Magyar Jogász, 1880 (5. évfolyam, 148-299. szám)

1880-10-10 / 233. szám

V. évfolyam 1880. i xat»- i.-­­ „MAGYAR JOGÁSZ* ‘ minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár : Egész évre........20 frt. — Fél évre............70 „ — Negyed évre.... 5 „­­Egy hónapra___ 7 „ 80 Hirdetések: Egy hatodhasábos petitaár egy­szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer 16 kr., és többszöri hirdetéséért j 18 kr., minden beiktatásnál A . « bélyegdij külön minden beigtatás j* 2} után 80 kr. osztr. ért ft ■■ ■ ■ --------------, -233. sa. MAGYAR JOGÁSZ JOGI ES KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP Budapest, vasárnap október 10. ------■_____________^u­m. | kiadó­hivatal: ‘j Budapest, J. F. József tér 9. az.­­ hová a lap szellemi ré­­zét fHelft . kRaleményeken ktvft.. *% elöfie*­­­­tési s hirdetési dijak, nemkö-| lésben & peigtatandó hirdet­mények is küldendők. Kéziratok megjelen­t A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE f Szerkesztőség csak ismert kezektől fogadtat­nak «.­­ A büntető-törvénykönyv némely intézke­dései, gyakorlati szempontból. XI. A szemérem elleni büntettek és vétségek. A szemérem elleni büntettek és vétségek­ről szóló XIV. fejezetben az erőszakos nemi közösülés büntette következőleg van körülírva: „a­ki valamely nőszemélyt erőszakkal, vagy fenye­getéssel arra kényszerít, hogy vele házasságon kívü­l némileg közösüljön.“ E szakaszszal kap­csolatosan a 234-ik § meghatározza, hogy a „fenyegetés“ kifejezés alatt „olyan fenyegetés értetik, mely alkalmas arra, hogy a fenyege­­tettben saját, vagy jelenlevő hozzátartozójának életét, vagy testi épségét veszélyeztető súlyos sértés közvetlen bekövetkezése iránt alapos félelmet gerjeszszen.“ E definitio a törvényben eddig immár a harmadik egymástól lényegesen eltérő körvo­nalazása a fenyegetés, illetőleg a veszélyes fenyegetés lényegének. A fenyegetés dimensiójának meghatáro­zását e helyütt is hiányosnak tartjuk és meg vagyunk győződve, hogy a gyakorlati élet igen hamar be fogja bizonyítani itt is a meghatározás helytelenségét és kimutatja az átalános fogalommeghatározás hiányának hát­rányait. A 234. § szerint a fenyegetett „saját személye“ vagy „jelenlevő hozzátartozójá­nak“ élete vagy testi épsége, kell hogy ve­szélyeztetve legyen. Az élet és testi épség veszélyeztetése egyátalán igen szűk meghatá­rozás, míg a „jelenlevő“ „hozzátartozó“ kifejezés inpracticusságot árul el. Mert a „je­lenlevő“ kifejezés alatt az etimológia szerint oly közvetlenséget kell értenünk, mit ez a bűntett természeténél fogva nem igen s csak rendkívüli kivételes esetekben enged meg. Más újabbkori törvényhozás e tekintet­ben sokkal óvatosabban intézkedett és az 1852-iki ausztriai büntető-törvénykönyv is. Az élet és testi épségen kívül még sok egyéb van, mi kedves előttünk, mint: szabadságunk, becsületünk, tulajdonunk. Ha a merénylő azzal fenyegeti a nőt, kit nemi ösztöne kielégítésére akar használni, hogy vonakodása esetén a szomszédban lakó atyját megöli, a fenyegetett házát felgyújtja, vagy vagyonát más után meg­semmisíti, szabadságától megfosztja, becsületé­ben megsérti és a fenyegetést oly módon hasz­nálja, mely alkalmas az alapos aggoda­lom előidézésére, váljon nem alkalmas-e e fenyegetés ugyanazon