Magyar Jövő, 1949. április (48. évfolyam, 75-100. szám)
1949-04-02 / 76. szám
LEGÚJABB HÍREK A DEMOKRATIKUS MAGYARORSZÁGRÓL 40 ezer kerékpár fogyott el másfél hónap alatt BUDAPEST, március 30. (légipostán a Magyar Jövőhöz.) Február 7-én indította el a Csepel NV a kerékpárakciót, amelynek keretében 565 forintért árusítják a Kék Csoda férfikerékpárt, 593 forintért a nőit, mégpedig 18 havi részletfizetésre. Az akcióra előre gyártott teljes raktármennyiség — 40,000 darab — már egy hete elfogyott. Egyedül a diósgyőri MÁVAG munkásai mintegy 2,500-at vásároltak, a Péti Nitrogéngyárban csaknem ezret, a Győri Vágon dolgozói mintegy 2,000-et, a MÁV-alkalmazottak kerékpárvásárlása is közel jár a 2,500-hoz. A felszabadulás előtti időkben az eladott kerékpároknak csak mintegy 20 százalékavolt női kerékpár, ma pontosan megoszlik: 50—50 százalék. A dolgozó nők megszerették a kerékpározást, úgy is mind közlekedési eszközt, úgyis mint sportot. A Csepel motorkerékpár árát csak egy napja szállították le 3,980 forintról 3,200 forintra. Ezernél több gyári dolgozó rendelte meg, a drágább áron a motorkerékpárt (legtöbben a WM-ből, MÁVAG-ból és a szegedi gyárakból). Számlájukon most jóváírták a különbözetet , ők is 3,200 forintért kapják. Agrárszakembereket kiképző tanfolyamok indulnak a dolgozók részére BUDAPEST, március 30. (Légipostán a Magyar Jövőhöz.) — A régi, reakciós szellemet árasztó vidéki Agrártudományi Egyetem mezőgazdasági karait megszüntette a földmivelésügyi minisztérium. A vidéki osztályok volt hallgatói Budapesten folytathatják tanulmányaikat, ha az előírt felvételi vizsgán megfelelnek. A megszüntetett reakciós egyetemi karok helyett mezőgazdasági és ipari dolgozók részére gyakorlati mezőgazdasági szakembereket kiképző tanfolyamok indulnak. Új traktorszerelő tanfolyam a Hofherr-gyárban BUDAPEST, március 30. (Légipostán a Magyar Jövőhöz.) — A dolgozó parasztok körében országszerte egyre nagyobb érdeklődés nyilvánul meg a gépállomások iránt. Távoli falvakba, tanyákra hívják ki a traktorközpontok dolgozóit a mezőgazdasági munkák elvégzésére. A traktorvezetőknek sokszor a gépállomásoktól messze lévő helységben kellett az esetleges motorhibát kijavítaniuk. Ezért a Hofherrtraktorgyárban az állami mezőgazdasági gépállomások traktorvezetői részére tanfolyamot indítottak. Az első tanfolyamra 42-en jelentkeztek, hogy a szerelési munka elméleti és gyakorlati elsajátítása után még nagyobb lendülettel vehessenek részt a dolgozói parasztság megsegítésében. Kivégezték az auschwitzi deportáltak egyik kínzóját BUDAPEST, március 29. — Felakasztották csütörtökön reggel a gyűjtőfogház udvarán a jogerősen halálraítélt Scheibling Miklós volt SS-hadnagyot, aki Auschwitzban a deportáltakat megkínozta és közülük igen sokat meggyilkolt. BUDENZ A VÉDŐÜGYVÉDEK KERESZTKÉRDÉSEI ALATT NEW YORK. A kommunista vezetők ellen indított tárgyaláson Harry Sacher ismét kérte a tárgyalás beszüntetését és Medina bíró visszavonulását, azon az alapon, hogy a bíró előző nap tudatosan elferdítette az eredeti vádat és azt adta elő az esküdteknek, mintha a kommunista vezetők ellen a kormány erőszakos megdöntésére való törekvés miatt indították volna az eljárást, holott az eredeti vád szerint azok olyan elveket “tanítottak,amelyek a