Magyar Jogász, 1880 (5. évfolyam, 148-299. szám)
1880-10-19 / 240. szám
V. évfolyam 1860. 1 „MAGYAR JOGÁSZ“ " Előfizetési ár : Egész évre........20 frt. — Fél évre............10 „ — Negyed évre.... 5 „Egy hónapra___ 7 „ 80 Hirdetések : Egy hatodhasábos petitsor egyszeri hirdetéséért 19 kr., kétszer ; 16 kr., és többszöri hirdetéséért 13 kr., minden beigtatásnál A | | bélyegdij külön minden beigtatás / * után 80 kr. osztr. ért. (a 2-10. sz. Budapest, kedd október 19. MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE.___ Budapest, Szerkesztőség | kiadóhivatal: | | hová a lap szellemi részét illető | ' közleményeken kivül, é s előzze- I tófű s hirdetési dijak, nemkü- ifi | lönben a belgtatandó hirfl®t- ijt mények is küldendők. Kéziratok megjelen I minden nap, hétfőt kivéve. F. József tér t1. sz. ff csak Ismert kezektől fogadtat- I. A büntető-törvénykönyv némely intézkedései, gyakorlati szempontból. XVIII. A „ravasz fondorlat“ kifejezés tán jelentős és biztosabb meghatározás, mint más törvénykönyvekben látjuk, de nézetünk szerint nem elégséges. Ez inkább csak belső és aktív cselekvésre vonatkozhatik és nem foglalja magában azt is, amit a „ravasz cselekvény“, tehát a szoros értelemben vett phisikai ténykedést. Nem foglalja magában azon quasi passiv cselekvéseket, melyek szintúgy alkotó elemét képezik a csalásnak, mint az activ fondorkodás, vagy fondorlat. Ha valaki a műveltség igen alantas fokán álló embertől vásárol és a vett tárgyat valódi pénz helyet játék-pénzzel fizeti ki, miután kétkedőt rábeszélés által tévútra vezette, hogy azok valódi pénzek, ravasz fondorlattal élt. De ha az eladónak egyszerűen eladatik a játék-pénz és az ismeret hiányában azt átveszi, a szándék csak phisicai cselekvés által érvényesült s a tény és eredmény közti ténykedés a „fondorlat“ etimológiája szerint nem vonható biztosan e fogalom alá, mert a tettes egyszerűen a rászedett tudatlanságával élt vissza. A „tévedésbe ejtés“ sem lesz alkalmazható ez esetre, mert nem tett semmit a csaló, hogy tévedést idézzen elő; „tévedésben tartás“ fogalma alá sem vonható eljárása s e kifejezésből nyilván kiviláglik, hogy a cselekvés perczében a tévedésnek meg kell lenni. Ha valaki kereskedésbe megy és mázsa kávét kér, a kereskedő azt a vásárló előtt kiméri és árát fölveszi, de a mérést oly módon eszközölte, hogy a vásárló, bár nem tartozik a műveletlen emberek közé, nem vette észre, miszerint a kereskedő a kialkudott és kifizetett mennyiségnél kevesebbet adott: a tény a ravasz cselekvény által minősíthető csalássá és azt hiszszük, nem egyedül állunk azon vélemény mellett, hogy a kereskedő eljárása nem tekinthető „ravasz fondorlatnak. “ Ezek szerint ismételten abbeli nézetünket nyilatkoztatjuk, hogy törvénykönyvünknek 379. czikkelye túlságos összevonása által lényegi veszteséget szenvedett. Meglátszik ez a XXXI., valamint az ezzel fajrokonságban álló XXXI., XXXIII., XXXIV. és XXXV. fejezeteken is, melyekben casuistikus intézkedésekkel igyekezett a törvényhozó pótolni az átalános fogalom hézagait. Még csak annyit jegyzünk meg, hogy a minősített csalások sorában óhajtottuk volna látni az ál- vagy csekély mértékek használatával elkövetett vagyon ellen intézett jogellenes merényleteket is. Ennek felvételét két okból tartottuk volna szükségesnek. Először, mert az ilynemű csalások rendszerint nem ravasz fondorlattal követtetnek el és így kétely támadhat sok esetben a minősítés iránt. Maga a törvényhozó is valószínűleg ezen kétely alapján rendelkezett a 382. és 386. §§-ban, melyek mindkettője „ravasz cselekvénynyel“ véghezvitt csalásról szól s mert nem vonhatók biztosan a „ravasz fondorlat“ fogalma alá, külön rendelkezéseket igényeltek, vagy nem ronthatja-e a bíró ebből azt a következtetést, hogy más „ravasz cselekmény“ által elkövetett csalások nem tartoznak a XXX-ik fejezet körébe? Másodszor pedig vélekedésünk szerint, e neme a csalásnak épen azért, mert mintegy átalános korruptió kinyomataként ütötte fel fejét és aggasztó mérvben terjed, hatályos repressiv intézkedéseket igényel. Amint a gazda és cseléd között való viszonyból kifolyólag igazságügyi politikai szempontból szükséges volt a legcsekélyebb lopást 5 évi börtönnel büntethető büntetéssel fenyegetni, hasonló okok e csalás elemére, vonatkozó szigorúbb intézkedéseket is igazolták volna. A hamis mértékkel elkövetett csalások a legnehezebben kideríthető cselekvényekhez tartoznak, mert igen nyomós mentsége mindannyiszor csalónak, hogy üzletéből teljes mértékkel mért tárgyat adott ki és ő a helyiség falain kívül vitt tárgyakért többé nem felelős. Igaz, hogy a bizonyítás az alaki jogon sarkallik s a matériális jognak azzal semmi köze; de ha a „viszonyok“ lehetnek a matériális jogra befolyással egyes esetben, az identitás elve miért ne igazolná azt más esetekben is. Ismételjük, hogy a büntető-törvénykönyv- ben nem szívesen nézzük, ha az állam bárminő , corruptióval szemben is sok esetekben lép hadilábra, mert annak hátrányos reactió lehet eredménye, de a kultúrának e terjeszkedő polipját tartottuk volna hatályosabban fékezendőnek. Az adóügyekben felmerülő perköltségek tárgyában a pénzügyminiszter 1880. évi 67,268. szám alatt a következő rendeletet bocsátotta ki: Az adójogügyekben felmerülő perköltségek iránt a „Pénzügyi Közlöny“ f. évi 4-ik számában közzétett 54.595/1879. számú körrendelet kapcsában, tudomásvétel végett, mellékletben közöltetik az igazságügyminiszter úrnak az összes első folyamodásu kir. törvényszékekhez és járásbíróságokhoz intézett, f. évi szeptember hó 26-án, 26,368/1. M. szám alatt kelt azon körrendelet?, melylyel felszólíttattak, hogy a köztörvényhatósági tiszti ügyészek részére, az általuk felszámított perköltségeket és eszményi bélyegdíjakat ép úgy állapítsák meg, mint azt a peres eljárásban más magánfelek részére törvényszerűen szokták. Bpesten, 1880 évi október hó 13-án. A m. kir. igazságügyminiszter által f évi szeptember hó 26-án 26368/1. M. sz. a. kelt, az összes első folyamodásu kir. törvényszékekhez és járásbíróságokhoz intézett körrendelet igy hangzik: Az 1877. évi XVIII. törvényczikk azt rendeli, hogy a közadóknak az 1876. évi XV. törv.-czikk értelmében végrehajtás utján való behajtásánál előforduló igény és elsőbbségi perekben, nemkülönben az ingatlanokra vezetendő biztosítási és kielégítési végrehajtásoknál, az adóknak és illetékeknek a csődtömegek elleni bejelentése és érvényesítésénél a kir. adófelügyelőket, azok megkereséseire a köztörvényhatósági tiszti ügyészek képviselik, kik az állam követeléseit ezen ügyekben az illetékes bíróságok előtt érvényesíteni kötelesek. Fordult elő eset, hogy az eljáró bíróság a köztörvényhatósági tiszti ügyész által ily képviselet alkalmából felszámított költségeket és az eszményi bélyegdíjakat nem ítélte meg és pedig az elsőt azért, mert a tiszti ügyész a törvény által hatáskörébe utalt ügyekben hivatalból tartozván eljárni, munkadíjt nem igényelhet. „a* .L a másodikat ellenben azért, mert az adóügyekre vonatkozó beadványok állítólag bélyegmentesek. Miután az elől idézett törvény végrehajtásával a bel- és pénzügyminiszter