Magyar Jogász, 1880 (5. évfolyam, 1-147. szám)

1880-02-21 / 42. szám

V. évfolyam 1880. 42. sz. Budapest, szombat február 21. (ISs*-----r—-----——-— A­­ „MAGVAS JOGÁSZ“ s minden nap, hétfőt kivéve.­­ Előfizetési ár : Egész évre........15 frt. — Fél évre............... 7 „ 50 Negyed évre .... 4 „ — Egy hónapra .... 7 „ 40 [ Hirdetései­ : Egy hatodhasábos petitsor egy­szeri hirdetéséért 31­ kr., kétszer­i 36 kr., és többszöri hirdetéséért 1 3­3 kr., minden beigtatásnál. A { ■ , bélyegdi­j külön minden beigtatás \ • után 33 kr. osztr. ért. fA megjelen MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP hová a lap szellemi részét illető közleményeken kívül, az előfize­tési s hirdetési dijak, nemkü­lönben a beigtatandó hirdet­mények is küldendők. | Kéziratok csak ismert kezektől fogadtat­­­­nak el ......... & 5»»—--------— A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. | Szerkesztőség és kiadó­hivatal: Budapest, V. József tér 9. sz. Az ügyvédekről. Tagadhatatlan, hogy a Függetlenség­ben az ügyvédekről megjelent czikkek életből merít­ett számtalan érdemleges észrevételt is foglalnak magukban. Nevezetesen áll az, hogy az ügyvédek közt találkoznak olyanok, kik fél­reértve állásuk társadalmi jelentőségét, hivatá­sukkal egyátalában össze nem egyeztethető el­járást követnek, mi­által rendszerint önmaguk ingatják meg azon bizalmat s tiszteletet, mely állásuktól elválaszthatatlan. Eltévedt tagoktól a társadalom egyetlen osztálya sem ment. Ez oly dolog, mely kétség­telenül az emberi gyarlóságnak gyümölcse. Azonban a baj voltaképen csak akkor mutat­kozik hátrányaival, midőn miatta már az osz­tály is gátoltatik hivatásszerű működésében. Az egész társadalmat vádkép sujtók s így mélyebben rejlők lehetnek azon okok, me­lyek annak egyik legértelmesebb osztályá­nak számos tagját hivatása útjáról leterelik. És azért, ha szándékunk van a bajt orvo­solni, annak gyökerét kell fölkeresnünk s gon­doskodni arról, hogy mi módon lehetne sike­resen kiirtani, mert a csupa tapogatódzás ha­sonlít a kuruzsoláshoz, mely a fekélyt rend­szerint csak takarja, de nem szünteti meg. Társadalmunk beteg. Szenved an­nak minden osztálya, mint a testnek alkatré­szei. A panasz tehát átalános s e tekintetben megszűnt már minden kivétel. Az elszegényedés nem ismer többé határt. Az önfentartás küzdelmei napról-napra táplálják az elkesere­dést. Az ügyvédnek jutott a küzdelem közepette a legvégzetesebb helyzet, mert, már mint tár­sadalmi tag, szenved az átalános nyomor miatt, ehhez járul aztán még hivatásából folyó azon szerepe, mely őt a jogi rend helyreállítása te­kintetében terheli. Szerencsétlen nemzetgazdasági s pénzügyi politikánk folytán társadalmi állapotaink oda­fejlődtek, mikép az erők a­helyett, hogy egy­mást támogatnák, egymással harczolnak. Egye­sek pedig ezen küzdelem közepette megúsz­tatván önfentartásuk eszközétől, leszoríttatván hivatásuk teréről, a kényszerűség által oly eljá­rásra utaltattak, mely a kölcsönös bizalom alapjait megrendítette, mi­által ismét a polgá­rok öszműködésének sikere, az átalános jó­lét előmozdításában, lehetetlenné vált. Ne csodálkozzunk ily rendkívüli viszonyok közt tehát azon, hogy az ügyvéd, kiben a bi­zalom ezer szála pontosul össze, folytonos collisió­­ban van a társadalom minden rétegével, sőt ezt igen természetesnek is találjuk. Ezen átalános viszonyokat betetőzik az­tán a törvénykezési miseriák, melyek csaknem minden módot elvonnak az ügyvédtől hivatás­szerű kötelességének megfelelésében, mi ismét csüggeszti