr., minden beigtatásnál. A ci bélyegdij külön minden beigtatáa ! után 30 kr. osztr. ért. MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. Szerkesztőség kiadóhivatal: Budapest, V. Jóssef tér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető közleményeken kívül, az előfizetési s hirdetési dijak, nemkülönben a beigtatandó hirdetmények is küldendők. Kéziratok csak ismert kezektől fogadtatnak el A magyar csődtörvényjavaslat bírálata. III. A javaslat elvi irányának hiányából véljük származtatni azt, hogy az első fejezetben összehalmozva találunk egymáshoz nem tartozó meghatározásokat, így a 10. és 15. §§-ok a követelések bejelentésének kötelezettségét s a bejelentésnek az elévülés félbeszakítására vonatkozó joghatályát szabályozzák; jóllehet a követelések bejelentése, a csődnyitási határozat foganatosítására tartozó eljárási részt képezvén, a kettőt lehetetlen ugyanazonosnak tartani, miből önként következik, hogy a csődnyitásnak és a csőd ellen a követelések bejelentésének vagy be nem jelentésének joghatályait nem összefoglalva, hanem mindegyiket külön a maga helyén kellene előadni. Ezen elkülönített helyeken való előadás lényeges. A szerkezet szerint zavart fogalmak adatnak s ez épen nem felel meg azon hivatásnak, hogy a törvények nem csak jogtudósok, hanem minden egyes laikus számára oly módon írandók, hogy azt mindenki könnyen megérthesse. Egyébiránt mi a csődnyitás joghatályát mindenekelőtt és átalában a következő módon tartjuk meghatározandónak: „A csődnyitási határozat alapján a közadósnak mindazon vagyona lefoglalható, melyek a tárdásnak a végrehajtásra vonatkozó szakaszai szerint lefoglalhatók.“ A javaslat 1. §-a ezt nem elég szabatosan fejezi ki. E kifejezés „végrehajtás alá vonható vagyona“ a törvénykezési rendtartás §§-aira való hivatkozás nélkül a többfelé való magyarázatot nem zárja ki. Ezenfelül csak a t. r.-tartásra való hivatkozás mellett következhetik okszerűen azon szabályok elsorolása, melyekkel a t. r.-t.-nak a végrehajtásra vonatkozó szabályai pótlandók. Ezen átalános szabály előrebocsátása után t. i. kimondhatjuk ennek pótlása képen hogy : A csőd tartama alatt folytatólag lefoglaltnak tekintendő mindaz, mit a közadós saját tevékenysége nélkül szerez. A csődhitelezők érdekében, a csődtömegnek zálogjoga, nem a foglalás napjától, hanem a csődnyitási határozatnak a bíróságnál történt kifüggesztése idejétől veszi kezdetét. És e részben az 1. §. 2. bekezdése, úgy a 12. és 13. §§-ok, mint egymásból kifolyó intézkedések, egy szakaszban lennének összefoglalandók, mely szakaszban meghatároztatnék a zálogjog kezdete azzal kapcsolatosan egy helyütt, nem pedig elszórtan másutt van annak is helye, hogy a csődnyitás után a tömegre, a közadós kötelezettségei alapján, többé sem zálogjog, sem megtartási jog nem szerezhető. Ily különös szabályként állhatnak a 2. és 3. §-ban foglalt meghatározások is, azonban meg kell jegyeznünk, hogy a 2. §. szerkezetét nem tartjuk elfogadhatónak. Azt kimondani, hogy a csődvagyon a csődnyitáskor fennálló követelések kielégítésére fordítandó, nem tartozhatik a csődnyitás hatályáról szóló fejezetbe, hanem ehelyett azt kell meghatározni, hogy kik nyernek jogot a közös adós vagyonára, vagyis csődtömegre s erre illik a törvényjavaslatban előforduló meghatározás, t. i. azon hitelezők, kiknek követelései a csődnyitáskor