bízatott meg, utóbbi a belügyminiszter úrral folytatott tárgyalások alapján azon intézkedést tette, hogy az ezen ügyekben a bíróságok által megítélt s eddig a kincstár javára bevételezett perköltségek azon része, mely munkadíj czimén állapíttatik meg, vagy ha ily czímén külön tétel nem állapíttatnék meg, azon összeg, mely a megítélt perköltségekből a netalán nyert előleg és a kincstár által előlegezett készkiadások visszatérítése, valamint az illetéki szabályok 24-ik §-a értelmében járó bélyegdíj levonása után fenmaradt, minden esetben a köztörvényhatósági tiszti ügyészt illesse. Ebből folyólag a folyó évi január hó 13-ról 54595/1879. sz. alatt utasította a pénzügyminiszter úr a köztörvényhatósági tiszti ügyészeket, hogy bárminemű eljárásaikban felmerült minden készpénzbeli kiadásokat, valamint saját munkadíjaikat, útiköltségeiket és napidíjaikat, nemkülönben az eszményi bélyegdíjakat is az ellenféllel szemben felszámítsák s megállapításukat kérjék. Midőn erről a kir. RSS- tudomás végett értesítem, felhívom egyúttal, hogy az adóügyekben eljáró köztörvényhatósági tiszti ügyészek részére úgy állapítsák meg a felszámított perköltségeket, mint azt a peres eljárásban más magánfelek részére törvényszerűen szokták, mi mellett felette kívánatos, hogy a munka- és bélyegdíjat a többi felszámított költségektől külön-külön összegbe kitéve ítéljék meg, hogy a különben is sok nehézséggel járó elszámolás könynyebbé tétessék s a kincstár a tiszti ügyészek által a munkadij miatt emelhető nehézségektől mentve maradjon. ■ -----* * * A büntetőjog tára. Elévülés. Hátrább igen fontos osztrák semmitőszéki döntvényt közlünk, melynek indokolása teljesen megfelel a magyar büntető-törvénykönyv indokolásának, de annyival élesebb ellentétben áll eme törvénykönyv pozitív intézkedéseivel, amennyiben ezek az elévülést átalában rendelik alkalmazni, minden megszorítás és minden föltétel nélkül; míg ellenben az osztrák büntető törvénykönyv 531. és következő §§-ai az elévülés igénybevételére nézve a bűnös megjavulását föltételezik, mi abban nyilatkozhatik, hogy „amennyire a bűntény természete megengedi“ az általa okozott kár megtérítésére törekedtek; továbbá eme föltételek közt az is foglaltatik, hogy a tettes az elévülés ideje alatt más bűntényt el ne kövessen. Pedig, mint föntebb jeleztük, törvönyvünk indokolásában igen terjedelmesen és szépen vannak elmondva az elévülés alkalmazásának feltételei: a javulás, az okozott kár megtérítése, az elévülés ideje alatt a büntelen élet stb. Azonban a törvénykönyv positiv intézkedései eme föltételekre átalában nem reflektálnak, miből méltán azt következtetjük, hogy az osztr. bünt.-törvkönyv indokolását egyszerűen lefordították, de a §§-okat elmulasztottak az indokolással öszhangba hozni s aztán ezt nevezik nálunk kodifikácziónak, melyért a Lipót-rend lovagkeresztje jár kitüntetésképen. A btk. 1. §-a oly merészen dobja oda, hogy bűntettet, vagy vétséget csak azon cselekmény képez, amelyet a törvény annak nyilvánít, hogy az ember azt hinné, mikép abban a társadalmi jogrendet érdeklő minden kérdésről tökéletesen gondoskodva van. Azonban azt kell tapasztalnunk, hogy az egész csak csalódás s ez aztán oka annak, hogy a személy-s vagyonbiztonságot megrázkódtató oly tettek is megtorlás nélkül maradnak, amelyeket a jogszerűség s igazság szempontjából büntetni kellene. A btk. 361. §-a a hűtlen kezelés vétségét definiálja. A következő szakaszokban sehol sem találunk oly intézkedést, mely szerint az is büntetendő volna, aki tudva vagy a körülményekből megítél