Magyar Jogász, 1881 (6. évfolyam, 1-144. szám)
1881-04-20 / 88. szám
VI. évfolyam 881. 88. szám Budapest, szerda április 20. A'" 1 „MAGYAR JOGÁSZ“ " megjelent minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár : Egits évre..........20 frt. — Fél évre............10 „ — Negyed évre.... 6 „ - Egy hónapra---- 7 » 80 Hirdetések: Egy hatodhasábos petitsor egyszeri hirdetéséért 19 kr., kétszer 16 kr., és többszöri hirdetéséért 18 kr., minden beigtatásnál A bélyegdij külön minden beigtatás ! ■ MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP | -----------.T"**9! Szerkesztőség J és I kiadóhivatal: I Budapest, V. József tér 1). sz. hová a lap szellemi részét illető g után 30 kr. osztr. ért. g.Sn '■■■■ ---------------- A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. A polg. házasságról szóló törvényjavaslat. XV. Legfontosabbak, s ez oknál fogva legérdekesebbek e törvényjavaslatnak 58—59. §§-ai, melyek a házasság felbonthatóságának okait s eseteit sorolják elő. Hic Rhodus hic s a t a! Itt a rhodusi kőszikla, melynek átugrása életet vagy halált hoz. Nagy kérdések merülnek itt föl, melyekkel nincs ember, ki legalább egyszer ne foglalkozott volna, de melyekkel a legtöbb ember teljes életében mindig foglalkozván bár, boldog vagy boldogtalan a szerint lesz, amint az itt előtolult kérdéseket önmagának megfejtette, mert ezek a kérdések saját megvalósulásukban a boldogságot, vagy boldogtalanságot tartalmazzák, más szóval : magát az életet. Talán ez az azonosság volt forrása a mytkosbeli hitnek, hogy a házasságot az égben kötik, hogy az isteni kegyelem adományául s századokat századokkal egyesitni van hivatva az emberi társadalomban. Az igaz, hogy ma már közelebb eső magyarázatot keresnek a bölcsek s a regebeli hit végtelenül sokat veszített melegéből, az lett sorsa, mely minden hité. Amióta az édenből kiűztek bennünket, mindegyre távozunk az égtől, hogy annál közelebb legyünk a földhöz, mely amannak vetélytársa lett. Az álom bármily szép, elveszti becsét, amint fölébredünk. Azok, akik szeretnek aludni, tudják mily nehéz a fölébredés ezen oldalról, ne vegye rész néven senki az ébredő emberiség nagyon hasonlít az álmos emberhez. Az álomnak egyes mozzanatai ránk maradtak mint tradita s ez a traditió istápolva, gyámolitva egyrészről némely rendek, tanok s irányok által, istápolva s gyámolitva más részről az ember conservativ hajlamai által, melyeknél fogva előretörekvéseiben is mindig hátratekint, törvényerőre emelkedtek s mialatt az emberi lángész szünetet nem ismerő kutatásával meghódítja a tért és az időt, megvilágositja a múltat és föltárja a jövőt: senki nem gátolta meg, hogy intézményeinkben gyökeret ne verjenek s ily formán létünk és törekvéseink elé irányt és korlátokat ne szabjanak. Pedig a harcz régi, nem hinné senki: közel félezred év óta tart. Luther adta az első csatajelt s a küzdelem azóta, az igaz, hogy változó szerencsével, mindig foly s nem szűnt meg azon nagy összecsapással, melylyel a franczia forradalom nevén találkozunk, s mely amellett hogy a szabadságért harczolt, a szolgaság ellen, egyúttal az észnek a képzelet, a hitnek a babona elleni harcza volt; harcza a jelennek a múlt ellen, a jövőért. Ez a harcz bármily sokáig tartott, még mindig tart, nem is fog megszűnni egyhamar, sőt minél hosszabbra nyúlik annál nehezebb. Mert kár volna hinni azt, hogy a küzdelem csupán a világi hatalom és egyházi testület között foly, két egyenlőtlen erőnek mérkőzése, mindig az egyiknek győzelméhez a másiknak bukásához vezet. A harczot saját maga ellen folytatja az emberi szellem, mely