Magyar Jövő, 1944. március (43. évfolyam, 5664-5686. szám)

1944-03-23 / 5680. szám

HORTHY ÉS HITLER JÓL MEGFÉRTEK, mondja Vámbéry NEW YORK.­­ A náci hadaknak Magyarországba történt bevonulásáról Vámbé­ry Rusztem részletesen nyi­latkozott a PM napilapnak. A budapesti egyetem volt tanára azt hiszi, hogy az ed­dig ide érkezett hírek legna­gyobb része, nagyon gyanús forrásokból ered. Vámbéry szerint a náci hadseregnek az országba va­ló beözönlését Hitler, nem annyira politikai okokból, mint inkább hadvezetőségé­nek kívánságára, rendelte el. Hitler Horthyval nagyon jól megfért. Nem igen volt ok arra, hogy ez a régi barát­ság hirtelen megszűnjön, vi­szont az oroszok gyors elő­nyomulása kétségtelen, kato­nai előkészületeket tettek szükségessé. Az előzményeket ma még nehéz megállapítani. Nagy kétkedéssel kell azonban fo­gadni, a különböző kormány­alakulásokról szóló híreket ilyesmi — mondja a profesz­­szor — csak jobban ingerelné sokkal­ a népet, mely úgyis mindig német­ellenes volt. Hitler na­gyon jól tudja, — Vámbéry szerint — hogy hívei legfel­jebb a középosztály egyes rétegeiben voltak a kormány főhivatalnokain kívül. A földmívesek, ipari mun­­­kások és középosztály hala­dottabb része, ősellensége­i németnek. Ezek viselkedése nyugtalaníthatta a hadveze­tőséget, nem pedig a kor­mány elleni bizalmatlanság. Horthyék engedélyével a több katonai bázisokat a nácik már előzőleg uralták. Élelmet annyit szállított nekik a Kál­­lay kormány, amennyit csak akartak. A gyárak is a náci hadi gépezetnek dolgoztak. Vámbéry mindazért azt hi­szi, hogy az ügyesen terjesz­tett hírekből csak annyi igaz, hogy a magyar nép fentebbi körülírt rétegei ellent állnak a náciknak. A professzor sze­rint ezek az elemek bizonyá­ra megtalálták az összekötte­tést a Tito hadseregben már régebben gyülekezett magyar Lecsendesült az élet a mexicói német kolóniában “Kérjük a vendégeket, ne politizáljanak”, mondják a német kávéházakban MEXICO CITY. (DNA) . Amióta Mexico hadat üzent Németországnak, a régi, mintegy hatezer főre rugó mexicói német kolónia felad­ta “kulturális” egyesületeit. A két legfontosabb német klub, a “Mexicói Német Egye­sület” és a “Humboldt Tár­saság” bezártak, nehogy a rendőrség feloszlassa őket. A régi német kávéházak elvesz­tették törzsvendégeiket. Va­lamennyiben táblát függesz­tettek ki, a következő fel­írással: “Kérjük a vendége­ket, hogy mellőzzék a politi­kai vitákat és, ha csak lehet, szíveskedjenek spanyolul be­szélni egymás között”. A mexicói németek közül néhányan annyira aggódtak a német hadseregben küzdő rokonaik sorsa miatt, hogy kínzó aggodalmuk elől a ha­lálba menekültek. A németek vagyonát a me­xicói állam tudvalevőleg le­foglalta ennek dacára is többnek közülük­­ sikerült annyi pénzt megmenteni, hogy még ma is fényűző la­kásokat tarthatnak fenn. Az is tudvalevő, hogy a mexicói németek közül még sokan hallgatják a Németor­szágból Észak és Közép Ame­rikába közvetített rádiópro­gramokat. Johnston elfogadja Stalin meghívását WASHINGTON. — Eric A. Johnston, az Egyesült Álla­mok Kereskedelmi Kamará­jának elnöke elfogadta Stalin marsall meghívását. Terv szerint május 12-én indulna el a Szovjet Unióba és június 20-án térne vissza. Mr. Johnston, aki termé­szetszerűleg kimondott har­cosa a szabad, egyéni vállal­kozások amerikai rendszeré­nek, egy amerikai üzletember szemszögéből fogja