kormány erőszakos megdöntésére irányulnak. Medina bíró, aki a tárgyalás alatt többizben kimutatta a vádlottak elleni elfogultságát, megtagadta az ügyvéd kérését s az esküdtek felé fordulva, beismerte, hogy elferdítette a vádat és roszszul magyarázta azt. A tárgyaláson ötödik napja folytatták az ügyész főtanújának, a renegát Louis Budenznek kihallgatását és miután az befejezte vallomását, a védőügyvédek keresztkérdések alá vették, melyek kiderítették, hogy Budenz vallomásában többizben ellentmondott saját magával. Harry Gladstein ügyvéd Budenz saját könyvéből olvasott fel részleteket, melyek teljesen ellentmondtak a besúgó gyanánt alkalmazott Budenz előbbi szavaival, azonban McGohey ügyész tiltakozott a könyv felhasználása ellen . Medina bíró helybenhagyta az ügyész tiltakozását. Az ügyvédek keresztkérdései főleg kommunista irodalomra vonatkoztak, melyekről Budenz úgy akarta feltüntetni, hogy azokat csak kevesen olvashatták, holott nyilvánosan árusították őket. Budenz vallomásában azt állította, hogy chicagói pincében tartott titkos gyűlésen a háború alatt Dennis arról beszélt, hogy a pártnak polgárháborút kell szerveznie. Mikor azonban az ügyvédek keresztkérdések alá vették, nem tudta megmondani sem a gyűlés pontos helyét, sem annak idejét, holott állítólag személyesen is részt vett azon. A keresztkérdések során ugyancsak kiderült, hogy Buden 1930 óta második feleségével él, holott az elsőtől nem volt elválva s csak 1945- ben lépett másodszor törvényes házasságra, ugyanabban az évben határozta el, hogy visszatér a katolikus egyházhoz, mielőtt azonban ezt megtette volna, előbb hónapokon keresztül, mint besúgó működött. Az ügyvédek még folytatják Budenz kihallgatását. AZ EGYENLŐSÉG MELLETTI KIÁLLÁSÁÉRT SZÁZNYOLCVAN NAP! KÉNYSZERMUNKÁRA ÍTÉLTÉK GLEN TAYLOR SZENÁTORT BIRMINGHAM, Ala. — Glen H. Taylor demokrata szenátort, a progresszív párt alelnökjelöltjét az itteni esküdtszék 180 napi fogházbüntetésre és 50 dollár pénzbüntetés megfizetésére ítélte. A szenátor az elnökválasztási kampány során gyűlést tartott a városban és a gyűlésterembe azon az ajtón keresztül akart belépni, amelyet az itteni faji előírások szerint csak négerek használhatnak. A szenátort letartóztatták és a városi bíróság ugyanarra a büntetésre ítélte, mint most az esküdtszék, de az ítélet végrehajtását felfüggesztette. A mostani büntetés feltétlen és amenynyiben az ítélet jogerőre emelkedne, a szenátornak nehéz munkában kellene a 180 napot eltöltenie. Taylor szenátor az ítéletet nyomban megfellebbezte és kijelentette, hogy nagyon örül a büntetésnek, mert így alkalma lesz az ügyet a Legfelsőbb Bíróság elé vinni, ahol dönteni kell majd a faji elkülönítés alkotmányellenességének kérdésében. Feinberg megkapta a jutalmat a boszorkánytörvényért ALBANY. — Benjamin Feinberget, a New York állami szenátus republikánus többségének vezetőjét tegnap eskették fel, mint a State Public Service Committee újonnan kinevezett elnökét. Az állás évi 17,500 dollár évi fizetéssel jár. Dewey kormányzó nyilván ezzel jutalmazta meg Feinberget, amiért az iskolai cenzúra törvényt javasolta és annak a megszavazását keresztülhajszolta. Walter Reuther páncélautót kapott DETROIT. — Az autómunkások szakszervezetének elnöke, Walter Reuther, — állítólag a CIO központi vezetőségének utasítására, — páncélautót kapott, amely 12.000 dollárba került. Az autót vastag golyóbiztos acéllemezek és törhetetlen üveg védi. — Reuther ellen tavaly merényletet követtek el és ezzel indokolják a páncélautó szükségességét.