még a legtevékenyebb ügyvéd se­­rénységét is, mert meddő munkát lát maga előtt, de sehol sem a biztos siker reményét. Az ilyen állapotoknak kétségtelenül fel kellett kelteni a közvélemény előítéletét s el­­lenszenvét az ügyvédekkel szemben, keveset tö­rődvén azokkal az okokkal, melyekből az ügy­védek magatartása természetszerűen fejlődött ki. A közvélemény indokolatlan zúgolódása magára vonta a kormány figyelmét s a­helyett, hogy az okozatok okai kutattattak s tanulmá­­nyoztattak volna, egyenesen neki mentek az okozatoknak. Vágták a kinövéseket egyre, de a törzs megmaradt s jöttek annál erősebben az uj hajtások. A törvényhozás könnyelmű eljárása még mérgesebbé tette a bajt. Egyenesen neki ron­tott az ügyvédeknek, kik már két sor tűz kö­zött állottak. Megfékezte őket a­helyett, hogy kenyeret adott volna nekik, mint a társadalmi viszonyok által állásukban leginkább sújtot­taknak. Sőt tovább ment a kormány bölcsesége, mert az ügyvédeket még hivatásuk teréről is leszo­rítva, olyannak tüntette fel őket törvényhozási miveleteiben, mint kik formális targonczásai a népnek; de még az sem, mert keserves keres­ményük biztosítását is elrúgta magától. Most a kenyérküzdelem terén vagyunk s még folytonosan tart a razzia ellenünk. Nincs mit csodálkozni tehát azon, hogy elcsüggedünk. Ne csináljunk nagy dolgot abból sem, hogy egyesek vétenek a kar tekintélye ellen. Más osztálybeliek ennyi zaklatás közepette még roszabbul állnának. Bennünket a jogérzet, az erkölcsi tudat táplál felvilágosodottságunk se­gedelmével. Ez a legtisztább képe annak, hogy mi módon jutottunk a mostani helyzetbe, s hogy mikép állunk. Mi tisztán látjuk a baj forrását s azon az után keressük a gyógyszert, mely a kart idáig juttatta. A képviselőház mai ülésén vette kezdetét a költségvetési vita. A ma hallott beszédek kevés érdekre tarthatnak számot. Holnap beszél gr. A­p­­p­o­n­y­i Albert s Grünwald Béla, valószínüleg hétfőn Széll Kálmán. Szólásra feliratkoztak a költségvetés ellen Orbán Balázs, dr. Turgonyi és Simonyi Ernő. A költségvetés mellett Lukács B., Grünwald Béla, Simonyi Iván és Tischler Vincze. A kormánypártot a „nagy“ vitában csak a ma fel­szólalt Kármán Lajos képviseli. A mérsékelt el­lenzék, mint évenként, úgy most is, a költségvetési törvénynél veti majd fel a bizalmi kérdést; a költ­ségvetést átalában elfogadja. A sajtótörvényt módosító novellát szán­dékozik a kormány előterjeszteni, még a budget­­vita folyamán. A novella a nem köztisztviselők ellen elkövetett becsületsértéseket az esküdtszékek illetősége alól kivonni s rendes bíró elé utasítni fogja a rendszabály reakczionárius jellegét enyhí­tendő, az a rendelkezés fogna a novellába felvétetni, hogy oly esetekben, melyekben vitás kérdés, hogy magánszemélyt avagy köztisztviselőt ér-e a becsü­letsértés, a legfőbb stélőszék legyen hivatva az ille­tékesség felett dönteni. Továbbá módosíttatni fog­nának a sajtóügyi eljárást szabályozó rendelet ha­­tározmányai a kérdésföltevést illetőleg s az esküd­tek elé "a törvényszékek elnökei, osztrák minta szerint, nem csak resumét lesznek kötelesek ter­jeszteni, de egyúttal őket jogi felvilágosítással is ellátni. Végre szándékban volna az esküdtszéki tárgyalások vezetését, a rendes törvényszéki elnökök helyett, felsőbb bíróságok tagjaira ruházni. * * * A sajtó­törvénynek a föntebbi módon leendő módosítása mellett az Ellenőr mai számában már czikket is találunk. Az Ellenőr pártolja a reformeszmét, anélkül, hogy indokolná egyébbel, mint azzal, hogy Francziaországban