Magyar Jövő, 1949. október (48. évfolyam, 230-255. szám)
1949-10-17 / 243. szám
Csökken a város vízkészlete ’ NEW YORK. — O’Dwyer polgármester városa nagy vizinség előtt áll, mert jó vízkészlet a város történetében példátlan alacsony színvonalra, a tartályok befogadóképességének 50 százalékára sülyedt. O’Dwyer “rendkívül komolynak” mondja a helyzetet és a vízzel való takarékossára inti a lakosságot. Állami fizetést kapnak a cseh papok PRÁGA. — A cseh parlament egyhangúlag efogadott egy törvényt, mely az összes egyházak papjait közalkalmazotti rangba emeli. A papok ezentúl a kormánytól kapják fizetésüket, éppenúgy, mint a közhivatalnokok s külön vallásügyi miniszter fogja intézni az egyházakra vonatkozó ügyeket. . . LEGÚJABB HÍREK A DEMOKRATIKUS MAGYARORSZÁGRÓL Egy kém besugása alapján követelt elégtételt Anglia Magyarországtól BUDAPEST, okt. 12. — A Magyar Külügyminisztérium Tájékoztatási Főosztálya újabb sajtóközleményt adott ki Harrison ügyében. Megállapítja, hogy a Foreign Office szóvivőjének idevágó október 10-i nyilatkozata bizonytalan és köntörfalazó, de beismeréssel teli. Míg a budapesti brit követség július 19-iki jegyzékében azt állította, hogy Harrisont a magyar hatóságok erőszakkal elhurcolták és Harrison nem ajánlotta fel szolgálatait Magyarországnak, a Foreign Office szóvivője már beismeri, hogy Harrison lépett először érintkezésbe a magyar hatóságokkal és felajánlotta szolgálatait Magyarországnak. A Külügyminisztérium sajtóközleménye megállapítja, hogy az angol kormány beugrott saját ügynöke hazugságainak és megsértette a diplomáciai szokásokat, amikor közönséges kémhazugságai alapján bocsánatkérést követelt kormányunktól, sőt ezenfelül rágalmazó közleményt adott ki az angol sajtónak, amelyet az angol lapok szenzációs tálalásban hoztak, viszont a Foreign Office szóvivőjének október 10-iki nyilatkozatát éppen hogy megemlítik. Az angol lapokat ez ügyben nyilvánvalóan nem az igazság, hanem a népi demokráciánk elleni féktelen uszítás érdekli. 200 tudós és orvos részvételével megkezdődött a debreceni orvos-szakcsoport kongresszus DEBRECEN. Az Orvosegészségügyi Szakszervezet patológus szakcsoportja háromnapos tanácskozásra ült össze Debrecenben. Az ország minden részéből majdnem kétszáz tudós és orvos vesz részt a tanácskozásokon, a női klinika előadótermében. Baló József egyetemi tanár, a szakcsoport elnöke nyitotta meg a kongresszust. — Hálatelt szívvel gondolunk a Tudományos Tanács működésére — mondta — és ezért táviratban üdvözöljük Gerő Ernő minisztert, a Tanács elnökét. Beszéde további során utalt Pavlov munkásságának kor szakalkotó jelentőségére és hangoztatta: a jövőben fokozottabb fegyelemmel kell fordulnia a magyar orvostársadalomnak a Szovjetunió orvostudománya felé. A szovjet tudomány eredményei és a dialektikus materializmus tanításai olyan ösztönzést adnak szakmánk hatékony műveléséhez, amellyel nagy tanítómesterünknek, Rákosi Mátyásnak az irányításával az egész népet szolgáljuk. A MDP üdvözletét Dávid Sándor, a debreceni klinikai pártszervezet vezetőségi tagja tolmácsolta. Czirák János a klinikai dolgozók és az Orvosegészségügyi Szakszervezet nevében szólalt fel, majd Kellner József, a Debreceni Kórbonctani Intézet professzora köszönetet mondott a Magyar Dolgozók Pártjának, hogy lehetővé tette a tudományos kutatómunkát. A kongresszus első előadója, dr. Kiss Ferenc profeszszor vérkeringési kutatásainak új eredményeit ismertette a kísérleteinek eredménye nyomán egészen új alapokon tárgyalta az agy vérkeringést.. Környei István dr. az agy vérkeringésének patalógiájáról beszélt. Weinstein Pál dr., szemészfőorvos a szem vérkeringésének vizsgálatairól számolt be. Az értékes előadásokat