megvizs­gálni, hogyan működik a szovjet rendszer. Johnston híres szókimondó véleményeiről.. A szovjetek­kel kapcsolatban idáig a kö­vetkező véleménye alakult ki: “El kell ismernünk, hogy az oroszoknak a gazdasági rendszere elütő az amerikai­tól, de ugyanakkor az ameri­kai üzletembereknek üdvözöl­ni kell ezt a tényt s föl kell venniök a versenyt bármely rendszerrel szemben s bebizo­nyítani, hogy az amerikai rendszer megállja a sarat, sőt képes túltermelni bár­mely más rendszert”. U. S. nem tárgyal Vichyvel WASHINGTON. — A kül­ügyminisztérium nyomatéko­san vissszautasítja azokat az Algiersből szállongó híreket, amelyek azt akarják elhitet­ni, hogy az Egyesült Álla­mokban meg volna a hajlan­dóság kooperálni a jelenlegi Vichy kormányzattal. A külügyminisztérium ka­tegorikusan kijelentette, hogy a Vichy kormányzatról csak abból a célból fog tárgyalni, hogy azt beszüntesse. Bombázták a francia partokat LONDON. — Négy moto­ros amerikai Liberatorok bombázták Észak-Franciaor­­szág Pas-de-Calais körzetét anélkül, hogy csak egy repü­lőgépet is elvesztettünk vol­na, mialatt ugyancsak ameri­kai nagysebességű * “Mus­­tang”-ok 450 mérföldnyi tá­volságot repülve be, megszál­lott Franciaországban náci repülőbázisokat tettek hasz­nálhatatlanná, valamint húsz ellenséges repülőgépet is si­került lelőnni. 27 JAPÁN HADIHAJÓT SÜLYESZTETTEK EL Az amerikaiak húszat, az angolok hét hajót küldtek a tenger fenekére WASHINGTON.­­ Nagy­arányú tengeri győzelemről számolnak be a Szövetsége­sek kommünikéi. A jelentés szerint 27 japán hadihajót pusztítottak el. Ezek közül húszat az amerikaiak, a többi hét hajót pedig az angolok semmisítettek meg. A tengeri győzelmeket Knox tengerészetügyi mi­niszter hozta nyilvánosságra. Knox szerint nem lehet két­ség afelől, hogy a japánok a tengeri szállítás terén válság­­ba kerültek. A japánok, ma­gyarázza Knox, javítottak a tengeralatjárók elleni védel­mükben, de ezzel szemben az amerikai tengeralattjárók pa­rancsnokainak hozzáértése és hathatósága is fokozódott. Az Egyesült Államok csak 20 tengeralattjárót vesztet­tek el a háború kezdete óta, s úgy a víza­latti, mint a légi erők megerősödött pozícióba kerültek. ------♦------ . Tokio “ragyogó halálra” buzdít WASHINGTON. — Egy japán hivatalos rádió szózat arra figyelmezteti a japán népet, hogy az ördögök (an­golok és amerikaiak) sárral akarják megdobálni Japán brilliáns történelmét s ezért arra hívja fel őket, hogy a közeljövőben brilliáns halállal távozzanak az élők sorából. 7 japán hajó elsülyedt LONDON.­­ Az angol ha­ditengerészeti hivatal jelenti, hogy angol tengeralattjárók hét japán hajót sülyesztett­­tek el s kettőben súlyos ká­rokat tettek. HUNGARIAN-DAILY JOURNAL A Journal of News and Opinion of the Hungarian-American Movements for Democracy ' , “Reentered as Second Clsss Matter May 10, 1943, at the Post Office at New York, N. Y„ under the Act of March 8, 1879” VOL. XLII. ÉVFOLYAM NO. 5680 SZÁM NEW YORK, N. Y, THURSDAY MARCH 23, 1944 EGYES SZÁM ÁRA 3 CENT Tito már tárgyal a magyar ellenzékkel felszabadító hadsereg van alakulóban BERN.