mig rendeltetésénél fogva mindig előre törekszik, hajlamai s hagyományainál fogva hátratekint. S az emberi szellem olyan, mint a hajótörött, aki az utosó pillanatig reményt, s darabonkint veti a tengerbe kincseit, amint a hajót sülyedni látja, előbb a legkevésbé értékeseket, azután az értékesebbeket, végre a legértékesebbeket. A harcz legutoljára azzal a tradíczióval marad, melyhez az emberiség leginkább ragaszkodik. Ez ellen lesz a harc a leghosszabb, legelkeseredettebb. Nevezzük Istennek ezt a legvégsőbb, legbecsesebb tradíciót, tegyük föl, hogy az emberiség megszabadította tőle sülyedő hajóját, váljon megszabadult-e a hajótörött? Ez a kérdőjel hosszú századok óta áll előttünk ezrekre menő felelettel, megfejthetetlenül. A philosofia azt mondja, hogy egyetlen módja a szabadulásnak az, hogy az elmerült kormány e végső veszteséggel emelkedendik ki a habokból s akkor uralkodni fog föltétlenül a a tenger és a végtelenség fölött. A vallás azt mondja, hogy ez a végső kincs amulettet képez, melylyel a veszélyeztetett hajós a haboknak ellenállhat, amint eldobta , eldobta önsorsát is, s hajós és hajó elvész örökre menthetetlenül. Melyik a jobb tanácsadó? Nem tudja senki! Mindkettő egyaránt őszinte; a vallás ép úgy, mint a philosophia, de melyik hát az igazabb? Nem tudja senki. A hajós azonban kincseinek egy részét már a tengerbe vetette s veti egyiket a másik után. Elvész-e vagy megszabadul? Nem tudja senki! És miként törvényjavaslatából látjuk legkevésbé tudja épen dr. Pauler miniszter. Európában valóságos parlamenti háború keletkezett újabb időkben azon kérdés fölött: szükséges-e s hol szükséges és mily alakban szükséges a polgári házasság intézménye, mely már a continens nagyobb s műveltebb államaiban is utat tört magának s mindinkább terjeszti hódításait ? Mert igaz ugyan, hogy csak a világi törvényhozás van hivatva megoldani bárhol is e nehéz problémát, miután az egyház aggságának gyengeségében arra már ma különben is erőtelen; de jegyezzük meg, hogy e nagy missiónak a világi törvényhozás is csak ott képes megfelelni, hol az egyházi hatalomtól teljesen független. Az új perrendtartási novella azzal indokolja a többi közt abíróságok illetékességének 500 ftos ügyekre való kiterjesztését s egyébként is hatáskörének megbővítését, mivel roszak a kocsiutak. A T. Cs. igen helyesen jegyzi meg, hogy a justitiának alaposságát, az eddig is kevés garantiát nyújtottbíróságoknál a közlekedés hiányosságának feláldozni nem volna szabad. De nem is lehet józanul föltételezni, hogy az igazságot kereső felek készebbek volnának lemondani a legnagyobb jogbiztosítékokról, semhogy a magyarországi feneketlen -áros utakon felkeressék a törvényszéket. Nem a birói székhelyekhez vezető közlekedés utait, hanem magának a justitiának útját kell egyengetni és egyenessé tenni: ez fekszik legfőbb érdekében a jogkeresőknek. És ezen vitális érdekekkel szemben nem birhat semmi nyomatékkal codificatoraink azon indoka sem, mintha újabb idők a közvéleményünk mindinkább az egyes birósági rendszer felé hajlanék s azt óhajtaná a bírósági szervezetben túlsúlyra emelni. Mert a codificatiónak nem szabad a közvélemény hibásságát követni, nem szabad tévedéseit magáévá tenni. --------| közleményeken kívül, az előfizetési s hirdetési díjak, nemkülönben a beigtatandó hirdetmények is küldendők. Kéziratok at csak ismert kezektől fogadtatnak el. 1 ^ Márpedig a legnagyobb tévedés: fölébe helyezni a társasbíróságokban rejlő biztosítékoknak azon plausibilis vagy legalább is mellékes előnyöket, kényelmeket, melyek az egyes bíróságokkal járnak, ha még