Magyar Jogász, 1880 (5. évfolyam, 1-147. szám)

1880-05-23 / 117. szám

I­V. évfolyam 1880. 117. sz Budapest, vasárnap május 23.­­ A '*1 „MAGYAR JOGÁSZ1 minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár : Egész évre........15 frt. — Fél évre............. 7 „ 50 Negyed évre ....4 „ — Egy hónapra .... 7 , 40 Hirdetések : ható hasábos petitsor egy- s szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer 16 kr., és többszöri hirdetéséért 13 kr., minden beigtatásnál. A ■ bélyegdij külön minden feligtatás­a­­ után 30 kr. osztr. ért. IX megjelen­t MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP és kiadó­hivatal: Budapest, V. József tér 1f. sz. hová a lap szellemi részét illető közleményeken kívül, az előfize­tési s hirdetési díjak, nemkü­lönben a beigtatandó hirdet­mények is küldendők. Kéziratok csak ismert kezektől fogadta:- 9 n.k eU t E‹53»=^------ ------------=■--- -A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. Szerkesztőség Adalék a polgári házasság kérdéséhez. Hogy a magyarországi egyházak és különösen a magyar katholika egyház, a polg. házasságot a vallás szempontjából sem kifogásolhatják és elle­nezhetik okszerűen, a következőkkel is igazolható. Ugyanis a világalkotás rendszerében az em­ber alkotása is benfoglaltatván, magától következik, hogy az alkotó már az első pár egybekelését, mint saját teremtményét megáldotta, a minthogy ezt az alkotásról másként föltenni és képzelni nem is le­het és hogy ekként az emberiség rendeltetése a családosítás és népesítés lévén , mindennek folyto­nosan a férj és nő egybekelése által kellett nyil­vánulni és érvényesülni, habár mindeddig a termé­szetes állapot létezett. Csak a rómaiak idejében nyert az egybekelés, házasság nevezet alatt, jogi jelleget, mely az em­beriség létjogából származtattatott le. A keresztény vallás alapítója, az isten tulaj­donairól hirdetett tanai mellett, a világ­alkotás rendszeréből egyedül a házassági tárgyat vette föl a vallás keretébe és tanait csak oktatói minőségben hirdette és magyarázta a hiveknek. S habár az alkotás rendszerénél fogva szük­ségessé nem vált, hogy az emberiség létjogából származó házassági jog, még külön spirituális jel­leggel is feldíszíttessék; mindazonáltal, hogy a vallás­­alapító a házasságot szentségre emelte, ezt az al­kotás nagyszerűségéből mintegy erkölcsi folyomány­ként vélhette megállapítandónak, mert a világalko­tás rendszerében a házasságnál dicsőbb és magasz­­tosabb már nem létezik. És mindemellett a vallásalapító a házasságot hallgatag mégis csak polgárinak jellegezte, miután a megkötés módjára és arra nézve, hogy ki előtt érvényesüljön, szabályokat nem alkotott, de nem is alkothatott. Ily alakban ment át a vallásalapító műve a római egyházra. Tudjuk, hogy utóbbi több százado­kig az átvett tanok szerint fejlesztette a keresztény vallást; migyen a tridenti zsinat, a midőn a keleti egyházzal meghasonlott, a házasságnak csak azon feltétel alatt hagyta meg a szentségi jelleget, ha a házasság pap előtt köttetik meg, körülbelül ily enuneziaczióval: „Matrimonium nomnisi coram sacer­­dote consecratum esse sacramentum.