-------------- A francia megyei választás igazi számadatai PÁRIS. — A most megtartott francia megyei választásokról a francia és annak nyomán az amerikai sajtó azt írta, hogy az a kommunisták súlyos vereségével végződött. A valóság az, — és ezt a francia belügyminisztérium is kénytelen elismerni, hogy a legtöbb szavazatot a kommunista párt kapta, még többet, mint 1945-ben. Ez a győzelem annak ellenére következett be, hogy ezúttal a legnagyobb ipari városokban, mint például Párisban, nem volt választás. Hogy a megyei képviseletekben a kommunisták mégis veszítettek mandátumokat, az tisztán a francia választási technikának tulajdonítható. —------------------------------------------A szíriai parlamentet nem oszlatták fel DAMASZKUS. — Korábbi hírekkel ellentétben a szíriai parlamentet még nem oszlatták fel. Huszni Zajim vezérkari főnök, aki a hatalmat magához ragadta, azért halasztotta el a parlament feloszlatását, mert a régi 136 képviselő közül 76 már beleegyezését adta ahhoz, hogytámogatni fogja a megalakulandó új kormányt. A kormányt a katonai vezetők és a képviselők közötti megbeszélések alapján akarják kijelölni. HUNGARIAN DAI LY JOURNAL. VOL. XLVIII. ÉVFOLYAM, No. 76 SZÁM APRIL 2, 1949 SATURDAY Churchill a hűvös háború fokozását kéri A BÉKÉÉRT! DEMOKRÁCIÁÉRT! NÉPJÓLÉTÉRT! A haladó szellemű amerikai magyarság napilapja A Deweyhoz intézett táviratok ezreit sürgeti Marcantonio egyleteknél és szakszervezeteknél NEW YORK. — Vito Marcantonio, kongresszusi képviselő, az American Labor Party állami elnöke, felszólította az ALP-klubokat, polgári egyleteket, szakszervezeteket és betegsegélyző egyesületeket, hogy a táviratok ezreit küldjék Dewey -kormányzóhoz, hogy vétózza meg az állami törvényhozásban az utolsó pillanatokban keresztülkorbácsolt Feinberg- és Scanlan-javaslatokat. ALBANY. — A 14 millió lakosságú New York állam törvényhatósága a legbűnösebb csapást mérte e progresszív állam demokratikus alapjaira a két fasiszta jellegű javaslat elfogadásával. Az egyik a progresszív tanítókat akarja kiüldözni, a másik progresszív szervezetektől tagadja meg a középületek használatát. -Amint azonban Marcantonio rámutatott, a hat reakciós javaslat közül négyet elbuktattak. Ez a tény mutatja, milyen eredményes lehet a nép tiltakozása. Éppen ezért, most a kormányzóra gyakorolt nyomással még mindig van esély a két jogtipró javaslat elsüllyesztésére. NEW YORK. — Rose Russell, a tanítók CIO szakszervezetének törvényhatósági képviselője, dicsérte azokat a szenátorokat és képviselőket, akik Feinberg boszorkányégető javaslata ellen szavaztak az állami parlamentben. Nyilatkozatában erélyes szavakkal megbélyegzi a javaslatokat, “amelyek szájkosarat raknak tanárokra és tanulókra és ezzel a demokratikus nevelés alapjait ingatják meg: a szabad vitát, a szabad vizsgálódást, a társulás jogát, az ismeret és tudás becsületes, független keresését.” Sztrájkolnak a sörgyárak munkásai NEW YORK. — A metropolis és környékének 14 sörgyárában pénteken reggel leállt a