Magyar Jogász, 1881 (6. évfolyam, 145-280. szám)

1881-07-10 / 153. szám

VI. évfolyam 1881. Hirdetések: Egy hatodhasábos petitsor egyszeri hirdetéséért 19 kr., kétszer 16 kr., és többszöri hirdetéséért 18 kr., minden beigtatásnál A , bélyegdij külön minden beigtatás /o után 30 kr. osztr. ért. ( 153. szám. Budapest, vasárnap július 10. jönben a beigtatandó hirdetmények is küldendők.| Kéziratok csak ismert kezektől fogadtatnak *'■ i ggfri — BQH— —---„MAGYAR JOGÁSZ“ ' minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár: Egész évre........20 frt. — Fit évre.......... 10 „ — Negyed évre.... 6 „ -Egy hónapra---- 7 „ BO Ig* K8B megjelen MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. * Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, V. József tér .9. sz. hová a lap szellemi részét illet® közleményeken kívül, az előfizetési , hirdetési dijak, nemkü l corruptio gyümölcsei. Kimondhatlan, hogy mennyire sülyed Magyarország minden téren és minden irányban. Mindenütt corruptio, mely a netán mutatkozó haladásnak is útjában áll. Fejlődnek az állapotok a lehető legroszszabb módon. A munkáskéz, a szellemi tehetség egyaránt elzsibbadt; áldozatul esett a corruptionak. Bajos meghatározni azokat a rombolásokat, amelyeket a nem igen távol jövő a jelenlegi viszonyok következményeiül magában rejt. Vegyük a többi közt igazságszolgáltatásunkat és jogfejlődésünket körülbelül másfél évtized alatt, mióta saját magunk intézzük sorsunkat. Hogy tiszta kép legyen előttünk a sülyedést illetőleg, tekintsünk mindenekelőtt a múltra. Korántsem akarjuk visszavarázsolni a régi időket és nem sóvárgunk ezeknek intézményei után sem, csak az akkori tapintatosságot és óvatosságot óhajtanánk. Ami történt régebben, az mindig megfelelt az akkori viszonyoknak s minden reform haladást képezett. A törvényhozótestület túlsulylyal bird része természetesen állam- és szakférfiakból állott és a képviselőházi viták nem voltak meddők, semmitmondók, mint most. Nem szerepelhettek akkor tizedrangú nagyságok, szószátyárok, csupán abból a czélból, hogy tüntethessenek. Szerényen és simán folyt le minden. Nem írattak dicsérő czikkeket munkásságuk fölött. Nem emlékezett meg róluk senki, ők sem emlegették munkálkodásukat. De azért tudta a közönség, hogy mit mivettek. Oly csendben dolgoztak régi embereink, mikép a nemzet csak akkor kezdett az illetők jelességének tudatára jőni, midőn készen volt a mű, mely a létező bajokat a lehető leg legbölcsebben orvosolta. Hogy ma nem állunk igy, felesleges bizonyítanunk. Ha felállítnák mindenben az ellentéteket, oly kép tárulna fel előttünk, mely minden jobbérzésű magyar embert kétségbe ejtene. Jellemző mindenesetre az, hogy a régi szakférfiak előtt akkor emeli a nép kalapot, midőn megvalósíttatott a törvény; míg most, midőn meg csak készülőben van valamely reform, már dicsőittetik magukat bérencz-tollak által s midőn megvan a munka, akkor lenézetnek a szemfényvesztők. És a folytonos hanyatlásnak nincs és nem lehet más oka, mint a corruptio. A corruptio oka annak, hogy a valódi szellemi erő hazánkban állandóan veszti értékét és terét s hogy szerepvivőkké még a legsilányabb emberek is válhatnak. Különösen tapasztaljuk ezt az igazságszolgáltatás terén. A törvényhozás gyarló és áldástalan munkálkodása, tudvalevő dolog, a legbizonytalanabbá tette a törvénykezést. A szakadatlan reformok még fokozták a bajt. És mert a törvényhozás így dolgozik, mindenki azt hiszi, hogy törvénytudó, mert ő sem volna képes roszabbat csinálni, mint ami a törtörvényhozásból nálunk kikerül. Vagy mit szóljunk ahhoz, hogy a bpesti „jogász egylet“ új perrend tervezet készítését vett czélba, s a mű kidolgozására oly egyéneket szemelt ki, akik, pár kivételével, szakismeret tekintetében csak szájhősök, fordítók és semmi egyebek. Vagy mit szóljunk ahhoz, hogy a legközelebb megjelent törvények kommentálására mindenki vállalkozik, aki csak írni s olvasni tud. Vannak köztük olyanok, akik annyit sem értenek, mint az elemi iskolából kikerült tanonczok. Hogy ezúttal eclatáns példa is legyen, hivatkozunk az Eggenberger-féle könyvkereskedés által kiadott végrehajtási eljárásról szóló törvénymagyarázatra (1. 10. oldal), hol az mondatik, hogy: „Belgium, Francziaország és Hessen-Darmstadtban hazai bíróságaink ítéletei csak azon esetben hajtatnak végre, ha az ottani törvénykezési eljárás és polgári törvénykönyv alapján valamely bíróság által végrehajthatóknak mondatnak ki Ennek kimondására szükséges, hogy az ítélet a magyar biróság részéről végrehajtási záradékkal láttassák el s hogy azt a végrehajtató valamely franczia ügyvéd által képviselje, a végrehajtást szenvedő személyes biróságánál kérvény mellett mutassa be, melynek alapján az eljáró biróság az ellenféllel sommás tárgyalást tart és a kérelem iránt határoz.