“ Hogy a tridenti zsinat ezen enuneziaczióval saját hatáskörén és a vallásalapító tanain túlment, abból is kitűnik, mert azáltal, hogy nem igazolt re­formjával azokat javítani, kiegészíteni és ilyképen quasi sankczionálni igyekezett, utólag mintegy tö­kéletlennek bélyegezte, a­mi mégis csak kis me­rénylet volt, miután öröklött egyházjoga eltérő re­formra ki nem terjedt, továbbá a túlkapás kitűnik abból is, hogy a tridenti zsinat csak az esetben lett volna jogosítva a házasság szentség-jellegét a pap előtt való megkötéstől föltételezni, ha az egy­háztól függött volna a házassági jogot egyeseknek megadni, vagy tőlük megtagadni. Ámde ily hatalmat az egyház sohsem gya­korolt és a vallásalapító elődjétől át sem vett, feledvén azt, hogy az emberiségnek a világalkotás rendszerére visszavezethető létjogából önként ki­folyó házassági joga már magában véve oly pol­gári jelleg, melyhez az egyesek akarata ellenére semmiféle hatalom sincs jogosítva bármiféle más spirituális jelleget hozzáfűzni, ilyent minden egyes jogosítva lévén önmagának eszményileg alkotni és képzelni épen úgy, mint vagyonát tulajdoni szent­ségnek jellegezni. Azonban a római egyház a házasságnak pap előtti kötésével és a bűnbocsánat hirdetésével ha­táskörét önkényt kiterjesztvén, önmaga okozta, hogy a miatt kebeléből a hívek egy része elpártolt, kik­nek kegyetlen üldöztetéséről a történelem elég kár­hoztatni valót irt meg. S itt csak még azt jegy­zem meg, hogy a midőn az egyház a 40-es évek­ben a vegyes házasságok megkötését nagy hév­vel, zajjal ellenezte és azt gátolni igyekezett az­által, hogy azok érvényéhez igazolatlan föltételeket sza­bott, sőt az áldás megtagadásával fenyegetődzött, legalább is nem helyesen járt el, mert ez által a házassági jogot, mely vallásfelekezeti különbséget nem ismer és melyet a házasulandók nem az egy­háztól nyertek, eredeti alapjában mintegy megtá­madta, holott nem arrogálhatja magának a jogot, hogy a házasulandók szive értelmével mintegy disponáljon, pedig beavatkozásával és feltételek szabásával ezt tette. Elég ahhoz esetleg a szülők vagy gyám befolyása. Hát hány factor kelljen ahhoz? higgye el az egyház, hogy ő itt, mint ter­­tius factor, egészen fölösleges, hatásköre csak a papi funkczióig terjedvén, a­mi következőkkel is igazoltatik. Ugyanis az emberiség a világalkotó által cse­lekményekre és mintegy az alkotás folytatására te­remtetvén, ehhez a házasság által jogok és köte­lességek háromoltak; következésképen az azokból származó cselekmények netán szükségek­ ellenőrzé­se­ és felügyeletére csak a társadalom kebeléből alakult polgári hatóság van hivatva. Hiszen a törvények a házasságra nézve a gátló akadályokat úgyis előírják, melyek a meg­kötés előtt figyelembe veendők. Nézetem szerint a zsidókkal való házasság­nak törvénytelennek lett kimondása és eltiltása, habár feltételesen is, elhibázott intézmény és pedig a fennebbi érveken kívül még azon megdönthetően okból is, mert ezen törvénytilalom valóságos elitél­tetése a zsidónak arra, hogy ő nem méltó a ke­reszténynyel föltétlenül egybekelni, ily jellegű in­tézmény pedig valóságos lealacsonyítása a világal­kotó előtt egyenlő lét-és házassági joggal bíró zsi­dó polgártársnak. Nem rejlik-e nagyszerű ellenmondás abban, hogy az egyházak felebaráti szeretetet hirdetnek tanaikban és mégis lealacsonyítják felebarátaikat a házasság korlátozása által. Tekintve pedig ezen törvénytilalom következmé­nyeit, azért is meg kell szüntetni, mert vagyoni ja­vunkat illetve, az eredmény károsnak bizonyult. Ugyanis tudva van , hogy a zsidóság átalában élelmes, számító, takarékos és gazdálkodó. Nem czélszerűbb lett volna tehát nem elle­nezni­ velük a házasságot, hanem elősegíteni? Hiszen ez által azok most elősorolt tulajdon­ságai az ilyenekkel nem dicsekedhető magyaror­szági keresztényekével amalgamisáltatván, a zsidók életmódja és hasznos művelete átszivárgott volna a keresztények életszokásába s