Magyar Jogász, 1880 (5. évfolyam, 1-147. szám)

1880-01-14 / 10. szám

V. évfolyam 1880. —-------------------leggng­­ „MAGYAR JOGÁSZ“1' megjelen minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár : Egész évre..........15 frt. — Fél évre................. 7 „ 50 Negyed évre .... 4 „ — Egy hónapra .... 7 „ 40 Hirdetések : Egy h­atodhasábos petitsor egy­szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer 16 kr., és többszöri hirdetéséért 13 kr., minden beiktatásnál. A­­ bélyegdij külön minden beiktatás­a után 30 kr. osztr. ért. 30. sz. Budapest, szerda január 14. MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP ------- "tég hová a lap szellemi részét illető közleményeken kivül, az előfize­tési s hirdetési dijak, nemkü­lönben a beigtatandó hirdet­mények is küldendők. Kéziratok csak ismert kezektől fogadtat­­­nak el.­­­agas— ■ -------egaa -----­A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. '» Szerkesztőség és kiadó­hivatal: Budapest, F. József tér 9. sz. Nagy jogi s társadalmi kérdés. I. E sokat jelentő czim alatt közöl a Pesti Napló ez idei 9. száma csinosan, meleg hazafisággal, nemzeti chauvinismussal, de ragyogó sophistikával czikksorozatot. Tár­gya e czikksorozatnak annak megoldása, hogy miképen kell s lehetne a pusztulásnak, enyé­szetnek indult magyar családokat vagyon te­kintetében megmenteni, hogy nemzetiségileg, kulturailag s igy politikailag is azon erős pi­­lótákat képezhessék a Duna s Tisza menté­ben, melyeken a nihilizmusra vezető világpol­gári törekvések romboló árja megtörik. E ma­gasztos hevülettől lelkesülve, czikkiró egyedüli panaceáknak az ősiségi intézmény, a hitbi­­zományok, a minimum törvények visszaállitása s a birtok complexumok stabilitása mellett ra­jong és azt mondja: „Régi törvényhozásaink szellemét, a családot és családi vagyont századokon föntartó s az igy föntartott családok százados hagyományai által fej­lesztett hazafiui erények segélyével támogató s egy­szersmind a nemzet fönmaradását is biztositó ő­s­i­­ség, valamint az 1836. IV. s az 1840. VIII. t. csikk­ből kivehető törvényhozói felfogás tanúsága szerint, a vagyon és család állandósítására irányzott törekvés jellemző s a kor szelleme által később megdöntött ősiség megszüntetése is, azon remény hatása alatt vált ténynyé, hogy annak conserváló hatását a sza­bad végrendelkezés pótolni s helyettesítni képes. E remény czikkíró szerint fájdalmasan csalékony volt; hasonló hatású az ópiumos borhoz, mely csil­lagos eget kápráztat a mámoros agyvelőben, mialatt az egész testszervezetet minden erejéből kirabolja. Mióta, úgymond, az ősiség s a minimum törvények megszűntek, mióta a végrendelkezés szabadsága ura­lomra jutott, azóta a magyar családok megdöbben­­tőleg pusztulnak s a fekvő javak nagy része is idegen kezekre kezd szállni. Maholnap elmondhatni, hogy „a magyar keresi és nem leli honát ön­­honába­n.“ Mindezek szerintünk szép és költői szóvi­rágok, melyek azonban jogi axiómákat nem foglalnak magukban. A magyar családok és jószágok ugyanis nem azon okból pusztulnak, mivel az ősiség; nem azért, mivel a hitbizomá­­nyok s majorátusok megszűntek szaporodni, nem azért, mivel a birtok szétfoszlását korlá­tozó minimum törvények eltöröltettek, ha­nem azért, mivel a több, mint harmincz éves politikai s társadalmi rázkódás, melynek súlya alatt még ma is küzködünk, nagyon is meg­nehezíti az idők viharos járását fölöttünk, mi­vel egész népgazdászatunk tönkre ment, ipa­runk nem fejlődhetett s az államterhek óriási súlya, mely leginkább csak a magyar családok vállaira nehezült, végkép kisajtolta a nemzeté­­let összes erejét. A dolgot tisztán jogi szempontból tekintve, az ősiséget s minimum-törvényeket visszaállí­tani, a majorátusok s fidei commissumok in­tézményét