hatás előidézésére, minőt az élet- avagy testi épséget veszélyeztető fenye­getés eredményezhet? Azt hiszszük, hogy ebben egy jogász sem fog kételkedni és meg vagyunk győződve, hogy e szakasz másként szerkeszte­tek, ha a gyakorlati életben felmerülő példák kellő figyelembe vétettek volna. Csakugyan fennebbi észrevételeink vonatkozhatnak a 242. §-ban foglalt intézkedésre és a­hol átalánosság­­ban „erőszak* és „fenyegetés* kifejezés van használva, de mert már előzetesen ki van mondva a 231. §-ban, hogy mit kelljen érteni jelen fejezetben a fenyegetés alatt, itt sincs jogosítva a bíró mást tekinteni annak, mint a mi törvénybe foglalva van. A 236. § azon rendelkezésénél, hogy „azon férfi“ ki életkorának 14. évét be nem töltött, tisztességes leánynyal nemileg közö­sül­hat. Szükségesnek tartanók a „tudva“ kifejezés közbeszúrását. Ha valaki 14 éven aluli nőt használ nemi ösztöne kielégítésére, de az oly fejlett, hogy külseje 14 éven felüli korra mutat, a justus error kívánja tettes büntetlenségét.­­ Ezért, bár a törvény átalános intézkedései magukban foglalják e jogi követ­keztetést, de még­sem felesleges, sőt egyes spec­iális esetekben, mint jelen­t is, a szüksé­ges, a bizonytalanság kikerülése végett, a tü­zetesebb körülírás. A törvényhozás számos helyütt tette is azt, még ott is, a­hol tulaj­donképen nem volt szükség reá és a „tudva“, „szándékosan“ kifejezések fölöslegesek. Rágalmazás és becsületsértés. A 263. § rendelkezése szerint rágalma­zás és becsületsértés esetében az állított tény, illetőleg kifejezés valódiságának bizonyítása meg van engedve, ha „a büntető eljárás az állított tény miatt az állítás ide­jén már rég meg volt indítva." Néze­tünk szerint ez a minősítés igen határozatlan és sok becsületsértési eset büntetlen hagyá­sát eredményezheti. A büntető eljárás megindítottnak tekinthető, a feladást követő első kihallgatás által. Lehetséges teh­át, hogy valakit nyíltan azzal rágalmaznak, hogy valamely tényért a büntető eljárás ellene megindítta­­tott s jóllehet a rágalmazott még ki sem hallgattatott, vagy még csak tudomása nincs a feladásról, e­­­szerint a rágalmazó büntet­len marad, mert azt a tényt, hogy a „bün­tető eljárás“ meg van indítva, bizonyítni képes. Határozottabb intézkedést látunk e tekintetben a btk. 228. §-ában, a­mennyiben ott a büntető eljárásnak „vádlott ellen" tett megindítása van a bűntény kritériumául meghatározva. E §-nak a miniszteri értekezleten történt tárgyalása alkalmával Sárkány József jelenleg kir. táblai tanácselnök kérdésére C­s­e­m­e­g­i Károly akkori államtitkár a „bűnvádi el­járás megindításának” azt az értelme­zést adta, hogy akkor van folyamatban valaki ellen a vizsgálat, ha (a bepanaszolt ellen) vád határozat hozatott. Mi ellenkező nézetben vagyunk és azt hiszszük, hogy egyetlen modern alaki jog sem igazolja a föntebbi állítást. A büntető perben a vádh­atározatig (An­klagebeschluss) még két lényeges állapot van: az elővizsgálat (Voruntersuchung), személyes vizs­gálat (Special-Untersuchung.) A jogos vádlás stádiuma az utósó, ezt csak a végtárgyalás és ítélethozatal követeli. A vádhatározat stá­diumában tehát nem a büntető­eljárás „meg­indításáról“, hanem épen annak befejezé­séről lehet szó. Mert a vádhatározat meghoza­tala után rendszint további vizsgálati eljárásnak nincs helye. A 3. pont szerint megengedtetik a tények ---- -----­ bizonyítása „ha az állított tény jogér­vényes ítéletben valódinak monda­tott ki.