­­ Az angol rádió jelentése szer vezére, kapcsolatban és tárgyalásban van a k­at, amelyet az amerikai Columbia Broad­ magyar elenzékkel és Dél Magyarország casting Co. is fölfogott és közvetített, Tito­­ környékén új partizán seregeket szervez, marsall, a jugoszláv felszabadító hadsereg­­ Magyarországból nagyon sok ember menekül Jugo­szlávia felé és sokan csatlakoznak a jugoszláv partizánokhoz. Berni jelentés szerint olyan komoly a helyzet egyes helyeken, hogy Hitlerék a balkáni hadseregeik vezérét, báró Maximilian von Weichst fieldmarsallt bízták meg a magyar­országi helyzet irányításával is és Weichs útban van Buda­pest felé három náci elit hadosztállyal. Imrédy Quisling kormánya, amelynek két tagja töb­bek közt Cziedler és Grassy tábornokok. Az utóbbi a had­ügyminiszter az Imrédy bábkormányban és ő volt az, aki Újvidék környékén a múlt januárban mészárlásokat ren­dezett. Imrédy még nem egyezett meg teljesen Franz Basch német kisebbségi vezérrel Imrédy­ék terrorja Az új kormány, a náci Ges-­­tapo segítségével, példátlan­ terrorral akarja leverni a magyar nép ellenállását. Egyedül Budapesten 600 el­lenzéki vezetőt, köztük volt magasrangúakat is letartóz­tattak. Imrédyék a zsidók el­len is rendkívüli terrort kezd­tek, akiknek száma Magyar­­országban jelenleg 700 ezer. Aki teheti, menekül, de a ná­cik elrendelték, hogy nem szabad őket kiengedni az or­szágból. Nagy az izgalom és félelem köztük. Számtalanok közülük öngyilkosságot kö­vettek el. Az ország más részeiben is Budapesten kívül százszámra történnek a letartóztatások. Egyik jelentés szerint a Földmíves és Munkás Párt (szocialista, mint a jelentés mondja) vezérei “türelemre és nyugalomra” intették kö­vetőiket, amíg “a helyzet nem tisztázódik”. Ezzel szemben a földalatti mozgalom rádiója általános sztrájkra hívta föl a munkásságot a nácik ellen. Bizonytalan, hogy mi tör­tént Horthyékkal és hogy a valóságban mi volt a maguk­­tartása. Tévedésnek mondják a hírt, hogy Szombathelyi tá­bornok, Horthy vezérkari fő­nöke is a nácik fogságában volna Horthyval. Szombathe­lyi a Kárpátokban szervezte már jóval előbb az ellenál­lást a közeledő szovjet sere­gekkel szemben. ROMÁNIÁT, BULGÁRIÁT IS MEGSZÁLLJÁK A NÁCIK BERN.­­ Hitlerék a közép európai és balkáni bázisuk biztosítására nemcsak Ma­gyarországot szállják meg, hanem csapataikat elindítot­ták Románia és Bulgária felé is. Ankarai jelentés szerint a nácik elfoglalták Szófia legfontosabb stratégiai pont­jait és közlekedési vonalait. A Swiss Radio jelenti, hogy kedden éjjel megszakadt az összeköttetés Szófiával. Azt hiszik, hogy szövetséges re­pülők bombázták a fővárost, miközben a nácik megszáll­ták azt. Náci csapatok özönlenek be Romániába is. Miután Hit­­leréknek rendkívüli fontos ér­deke a ploesti-i olaj­mezők kontrolja, Romániát minden körülmények között és a ro­mánok esetleges békekisérle­­tével szemben tartani akarja. Egy német gyalogos és négy tank hadosztály Magyaror­szágon keresztül Romániába érkezett. Úgy Romániában, mint Bulgáriában nagy a zavar és sokan menekülnek, amerre tudnak. Mások ellenállási cso­portokat alakítanak. A bolgárok tömegesen csat­lakoznak Tito hadseregéhez. AZ OROSZOK KETTÉ VÁGTÁK A NÁCIK DÉLI HADSEREGÉT Háromszázhuszonhét lakott területet foglaltak el az utolsó napokban LONDON. — Előretörő­­ orosz csapatok gyorsan köze­­­lednek a Prut folyóhoz. — A­­Vörös Hadsereg ezen mozdu­­­­lattal ketté szakította a nác I­cik déli hadseregét. Az utolsó napok harcaiban a szovjet csapatoknak 327 új helyiséget sikerült a náciktól megtisztítani. A legutolsó jelentések szerint az oroszok Besszarábiában már 20 mér­­földnyire közelítették meg