Magyar Jogász, 1880 (5. évfolyam, 1-147. szám)
1880-02-21 / 42. szám
V. évfolyam 1880. 42. sz. Budapest, szombat február 21. (ISs*-----r—-----——-— A „MAGVAS JOGÁSZ“ s minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár : Egész évre........15 frt. — Fél évre............... 7 „ 50 Negyed évre .... 4 „ — Egy hónapra .... 7 „ 40 [ Hirdetései : Egy hatodhasábos petitsor egyszeri hirdetéséért 31 kr., kétszeri 36 kr., és többszöri hirdetéséért 1 33 kr., minden beigtatásnál. A { ■ , bélyegdij külön minden beigtatás \ • után 33 kr. osztr. ért. fA megjelen MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP hová a lap szellemi részét illető közleményeken kívül, az előfizetési s hirdetési dijak, nemkülönben a beigtatandó hirdetmények is küldendők. | Kéziratok csak ismert kezektől fogadtatnak el ......... & 5»»—--------— A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. | Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, V. József tér 9. sz. Az ügyvédekről. Tagadhatatlan, hogy a Függetlenségben az ügyvédekről megjelent czikkek életből merített számtalan érdemleges észrevételt is foglalnak magukban. Nevezetesen áll az, hogy az ügyvédek közt találkoznak olyanok, kik félreértve állásuk társadalmi jelentőségét, hivatásukkal egyátalában össze nem egyeztethető eljárást követnek, miáltal rendszerint önmaguk ingatják meg azon bizalmat s tiszteletet, mely állásuktól elválaszthatatlan. Eltévedt tagoktól a társadalom egyetlen osztálya sem ment. Ez oly dolog, mely kétségtelenül az emberi gyarlóságnak gyümölcse. Azonban a baj voltaképen csak akkor mutatkozik hátrányaival, midőn miatta már az osztály is gátoltatik hivatásszerű működésében. Az egész társadalmat vádkép sujtók s így mélyebben rejlők lehetnek azon okok, melyek annak egyik legértelmesebb osztályának számos tagját hivatása útjáról leterelik. És azért, ha szándékunk van a bajt orvosolni, annak gyökerét kell fölkeresnünk s gondoskodni arról, hogy mi módon lehetne sikeresen kiirtani, mert a csupa tapogatódzás hasonlít a kuruzsoláshoz, mely a fekélyt rendszerint csak takarja, de nem szünteti meg. Társadalmunk beteg. Szenved annak minden osztálya, mint a testnek alkatrészei. A panasz tehát átalános s e tekintetben megszűnt már minden kivétel. Az elszegényedés nem ismer többé határt. Az önfentartás küzdelmei napról-napra táplálják az elkeseredést. Az ügyvédnek jutott a küzdelem közepette a legvégzetesebb helyzet, mert, már mint társadalmi tag, szenved az átalános nyomor miatt, ehhez járul aztán még hivatásából folyó azon szerepe, mely őt a jogi rend helyreállítása tekintetében terheli. Szerencsétlen nemzetgazdasági s pénzügyi politikánk folytán társadalmi állapotaink odafejlődtek, mikép az erők ahelyett, hogy egymást támogatnák, egymással harczolnak. Egyesek pedig ezen küzdelem közepette megúsztatván önfentartásuk eszközétől, leszoríttatván hivatásuk teréről, a kényszerűség által oly eljárásra utaltattak, mely a kölcsönös bizalom alapjait megrendítette, miáltal ismét a polgárok öszműködésének sikere, az átalános jólét előmozdításában, lehetetlenné vált. Ne csodálkozzunk ily rendkívüli viszonyok közt tehát azon, hogy az ügyvéd, kiben a bizalom ezer szála pontosul össze, folytonos collisióban van a társadalom minden rétegével, sőt ezt igen természetesnek is találjuk. Ezen átalános viszonyokat betetőzik aztán a törvénykezési miseriák, melyek csaknem minden módot elvonnak az ügyvédtől hivatásszerű kötelességének megfelelésében, mi