Magyar Jogász, 1880 (5. évfolyam, 148-299. szám)
1880-10-10 / 233. szám
V. évfolyam 1880. i xat»- i.- „MAGYAR JOGÁSZ* ‘ minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár : Egész évre........20 frt. — Fél évre............70 „ — Negyed évre.... 5 „Egy hónapra___ 7 „ 80 Hirdetések: Egy hatodhasábos petitaár egyszeri hirdetéséért 19 kr., kétszer 16 kr., és többszöri hirdetéséért j 18 kr., minden beiktatásnál A . « bélyegdij külön minden beigtatás j* 2} után 80 kr. osztr. ért ft ■■ ■ ■ --------------, -233. sa. MAGYAR JOGÁSZ JOGI ES KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP Budapest, vasárnap október 10. ------■_____________^um. | kiadóhivatal: ‘j Budapest, J. F. József tér 9. az. hová a lap szellemi rézét fHelft . kRaleményeken ktvft.. *% elöfie*tési s hirdetési dijak, nemkö-| lésben & peigtatandó hirdetmények is küldendők. Kéziratok megjelent A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE f Szerkesztőség csak ismert kezektől fogadtatnak «. A büntető-törvénykönyv némely intézkedései, gyakorlati szempontból. XI. A szemérem elleni büntettek és vétségek. A szemérem elleni büntettek és vétségekről szóló XIV. fejezetben az erőszakos nemi közösülés büntette következőleg van körülírva: „aki valamely nőszemélyt erőszakkal, vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy vele házasságon kívül némileg közösüljön.“ E szakaszszal kapcsolatosan a 234-ik § meghatározza, hogy a „fenyegetés“ kifejezés alatt „olyan fenyegetés értetik, mely alkalmas arra, hogy a fenyegetettben saját, vagy jelenlevő hozzátartozójának életét, vagy testi épségét veszélyeztető súlyos sértés közvetlen bekövetkezése iránt alapos félelmet gerjeszszen.“ E definitio a törvényben eddig immár a harmadik egymástól lényegesen eltérő körvonalazása a fenyegetés, illetőleg a veszélyes fenyegetés lényegének. A fenyegetés dimensiójának meghatározását e helyütt is hiányosnak tartjuk és meg vagyunk győződve, hogy a gyakorlati élet igen hamar be fogja bizonyítani itt is a meghatározás helytelenségét és kimutatja az átalános fogalommeghatározás hiányának hátrányait. A 234. § szerint a fenyegetett „saját személye“ vagy „jelenlevő hozzátartozójának“ élete vagy testi épsége, kell hogy veszélyeztetve legyen. Az élet és testi épség veszélyeztetése egyátalán igen szűk meghatározás, míg a „jelenlevő“ „hozzátartozó“ kifejezés inpracticusságot árul el. Mert a „jelenlevő“ kifejezés alatt az etimológia szerint oly közvetlenséget kell értenünk, mit ez a bűntett természeténél fogva nem igen s csak rendkívüli kivételes esetekben enged meg. Más újabbkori törvényhozás e tekintetben sokkal óvatosabban intézkedett és az 1852-iki ausztriai büntető-törvénykönyv is. Az élet és testi épségen kívül még sok egyéb van, mi kedves előttünk, mint: szabadságunk, becsületünk, tulajdonunk. Ha a merénylő azzal fenyegeti a nőt, kit nemi ösztöne kielégítésére akar használni, hogy vonakodása esetén a szomszédban lakó atyját megöli, a fenyegetett házát felgyújtja, vagy vagyonát más után megsemmisíti, szabadságától megfosztja, becsületében megsérti és a fenyegetést oly módon használja, mely alkalmas az alapos aggodalom előidézésére, váljon nem alkalmas-e e fenyegetés ugyanazon hatás előidézésére, minőt az élet- avagy testi épséget veszélyeztető fenyegetés eredményezhet? Azt hiszszük, hogy ebben egy jogász sem fog kételkedni és meg vagyunk győződve, hogy e szakasz másként szerkesztetek, ha a gyakorlati életben felmerülő példák kellő figyelembe vétettek volna. Csakugyan fennebbi észrevételeink vonatkozhatnak a 242. §-ban foglalt intézkedésre és ahol átalánosságban „erőszak* és „fenyegetés* kifejezés van használva, de mert már előzetesen ki van mondva a 231. §-ban, hogy mit kelljen érteni jelen fejezetben a fenyegetés alatt, itt sincs jogosítva a bíró mást tekinteni annak, mint a mi törvénybe foglalva van. A 236. § azon rendelkezésénél, hogy „azon férfi“ ki életkorának 14. évét be nem töltött, tisztességes leánynyal nemileg közösülhat. Szükségesnek tartanók a „tudva“ kifejezés közbeszúrását. Ha valaki 14 éven aluli nőt használ nemi ösztöne kielégítésére, de az oly fejlett, hogy külseje 14 éven felüli korra mutat, a justus error kívánja tettes büntetlenségét. Ezért, bár a törvény átalános intézkedései magukban foglalják e jogi következtetést, de mégsem felesleges, sőt egyes speciális esetekben, mint jelent is, a szükséges, a bizonytalanság kikerülése végett, a tüzetesebb körülírás. A törvényhozás számos helyütt tette is azt, még ott is, ahol tulajdonképen nem volt szükség reá és a „tudva“, „szándékosan“ kifejezések fölöslegesek. Rágalmazás és becsületsértés. A 263. § rendelkezése szerint rágalmazás és becsületsértés esetében az állított tény, illetőleg kifejezés valódiságának bizonyítása meg van engedve, ha „a büntető eljárás az állított