fennállottak. Mert azt, hogy a csődtömeg kiknek kifizetésére fordíttassék, a csődeljárás később határozza meg. Ha a 2. §. ily értelemben szerkesztetik, egyszersmind teljes összhangzásba hozatnék a 3. §. egész helyes szerkezetével. Ily különös szabályként állhat annak kimondása, hogy a csődnyitás után a közadós örökséget el nem fogadhat, befizetett követeléseit jogérvényesen fel nem veheti, sem aktív, sem passív pereit nem folytathatja; mindezekre vonatkozólag a közadós helyébe a tömeggondnok lép, mint ezeket a javaslat 4, 5, 6, 7, 8, és 9. §§-ai tartalmazzák. A csődnyitás joghatályának meghatározásánál egyéb különleges szabály alig szükséges. A közadós irányában annak kijelentése, hogy ő aziránt, amit a csődtartama alatt saját tevékenysége által szerez, saját rendelkezési jog illeti s ezt a csődtömegnek átengedni nem köteles, az előadott szabályoknak csupán világosítása s az, hogy a csődtömegből a tartozások kielégítésén felül netán fenmaradandó érték a közadósnak tulajdona marad, önként következik abból, miszerint a hitelezők összességének a csődtömegre csak zálogjoga van. A 4. §. 3. bekezdése azonban teljesen elmaradhat, mert annak kimondása, hogy a közadósra szálló örökségből a csődtömeget csak az illeti meg, ami netán a terheken felül marad, azért felesleges, mert az az öröklési jogtól való eltérést nem képez s ez olyannyira magától értetik, mikép ennek a csődtörvényben külön kifejezést épen nem szükséges adni; ha pedig a javaslat azt akarná kifejezni, hogy az örökség hitelezői nem kötelesek a csődbe követeléseiket bejelenteni, akkor ez a bejelentési szabályok közé tartozik s ottan is megkülönböztetendő a bejelentés kötelezettsége oly esetben, ha az örökség már a csődnyitás előtt megnyílt, mert ezen esetben az öröklött vagyon erejéig az adósság terheli az örököst s csak ő kötelezhető annak tűrésére, hogy az örökhagyó hitelezői az öröklött vagyonból kielégittetésüket eszközöltethessék. Ehhez képest a 17. §. és az 1. §. 3. bekezdése is, helyesebb s világosabb szerkezetet igénylenek. Szerintünk, ha a közadós a csőd tartama alatt hal el, örököseire nem vonatkozhatnak mindazon határozatok, melyek a közadósra vonatkoztak; ők csupán az elhalt közadós jogaiba lépnek, tehát a tömegkezelés ellenőrzése, a követelések elleni kifogásolás joga s a csőd maradékához való joguk áll fönn, de őket még közadós czimével sem lehet felruházni. A képviselőház mai ülésében a véderő-bizottságnak a hadsereg és hadi tengerészet hadi létszámának, illetőleg a monarchia két államára nézve meghatározott hadijutaléknak, az 1889. év végéig való megállapítása iránt beadott jelentését vette tárgyalás alá. Az egyesült ellenzék részéről, Pulszky Ágost a függetlenségi párt részéről Ugron Gábor határozati javaslatokat terjesztettek be. Előbbi kéri, hogy határozza el a ház, hogy a közös hadseregnek hadi létszámát további öt évre megállapítani kész, ha egyszersmind és kapcsolatosan törvény alkottatik az 1868. XL. tcz. intézkedéseinek módosításáról és pótlásáról különböző módozatokkal Ugrón pedig kéri, hogy utasítsa a képviselőház a hadsereg létszámának 1889. év végéig való megállapításáról szóló törvényjavaslat mellőzésével, a honvédelmi minisztert, hogy a magyar haderőnek a közös hadseregtől való elkülönítése s a magyar hadseregnek az ország védelmi szükségletével és anyagi erejével összhangzó szervezése iránt