munka. A sörgyári munkások CIO szervezete heti 8 dolláros béremelést és a munka állandóságának biztosítását követeli, amit a gyártulajdonosok nem hajlandók megadni. Sztrájkba léptek a szállítási munkások szakszervezetének azon tagjai is, akik a repülőterekkel kapcsolatos szállítási munkákat végzik. A sztrájkot azért határozták el, mert a repülőtársaságok elbocsátottak 240 rádiómechanikust. A szakszervezet követeli, hogy minden tengerenlegyen egy rádiómechanikus. A taxisztrájkon kívül így még két nagyobb sztrájk van jelenleg New Yorkban. 500 VEREKEDŐT BÉRELTEK A SZTRÁJKOLÓ SOFFŐRÖK ELLEN NEW YORK. — óriási előkészületeket tettek a péntek hajnali fél 5 órára kitűzött taxisztrájkra. Szinte minden utcasarkon állt egy-egy rendőr, hogy az esetleges incidenseket meggátolja. A taxivállalatok vezetői szokatlan, vad ellenségeskedéssel állnak szemben a munkásokkal s ezt semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy amikor O’Dwyer polgármester kérésére megjelentek nála csütörtökön délután 5 óra 28 perckor, 5 óra 33-kor már el is távoztak. Csak azt akarták jelezni, hogy ott voltak. A polgármesternek ez volt az utols kísérlete a sztrájk elhárítására, mert a soffőrök egyetlen kívánsága ezzel kapcsolatban az volt, hogy a vállalatok vezetői üljenek le velük a tárgyalóasztalhoz. O’Brien főkapitány a rádión jelentette be, hogy 2.350 rendőrt és 500 detektívet rendelt ki külön szolgálatra. O’Dwyer is beszélt a rádión és bejelentette, hogy a vállalatok által bérelt hivatásos verekedőket nem fogja megtűrni. Leon Zwicker, a szakszervezet kerületi vezetője azzal vádolta csütörtökön a taxivállalatokat, hogy 500 koponyabetörő alakot fogadtak fel a sztrájkoló soffőrök megfélemlítésére, akik azzal fenyegetőznek, hogy porrátörik a garázsok előtt tüntető sztrájkolókat. Sikervonalak a két legnagyobb taxivállalat, a National Transport System és a Terminal garázsai előtt vannak. Zwicker figyelmeztetett, hogy “ha erőszakoskodások fognak történni a városban, azokat a taxivállalatok idézik elő.” A taxisoffőrök és autószerelő munkások sztrájkját a független autótulajdonos taxisoffőrök szervezetei is támogatják. A soffőrök 9 órás napi munkáért 90 dollárt kérnek, az éjszakai munkáért 11-et, valamint egyéb szolgálati kedvezményeket. Új választást követelnek az olasz szocialisták RÓMA. — Az olasz baloldali szocialista párt, amelynek negyvenegy szenátora és ötvenegy képviselője van az olasz törvényhozás két házában, felszólította a kormányt, hogy oszlassa fel a parlamentet és írjon ki új választásokat. Az olasz baloldali szocialisták szerint csak így lehetne megállapítani, hogy a nép az Atlanti Paktum mellett van, vagy pedig ellenzi azt. A szocialisták álláspontja szerint a kormány visszaélt a hatalmával, amikor a parlament elé vitte az Atlanti Paktum ügyét, minthogy az 1948-as választások előtt arra kötelezte magát az olasz nép előtt, hogy nem köt olyan egyezményeket, amelyek katonai kötelezettséggel járnak. A szabad görög rádió US-t vádolja NEW YORK. A szabad görög, rádióállomáson keresztül Nicholas Zachariades, a görög K. P. titkára azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy előkészületeket tesz katonai csapatok küldésére Görögországba, amelyet meg akar szállni. Zachariades kijelentette, hogy a Görögország felszabadításáért folytatott küzdelmet tovább folytatják tekintet nélkül a nélkülözésekre, éhségre és a bombákra, melyeket külföldi imperialisták szórnak rájuk. Zachariades felszólította a macedonínokat, hogy harcoljanak saját függetlenségükért, de a görög népéért is. Angol katonai tanácsadók Sziámban BANGKOK.