Magyar Jogász, 1880 (5. évfolyam, 1-147. szám)
1880-03-31 / 73. szám
V. évfolyam 1880. „MAGYAR JOGÁSZ“ minden nap, hétfőt kiveve. Előfizetési ár: Egész évre ..... 15 frt. — Fél évre............. 7 „ 50 Negyed évre .... 4 „ — Egy hónapra .... 1 „ 40 Hirdetések: Egy hatodhasábos petitsor egyszeri hirdetéséért 19 kr., kétszer 16 kr., és többszöri hirdetéséért 13 kr., minden beigtatásnál. A bélyegdij külön minden beigtatásaa után 30 kr. osztr. ért. In megjelen MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP Budapest, szerda márczius 31. — nak ellenben a beigtatandó hirdetmények is küldendők. Kéziratok csak ismert kezektől fogadtat-f A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, F. József tér 9. az, hová a lap szellemi részét illeti közleményeken kívül, az előfizetési s hirdetési dijak, nemküG*»--- mega A mai igazságszolgáltatás védelme. E század első negyedében is voltak hazánkban chauvinisták, kik az ismeretes „Extra Hungáriam non est vita“ jelszó szellemében mindent rózsaszínben láttak s a javítások szükségességét föl nem fedezték és a hatalom bécsi uszályhordozói, kik a reformok ellenségei voltak s a status quo konserválása mellett körömszakadtig küzdöttek. Ezen irány s gondolkozás szükségképens föltétele volt, hogy mindkét fél szemet hunyt ősi elmaradottságunk tekintetében; hibáinkat s bajainkat nem akarták beismerni, sőt hazafiatlanságnak deklarálták a kórtünetek vizsgálását s a beteges állapotok földerítését. Szerintük minden jó volt, a mi volt s ahogy az volt. Természetesen ezek a kritikát, s beteges állapotaink, úgy az azokra vonatkozó társadalmi s jogi intézmények szabad bírálatát perhorreskálták. Féltek attól, mint ördög a szent tömjéntől. Ezek ellenében kezdette meg Széchényi legelőször is a harczot és irtó háborút, hogy reform terveit, Magyarország újjáalakításának nagy munkáját, megkezdhesse és létrehozhassa. Ezeknek szemére lobbantotta azon keserű vádat, mikép ők minden hazafiságuk s lojalitásuk mellett is többet ártanak a hazának, mint nyílt ellenségeink. Ezek ellenében vitatta, a szószéken úgy, mint a sajtóban, hogy a meggyógyulás lehetőségének első szabálya és föltétele, hogy a betegség felismerése, a kóranyag napvilágra hozatala, a baj tüneteinek kímélet nélkül való felderítése. Ha palástolgatjuk, elhallgatjuk, vagy épen legyezgetjük bajainkat, kóros kinövéseinket, mondotta számtalanszor, akkor sohasem fogunk meggyógyulni, illetőleg erős, egésséges nemzeti testté alakulni. Ezek oly igazságok, melyeket napjainkban nem lehet többé kétségbevonni! Fájdalom, mégis vannak, kik azokat nem akarják érvényesíteni és a régi ósdiak, és chauvinisták föntjelzett hibáiba esnek. E tévúton, melyen teljességgel nem kínálkozhatik üdvösség a magyar nemzet számára, a jelenlegi hatalom képviselőivel is minduntalan találkozunk, kik teljes erőfeszítéssel védelmezik és szépítgetik társadalmi állapotainkat, a kormányzat jelen redszerét s különösen az igazságszolgáltatás viszonyait. Így tesz a Hon is húsvét vasárnapi vezérczikkében, természetesen ad maiorem glóriam omnipotentis Mufti! Miután a rendszer a mai kormányzat minden ágára talált dicséreteket és kimerítette a szépítés álművészetét, nem hagyhatta menten Themis istenasszonyát sem. Hasonlítsuk össze, mondja vén hypocrita arczával, jelenlegi igazságszolgáltásunkat az előbbivel