a képviselőház elé haladék nélkül terjeszszen törvényjavaslatot. Az általános vita, többen lévén szólásra feljegyezve, holnap folytattatni fog. A magyar polgári törvénykönyv egyes részeinek kidolgozásával megbízott szakszerkesztők tegnap az igazságügyminiszter elnöklete alatt tanácskozást tartottak a modus procedendi iránt, mely követendő lesz, hogy az egyes részek terminológiája összhangzatban legyen s eleje vétessék annak, hogy a szakférfiak által külön kidolgozott egyes részek közt elvi különbségek vagy hiányok merüljenek föl. A szakszerkesztők,mint hírlik, legközelebb érdemben fognak tanácskozni. E tanácskozásaik alapjául a dologbeli jogok, az örökjog és a kötelmi jognak az egyes szerkesztők által már elkészített átalános részei fognak szolgálni. A hazai iparpártoló congressus által kiküldött választmányt érdekelt körökből vett felszólalás alapján, figyelmeztetni óhajtjuk, hogy ideje lenne már komolyan is hozzáfogni a dologhoz s megkezdeni a congressus által a választmányra bízott teendők megoldását. Ezt írja az „Eur“. Mi úgy vagyunk értesülve, hogy az iparpártoló congressus azokat a kérdéseket egyelőre mellőzve, a bagatell-törvény által az iparosokra s kereskedőkre egyaránt előidézett káros következményeknek a jövőre nézve elhárítását óhajtja megkísérlem, mert az iparnak jelenleg pusztító férge tényleg a bagatell-törvény, ép úgy, mint volt a fényűzési adó. Az említett törvény jobban ártott az iparosoknak és kereskedőknek, mint az ügyvédeknek, kik ellen viszonkoztatott. Ismerünk fővárosi iparosokat, kiknek a bagatelltörvény tekintete alá eső kisebb követelésekben nagyobb összegek vannak kinn, melyeket azonban, különösen a vidéki adósokkal szemben — a hitelezőt magát terhelő költségeknél fogva — nem mernek a bíróság előtt érvényesíteni. Lapszemle. A Jogi Közlöny nov 21-ki számában: I. Dr. Herrich Károly a keleti jogviszonyok czime alatt, a román törvényt a védjegyekről ismerteti. Főleg az árus védjegyek fontosságára vonatkozik s annyiban bír érdekkel, mert a védjegyek iránt osztrák-magyar és román alattvalók között a kölcsönösség áll fenn. Osztrák-magyar alattvalók Romániában valamely védjegy, minta vagy mustra kizárólagos tulajdonosa csak azon esetben támaszthat igényt, ha azoknak két példányát a bukaresti kereskedelmi törvényszéknél bejegyeztette és viszont román alattvalók kötelesek két példányt a bécsi vagy budapesti kereskedelmi kamaránál letenni. Helyesen jegyeztetik meg azon ismertetésben, hogy nálunk a kereskedelemi ipartörvénynek sajnosan érezhető hiánya, hogy az áru- és védjegyekről részletesen s rendesen nem intézkedik. Jóllehet másrészről az is igaz, hogy ily védjegyek könnyen utánozhatók lévén s a szabadalom védelmére a mi törvényeink kiterjeszkedvén, a szabadalmak megsértése vagy hamisított árukkali üzérkedés ellenében a mi törvényeink mellett is biztosítottnak tekinthető az elégtétel. N. Z. I. az osztrák felsőbb bíróságok gyakorlatából kereskedelmi ügyekben közöl nevezetesebb eseteket. Elismerjük az ily közlések érdekességét. Az egyik esetben azon kérdés képezi a sarkpontot, hogy a kereskedelmi szokások, jogszabályoknak avagy ténykörülményeknek tekintessenek-e és ehhez képest a per bírája az erre vonatkozó bizonyítást hivatalból avagy csak a felek előterjesztései alapján vegye-e alkalmazásba ? az osztrák legfőbb ítélőszék akkér döntött, hogy a keres