Magyar Katonai Közlöny, 1911 (4. évfolyam)

Támadás vagy védelem. Jutalmazott pályamű. Írta Márkusfalvi Sipos Gyula őrnagy

Támadás vagy védelem? 351 A támadás a kezdeményezés biztosítására, az akaratnak az ellenfélre való kényszeríthetésre vezető eljárás. A vezetésben, nem lévén szükség az ellenfélhez való alkal­mazkodásra, elegendő a megalkotott harctervnek megfelelően az egyes csoportoknak a kijutó feladatot megjelölni és legfel­jebb a kivitelnél — rendszerint a még rendelkezésre álló tar­talékkal — a befolyást érvényesíteni. A tűz hatásának nagyobb távolságra történt kiterjesztése foly­tán azonban a vezető kénytelen a támadásnál nemcsak a válasz­tandó harcmódra, hanem annak végrehajtásánál erejének alkal­mazására nézve is az ellenféltől távolabb elhatározásra jutni, különben erejét, lehetőleg a hatásos tűz körletén kívül és elfedve, nem csoportosíthatja. Ez által kevésbé ismerheti a tőle még távolabb eső és eset­leg át nem tekinthető terep viszonyait és így elhatározásának keresztülvitelében előre nem látható körülmények állhatnak be, ehhez a támadás keresztülvitelénél alkalmazkodnia kell, mely körülmény a vezetést kétségtelenül nehez­ítette. Ha a bevezető harc által akar a támadó fél parancsnoka az erejének mikénti alkalmazásához, a támadás keresztülviteléhez adatot szerezni, akkor az ehhez szükséges idő alatt — amit a nagy tűzhatás által megnehez­ített felderítés csak hosszabbítani fog — vagy meg kell állítani a főcsapatot, vagy pedig az az ellenség tűzkörletébe jut. Első eset a gyorsaság, tehát a kez­deményezés, utóbbi pedig a kedvező keresztülvitel rovására megy. 0 root?" 2000 " 1. rajz. 30"

Next