Románia régi határát. Az északabbra eső harcvo­nalon az oroszok elérték a Lemberg felé haladó vonalon Brody galíciai várost. A berlini jelentések arról számolnak be, hogy a néme­tek déli hadserege visszavo­nulóban van. A Dnyeszter felső folyásáról a DNR német hírszolgálat erős német ellen­­támadásokat­ jeent. Különö­sen heves harcokat jelente­nek a németek Koval környé­kén és a Proskurov-Tarnopol vasúti vonal mentéről. A finnek visszautasítják az orosz fegyverszüneti feltételeket LONDON. — Finnország bejelentette, hogy visszauta­sította az oroszok fegyver­szüneti­ feltételeit s néhány órával később a szovjet hi­vatalos jelentés tudomásul hozta, hogy a teljes felelős­séget a finn kormányra há­rítja a következményekért. A bejelentések alapján nem túlzás megállapítani, hogy most már a két állam között a béketárgyalások teljes le­töréséről beszélhetünk. Az­ orosz kommüniké rövid volt, amint beszámolt a tár­gyalások menetéről s a töb­bek között ezeket a szigorú szavakat tartalmazta: “Ezzel a cselekedetével a finn kor­mány magára vette a felelős­séget mindazért, ami követ­kezni fog”. Megemlítette a hivatalos rádió bejelentés azt is, hogy a finnek első visszautasítása március elsején jött, amikor is a szovjet feltételeket “túl­­súlyosaknak” tartották. Patkányok által okozta járvány pusztít a német fővárosban WASHINGTON.­­ Svéd forrásból jelentik, hogy az összebombázott Berlinben rit­ka járvány tört ki, mely az elszaporodott p­a­t­k­á­nyknak köszönhető. A betegség latin neve tula­­rémia." Az utolsó hetekben száz és száz meghegedést je­lentetek be a berlini járvány­kórházaknak, mondja a svéd AFTONTIDNINGEN mun­katársa. A betegek állandóan láza­sak, lázuk onnan ered, hogy valamit ettek, amit egy pat­kány előzőleg megrágott. A patkányok azért szapo­rodtak el Berlinben, mivel a szövetségesek légi támadásai megakadályozták a szemét elhordását. Egyes hírek szerint Berlin­ben a közlekedési eszközök annyira leromlottak, hogy egyes helyeken a szemeteket hónapok óta nem tudták el­szállítani. Más svéd jelentések arról számolnak be, hogy Frank­­furt-am-Main lakossága nyil­vánosan adott elégedetlensé­gének kifejezést, amiért a berliniek számára külön élel­miszer adagokat tettek félre bombázások esetére. Frank­furt “Gäuleiter”-e ugyanis legutóbb beszédet tartott, melyben kifejtette, hogy Ber­linnek mindenesetre feltétlen elsőbbséget kell biztosítani az­ élelmiszerellátás terén és hogy a berlini lakosság el­­­­lentállását mindenáron fenn kell tartani. " 700 LENGYEL KATONÁT BÖRTÖNZÖTT BE ANDERS A menekült lengyel kormány tábornoka hosszú vagy életfogytiglani börtönre ítéltette az oroszokkal harcolni akaró katonákat: lengyel katonák ezrei nyomtalanul eltűntek CAIRO. — Palesztinából érkező bizonyítékok alapján — mondja a hír — megálla­pítást nyert, hogy a Mene­kült Lengyel Kormány közel­­keleti hadseregében, több, mint 700 katonát 10—15 év­től életfogytiglani börtönre ítéltek. A hír szerintt, Wladislaw Anders tábornok nagyarányú “tisztítást” rendelt el katonái sorában és letartóztatásban részesítették mindazokat, aki­ket orosz-barát szimpátiával gyanítanak. Ugyancsak kato­natisztek és katonák ezrei hirtelenül, nyomtalanul el­tűntek. A kairói hír (amelyet az International News kapott) megemlíti, hogy Anders tá­bornok által kezdeményezett üldöztetésnek részletei a múlt hónapban kerültek nyil­vánosságra. Akkor