csakugyan vannak ilyenek. De mi úgy tudjuk, mikép ily közvélemény nem is létezik nálunk, az csak a hatalom embereinek s egyes törvényhozóinknak fixe ideája, akik a fiscális érdekeket bálványozzák s az igazságügy politikáját alárendelik a pénzügyi politikának, melyminél több jövedelmet présel ki a jogszolgáltatás kezeléséből, annál kevesebb költséget hajlandó az igazságügy tökéletesbitésére fordítani. De azon előnyök, melyek az egyes bírósági intézményhez kapcsoltatnak, nálunk a valóságban nem is léteznek, azok sajátlagos viszonyainkban puszta agyrémekké törpülnek. Nálunk ugyanis jogéletünk legfőbb bajai közé tartozik a járásbíróságok túlterheltsége; átalános panasz tárgyául szolgál az, hogy azok nem képesek kellően megfelelni a reájok káromlott munkatehernek. A bíróságok szervezésekor annak szükségességét vitattuk s azt sürgettük, hogy minél több járásbiróság s minél kevesb törvényszék létesittessék. A politikai pártérdekek és üzelmek ellenkező irányt juttattak érvényre. Főleg ennek s már akkor is a hatáskör túlságig emelésének következménye lett, mikop a járásbíróságok a valódi értelemben vett sommás eljárás hivatásának megfelelni képtelenekké váltak. Ezeknél nem található fel sem az egyszerűség, sem a gyorsaság, bármily erőfeszítést fejtsenek is ki. Az itteni ügyek kezelése nehézkes, befejezésük hosszadalmas, a rövidség, gyorsaság itt alig ismerhető fel, az eljárás somássága: valódi lucus a non lucendo. És e bajt, mely törvénykezésünk égető baja, még szaporítani fogjuk, ha annak forrását még tágabbá alakítandjuk, s a hatáskört majd még egyszer annyira terjesztendjük. Kérdjük: miután járásbíróságaink a nagy munkahalmaz miatt eddig sem voltak képesek kellő gyorsasággal végezni teendőiket, milyen leend gyorsaságuk s pontosságuk, ha hatáskörük terjesztése munkahalmazukat még magasabbra emelendi? Ha már az eddigi hatáskörük mellett is oly nagy volt náluk a késedelem, rendetlenség s mindenféle viszásság, kétségtelenül főleg az elintézendő ügytömeg túlsága miatt, milyenek leendőek ezen hátrányok akkor, midőn munkakörük majdnem kétszereztetni fog? Ez távolról sem fog kiegyenlíttetni azáltal, hogy az 1877-ki törvényhozás per fus et nefas jogi hatáskörük egy részével a közigazgatási hatóságokat ruházta fel, mi a tapasztalatok szerint munkahalmazukon nem igen könnyített, míg ellenben az új büntető törvény alkalmazása működésüket tetemesen nehezítette. Kétségtelen tehát, mikép az új hatáskör következtében meg fognak semmisülni azon előnyök, melyek az egyes bírósági intézmény létfeltételét képezik, igen azon előnyök, melyek czélul és indokul tűzettek ki az egyes birósági hatáskör kiterjesztésénél. De nemcsak a törvénykezési gyorsaság, hanem a judicatura alapossága miatt is erős aggályaink lehetnek. Átalános mggyőződés, mikép egyes biráink szakképzetsége nem üti meg a kelő mértéket Tagadhatlan, mikép közöttük számos szakképzett, tapasztalt turista van, kik nem egy kis táblabiróval bizton megmérkőzhetnének. A nagyobb rész azonban, szintén a hibás, részrehajló kinevezések folytán nagyon gyöngének bizonyult be. És ezeknek hatáskörét még tovább terjeszteni, reájuk még nagyobb jelentőségű ügyeket bízni, valóban nem kevesebb, mint a bíráskodás alaposságát még nagyobb veszélynek kitenni. Ha már eddigi hatáskörükbenn is, kivéve a kiveendőket, gyöngéknek tűnnek fel: mennyivel több s nagyobb gyöngeséget fognak nyilvánítani nagyobb működési körükben, főkép miután magában a munkahalmaz szaporulta is lényeges befolyással van a bíráskodás alaposságára, az ügyek tanulmányozására szolgáló idő megrövidítse folytán.