az 1830-diki törvény, mely a zsarnokság megdőlte után a sajtóvétségeket a esküdtszékek hatáskörébe utalta, fenntartotta az ISI9. május 26 diki tör­vénynek azon intézkedését, mely a magán egyének ellen elkövetett sajtóvétségeket a rendes bíróságok hatáskörébe utalta. Ez nem­ indok. Hiszen akkor ép úgy hivatkozhatnánk oly modern államokra, hol még közönséges bűntettekre is kiter­jesztették az esküdtszékek hatáskö­rét. Egyébiránt annak, hogy Francziaország­­b­a­n az esküdtszéki eljárás korlátoltatott a fön­tebbi módon, más oka van, ugyanis az, hogy he­lyesnek tartották a különben is felizgatott kedé­lyek mellett, a társadalmi benső viszonyokra, melyek leleplezésével a kormányférfiak szenvedtek volna, kiválólag bástyát csinálni. Kitűnik kétségbevonhat­­lanul az akkori vitákból s demonstrácziókból. Az El­­­e­n­ő­r nem üthetett nagyobbat a kormányra, mint tette ezt a Francziaországban tör­téntekre való hivatkozással. „A sajtó a közvéle­ményt tükrözi vissza és a sajtó tényei fölött a közvélemény tényezői, a nép bíráskodhatik?“ Az ügyvédekről ma ismét ír Komjáthy Béla országgyűlési képviselő. Mai czikke szintén mindennapias. „Egyetlen pálya sincsen — mondja — melyen az erkölcstelen üzelmeket oly szabadon lehessen foly­tatni, mint az ügyvédi pályán; az uzsoráskodásnak, a zsarolásnak, a bünpalástolásnak és a csalás meg­teremtésének az a legbiztosabb talaja. Ezért — folytatja tovább — lépnek azok is e pályára, kik­nek nemzeti érzületük nincs s ott magyarok, hol abból hasznot vélnek meríteni; kik a születés által nincsenek e hazához és társadalmához lánczolva, azok mind az ügyvédi pályát foglalják el.“ Ezt nem értjük. Miért nem nyílt képviselő úr. Nevezze meg, hogy kire c­éloz. Mi úgy hisz­­szük, hogy az, ki az államkötelékbe fel van véve, adózó polgár, akár született itt e hazában, melyet már törzsgyökeres népei is felcserélnek bármely országgal, csak úgy van érdekelve a haza sorsa iránt, melynek tagja, mint a bennszülött. Igaz az, amit képviselő úr az ügyvédi pálya rögössége tekintetében felhoz, ámde annál inkább terheli a vád a kormányt, hogy a kar érdekeit el­hanyagolja. Legközelebb elmondani ígéri képviselő úr né­zeteit a felől is, hogy mily törvényhozási intézke­dések volnának szükségesek, az ügyvédek tekinté­lyének helyreállítására. Óhajtjuk, hogy több ala­possággal. Törvénykezési szemle. Az átalános elszegényedést mi sem igazolja jobban, mint azon perek minősége, melyek a gya­korlatban előfordulnak. Az emberek főkép két okból perlekednek. Vagy azért, mert mindegyik fél a felmerült esetben azt hiszi, hogy neki van igaza vagy pedig azért, mert a kötelezettségben levő, nem lévén képes szerződési kötelezettségének eleget tenni, időt akar nyerni. Ha a folyamatban levő perek nagyobb része az első minőség alá tartozik, az esetben az igazságszolgáltatás az állampolgárok igazság­­érzetét elégíti ki s szükséges. Ha azonban a pe­rek minőségük szerint a szegénység, képtelenségnek és nyomornak jelenségeikként tűnnek fel, ekkor az igazságszolgáltatás eszközül szolgál oly törvény­telen védszerre nézve, melyet kárhoztatunk ugyan, de egyszersmind kell, hogy bennünket szá­nalomra indítson. Azt hiszszük,nem csalódunk, midőn azt állítjuk, hogy a­hol a perek száma sok, ennek oka leginkább az utóbbi állapotban rejlik. Tehát sok per, min­dig rész­jel. A­mely népeknél a vagyoni viszonyok ked­vezők, átalában kevesebb a per. Jó módú ember kétszer is meggondolja, míg perre hagyja menni a dolgot. Ezekből pedig helyesen következtetve, azon

Next