Jeruzsá­lemből jött az értesülés, hogy 50 lengyel tisztet letartózta­tott, mert a Kosciusko Diví­zióhoz kívántak csatlakozni s a Vörös Hadsereggel együtt harcolva, tétlenségüket fel akarták cserélni a németek elleni tényleges harccal. Az Overseas News Agency ugyancsak híreket közöl a lengyel hadsereggel kapcso­latban és utal az antiszemita megnyilvánulásokra. A dalmát partvidék térképe, ahol Tito seregei amerikaiakkal kar­öltve harcolnak a nácik ellen. A legújabb h­írek szerint Tito és a magyarországi ellenzék kapcsola­tot teremtettek egymással. Áthelyezték Patton-t NÁPOLY. — Patton gene­rálist elmozdították az olasz hadszíntérről és Alexander M. Patch fogja helyettesíteni, aki a Csendes tengeri harcok veteránja. Patton valószí­nűen egy másik sereget fog kapni.­­ Felszabadító hadsereg alakul BERN, Svájc. — összefog­lalva az utolsó 48 óra fejle­ményeit, Magyarországban a helyzet rövid képe az, hogy bár Hitleréknek az ismert orvtámadási és blitz módsze­rével sikerült Magyarorszá­gon, saját szövetségesén rajtaütni, s a legfontosabb stratégiai pontokat az or­szágban el is foglalták, a magyar nép és a hadsereg egyes részeinek ellenállását távolról sem sikerült még megtörnie. A New York Times berni tudósítója azt jelentette lap­jának telefonon kedden éjjel, hogy Magyarországon a bel­ső ellenállás a megszálló ná­cikkal szemben nemcsak to­vább tart, hanem egy “fel­szabadító hadsereggé” ková­­csolódik össze. Szemtanuk szerint Dél Ma­gyarországban “teljes káosz” van. A magyar nép és a had­sereg egyes elszigetelt csa­pattestei nemcsak a náciknak állanak ellen, hanem vissza­utasították a Hitlerék által alakított Imrédy Quisling kormánynak minden rendel­kezését. Legalább is két na­gyobb katonai helyőrség Oros­háza és Arad környékén SI­KERESEN SZEMBESZÁLL­TAK A NÁCIKKAL ÉS MEGAKADÁLYOZTÁK AZT, HOGY ŐKET LE­FEGYVEREZZÉK. Egyes jelentések szerint ezek a sza­badságharcosok Jugoszlávia felé menekülnek. Egy Magyarországból, úgy látszik a földalatti mozga­lom kezében lévő rádió­jelen­tés szerint BUDAPEST külvárosaiban har­cok VOLTAK A NÉME­TEK ELLEN. Munkások, akik a gyárakból mentek ha­zafelé, spontán náci-ellenes tüntetést rendeztek, éltetve az orosz hadsereget és úgy üdvözölve azt, mint a közele­dő magyar felszabadulás elő­­segítőjét. A rendőrség vissza­utasította, hogy beavatkozzék a tüntetők ellen. Ugyanazon rádió ÁLTA­LÁNOS SZTRÁJKRA HÍV­TA A MAGYAR MUNKÁS­SÁGOT A NÁCIK ELLEN, akik katasztrófába vitték az országot. Az általános sztrájk követelése az volna, hogy a nácik hagyják el azonnal az országot, jusson az vissza a nép kezére, amely vigye ki a háborúból Magyarországot. Károlyi Mihály neve előtérben STOCKHOLM.­­ A svéd sajtó, rádiók, valamint berni, és más semleges országokból­ érkező jelentések szerint Ma­­­gyarországban az ellenálló­­ csoportok között egyre sű­rűbben merül föl Károlyi Mi­hály neve, akinek néhány hét­tel ezelőtti manifesztuma a magyar néphez eljutott és ellene a magyar kormánykö­rök és sajtó a leghevesebb támadást intézték akkor. Ugyancsak stockholmi je­lentés szerint az itteni ma­gyar követ, Dr. Ulain Antal, akit a múlt évben nevezett ki, érintkezésbe lépett a töb­bi magyar követekkel Bern­ben, Madridban, Liszabon­­ban, Ankarában, azzal a cél­lal, hogy “Szabad Magyar Bizottságot” alakítsanak,­­ “függetlenül” Károlyi Mi­­hálytól, aki Londonban van.

Next