viszont a keresztényi nemzetisedés a zsidókéba. És pedig az ilyen amalgamisaczióra legin­kább a magyarországi keresztényeknek lett volna legnagyobb szüksége, mert az angol, franczia, né­met és olasz nagy részben úgyis bir a czélszerű és hasznos életmódra nézve a zsidó tulajdonságai­val, de nem a magyarországi keresztény polgár, egyedül a németet kivéve itt is. S azért merem állítani, hogy ha nálunk már századok előtt behozatott volna a polgári házasság úgy a mai kisbirtokosság nagy része az amalgami­­saczió folytán nem jutott volna a tönk szélére, míg a zsidóság átalában gyarapodott és vagyonosodon és kiéből ? Ugyan megmondhatnák-e az egyházak, hogy hát mért éri az Isten áldása átalában a zsidókat és nem a keresztényeket olyan mérvben ? Ideje tehát, hogy a polgári házasság kérdése valahára Magyarországban is megoldassák, csak attól lehet tartani, hogy a felsőházban elbukik. A polgári házasság intézménye még a vallás szempontjából is elfogadandó azért is, hogy a tri­denti zsinat ellenmondásos eltérő euaucziácziója, mely a házasság szentségét csak a pap előtti meg­kötéstől teszi függővé, a vallásalapitó tanaira visz­­szavezettessék; a magyar kath. egyháznak hozzájá­rulása pedig azért is kívánatos, nehogy a jövő század nemzedéke, a jelen század nemzedékét akként ítélje el, hogy még nagy setétségben té­­velygett. *) Nagy-Kikindán, máj. hó 20-án 1880. Pirovics Kálmán, kö­tszki bíró. Lapszemle. A Jogt­ közlöny mai számában Zl­i­n­s­z­k­y Imre közli a nyilvánosság s közvetlen s­z­ó­b­el­i­s­ég­ről nézeteit. Ily rendszerhez, miként kiemeli, költség szükséges s azért az igazságszol­gáltatás olcsó nem lehet. Az anyagi igazság kiderí­tése több tárgyalást, a tanuknak a bíróság által le­endő kihallgatását igényli, mindez pénzbe kerül. De az ügyvéd is, ha fáradságot, költséget s munkát fordít arra, hogy a tudománynyal haladjon, hogy magát kellőleg kiképezve, védhesse felét, meg is kí­vánhatja, hogy a fél fizesse meg munkáját, megkí­vánhatja, hogy állapítsa meg a bíró tisztességesen díjait, mert tisztességes és képzett ügyvéd csak ott lehet, hol azt megfizetik, azért ennek belátására kell jutnunk. Tehát a mellett, hogy sem gyorsabb, sem olcsóbb nem lesz az igazságszolgáltatás a szó­beliség mellett, mégis kimagaslanak annak előnyei szemben az írásbeliséggel, sokat nyer vele az igazság­szolgáltatás, ha nem mindent is, mit a vérmes remé­­nynek várnak. Elég a nyereség arra, hogy tűzzel-vassal törekedjünk annak mielőbbi behozatalán. Addig ugyan, míg ez testté lesz, sok akadályt kell le­­küzdenünk s alapos előmunkálatokat tennünk, mert ha a czélt el akarjuk érni, az csak megfelelő eszköz által történhetik, de hogy megfelelő legyen az eszköz, sok kérdést meg kell oldanunk s sok kö­rülményre figyelemmel lennünk az új perrend szer­kesztésénél. Azután Z­a­n­r­y Józs. ügyvéd folytatja bön­­gészetét az uzsora-kérdés tárgyában. Timon Ákos jogakadémiai tanár még min­dig Stehlo Kornélnak: Törvényjavaslat a házasság megkötésének és felbontásá­nak föltételeiről, czimen irt művével bíbe­lődik. Vegyes közlemények. Kinevezés. Radulovits Gerő Zalamegye terü­letére adófelügyelővé ; V­i­n­c­e­n­t­y Pál II. oszt. p. ü. titkárrá a Bácsm., V­ladár Endre II. oszt. p. ü. fogal­mazóvá a Fehérm. területén működő adófelügyelő mellé ; O­k­o­r­i­c­s­n­y Gyula II. oszt. számtisztté a p. ü. minisz­tériumhoz ; Patachich József II. oszt számtisztté az Ipolysági adófelügyelő mellé . Láogh Sándor p. v. mi­*) Az elv helyes , de az indokokat illetőleg eltérő nézetben vagyunk.

Next