Magyar Jogász, 1880 (5. évfolyam, 148-299. szám)

1880-10-19 / 240. szám

V. évfolyam 1860. 1 „MAGYAR JOGÁSZ“ " Előfizetési ár : Eg­és­z évre........20 frt. — Fél évre............10 „ — Negyed évre.... 5 „­­Egy hónapra___ 7 „ 80 Hirdetések : Egy hatodhasábos petitsor egy­szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer ; 16 kr., és többszöri hirdetéséért 13 kr., minden beigtatásnál A | |­­ bélyegdij külön minden beigtatás / * után 80 kr. osztr. ért. (a 2-10. sz. Budapest, kedd október 19. MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE.­­___ Budapest,­­ Szerkesztőség | kiadó­hivatal: | | hová a lap szellemi részét illető | ' közleményeken kivül, é s előzze- I tófű s hirdetési dijak, nemkü- ifi | lönben a belgtatandó hirfl®t- ijt mények is küldendők. Kéziratok megjelen I minden nap, hétfőt kivéve. F. József tér t1. sz. ff csak Ismert kezektől fogadtat- I. A büntető-törvénykönyv némely intézke­dései, gyakorlati szempontból. XVIII. A „ravasz fondorlat“ kife­jezés tán jelentős és biztosabb meghatározás, mint más törvénykönyvekben látjuk, de né­zetünk szerint nem elégséges. Ez inkább csak­­ belső és aktív cselekvésre vonatkozhatik és nem foglalja magában azt is, a­mit a „ravasz cselekvény“, tehát a szoros értelemben vett phisikai ténykedést. Nem foglalja magában azon quasi passiv cselekvéseket, melyek szint­úgy alkotó elemét képezik a csalásnak, mint az activ fondorkodás, vagy fondorlat. Ha valaki a műveltség igen alantas fokán álló embertől vásárol és a vett tárgyat valódi pénz helyet játék-pénzzel fizeti ki, miután két­kedőt rábeszélés által tévútra vezette, hogy azok valódi pénzek, ravasz fondorlattal élt. De ha az eladónak egyszerűen eladatik a játék-pénz és az ismeret hiányában azt á­t­v­e­s­z­i, a szán­dék csak phisicai cselekvés által érvényesült s a tény és eredmény közti ténykedés a „fon­dorlat“ etimológiája szerint nem vonható biz­tosan e fogalom alá, mert a tettes egyszerűen a rászedett tudatlanságával élt vissza. A „tévedésbe­ ejtés“ sem lesz alkalmaz­ható ez esetre, mert nem tett semmit a csaló, hogy tévedést idézzen elő; „tévedésben tar­tás“ fogalma alá sem vonható eljárása s e ki­fejezésből nyilván kiviláglik, hogy a cselek­vés perczében a tévedésnek meg kell lenni. Ha valaki kereskedésbe megy és mázsa kávét kér, a kereskedő azt a vásárló előtt kiméri és árát fölveszi, de a mérést oly mó­don eszközölte, hogy a vásárló, bár nem tar­tozik a műveletlen emberek közé, nem vette észre, miszerint a kereskedő a kialkudott és kifizetett mennyiségnél kevesebbet adott: a tény a ravasz cselekvény által minő­síthető csalássá és azt hiszszük, nem egyedül állunk azon vélemény mellett, hogy a keres­kedő eljárása nem tekinthető „ravasz fondor­latnak. “ Ezek szerint ismételten abbeli nézetün­ket nyilatkoztatjuk, hogy törvénykönyvünk­nek 379. czikkelye túlságos összevonása által lényegi veszteséget szenvedett. Meglátszik ez a XXXI., valamint az ezzel fajrokonságban álló XXXI., XXXIII., XXXIV. és XXXV. feje­zeteken is, melyekben casuistikus intézkedé­sekkel igyekezett a törvényhozó pótolni az átalános fogalom hézagait. Még csak annyit jegyzünk meg, hogy a minősített csalások sorában óhajtottuk volna látni az ál- vagy csekély mértékek használa­tával elkövetett vagyon ellen intézett jogelle­nes merényleteket is. Ennek felvételét két okból tartottuk volna szükségesnek. Először, mert az ilynemű csalások rend­szerint nem ravasz fondorlattal követ­­tetnek el és így kétely támadhat sok esetben a minősítés iránt. Maga a törvényhozó is való­színűleg ezen kétely alapján rendelkezett a 382. és 386. §§-ban, melyek