ismét csüggeszti még a legtevékenyebb ügyvéd serénységét is, mert meddő munkát lát maga előtt, de sehol sem a biztos siker reményét. Az ilyen állapotoknak kétségtelenül fel kellett kelteni a közvélemény előítéletét s ellenszenvét az ügyvédekkel szemben, keveset törődvén azokkal az okokkal, melyekből az ügyvédek magatartása természetszerűen fejlődött ki. A közvélemény indokolatlan zúgolódása magára vonta a kormány figyelmét s ahelyett, hogy az okozatok okai kutattattak s tanulmányoztattak volna, egyenesen neki mentek az okozatoknak. Vágták a kinövéseket egyre, de a törzs megmaradt s jöttek annál erősebben az uj hajtások. A törvényhozás könnyelmű eljárása még mérgesebbé tette a bajt. Egyenesen neki rontott az ügyvédeknek, kik már két sor tűz között állottak. Megfékezte őket ahelyett, hogy kenyeret adott volna nekik, mint a társadalmi viszonyok által állásukban leginkább sújtottaknak. Sőt tovább ment a kormány bölcsesége, mert az ügyvédeket még hivatásuk teréről is leszorítva, olyannak tüntette fel őket törvényhozási miveleteiben, mint kik formális targonczásai a népnek; de még az sem, mert keserves keresményük biztosítását is elrúgta magától. Most a kenyérküzdelem terén vagyunk s még folytonosan tart a razzia ellenünk. Nincs mit csodálkozni tehát azon, hogy elcsüggedünk. Ne csináljunk nagy dolgot abból sem, hogy egyesek vétenek a kar tekintélye ellen. Más osztálybeliek ennyi zaklatás közepette még roszabbul állnának. Bennünket a jogérzet, az erkölcsi tudat táplál felvilágosodottságunk segedelmével. Ez a legtisztább képe annak, hogy mi módon jutottunk a mostani helyzetbe, s hogy mikép állunk. Mi tisztán látjuk a baj forrását s azon az után keressük a gyógyszert, mely a kart idáig juttatta. A képviselőház mai ülésén vette kezdetét a költségvetési vita. A ma hallott beszédek kevés érdekre tarthatnak számot. Holnap beszél gr. Apponyi Albert s Grünwald Béla, valószínüleg hétfőn Széll Kálmán. Szólásra feliratkoztak a költségvetés ellen Orbán Balázs, dr. Turgonyi és Simonyi Ernő. A költségvetés mellett Lukács B., Grünwald Béla, Simonyi Iván és Tischler Vincze. A kormánypártot a „nagy“ vitában csak a ma felszólalt Kármán Lajos képviseli. A mérsékelt ellenzék, mint évenként, úgy most is, a költségvetési törvénynél veti majd fel a bizalmi kérdést; a költségvetést átalában elfogadja. A sajtótörvényt módosító novellát szándékozik a kormány előterjeszteni, még a budgetvita folyamán. A novella a nem köztisztviselők ellen elkövetett becsületsértéseket az esküdtszékek illetősége alól kivonni s rendes bíró elé utasítni fogja a rendszabály reakczionárius jellegét enyhítendő, az a rendelkezés fogna a novellába felvétetni, hogy oly esetekben, melyekben vitás kérdés, hogy magánszemélyt avagy köztisztviselőt ér-e a becsületsértés, a legfőbb stélőszék legyen hivatva az illetékesség felett dönteni. Továbbá módosíttatni fognának a sajtóügyi eljárást szabályozó rendelet határozmányai a kérdésföltevést illetőleg s az esküdtek elé "a törvényszékek elnökei, osztrák minta szerint, nem csak resumét lesznek kötelesek terjeszteni, de egyúttal őket jogi felvilágosítással is ellátni. Végre szándékban volna az esküdtszéki tárgyalások vezetését, a rendes törvényszéki elnökök helyett, felsőbb bíróságok tagjaira ruházni. * * * A sajtótörvénynek a föntebbi módon leendő módosítása mellett az Ellenőr mai számában már czikket is találunk. Az Ellenőr pártolja a reformeszmét, anélkül, hogy indokolná egyébbel, mint azzal, hogy