— ötven angol katonai tanácsadó és kiképző tiszt érkezett ide egy titkos megállapodás alapján, amelyet Sziám kormánya Angliával ez év februárjában kötött. A megállapodás szerint Anglia és Sziám együttes erővel lépnek fel az egyre erősödő gerilla mozgalommal szemben úgy itt, mint a brit ellenőrzés alatt álló Malájában. Tréfa vagy nem tréfa? WASHINGTON. — Tegnap, — április elseje lévén. — Truman elnök közvetlen munkatársai tréfából listát állítottak össze az elnök napi programjáról, de azt úgy tüntették fel, mintha komoly dologról lenne szó. A újságírókat akarták megtréfálni. A lista több elnöki kinevezést tartalmazott és jelezte egy közismert hazárd játékos látogatását a Fehér Házban. Teljes felkészültséget javasol s háborút, amennyiben a Szovjetunió hamarosan össze nem omlik. BOSTON: _ A huszadik század legnagyobb hibája az volt, “hogy nem fojtotta meg a kommunizmust mindjárt annak megszületésekor.” Ez volt a lényege Winston Churchill beszédének a Massachusets Institute of Technology termében és a felhívás, hogy a hűvös háborút fokozni kell s ha szükséges “az erőszak megfontolt eszközeit kell használatba venni”, azaz háborút indítani a Szovjetunió és szövetségesei ellen. A beszédet az ország több rádió hálózata közvetítette, miután előzőleg felolvasták Truman elnök üzenetét, melyben sajnálkozását fejezte ki, amiért halaszthatatlan ügyek miatt nem hagyhatja el Washingtont és nem lehet személyesen jelen a teremben. Churchill dicsérte a “nagyszerű munkát, melyet Amerika végez az egész világon”, hangsúlyozta, hogy minden eszközzel meg kell őrizni a “katonai felsőbbséget”, ami további áldozatokat követel a népektől, örömét fejezte ki a fultoni beszéd óta történt hangulati változás miatt s kijelentette, hogy teljes “összhangban” van a Marshall tervvel, az Atlanti Szövetséggel és mindennel, ami történt, majd arról beszélt, hogy milyen nagyszerű dolog az atombomba az Egyesült Államok kezében, mert “megmentette Európát a kommunizmustól és Londont a bombázástól.” Churchill élesen megtámadta a Szovjetunó vezetőit, Sztálint Dzsingisz kánhoz, a tatárok közel 800 év előtti vezéréhez hasonlította és burkolt szavakban afölötti reményét fejezte ki, hogy a kommunizmus megbukik Sztálin halálával. Beszédének fő témája az volt, hogy a szocializmust Hitler fasizmusával hasonlította össze a következőkben: “Olyasmivel állunk most szemben, ami éppen olyan gonosz, mint Hitler, azonban bizonyos mértékben erősebb annál, mert Hitler a Herrenvolk (felsőbbrendű uralkodó nép) és az antiszemitizmus gyűlöletét használta ki s nem volt alapvető ideája. De annak a 14 embernek, akik a Kremlben ülnek, megvan a maguk hierarchiája és kommunista egyháza, melynek misszionáriusai ott vannak minden országban, mint ötödik hadoszlop s melynek rendelkezésére áll a legnagyobb hadsereg, hogy olyan imperialist terjeszkedést folytasson, amilyent sem a cár, sem a német császár nem tehetett meg.” Miután ezt így