és látni fogjuk, mennyivel jobb a mostani. Nem tudjuk ugyan, hogy a hatalom mai emberei, melyik jogi korszakot értik azon előbbem alatt: az 1848 előtti ősi justitiát-e, vagy a német jogrendszert, az 1861. év utáni provisoriumot, vagy a Deák-korszakot 1867-től 1875-ig, midőn Tisza Kálmán vette kezeibe a hatalmat. Mi azonban összehasonlításul elfogadjuk bármelyiket és legjobb tudatunk alapján nyilvánítjuk, hogy a mai jogszolgáltatás minden előbbinél roszabb, vagyis oly nehézkes és keserves igazságügy, mint a jelenlegi, még sohasem létezett hazánkban. Nem kell sokáig törődnünk, hogy eziránt teljes bizonyítást nyújthassunk. A nép még arra nézve is, hogy hol keressen igazságot s hol találhassa fel biráját, még sohsem volt annyira elhagyatva s oly sötétségre s bizonytalan tapogatódzásra kárhoztatva, mint épen a most dicsért korszakban. Különösen, mióta a Csemegi Károly felfújt kapacitás által revideált kisebb polgári peres ügyekben való eljárás s a gyámsági törvény lépett életbe, a járásbíróságok pedig nagyrészben telekkönyvi ügyekben is működhetnek. Ennél pedig semmi sem lehet hátrányosabb az igazságát kereső népre nézve. Amint a jó igazságszolgáltatásnak csakugyan egyik legfőbb föltétele, hogy a bírósági illetőség körül semmi kételyek se forogjanak fenn, hogy a nép bíráját könnyen és bizton feltalálhassa minden percben. És mikor tartottak a perek oly sokáig, maguk a sommás perek is évekig, mint a mostani kormányrendszer alatt, mely nem engedi, hogy a sommás bíróságok elégséges személyzettel láttassanak el; nem engedi, hogy a megüresedett állomások gyorsan betöltessenek; hogy a felsőbb bíróságok munkaerőben hiányt sohse szenvedjenek. A peres ügyek lefolyásának hosszadalmassága pedig az igazságszolgáltatásnak egyik legsúlyosabb baját, legvérzőbb sebét képezi. És nem a mostani kormányrendszer emelte-e az igazságügyi bélyegeket s illetékeket oly magas fokra, amilyent még nem láttunk hazánkban. És ezáltal nem tétetett-e az igazságszolgáltatás méregdrágává? mi minden állam igazságügyére megbélyegző jelleg, miután a nép érdekeit gyökereien megtámadja, de magát az állambiztonságot is veszélyezteti. És ezen igazságszolgáltatást dicsérik a kormány epigonjai; erre mondják, hogy jobb az előbbinél. Pedig a föntebbiekben csak némely kirívóbb hiányokat és bajokat soroltunk fel; ha kimerítők akarnánk lenni, azoknak vége-hossza sem volna. Ha lelepleznék öszszes bajainkat, kitűnnék, mikép nemcsak hazánkban, de egész Európában nem volt soha oly szenvedő jogszolgáltatás, mint van jelenleg nálunk. A m.-vásárhelyi kir. ítélő táblának Kolozsvárra leendő áthelyezése tárgyában a kolozsvári ügyvédi kamara feliratot intézett az igazságügyérhez, melyet részint gyönyörű indokolása, részint pedig szerkezetének kitűnő voltánál fogva egész terjedelmében hozunk. Nagyméltóságom, kir. igazságügyminiszter úr! A mély tisztelettel aláíírt ügyvédi kamara hivatása által rászabott feladatát véli teljesítni akkor, midőn jogszolgáltatásunk szervezetére vonatkozó azon változás eszközlésbe vétele végett folyamodik nagyméltóságodhoz, hogy a marosvásárhelyi kir. ítélő tábla jelenlegi székhelyének Kolozsvárra leendő áthelyezése végett intézkedni méltóztassék. Ezen kérésünk támogatására van szerencsénk a következőket nagyméltóságod becses figyelmébe ajánlani. Ha a múltra visszapillantva