Francziaországban az 1830-diki törvény, mely a zsarnokság megdőlte után a sajtóvétségeket a esküdtszékek hatáskörébe utalta, fenntartotta az ISI9. május 26 diki törvénynek azon intézkedését, mely a magán egyének ellen elkövetett sajtóvétségeket a rendes bíróságok hatáskörébe utalta. Ez nem indok. Hiszen akkor ép úgy hivatkozhatnánk oly modern államokra, hol még közönséges bűntettekre is kiterjesztették az esküdtszékek hatáskörét. Egyébiránt annak, hogy Francziaországban az esküdtszéki eljárás korlátoltatott a föntebbi módon, más oka van, ugyanis az, hogy helyesnek tartották a különben is felizgatott kedélyek mellett, a társadalmi benső viszonyokra, melyek leleplezésével a kormányférfiak szenvedtek volna, kiválólag bástyát csinálni. Kitűnik kétségbevonhatlanul az akkori vitákból s demonstrácziókból. Az Elenőr nem üthetett nagyobbat a kormányra, mint tette ezt a Francziaországban történtekre való hivatkozással. „A sajtó a közvéleményt tükrözi vissza és a sajtó tényei fölött a közvélemény tényezői, a nép bíráskodhatik?“ Az ügyvédekről ma ismét ír Komjáthy Béla országgyűlési képviselő. Mai czikke szintén mindennapias. „Egyetlen pálya sincsen — mondja — melyen az erkölcstelen üzelmeket oly szabadon lehessen folytatni, mint az ügyvédi pályán; az uzsoráskodásnak, a zsarolásnak, a bünpalástolásnak és a csalás megteremtésének az a legbiztosabb talaja. Ezért — folytatja tovább — lépnek azok is e pályára, kiknek nemzeti érzületük nincs s ott magyarok, hol abból hasznot vélnek meríteni; kik a születés által nincsenek e hazához és társadalmához lánczolva, azok mind az ügyvédi pályát foglalják el.“ Ezt nem értjük. Miért nem nyílt képviselő úr. Nevezze meg, hogy kire céloz. Mi úgy hiszszük, hogy az, ki az államkötelékbe fel van véve, adózó polgár, akár született itt e hazában, melyet már törzsgyökeres népei is felcserélnek bármely országgal, csak úgy van érdekelve a haza sorsa iránt, melynek tagja, mint a bennszülött. Igaz az, amit képviselő úr az ügyvédi pálya rögössége tekintetében felhoz, ámde annál inkább terheli a vád a kormányt, hogy a kar érdekeit elhanyagolja. Legközelebb elmondani ígéri képviselő úr nézeteit a felől is, hogy mily törvényhozási intézkedések volnának szükségesek, az ügyvédek tekintélyének helyreállítására. Óhajtjuk, hogy több alapossággal. Törvénykezési szemle. Az átalános elszegényedést mi sem igazolja jobban, mint azon perek minősége, melyek a gyakorlatban előfordulnak. Az emberek főkép két okból perlekednek. Vagy azért, mert mindegyik fél a felmerült esetben azt hiszi, hogy neki van igaza vagy pedig azért, mert a kötelezettségben levő, nem lévén képes szerződési kötelezettségének eleget tenni, időt akar nyerni. Ha a folyamatban levő perek nagyobb része az első minőség alá tartozik, az esetben az igazságszolgáltatás az állampolgárok igazságérzetét elégíti ki s szükséges. Ha azonban a perek minőségük szerint a szegénység, képtelenségnek és nyomornak jelenségeikként tűnnek fel, ekkor az igazságszolgáltatás eszközül szolgál oly törvénytelen védszerre nézve, melyet kárhoztatunk ugyan, de egyszersmind kell, hogy bennünket szánalomra indítson. Azt hiszszük,nem csalódunk, midőn azt állítjuk, hogy ahol a perek száma sok, ennek oka leginkább az utóbbi állapotban rejlik. Tehát sok per, mindig részjel. Amely népeknél a vagyoni viszonyok kedvezők, átalában kevesebb a per. Jó módú ember kétszer is meggondolja, míg perre hagyja menni a dolgot. Ezekből pedig helyesen következtetve, azon