számos hozzászólás követte. Október végén megkezdi működését a központi “ételgyár” A napokban nyílt meg az Élelmezési NV első diétás étterme a Rákóczi uton. Az újítás kitűnően bevált és még a hét folyamán megnyitják a főváros második diétás éttermét is a Nagykörúton. Ezekben az üzemekben 4,40 forintos áron kaphatók az úgynevezett diétás menük, a diétás tipusnemű ára pedig azonos a közönséges tipusmenü árával. Ma már Pesterzsébeten, Újpesten és Kispesten is vannak az Élelmezési NV kezelésében működő vendéglátó ipari üzemek. A Kispest—Wekerle-telepi volt Kőrös-vendéglőt jövő nyáron Népkertté alakítják át. Hosszú hónapok előkészítő munkája után, október hó utolsó napjaiban megkezdi működését az Élelmezési NV Soroksári úti központi konyhája, az úgynevezett “ételgyár.” Ez a nagyüzemi konyha fokozatosan átveszi majd az üzemek és elsősorban a hivatalok dolgozóinak étkeztetését. Már eddig is körülbelül 30 nemzeti vállalat jelentkezett az ételgyárnál, amely egyelőre csak a minisztériumokat, hivatalokat és a Soroksár-út környékén lévő gyárakat élelmezi, mivel kapacitása az első időben “csak” 40 ezer ember ebédszükségletét fedezi. A központi konyhán az eddiginél jobb minőségű ételeket főznek majd és a teljesen kész ebédet melegített palackokban szállítják el a különböző megrendelő vállalatoknak. Wall Street "győzelme" írta: Deák Zoltán Wall Street monopolistái új “győzelmet” arattak a 11 EP vezető elítélésével. A tőkés rendszer mélyülő világválságából egyre reakciósabb módszerekkel kilábalni igyekvő amerikai monopolistáknak nem ez az első “győzelmük” az amerikai munkásmozgalom és annak leghaladottabb vezérei ellen. Arattak már ők ily “győzelmeket” Tom Mooney 22 éves bebörtönzésével, Sacco és Vanzetti “törvényes” meggyilkolásával, a homesteadi, ludlowi, chicagói sztrájkoló munkások tömeges lemészárlásával. De ezeken az egyéni terrorcselekményeken kívül az amerikai nagytőke eddig még sohasem merészelt odáig menni, hogy kezüket az amerikai demokrácia alapvető elvei, a gondolatszabadság, a szabad politikai csoportosulás elvei ellen emeljék fel. Az amerikai kommunista párt vezetői ellen, a Legfelsőbb Törvényszéken még ki sem próbált Smith-törvény alapján indított bűnperük és annak számukra “sikeres” kimenetele azonban pontosan ezt jelenti. Hogy ezzel az infamis perrel és a kommunista párt vezetőinek elítélésével, valamint a párt törvényen kívüli helyezésével hova jutott Jefferson, Lincoln és Roosevelt országa, azt Amerika népe csak úgy tudja felmérni, ha körültekint időben és térben és megfontolja mikor és hol volt a szocializmus tanítása, marxista pártok szervezése törvényen kívül helyezve. Hitler Németországában, Mussolini Olaszországában és Horthy Magyarországában be volt tiltva a Kommunista Párt. Abban a Japánban, amely a Pearl Harbor-i orvtámadást intézte fogadott hazánk ellen, be volt tiltva a Kommunista Párt. Mindezen országok kommunista pártjai és azok tagsága legjobb szövetségeseink voltak a második világháborúban, ugyannyira, hogy a győzelem után a népek százmilliói fogadták el pártjuk programját. Annyira, hogy az amerikai hatóságok még a volt ellenséges országokban, Németországban és Japánban sem mertek — legalább is eddig — a kommunista pártok betiltására gondolni. Jelenleg szerte az egész világon csak egynéhány FASISZTA ORSZÁGBAN, Görögországban, Portugáliában és Franco Spanyolországában van a kommunista párt törvényen kívül helyezve. Trumanék, Clarkék és Medináék, meg az a szerencsétlen, megfélemlített vagy félrevezetett 12 esküdt ezeknek az országoknak a társaságába hlvezték a Függetlenségi Nyilatkozat és a “Bill of Rights” hazáját. Helyesebben: igyekeznek helyezni hazánkat. Mert a per, Amerika nagy