vizsgáljuk, hogy miért lett országrészünk felsőbb bíróságának székhelye Marosvásárhelyre téve, ennek okát az akkori Erdély nagyfejedelemségnek a három nemzet „uniójára“ alapított államszervezetéből folyó azon elvi megállapodásban találhatjuk fel, hogy ha a főkormányszék a magyarok földén Kolozsvárra, az országos kincstári igazgatóság az u. n. „szászok földén“ Nagy-Szebenbe lett elhelyezve, a felsőbb bíróság székhelye a „székelyek földjének“ kellett jutnia, így lett Marosvásárhely a kir. ítélőtábla székhelye. Ez az állapot tartott mindaddig, míg nemzeti nagy küzdelmünk gyászos leveretésével, az önkényuralom politikai és törvénykezési tekintetben tabula rását csinálva, ismeretes absolutisticus átalakításait foganatba vette. Alkotmányunk újjáébredésekor a törvénykezési szervezet tekintetében a jogfolytonosság elve túlságos merevséggel vitetvén keresztül, kir. táblánk székhelye oda helyeztetett vissza, ahol volt az absolutismus aerájának életbelépte előtt. De alig ábrándultunk ki a régi jogokba tett visszahelyezés által felköltött öröm mámorából, sajnosan éreztük és tapasztaltuk, hogy átalában a jogszolgáltatás, különösen pedig ennek szervezetére vonatkozó reorganizátiójában alkalmazott conservativismus a haladó idő által előidézett gyökeresen változott viszonyokhoz képest káros hatást vont maga után. Mert ha régibb időkben, amikor a szellemi és anyagi forgalmi viszonyok még kevéssé fejlődött, úgy szólva kezdetleges állapotban voltak és ehez képest az elméleti és gyakorlati jogtudomány mivelése is még szűkebb és szerényebb körben mozogván, a felsőbb bíró az intelligenczia központjától távol eső kisebb provincziális városban gyakorolta hivatását; ennek még, úgy ahogy, eredménynyel megfelelhetett, mert elégségesnek tartatott, ha némi elméleti jogismeret alapján a positív jogot elsajátítva, gyakorlati jártassággal alkalmazta. De mióta az érintett forgalmi viszonyok oly óriási lendületet vettek és ezekkel a jogviszonyok is tetemes mérvben kiterjedtek és bonyolultakká váltak, az elméleti és gyakorlati jogtudomány is roppant mérvben tágult és fejlődött, úgy, hogy az a jogász, ki feladata színvonalára akar emelkedni, jelentékeny elméleti és gyakorlati szellemi tőke felett kell, hogy rendelkezzék és ezeket szüntelenül gyarapítania szükséges. Ha valakitől, úgy a felsőbb bírótól méltán megkívánhatjuk, hogy a jogtudomány magaslatán álló fokozott és mindig gyarapítandó műveltséggel, valamint emelkedett és széles körű szellemi látkörrel bírjon. Ezen igazolt igénynek azonban egy harmadrendű vidéki város kicsinyes és szűkkörű közművelődési és társadalmi viszonyai között igen nehezen tehet eleget, mert ezek a megkívántató eszközöket nem szolgáltathatják rendelkezésére. § Ez okból tapasztaljuk, hogy minden államban a felsőbb bíróságok, a fő-, nagyobb, különösen pedig olyan városokban vannak elhelyezve, ahol egyetemek vannak, mert itt a jogi elmélet és gyakorlat elsőrendű férfiai szakadatlanul élénk érintkezésben lévén, vállvetve működhetnek közre a jogszolgáltatás legközvetlenebb czéljait szolgáló jogtudomány fejlesztésében, melynek eszközlésében az elmélet a legközvetlenebb alkalmazásig megférik, a gyakorlatot pedig a legéletteljesebb elmélet nemesíti meg. Hát Az előrebocsátottakban felfejtett tekintetek harczolnak Marosvásárhely ellen és Kolozsvár mel- 73. sz.