“*) Vagy mit szóljunk végül ahhoz, hogy kik fognak a legközelebbi országgyűlésen az igazságügyi bizottságba jutni. Az igaz, hogy Teleszky, Chorin, Emmer, Dárday sat., kik a képviselőválasztások alkalmával elbuktak, nem bizonyultak nagy szakférfiaknak, de ami most fog következni, az már előre roppant siralmas jövőt jelez. Szóval, ha így haladunk, illetve hanyatlunk, lassan-lassan oly alantas fokra esünk, hogy Magyarországon a valódi szakemberek teljesen elvesztik értéküket és végkép visszavonulnak az őket megillető térről, nehogy egy színvonalra jussanak a felkapott szereplőkkel. Ezek a corruptiónak külsőleg sem szép, belül pedig rothadt gyümölcsei. És nagyon tartunk attól, hogy odáig fejlődnek a dolgok, mikép, kormányférfiainknak majd nem áll többé módjukban a rothadtságot kipusztítani s úgy fognak járni, mint Amerika jelenlegi köztársasági elnöke, kinek életére, a corruptió kiirtásának nemes feladatára vállalkozva, fegyverrel törtek. Szomorúbb képet jóslunk itt Magyarországnak, hol a corruptió határtalan mérveket öltött, nem kímélvén meg attól sem az igazságszolgáltatást, sem a szellemi fejlődés bármely ágát. Törvénykezési rendszerünk, párhuzamban a külföldi jogintézményekkel. V. Hazánk jogéletének legutóbbi harmincz éve óta a bírósági testületek régibb autonóm szervezetükből kibontakozva, olykér alakultak, hogy nálunk átalában csak az állam által behelyezett *) Hogyan jó a franczia ügyvéd ahhoz, hogy Belgiumban vagy a német Hessendarmstadtban feleket képviseljen ? rendes birák előtt volt szabad perlekedni s hogy csak ezek tartottak oly tulajdonokkal fölruházott egyének s közegeknek, akiknek igazságszolgáltatása államunk egész területén kifogástalanul jogérvényesnek tekintetett. Daczára azonban a mindinkább terjedő azon eszmének, hogy a bíráskodás az államfönség feladatainak egyik legfontosabbika, mely, mint szerves összefüggő egész, csakis az állam, mint legfőbb hatalomtól indulhat ki, szemeink előtt a távol külföldön létező intézmények s rendszerek tűntek föl,amelyek mellett, midőn az ügyes bajos felek módot s eszközöket találtak, hogy pereiket önmaguk választotta, az állam által rém fizetett s ki nem nevezett bírák előtt is eldönthessék, anélkül, hogy kénytelenek legyenek a rendes bírák segélyét fölkérni s jogügyeiket az állam által megállapított alakszerűségek szerint tárgyaltatni s megoldatni. E vonzó jelenség sugarai elsőben is Poroszország felől villantak be hozzánk, hol az egyeztető birák Schiedsmanner hatáskörében azon előnyös jogintézményt van alkalmunk fölismerni, mely által a rendes birák elfoglaltságának s a törvénykezési költségek tetemes megkevesbitése s kímélésével a jogkereső közönség teljes elégtételt s nyugalmat szerezhet magának s mely intézmény már csak azért is módfelett népszerű, mert nagyon könnyen megközelíthető s bureaucraticus formaságokkal nem gyötör. Hasonló joghatósággal ruházzák föl Francziaországban a békebirák, kik bizonyos meghatározott természetű s átalában csekélyebb értékű s jelentőségű jogügyek elintézésére hivatvák. Angliában szintén nagy, sőt az előbbieknél még régebben s még nagyobb szerepet játszanak a békebirák, melyeknek valamint büntető, úgy polgárjogi s rendőri ügyekben gyakorlandó teendőiket több százra menő parlamenti adtók szabályozzák. Az osztrák joguralom alatti törvénykezés, a „választott bíróság“ intézményével törekedett a békebirósági szervezetet pótolni, különösen az 1854-diki perrendtartás 17. fejezete által. Ezzel ugyan uj intézmény nem hozatott be hazánkba, mert már honi törvényeink, éspedig az 1729. 30. tcz. 5-dik §-a átültette immár azt, s ezen kívül még szerződési bíróságokat is engedtek, miként ezt az 1792. 17. tcz . az 1785. perrendt, s az 1840. váltótörvény II. 1. 92. §-a tanúsítja. A osztrák intézkedésről azonban be kell vallanunk, hogy az a választott bírósági eljárást okszerűbben s jobban szabályozta, mint ami honi törvényeink és praxisunk. Mert nevezetesen, míg a magyar főtörvényszéki ítéletekben egyenesen az volt kimondva, hogy a felek, bármiként kötötték is le magukat, hogy a választott bírósági ítéletnek engedelmeskednek, mégis szabadságukban állott perújítással élniök; míg másrészről évtizedeknél gyakran tovább húzott vont perekben, csak a hétszemélyes tábla, mint legfőbb fórum tett peregyezségi kísérletet. A legutóbbi osztrák birósági rendszerből, mely 1861-ben küszöböltetett ki, a külön egyeztető vagy békebiróságok kihagyattak és az egyeztetés megkísérlésével rendes birák kötelességévé lett téve, úgy amint ezt az 1868-diki perrendtartás (54. t. ez) szabályozza. Hogy azonban perrendtartásunk ide vonatkozó intézkedése egyátalán czéltalan .