mindkettője „ravasz cselekvény­nyel“ véghezvitt csalásról szól s mert nem vonhatók biztosan a „ravasz fondorlat“ fogalma alá, külön rendelkezéseket igényeltek, vagy nem ronthatja-e a bíró ebből azt a következtetést, hogy más „ravasz cselek­mény“ által elkövetett csalások nem tartoznak a XXX-ik fejezet körébe? Másodszor pedig vélekedésünk szerint, e neme a csalásnak épen azért, mert mintegy átalános korruptió kinyomataként ütötte fel fejét és aggasztó mérvben terjed, hatályos rep­ressiv intézkedéseket igényel. A­mint a gazda és cseléd között való viszonyból kifolyólag igazságügyi politikai szempontból szükséges volt a legcsekélyebb lopást 5 évi börtönnel büntethető büntetéssel fenyegetni, hasonló okok e csalás e­lemére, vonatkozó szigorúbb intéz­kedéseket is igazolták volna. A hamis mér­tékkel elkövetett csalások a legnehezebben kideríthető cselekvényekhez tartoznak, mert igen nyomós mentsége mindannyiszor csalónak, hogy üzletéből teljes mértékkel mért tárgyat­­ adott ki és ő a helyiség falain kívül vitt tár­­­­gyakért többé nem felelős. Igaz, hogy a bizonyítás az alaki jogon sarkallik s a matériális jognak azzal semmi köze; de ha a „viszonyok“ lehetnek a maté­riális jogra befolyással egyes esetben, az iden­titás elve miért ne igazolná azt más esetek­ben is. Ismételjük, hogy a büntető-törvénykönyv-­­ ben nem szívesen nézzük, ha az állam bárminő , corruptióval szemben is sok esetekben lép­­ hadilábra, mert annak hátrányos reactió lehet­­ eredménye, de a kultúrának e terjeszkedő­­ polipját tartottuk volna hatályosabban fékezen­­dőnek. Az adóügyekben felmerülő perköltségek tárgyában a pénzügyminiszter 1880. évi 67,268. szám alatt a következő rendeletet bocsátotta ki: Az adójogügyekben felmerülő perköltségek iránt a „Pénzügyi Közlöny“ f. évi 4-ik számában közzé­tett 54.595/1879. számú körrendelet kapcsában, tudomásvétel végett, mellékletben közöltetik az igazságügyminiszter úrnak az összes első folyamo­­dásu kir. törvényszékekhez és járásbíróságokhoz inté­zett, f. évi szeptember hó 26-án, 26,368/1. M. szám alatt kelt azon körrendelet?, melylyel felszólíttattak, hogy a köztörvényhatósági tiszti ügyészek részére, az általuk felszámított perköltségeket és eszményi bélyegdíjakat ép úgy állapítsák meg, mint azt a peres eljárásban más magánfelek részére törvény­szerűen szokták. Bpesten, 1880 évi október hó 13-án. A m. kir. igazságügyminiszter által f évi szeptember hó 26-án 26368/1. M. sz. a. kelt, az összes első folyamodásu kir. törvényszékekhez és járásbíróságokhoz intézett körrendelet igy hang­zik: Az 1877. évi XVIII. törvényczikk azt rendeli, hogy a közadóknak az 1876. évi XV. törv.-czikk értelmében végrehajtás utján való be­hajtásánál előforduló igény és elsőbbségi perekben, n­emkülönben az ingatlanokra vezetendő biztosítási és kielégítési végrehajtásoknál, az adóknak és ille­tékeknek a csődtömegek elleni bejelentése és érvényesítésénél a kir. adófelügyelőket, azok meg­kereséseire a köztörvényhatósági tiszti ügyészek képviselik, kik az állam követeléseit ezen ügyek­ben az illetékes bíróságok előtt érvényesíteni köte­lesek. Fordult elő eset, hogy az eljáró bíróság a köztörvényhatósági tiszti ügyész által ily képvise­let alkalmából felszámított költségeket és az esz­ményi bélyegdíjakat nem ítélte meg és pedig az elsőt azért, mert a tiszti ügyész a törvény által hatáskörébe utalt ügyekben hivatalból tar­tozván eljárni, munkadíjt nem igényelhet. „a* .L­­ a másodikat ellenben azért, mert az adóügyekre vonatkozó beadványok állítólag bélyegmentesek. Miután az elől idézett törvény végrehajtásával a bel- és