Magyar Jogász, 1881 (6. évfolyam, 145-280. szám)
1881-07-01 / 145. szám
VI. évfolyam 1881. ra@S*—___ ■ ■ ■ ----; „MAGYAR JOGÁSZ“ megjelen Hirdetések: KITT hatodhasábos petitsor egy- ( nerl hirdetéséért 19 kr., kétszer 16 kr., 69 többszöri hirdetéséért 18 kr., minden beigtatásnál- A 145. szám. _________, péntek július 1. MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. f , , ..., -f " Szerkesztőség - ’ 98 kiadóhivatal: Budapest, F. József tér 9. sz. hová a lap szellemi részét illeti közleményeken kívül, az előfizetési s hirdetési dijak, nemkülönben a beigtatandó hirdetmények is küldendők. Kéziratok csak ismert kezektől fogadtat| “*•·• fi -■-------,-------t minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár : Egész évre........20 frt. — Fél évre.............10 „ — Negyed évre.... 6 „ -Egy hónapra----- 1 „ 80 bélyegdij kicsön minden beigtatás • után 80 kr. osztr. ért. ($ 1 ) Olvasóinkhoz. Az anyaghalmaz s ennek folytán a kötelességteljesítés olvasóinkkal szemben, nem engedik meg, hogy az új előfizetési időszak bekövetkezése alkalmából hoszszadalmas előfizetési felhivással lépjünk elő. Szóvirágra nincs is szükségünk lapunk ajánlására. Rövid, de hatásteljes múltúnk garantia a jövőre. Legfőbb biztosíték pedig az elismerés s az előfizetők csoportosulása. Elveink a jövőben is azok maradnak, melyek eddig voltak. Nincs okunk azokat feladni. A pártolás lehetővé tette, hogy jövőben még inkább kielégítsük a hozzánk kötött igényeket. Ajánlva lapunkat, főkép a szakközönség figyelmébe, kérjük az előfizetések megújítását, nehogy a lap küldésében akadály történjék. Az előfizetési feltételek lapunk homlokán láthatók. A Magyar Jogász szerkesztősége s kiadóhivatala. Törvénykezési rendszerünk, párhuzamban a külföldi jogintézményekkel. (Két czikk.) I. Sokan csaknem elkeseredésig panaszkodnak amiatt, hogy alkotmányos önállóságunk daczára, törvényhozásunk nem tud fölmutatni eredeti alkotásokat, hogy legújabb intézményeink átalában kölcsönzött idegen növények s utánzottak. E panasz nem épen jogosulatlan. Az utánzás, mondja egyik hires történetíró, a virító fából mesterségesen kihajtott virág, mely gyümölcsöt nem terem és korán lehull. Ily virágot sohse fakaszszon a magyar nemzet eleven fája. Nem sokat utánoztak őseink, midőn a barbár szellemű Európába kész alkotmányt s törvényeket hoztak; s midőn már Kálmán király írott büntetőtörvénykönyvével éltek s a többi száraz föld népei a codificálásnak még csak fogalmával sem bírtak. Az utánzás és haladás között nagy különbség létezik. Halad azon ország, mely saját helyzetét, viszonyait szükségeit s a század követelményeit kitanulja s kielégíti; mely történetével, múlt s jövő küldetésének föladataival jól megismerkedve, azon hibákat elkerüli, melyek a nemzet geniusával meghasonlván, csak elmarsulást vagy szédelgést s más gyászos következményeket okoztak; de viszont sülyed az az ország, mely vaktában majmol mindent, mi véleménye szerint, a fejlődésnek csupán jele, azonban a nemzet közszellemének talajában sem gyökeret verni, sem megfogamzani s gyümölcsözni nem képes. Ily csalódások elkerülésére és azon egyetlen igaz útnak kitanulására, melyen bizton haladhatunk, szükséges, hogy a recollectio csöndes óráiban saját hasznosságuk és szükségességük szerint mérlegbe vetvén intézményeinket, kellő tájékozódás végett párhuzamot vonjunk hazánk s a külföld valódi haladásának tényezői között. E szempontból kérjük méltatni jelen igénytelen czikksorozatunkat is. Hazai igazságszolgáltatásunk hiányainak érzete átalános volt már 1848. előtt is. Az akkori rendszer helyébe, mely feudális bilincsei között immár alig mozoghatott, itt lépett, de mély rideg absolutismusba pánczélozva, a szenvedő nemzet részéről távolról sem találkozhatott tetszéssel és a roppant hiányok érzete nemcsak akkor, de még ma is annyira élénk, hogy az üdvös, sőt gyökeres reformok szükségét fönt és lent, minden osztály, minden népréteg egyenlően s sürgetőleg hangoztatja. A rettenetes haos és anarchia miatt, melylyel az absolutismus dagálya egész jogéletünket elborította, maguk a hatalom urai is megdöbbenvén, elkerülhetlennek s halaszthatatlannak látták már 1861-ben kimondani a ,r e s t i tu t ion elvét, mire az országbiróilag rendezett értekezlet ugyanazon év január 23-tól márcz. 