pőre még távolról sincs befejezve. És a Truman adminisztráció, amely a kétvagos atomdiplomácia tetőfokán, az őrülés felé haladó Forrestallal a kabinetjében, határozta el 1947-ben és 1948-ban a KP beperlését, egyelőre csak az első csatározást nyerte meg. Most jönnek a fellebbezések. A fellebbviteli bíróságokhoz és azokon felül Amerika legfelsőbb fórumához, az amerikai néphez. Addig is, amíg ezek a fellebbezések folyamatban vannak, két dolgot nem szabad elfelednünk. Az egyik az, hogy az amerikai imperialisták, akik emögött a hajsza mögött álltak, hajszájukat nemcsak a KP vezetői, nemcsak a kommunista párt, hanem ezen túlmenőleg az egész amerikai nép, elsősorban a munkásmozgalom ellen irányítják. Akinek kételye van eziránt, az kérdezze meg önmagától, mi más lehet a célja annak az osztálynak, amely a Taft-Hartley törvény bilincseit rakta a munkásság kezére. Mi más, mint a ha(Folytatás a 2-ik oldalon) John L. Lewis munkásegységet javasol az acélsztrájk támogatására — “A bányászok és az összes munkások sorsa szorosan összefügg az acélmunkások harcával,” mondja John L. Lewis. — PITTSBURGH, Pa. — John L. Lewis, a United Mine Workers elnöke dörgedelmes hangú levélben szólította fel az AFL vezetőségét arra, hogy létesítsenek egy alapot, heti két és fél milliót, az acélmunkások sztrájkjának támogatására, mert ha az acélbáróknak sikerül a sztrájkot leverni, a többi nagy munkásszervezet követni fogja azt a pusztulás útján. Lewis azzal vádolta a William Greenhez intézett levelében az acélbárókat, hogy a DuPont és Mellon érdekeltségek, a biztosító társaságokkal összefogva, “hatalmas és barbár támadást” intéztek az acélmunkások ellen és a céljuk az, hogy elpusztítsák azt és az egyéb munkásszervezeteket külön-külön egymásután. “Ezek a hatalmas szövetségesek elhatározták, hogy kiirtják az acélmunkások szervezetét,” Írja Lewis “és ennek nem szabad megtörténnie.” Lewis javaslata Ez lévén a helyzet John L. Lewis azt javasolja az AFL elnökének, hogy a tizenegy nagy szervezet, amely az AFL-hez tartozik, adjon öszsze egyenként és hetenként 250 ezer dollárt és a Bányászok Uniója ugyanazt teszi majd. “Ha ezt megteszi, nagy szolgálatot tesz a munkásmozgalomnak és hazánk munkásainak és egyben jövőjét biztosítja.” Lewis javaslatát úgy értelmezik, hogy ő a bányász és acélsztrájkot hosszú kimenetelűnek tekinti és erre való tekintettel készül fel egy hosszú és keserves harcra. Az acélbárók akadályozzák a megegyezést Közel másfélmillió munkanélkülit termelt ki a két sztrájk már eddig s ha a hónap végéig tartanak a sztrájkok 2 millióra emelkedik addig a munkanéküliek száma, mert a vasutak naponta ezrével “szabadságolják” a munkásaikat, mivel nincs mit szállítaniok a szén és acél terén. A Unitéd Mine Workers Journalban John L. Lewis súlyos váddalilleti e héten George Love tárgyaló megbízottat, akit azzal vádol, hogy az északi bányatulajdonosok és a nagy üzleti érdekeltségek ügynöke. “Megmondtuk a tárgyaló feleknek, hogy ők nem a maguk urai, hanem teljesen azoknak az ellenőrzése alatt állanak, akik az acéltermelést uralják.” Azt írja Lewis a bányászok szaklapjában, hogy Love, kormányközvetítő, aki a bányászsztrájk dolgában tárgyal az unióval, nem a bányatulajdonosok, hanem az acélbárók érdekeit tartja szem előtt, mert ő George Humphrey, acélbáró ügynöke és nem köthet olyan megegyezést a bányászokkal, ami az acélipar gazdáinak az érdekeit sértené. Ilyenformán világos, hogy a bányamunkások sorsa attól függ, hogy az acélmunkások sztrájkja milyen eredménynyel végződik és az egyéb munkásszervezetek jövendő sorsa is nagyban függ ettől a most folyó harctól mind a két nagyiparban. William Green pénteken még azt mondotta, hogy nincs, semmi mondnivalója