dédelgetni, mint ezt az 1877. XX. t. sz. I. E. 7 fejezete is teszi, szemben a jog­­egyenlőségi s újkori társadalom elveivel, a mindinkább erősbödő demokráczia követelményei­vel, a végrendelkezési szabadság s az örökö­södés igényeivel, merőben reactionarius törek­vés, mely az idők előrehaladó folyásának visz­­szafordítására van irányozva. Annak kifejtésére, hogy a hitbizományi intézménynek elvből és pedig nemcsak a va­­gyonforgalmat követelő nemzetgazdászat, ha­nem az egyéni tulajdon teljes elismerésén sar­kalló mai vagyonjogi elmélet elvei szempont­jából is barátai nem lehetünk, itt alig volna hely, de talán szükség sincs. Csak annyit mondunk, hogy korunkban a családi hitbizományok, majorátusok, seniorátusok s agráriális korlátozások oly kivételes intézmény­i törvénynek tekintendők, melyek egyedül az ezen intézmény­i törvényekre reászoruló hely és időszerű politika tekintetei által talán iga­zolhatók , de melyeket konsolidált demokratikus s humanistikus irányban haladó állam nem kí­vánhat. Nem kívánhat pedig azért, mert mind­azon intézmények és törvények nem egyebek, mint a középkori feudalizmus korcs szülemé­nyei, melyek csupán uralkodó családokat, ha­talmas fejedelmeket s nagy földbirtokosokat kí­vántak nevelni. A mai, valamint a jövő kornak is nem az a föladata, hogy csupán gazdag, elzárkózott csa­ládokat, milliomos plutokratákat neveljen, ha­nem föladata, hogy az elnyomorodott szolgané­­pek sorából politikai s szabad s gaz­dag nemzetet növeljen, ami pedig nem a születési jogok s kiváltságok bíboros palást­jába burkolt egyes családok fölgazdagításában, hanem mindenekelőtt az egyéni j­og s sza­badság biztosításában áll. Természetesen­­azon nagy ok miatt, mivel egyénnel, nem pedig uralkodó családokkal kezdődik az emberiség s a társadalom. Miért is azt mondjuk, hogy habár a csa­ládi hitbizományokat mint kivételes s különö­sen a magyar fajnak kedvező intézmény föl­­állíthatását s pártolását, a megfelelő formák közt még hazánkban is megengedhetőnek is­­mernek, annál szigorúabban megakadályozan­­dónak tartjuk az ily rendkívüli intézkedés di­vatba jöhetését oly egyszerű jogcselekmény út­ján, mint egy végrendelet. Az örökhagyó­nak ugyanis jogában áll a törvényszabta ha­tárok között saját tetszése szerint intézkednie az iránt, hogy vagyona kinek s mily föltéte­lek mellett vagy korlátozások között jusson. De nézetünk szerint határozottan meg kellene nevezni mindenkor az örököst és mivel örökös csak bizonyos személy lehet, hogy­­ nem tehető örökösévé, nem tehető a hátramaradt vagyon tulajdonosává a család, mert ez személyiség­gel, jogalanyisággal nem bír s nem alkothat családi tulajdont. Azt az eljárást pedig, mely­­szerint az örökhagyó kinevezett örökösének, tőle a végrendelkezési jogot megvonva, egyút­tal örököst és továbbmenve az utóörökösnek is örököst rendel és ily után a végrendelkezési jogtól s egyéni tulajdontól, a jövő kor egész nemzedékeit megfosztja, sem a végrendelke­­zési szabadsággal, sem a nemzetiségi érdekek­kel nem találjuk összeegyeztethetőnek.­­­­ Az ügyvédi érdekeken még a legfőbb­ i­t­é­l­ő­s­z­é­k is csorbát szokott ejteni, ha erre a legkisebb alkalom nyílik. Eddig „az ügy természete“, „a per körülményei“ „az alsó bírósági ítéletek különbözősége“ s isten tudja minő hatalomkitételek voltak döntők az ügyvédi díjak megszüntetésében s leszállításá­ban. Most ismét kimondotta a legfőbb ítélőszék, hogy úgy tűnik fel előtte a dolog, mikép az ügy­védi értekezés, mely az ügyvéd irodai helyiségé­ben órákig tartatik, csak párbeszéd lévén, a kereset megítélhető nem volt. Nem aka­runk ezúttal a kérdéshez szólni. Lesz alkalmunk legközelebb hozni a famosus döntvényt. Egyelőre azonban el nem mulasztjuk megbotránkozásunkat kifejezni az ily műveletek