pénzügyminiszter bízatott meg, utóbbi a belügyminiszter úrral folytatott tárgyalások alapján azon intézkedést tette, hogy az ezen ügyekben a bíróságok által megítélt s eddig a kincstár javára bevételezett perköltségek azon része, mely munka­­díj czimén állapíttatik meg, vagy ha ily czímén külön tétel nem állapíttatnék meg, azon összeg, mely a megítélt perköltségekből a netalán nyert előleg és a kincstár által előlegezett készkiadások visszatérítése, valamint az illetéki szabályok 24-ik §-a értelmében járó bélyegdíj levonása után fen­­maradt, minden esetben a köztörvényhatósági tiszti ügyészt illesse. Ebből folyólag a folyó évi január hó 13-ról 54595/1879. sz. alatt utasította a pénzügy­­miniszter úr a köztörvényhatósági tiszti ügyészeket, hogy bármi­nemű eljárásaikban felmerült minden készpénzbeli kiadásokat, valamint saját munkadíjai­kat, útiköltségeiket és napidíjaikat, nemkülönben az eszményi bélyegdíjakat is az ellenféllel szemben felszámítsák s megállapításukat kérjék. Midőn erről a kir. RSS- tudomás végett értesítem, felhívom egyúttal, hogy az adóügyekben eljáró köztörvény­hatósági tiszti ügyészek részére úgy állapítsák meg a felszámított perköltségeket, mint azt a peres el­járásban más magánfelek részére törvényszerűen szokták, mi mellett felette kívánatos, hogy a munka- és bélyegdíjat a többi felszámított költségektől külön-külön összegbe kitéve ítéljék meg, hogy a különben is sok nehézséggel járó elszámolás köny­­nyebbé tétessék s a kincstár a tiszti ügyészek által a munkadij miatt emelhető nehézségektől mentve maradjon. ■ -----­* * * A büntetőjog tára. Elévülés. Hátrább igen fontos osztrák semmitőszéki döntvényt közlünk, melynek indoko­lása teljesen megfelel a magyar büntető-tör­vénykönyv indokolásának, de annyival élesebb ellentétben áll eme törvénykönyv pozitív intézke­déseivel, amennyiben ezek az elévülést átalában rendelik alkalmazni, minden megszorítás és minden föltétel nélkül; míg ellenben az osztrák büntető törvénykönyv 531. és következő §§-ai az elévülés igénybevételére nézve a bűnös megjavulását föltételezik, mi abban nyilatkozhatik, hogy „amennyire a bűntény természete megengedi“ az általa okozott kár meg­térítésére törekedtek; továbbá eme föltételek közt az is foglaltatik, hogy a tettes az elévülés ideje alatt más bűntényt el ne kövessen. Pedig, mint föntebb jeleztük, törv­önyvünk indokolásában igen terjedelmesen és szépen vannak elmondva az elévü­lés alkalmazásának feltételei: a javulás, az oko­zott kár megtérítése, az elévülés ideje alatt a büntelen élet stb. Azonban a tör­vénykönyv positiv intézkedései eme föltételekre áta­­lában nem reflektálnak, miből méltán azt következ­tetjük, hogy az osztr. bünt.-törvkönyv indokolását egyszerűen lefordították, de a §§-okat elmulasztottak az in­d­okolással öszhangba hozni s aztán ezt nevezik nálunk kodifikácziónak, melyért a Lipót-rend lovag­keresztje jár kitüntetésképen. A btk. 1. §-a oly merészen dobja oda, hogy bűntettet, vagy vétséget csak azon cselekmény ké­pez, a­melyet a törvény annak nyilvánít, hogy az ember azt hinné, mikép abban a társadalmi jogren­det érdeklő minden kérdésről tökéletesen gondos­kodva van. Azonban azt kell tapasztalnunk, hogy az egész csak csalódás s ez aztán oka annak, hogy a személy-­s vagyonbiztonságot megrázkódtató oly tet­tek is megtorlás nélkül maradnak, a­melyeket a jog­szerűség s igazság szempontjából büntetni kellene. A btk. 361. §-a a hűtlen kezelés vétségét de­finiálja. A következő szakaszokban sehol sem talá­lunk oly intézkedést, mely szerint az is büntetendő volna, a­ki tudva vagy a körülményekből megítél

Next