a Lewis levelére vonatkozólag, mert még nem kapta meg, viszont másoknak azt mondta, hogy ha az acélmunkások segítséget akarnak, akkor “van szájuk nekik is és kérhetnek maguk is Lewis nélkül.” Murray, a CIO elnöke szintén azt mondotta azújságíróknak, hogy nincs semmi mondanivalója Lewis javaslatával kapcsolatban. MEGEGYEZTEK A 75-CENTES MINIMÁLIS BÉRBEN WASHINGTON. A minimális 40 centes órabérnek 75 centre való felemelését tárgyalta a képviselőház és a szenátus konferenciája, hogy a törvényhozó testület két csoportja kisimítsa ellentéteit az erre vonatkozó javaslat közül. A kompromisszumos változat, jelentette ki John Lesinski, michigani demokrata képviselő, a Ház nevelési és munkaügyi bizottságának elnöke, kedden kerül a Ház elé. Claude Pepper, floridai demokrata szenátor, aki a szenátusban dolgozott a javaslat érdekében, azt mondja, hogy 1 és fél millió munkás kap béremelést, ha a javaslat törvényerőre lép. A nemzet bérlistája 300 billió dollárral, vagyis fél százalékkal lesz nagyobb. Ennek fejében azonban a Fair Labor Standard-törvény védeme alól 200 ezertől 1 millión felüli munkást kivonnak, mert az urak nem tudnak adni anélkül, hogy valamit el ne vegyenek. Egyezmény a Singer gyárral ELIZABETH, N. J. — A Singer gyár és a VE-CIO vezetői között egyezmény jött létre, melyet ma délelőtt 10 órakor terjesztenek a gyér 7500 munkása elé az elizabethi Armory-ban összehívott gyűlésen. A május 2-ika óta sztrájkoló munkások ezen a gyűlésen határoznak, hogy elfogadják-e az egyezményt. Uff-tervek az elmaradt országokért LAKE SUCCESS. Az Egyesült Nemzetek Általános Gyülekezetének gazdasági és pénzügyi bizottsága elfogadta a gazdasági és társadalmi tanács két munkatervét az elmaradt országok műszaki támogatására. Bedőlt az égő ház, két tűzoltó eltűnt NEW YORK. Egy égő raktárépület három emelete és teteje beomlott a 21 West 17-ik utca cím alatt. Két tűzoltó eltűnt a katasztrófában, négyet megmentettek. r _-------------------------------. s- ________________-7 VOL. XL Vili. ÉVFOLYAM. No. 243. SZÁM. OCTOBER 17, 1949 MONDAY Ki lesz a következő? - kérdi D. J.Roggi A BÉKÉÉRT ! DEMOKRÁCIÁÉRT! NÉPJÓLÉTÉRT ! A haladószellem amerikai magyarság napilapja Dewey és a reakció boldog a kommunista jelölt elítélése miatt, de az egész országban a tiltakozás. — Az ítélet a leghatározottabb párt jelenti a gondolat ellenőrzésére. — kommunista párt továbbra is nyíltan műkő — mondják az elítélt kommunista vezetők, a megfellebbezik az ítéletet. — Általános tiltotás nyilvánul meg a hat védő elítélése ellen NEW YORK. Mialatt a reakció ujjong a 11 kommunista vezető elítélése miatt, a másik oldalon, a haladószellemű és a józan polgárság, melynek tisztánlátását nem vette el az évek óta szüntelenül folyó vörösellenes izgatás és propaganda, az ítéletben a polgári szabadságjogok legsúlyosabb veszedelmét látja. “Ezután az ítélet után minden amerikainak azt kell kérdeznie, hogy ki lesz a következő,” jelentette ki O. John Rogge, volt igazságügyi államtitkár, “mert amíg ezt az ítéletet meg nem semmisítik, senki nem lehet biztonságban, aki újszerű nézeteket vall.” Washingtonból azonban, a kormányzóhoz közelálló körök részéről egyetlen tiltakozó hang sem hallatszott az ítélet után, azonban voltak, akik nyílt ujjongással adtak kifejezést megelégedésüknek. Ezek között volt McCormac massachusetsi képviselő, a demokrata többségi párt vezetője. A reakciós törvényhozók máris a következő lépésre készülnek, ami a kommunista párt teljes betiltása volna. Ugyancsak tapssal fogadta az ítéletet Thomas E. Dewey new yorki kormányzó, aki a Lion, Rotary és a Kiwanian klubok tiszteletére adott bankettjén megelégedéssel kijelentette, hogy “az igazságszolgáltatás