fölött. Az ügyvédet szi­gorú törvények korlátai közé szorították. Elvonták aztán keresetének jelentékeny részét, ahelyett, hogy növelték volna. S ha most meg a keservesen meg­keresett díjakat a bírák teszik kétessé, bizonyára sohsem fog valósulni az országbírónak a VII. jogászgyűlésen kifejezett abbeli­­óhaja, hogy a bírák s ügyvédek közt az egyetértés minél erősebb kap­csokat nyerjen. A franczia képviselőházban múlt hó 21-én két törvényjavaslatot osztottak ki a bíróságok szer­vezésére vonatkozólag, az egyik­üK­, a másik Brissones Boulard képviselőktől ered. Az előbbi javaslat így szól: 1. §. A semmitőszék határozatait polgári ügyekben ötös, bűnügyekben hármas tanács­ban hozza. A tanácsosok száma 45-ről 30 ra szállt­­tatik le az első elnök és három elnökön kívül; a többi személyzet jelenlegi létszáma fentartatik. 2. §. A fölebbviteli bíróságok hármas tanácsban ha­tározhatnak, úgy polgári-, mint bűn­ügyekben. A fölebbezési bíróságok személyzete az első elnökön és főügyészen kívül következőleg állapíttatik meg: a párisi törvényszéknél 30 tanácsos, 6 elnök, 6 főügyvéd és 10 főügyész-helyettes; a bordeauxi, lyoni, roueni, aixi és toulousei törvényszékeknél 14 tanácsos, 2 elnök, 2 főügyvéd és 2 helyet­tes. A többi tszékeknél 10 tanácsos, 1 elnök és 2 helyettes. 3. §. Valamennyi elsőfolyamodású tszéknél 1 elnök, 2 bíró, kik aránylag minden évben a vizsgálattal lesznek megbízva és 1 köztársasági ügyész. A megyék székhelyein s a városokban, hol az esküdtszéki tárgyalások tartatnak, 1 bíróval s 1 köztársasági ügyészszel több alkalmaztatik. A lyoni, marseillei, bordeauxi, rouerii, lillei, toulousei, saint-etiennei törvényszékeknél 5 bíróval, 2 alel­­nökkel és két helyettessel több alkalmaztatik. 4. §. A szajnai iszók biráinak száma 48 -ra szállittatik le; az alelnökök s a köztársasági ügyészi helyet­tesek mostani létszáma fentartatik. 5. §. A tör­vényszékek és bíróságoknál az osztályok minden megkülönböztetése eltörültetik. 6. §. Az előbbi tör­vények, és különösen a VIII. év ventes 27-ki 27, 60 és 63. s az 1810. ápril 10-i törvény 2. §-a eltörültetik, amennyiben a jelen törvénynyel ellen­keznek. Brisson és Boulard javaslata így szól: I. czim. Semmitőszék. 1. §. A semmitőszék személy­zete: 1 elnök, 3 alelnök, 23 tanácsos, 1 főügyész, 5 főügyvéd. 2. §. A semmitőszék ötös tanácsban határoz. 3. §. A semmitőszék elnöke, alelnökei és bírái hatvankilencz éves korukban lép­hetnek vissza. II. czim. Fölebbviteli bíróság. 4. §. A fölebbviteli bíróságok száma 26-ban álla­pittatik meg. Székhelyeik a jelenlegiek maradnak. 5. § A fölebbviteli bíróságok hár­mas tanácsban határozhatnak. A párisi bíróság személyzete: 1 elnök, 7 alelnök, 42 tanácsos, 1 főügyész, 7 főügyvéd, 7 helyettes. 7. §. Az aixi, bordeauxi, donai-i és lyoni-i: 1 elnök, 3 alelnök, 9 tanácsos, 1 főügyész, 1 főügyvéd, 2 helyettes. 8. §. A rennesié: 1 elnök, 2 alelnök, 9 tanácsos, 1 főügy­véd, 1 helyettes 9. §. A montpellieri, nimesi és poetiensi felebbviteli tszékeké: 1 elnök, 2 alelnök, 8 tanácsos, 1 főügyész, 1 főügyvéd, 1 helyettes. 10. §. A 17 más tszéké: 1 elnök, 2 alelnök, 7 tanácsos, 1 fő­ügyész 1 főügyvéd , 1 helyettes. III. czim. Az első f­o­­lyamodás a bíróságokról. 11. § A bayeuxi, ageris, mayennei, saumuri, mamersi, bourgesi, cherbourgi, valognei, argentaui, mortagne, m­aconi, charollesi, douaii, dunkerquei, ville franchei, (Avey­­ron), largen­tieri, tournoni, usési, marvejolsi, bayonnei, dléroni, rocheforti, la rochellei, morlaixi, aurillaci, mauriaci, dieppei, y vetoti, saint-gironsi, tar­­asconi, neuchâteli, meauxi, brivei, saint-maloi, rimoi, sarlati, lisieuxi, beaunei, issoirei, bonnevillei, bagne­­resi, bourgoini, sant-marcellini, viennei, paup, bergeraci, aubussoni, poitiersi, saint-lői.

Next