4-éig tartott munkálkodásával, körvonalazván a legégetőbb magánjogi reformok szükségét s módozatait, ezeket mind az országgyűlés alsó háza helyeselte, mind az uralkodó felség helybenhagyta. Magánjogi törvénykezésünkre nézve, az ekkor kijelölt alapokon állunk jelenleg is. Ily előzmények után csak köszönetet mondhat az élet az irodalomnak, amennyiben ez a jogtörténeti nyomozások, statistika s a külföldi jogintézmények szövétnekét meggyújtva, a maga részéről is bátran törekedett a nemzeti reformok üdvös munkálataihoz járulni. Nem összedugott kézzel és zárt ajkkal hallgatni, vagy titokban gyáván sopánkodni, hanem az öntudatosság s az igazság iránt való lelkesültség hangján kimondani meggyőződésünk s nézeteinket, ez kötelessége a hazafinak. Mind a honnak mind az emberiségnek rosz szolgálatot tenne az, ki szolgai hunyászkodással elburkolni akarná a sajgó sebeket, miket enyhíteni s mielőbb orvosolni kell. Amint jeleztük, törvénykezési rendszerünk átalakítása körül a nemzeti reformok már 1861-ben megindultak, e rendkívül szűk korlátok közé szorított reformok nagyon is magukon viselik az elkínzott nemzet szenvedésének és szűk látkörének jellegét. A restitutio mindössze is a régi magyar jog néhány foszlányának megmentésére s az osztr. polg. törvénykönyv és perrendtartás kiszorítására terjedt ki, anélkül azonban, hogy valamint akkor, úgy ma kész codexünk s törvénykezési rendtartásunk lett volna. Bíróságaink nemzeti szervezete elmaradt, büntetőjogunk hiányzott, az osztrák telekkönyvi intézmény épségben hagyatott, mert a tulajdon- és birtokjogi viszonyokat biztosító régebbi hazai törvények alkalmazhatók többé nem voltak, polgári codexünkből pedig, melyet bár már az 1948. XV. t. czikk is sürgetett, egyetlen fejezet sem készült el. Tehát, ami a jogszolgáltatás szerves intézményének kellékeit, a. m. a bírósági szervezetet, a feleket s ezek képviselőit s végre a törvénykezési eljárást szabályozó organikus törvényeket illeti, ezek mind hiányzottak. Mindenben „köd előttünk, köd utánunk“ s egyrészről magyar, másrészről pedig osztrák „romok.“ S hasonló tömkelegben tévedezünk még ma is. Valamint végleges polg. vagy épen bűnvádi törvénykezési rendtartásunk nincs, úgy bíróságaink sincsenek a végleges, maradandó szervezés stádiumában, s igy az e tárgyban hozott s újabb törvények is, mint az 1868. 54. az ■ 1870. 14., 16. úgy az 1871. 31. s az 1874. octob. 16-án kelt miniszteri rendeletek s ügyviteli szabályok szintén mind ideiglenesek. Az egyedi kamarák és nótariánusok intézménye továbbá, daczára, hogy alkotmányos ágyból születtek, hogy a jogszolgáltatásnak tagadhatlanul szükséges és hasznos vehiculumai, hogy más államokban virágzásnak örvendenek, például Franczia- és Poroszhánban, alig rövid évtized után, máris fölbomlással fenyegetnek, míg maguk az ügyvédek, főleg egy decennium óta, csak a koldusbotokban válogathatnak. Nincs tehát hazánkban a bírósági s törvénykezési szervezet sem rendezve, sem leszerelve s a művelt külföldi nemű s jogszolgáltatási gépezetünk között, valóban nem csekélyebb a különbség, mint az angol három fedelű sorhajó és a mármarosi sódereglye közt. Pedig világszerte elismert igazság, hogy a törvénykezési rendszer nagyon fontos, hiányozhatóan szerves részét képezi minden állam alkotmányának, s hogy az, mintegy az állam- s kormányforma által van föltételezve. Be kell annak illenie az állam összes szerkezetébe, mint valami öszhangzatos tagnak. Alkotmányos országban, hol a törvényhozó hatalom a nemzet és fejedelem között meg van osztva, a törvénykezési rendtartás is, mint egyik legfontosabb legislativ mivel ez a törvényhozás, országgyűlés tárgya s csak a nemzeti képviselők egyezésével léphet életbe , csak az országgyűlés alkothat valamely lényeges, átalános érvényű jogszabályt, rendtartást vagy intézményt, így például a törvényszékek vagyis bíróságok számának helyének, egymáshoz való viszonyának illetőségének, a felebbezések vagy instantiák rendszerének az ítéletek hozatalának módja és rendje iránt való intézkedés. Ily országokban a végrehajtói s felügyelői hatalomra csak a kisebb érdekű eljárási módozatok s alakszerűségek meghatározási joga marad, például az üléstartási napok a szavazási mód, a senatusok felosztása a fegyelmi eljárás ellenőrzése, a kezelési és egyéb ügyviteli rendszabályok megállapítása sat. Ellenben, kizárólag törvényhozási teendőket képez 1) a bírói kinevezés vagy választás iránt való joggyakorlat megállapítása; 2) a bírói elmozdulatlanság elvének érvényesítése; 3) a nyilvánosság és szóbeliség rendszerének meghonosítása; 4) az esküdtszéki intézmény alkalmazása; 5) a tiszta jogszolgáltatás elkülönítése a közigazgatástól; 6) a birói ítéletek végrehajtási módjának megállapítása ; 7) a bírák fizetésének, nyugdíjazása s anyagi existenciájának biztosítása. Kétségtelen dolog, hogy mindezek minősége s mérvei, egyszersmind a jól szervezett vagy hibás igazságügyi organismusnak, ezek a jogélet mérföldmutatói, melyek valamint a fejlődés, úgy a hátramaradás fokozatait hűen föl gv. Lapunk mai számához fél év melléklet van csatolva.