rendszere jól működött.” Tiltakozások A reakcióval szemben, mely vagy ujjongott, vagy mélyen hallgatott, mint O’Dwyer és Newbold Morris, a demokrata és liberális-republikánus fúzió new yorki polgármesterjelöltjei, Vito Marcantonio képviselő, az ALP polgármesterjelöltje tiltakozott az ítélet ellen, kijelentve, hogy az “minden amerikai polgár szabadságának legélesebb arculcsapását jelenti. Ez az ítélet klasszikus példa a fasizmus emelkedésére.” Hasonlóan nyilatkozott Paul L. Ross, az ALP jelöltje a városi ellenőr hivatalára, kijelentve, hogy az ítélet “a legnyíltabb kijátszása az amerikai demokrácia alapve-ő elveinek,” majd hozzátette, hogy a védőügyvédek el- ítélése “a legkegyetlenebb elnyomását jelenti mindazoknak, akik nem fogadják el a Truman kormány és társai, a Dewey-Dulles egyesülés diktálását.” ) 10 országos nevű ügyvéd, közöttük L. Pomerantz, a nürnbergi tárgyalás amerikai ügyésze és Martin Popper, a National Lawyers Guild alelnöke, nyilatkozatban felszólították Medina bírót, hogy vonja vissza a védőügyvédek elítélését, melyet a bírósággal szembeni “tiszteletlenség” miatt hozott. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy Medina cselekedete nemcsak a polgári szabadságjogok megsértését jelenti, de egyenesen megakadályozza az ügyvédeket feladatuk elvégzésében, hogy klienseiket védjék. A Civil Rights Congress nyilatkozatában hangsúlyozza, hogy az egész tárgyalás folyamán “nyílt előítélet nyilvánult meg és gyűlölet az amerikai munkásmozgalom iránt. Ted C. Thackrey, a Compass főszerkesztője zércikkben tiltakozik az let ellen s hangsúlyozza, már az Ítélet előtt belúyosodott Russel Janne, az esküdtszék egyik tagja hogy elfogult, azonban dina biró nem volt majd eltávolítani azt az eskü közül. A KP vezetők nyilatkozat Az Ítélet után a 11munista vezető nyilatkot adott ki, melyben kifele hogy a kommunista párt rább fog működni, és úgy, mint eddig is műkő A nyilatkozat hangsúlyt hogy az ítélet a Wall S által inspirált hisztéria méke, Pearl Harborhozsonló támadás az amei szabadságjogok és a nép színvonala ellen, az amei tradíciók teljes elvetése, rendőrállam ítélete ként gondolatok és vélemé fölött. Az 1796-ban hozott hit törvény óta, melynek a Thomas Jefferson általetett demokratikus malom ellen irányult, ez a fő eset, hogy megbünte egy politikai pártot tan ért, nem pedig cselekedett. Ez a támadás nemcsak ezer kommunista ellen nyúl — mondja a nyilazat, — hanem egyenes tdás a szabad szó, a szajtó és a gyülekezési szag ellen a 140 millió rikai polgár alapvető s különösképpen a munkatály ellen. A kommun jogainak elnyomása a milliók jogainak elnyomva vezet, négerek, zsidóktolikusok, liberálisok és presszívek jogainak elnykához. Ha a kommün nem taníthatják a marlozófiát és tudományt, semmiféle elmélet tan nem lehet többé biztosan. Egyetlen politikai szétrombolása a többi rombolására vezet, a azt bizonyítja az országi lecke, melynek tán ezt, a gondolat ellenére irányuló tárgyalás tették. A nyilatkozat sugozza, hogy az egész gyalás azért történt, mi kétpárti vezetők el va szánva arra, hogy az eget a Wall Street hábának és profitjának szájába hajtsák. Hogy ezt jék, el kell némítaniuk den ellenzéket, s a komista párt betiltása az lépés a plegári jogok elnyomása felé. A 11 vezető kijelen hogy a kommuista párvább folytatja műköt mint eddig s a vezeti teljes bizalma van a heroikus tagjaiban, hogvább viszik a munkát, mint teljes bizalma va amerikai nép és a mu osztály demokratikus dalban. A párt tovább tatja harcát a mankitály, az amerikai nő demokrácia és a béke érben. Medina bíró bejelen hogy pénteken délelőtt het ítéletet a komme párt vezetői ellen. Az egytől tíz évig terjedt azonnal meg fogják fdezni azt. __.