előadta, Churchill enyhén, burkolt formában kijelentette, hogy hamarosan háborúnak kell következni, amennyiben a Szovjetunió össze nem omlik. A háborúról beszélve, ezeket mondta: “Ez nem egy olyan kérdés, amire szabadon válaszolni lehet, hanem csakis szigorúan korlátozott formák között. Bizonyos az, hogy nem vehetünk a magunk számára korlátlan időt, mielőtt el kell intéznünk dolgot. A legnagyobb éberséget kell gyakorolnunk, de én nem hiszem, hogy most mindjárt a megfontolt erőszak eszközét kell alkalmaznunk.” Ezután annak a reményének adott kifejezést, hogy Sztálin esetleg rövidesen meghalhat: “Amennyiben azonban folytatnunk kell ezt az idegekre menő háborút, legyünk biztosak abban, hogy az idegeink elég erősek ... Meglehet, hogy nem a mi idegeink s cicivilizációnk épülete lesz az, ami összeomlik, és akkor esetleg megőrizhetjük a békét.” Churchill szavai szerint béke csak abban az esetben következhetik be, ha a szocializmus összeomlik s ha ez nem történik meg, akkor az “ar egyre szélesedni fog” s gondoskodni kell róla, hogy a “felsőbb tudomány felhasználásával” rendelkezésünkre álljanak az eszközök a szabadság védelmére. A kérdésre, hogy győzelmesek vagyunk-e a hűvös háborúban, nem válaszolhatunk azzal, hogy csupán Európára tekintünk, hangoztatta Churchill, de Ázsiára is kell néznünk, ahol “a legnagyobb szerencsétlenség Kína összeomlása volt a kommunisták támadása alatt.” Beszédje végén Churchill kijelentette, hogy a nyugati hatalmaknak el kell kerülniük minden olyan cselekedetet, mely ellenük fordíthatná a németek érzését, mert az európai egységet csak Németország bekapcsolásával lehet megteremteni. A SZOVJETUNIÓ TILTAKOZIK AZ ATLANTI PAKTUM ELLEN ' is MOSZKVA. A Szovjetunió hivatalosan azzal vádolja az Atlanti Szövetséget, hogy az nyílt támadást jelent, mely kizárólag ellene és a keleteurópai népi demokráciák ellen irányul. A szovjet kormány átiratot intézett a szövetséget eredetileg létrehozó hét ország kormányához, amelyben leszögezi, hogy a szövetség öt korábbi szerződés megszegését jelenti, közöttük az Egyesült Nemzetek alapokmányával is ellentétben áll. A tiltakozás, melyet a szovjet követek átadtak az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország, Belgium, Kanadai, Hollandia és Luxemburg külügyminisztereinek a következőkben foglalja össze a sérelmeket: 1. Az Atlanti Szövetség nyíltan támadójellegű és a Szovjetunió ellen irányul. 2. A szövetség ellentétben áll az Egyesült Nemzetek alapokmányával. 3. A szövetség ellentétben áll az angol-szovjet barátsági szerződéssel, a francia-szovjet barátsági szerződéssel, a jaltai és potsdami egyezményekkel. A szovjet átirat hangsúlyozza, hogy valótlanok azok a nyilatkozatok, melyek úgy akarják feltüntetni a szövetséget, mint pusztán egy védelmi alakulatot, mely összhangban áll az Egyesült Nemzetekkel Az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország vezetői “határozottan rámutattak”, mondja az átirat, hogy a szerződés a Szovjetunió és a keleti népi demokratikus vezetés alatt álló köztársaságok ellen irányul. Ugyancsak hangsúlyozza az átirat, hogy a szövetség létrehozói katonai előkészületeket tesznek, ezek közé tartozik az atombomba felhalmozása s ezek az előítéletek semmiesetre sem igazolják a “védelmi jelleget.”