“ E rendelkezés azzal indokoltatott, hogy szabad „államban nem lehet követelni, hogy az emberek becstelenekről, gazokról is mindig csak jót mondja­nak, vagy hallgassanak.“ Itt az a kérdés, kiket tekint és tekint­het joggal a törvény „becsteleneknek,“ „gazoknak.“ Véleményünk szerint a büntetés kiállása után többé nem lehet büntetni, tehát nem szabad a megbüntetettet társadalom gazainak tekinteni. Ennek ellenkezője a jogi praesumtio az eltörölhetlen nyomú örök tartamú büntetések létezhetési jogosultságát erősítené meg. Az infamia facti és infamia juris társadalmunk mai helyzetében elavult elveknek, túlhaladott álláspontnak nevezhető, úgy hiszszük Filan­­gieri nyomán lelt annyi tért is törvényköny­vünkben, mert ellenkezik büntetési rendszerünk szellemével; nem „humánus“ nem „igaz­ságos szigor,“ sőt összeütközésbe jó a közer­­kölcsiséggel. Büntető rendszerünket czélhoz­­ vezetőnek tartotta a törvényhozás, minthogy­­ annak kellett tartania, azt kell­ föltételezni, hogy a bűntettesekre javító hatással lesz. A­­ törvény börtönrendszeréből ez a feltevés tűnik­­ ki. A jó útról eltántorodott, de az erkölcsös­­ élet ösvényeire ismét visszatért egyének isteni­­ és emberi törvények szerint mindaddig jóknak­­ tekintendők, mig az ellenkező nem bizonyitta­­j­tik. Az észjognak azon magasztos elvét, hogy „ om­­­­nia sunt bona donce contraria próbán túl* minő­­ jogalapon lehetne megtagadni azokkal szem­­­­ben, kik botlásuk után megjavultak ? Ha­­ továbbá: a büntetés jogi következményeinek­­ időszerű sértésével a rehabilitate elve érvé­nyesíttetett: a humanismusnak e vívmánya­i mellett minő ellentétben is állanak a „homines­­ literati ? * Visszaélések a hiányok az ártérmentesítési törvény alkalmazásánál. Hogy mennyire vissza lehet élni a törvények által nyújtott legáldásosabb kedvezményekkel is, azt a következő s­épen a napokban fölmerült esemény eléggé illustrálja. Ung megyében történt s hogy a dolog nem valami spec­iális vagy elszigetelt jogné­zet igazolására kigondolt mese­költemény, arról ke­zeskedik a jelen sorok írója. A tényállás következő : Ungmegyében X. grófnak s I. bárónak nagy birtokaik vannak, melyek mintegy 30—40 községet foglalnak magukban, egy közigigazgatási járásban. Az érintett birtokok közepén nagy mocsár fekszik, mely részint a hegyi vizömlések, részint a közel levő folyók áradásaiból képződött s kivált esős időkben, gazdasági tekintetben igen sok alkalmatlanságot okoznak a tisztelt grófnak és bárónak. A mocsár mintegy 3—4 mértföldnyi árteret képez s a falvak körül tagositvák, sőt vizszabályozás tekintetében is rendezték. Keveset is árt ezeknek a mocsár, mivel magasabb dombokon fekszenek s némelyik 2—3 mértföldnyi távolságra attól. Mindegy, azt a mo­csárt nagyon czélszerű volna lecsapolni, mert an­nak helyén uj birtokot lehetne nyerni s a gróf és báró uradalmai kétszeres értékre növekednének. „Ez Felséges ötlet* —• mondák egymás közt a gróf és báró — „alakítsunk tehát ármentesitési tár­sulatot s mivel a kérdéses mocsár lecsapolása a paraszt népnek is hasznára leend s mivel az egész­

Next