tény miatt az állítás idején már rég meg volt indítva." Nézetünk szerint ez a minősítés igen határozatlan és sok becsületsértési eset büntetlen hagyását eredményezheti. A büntető eljárás megindítottnak tekinthető, a feladást követő első kihallgatás által. Lehetséges tehát, hogy valakit nyíltan azzal rágalmaznak, hogy valamely tényért a büntető eljárás ellene megindíttatott s jóllehet a rágalmazott még ki sem hallgattatott, vagy még csak tudomása nincs a feladásról, eszerint a rágalmazó büntetlen marad, mert azt a tényt, hogy a „büntető eljárás“ meg van indítva, bizonyítni képes. Határozottabb intézkedést látunk e tekintetben a btk. 228. §-ában, amennyiben ott a büntető eljárásnak „vádlott ellen" tett megindítása van a bűntény kritériumául meghatározva. E §-nak a miniszteri értekezleten történt tárgyalása alkalmával Sárkány József jelenleg kir. táblai tanácselnök kérdésére Csemegi Károly akkori államtitkár a „bűnvádi eljárás megindításának” azt az értelmezést adta, hogy akkor van folyamatban valaki ellen a vizsgálat, ha (a bepanaszolt ellen) vád határozat hozatott. Mi ellenkező nézetben vagyunk és azt hiszszük, hogy egyetlen modern alaki jog sem igazolja a föntebbi állítást. A büntető perben a vádhatározatig (Anklagebeschluss) még két lényeges állapot van: az elővizsgálat (Voruntersuchung), személyes vizsgálat (Special-Untersuchung.) A jogos vádlás stádiuma az utósó, ezt csak a végtárgyalás és ítélethozatal követeli. A vádhatározat stádiumában tehát nem a büntetőeljárás „megindításáról“, hanem épen annak befejezéséről lehet szó. Mert a vádhatározat meghozatala után rendszint további vizsgálati eljárásnak nincs helye. A 3. pont szerint megengedtetik a tények ---- ----- bizonyítása „ha az állított tény jogérvényes ítéletben valódinak mondatott ki.“ E rendelkezés azzal indokoltatott, hogy szabad „államban nem lehet követelni, hogy az emberek becstelenekről, gazokról is mindig csak jót mondjanak, vagy hallgassanak.“ Itt az a kérdés, kiket tekint és tekinthet joggal a törvény „becsteleneknek,“ „gazoknak.“ Véleményünk szerint a büntetés kiállása után többé nem lehet büntetni, tehát nem szabad a megbüntetettet társadalom gazainak tekinteni. Ennek ellenkezője a jogi praesumtio az eltörölhetlen nyomú örök tartamú büntetések létezhetési jogosultságát erősítené meg. Az infamia facti és infamia juris társadalmunk mai helyzetében elavult elveknek, túlhaladott álláspontnak nevezhető, úgy hiszszük Filangieri nyomán lelt annyi tért is törvénykönyvünkben, mert ellenkezik büntetési rendszerünk szellemével; nem „humánus“ nem „igazságos szigor,“ sőt összeütközésbe jó a közerkölcsiséggel. Büntető rendszerünket czélhoz vezetőnek tartotta a törvényhozás, minthogy annak kellett tartania, azt kell föltételezni, hogy a bűntettesekre javító hatással lesz. A törvény börtönrendszeréből ez a feltevés tűnik ki. A jó útról eltántorodott, de az erkölcsös élet ösvényeire ismét visszatért egyének isteni és emberi törvények szerint mindaddig jóknak tekintendők, mig az ellenkező nem bizonyittajtik. Az észjognak azon magasztos elvét, hogy „ omnia sunt bona donce contraria próbán túl* minő jogalapon lehetne megtagadni azokkal szemben, kik botlásuk után megjavultak ? Ha továbbá: a büntetés jogi következményeinek időszerű sértésével a rehabilitate elve érvényesíttetett: a humanismusnak e vívmányai mellett minő ellentétben is állanak a „homines literati ? * Visszaélések a hiányok az ártérmentesítési törvény alkalmazásánál. Hogy mennyire vissza lehet élni a törvények által nyújtott legáldásosabb kedvezményekkel is, azt a következő sépen a napokban fölmerült esemény eléggé illustrálja. Ung megyében történt s hogy a dolog nem valami speciális vagy elszigetelt jognézet igazolására kigondolt meseköltemény, arról kezeskedik a jelen sorok írója. A tényállás következő : Ungmegyében X. grófnak s I. bárónak nagy birtokaik vannak, melyek mintegy 30—40 községet foglalnak magukban, egy közigigazgatási járásban. Az érintett birtokok közepén nagy mocsár fekszik, mely részint a hegyi vizömlések, részint a közel levő folyók áradásaiból képződött s kivált esős időkben, gazdasági tekintetben igen sok alkalmatlanságot okoznak a tisztelt grófnak és bárónak. A mocsár mintegy 3—4 mértföldnyi árteret képez s a falvak körül tagositvák, sőt vizszabályozás tekintetében is rendezték. Keveset is árt ezeknek a mocsár, mivel magasabb dombokon fekszenek s némelyik 2—3 mértföldnyi távolságra attól. Mindegy, azt a mocsárt nagyon czélszerű volna lecsapolni, mert annak helyén uj birtokot lehetne nyerni s a gróf és báró uradalmai kétszeres értékre növekednének. „Ez Felséges ötlet* —• mondák egymás közt a gróf és báró — „alakítsunk tehát ármentesitési társulatot s mivel a kérdéses mocsár lecsapolása a paraszt népnek is hasznára leend s mivel az egész