Magyar Katonai Szemle, 1931 (1. évfolyam, 2. negyedév)
ÁLTALÁNOS KATONAI KÖZLEMÉNYEK - 1918. június 15. Írta: Zsedényi Zoltán vkszt. százados
RIEDL: AZ 1918. ÉVI OSZTRÁK-MAGYAR ÉS OLASZ TÁMADÁS 53 rési támadást. Itt kellett volna az entente legerősebb pontjára a megsemmisítő ütést mérni! A belső nehézségek által már megrendült monarchia kényszerítve volt arra, hogy a háborút minél előbb és lehetőleg nagy katonai eredménnyel befejezze. Olaszország, támaszkodva a londoni egyezményben neki adott ígéretekre, veszélyesen fenyegette a monarchia életképességét. De le is kellett kötni az erőit, hogy nyugaton szorongatott entrente-testvéreinek ne nyújthasson segítséget. Azonkívül számolni kellett még egy olasz támadással is, mely a nyugatot tehermentesítette volna. Ezt a monarchiának támadással meg kellett gátolnia ! Ennélfogva a monarchiának az ellenséget teljes erejével meg kellett támadnia, le kellett győznie, ha lehetséges, békére kényszerítenie. Ha azonban a célt csak alacsonyabbra tűzte volna is ki és csak Olaszország gyengítését akarta volna elérni, ezt is csak támadással érhette el. Ezen felül nem is lehetett már sok reménye arra, hogy derék, de rosszul táplált és már láthatólag lankadó erejű katonáival a karfreiti csata óta megerősödött ellenségnek tömeges támadásait visszaverhesse. Várakozással nem ért volna el semmit! A támadás tehát katonai szempontból, német segítséggel vagy e nélkül, okvetlenül szükséges volt. Azt a sokat szellőztetett kérdést, hogy Olaszország legyőzetése nem lett volna-e könnyebb — feltéve, hogy német segítséget rendelkezésünkre bocsátottak volna — az 1916. május havában a Hétközség fensíkról oly szerencsésen megkezdett támadással kapcsolatban, vagy közvetlenül a dicsőséges Flitsch—Tolmein-i áttörés után, 1917 őszén, csak felemlítem, de nem akarom vizsgálat tárgyává tenni. A katonai erőviszonyok oly kedvezőek voltak 1918-ban, mint még soha. A monarchia végre harcba állíthatta erőinek legnagyobb részét, ősi ellensége ellen. Hogy ennek mikor, hol és hogyan kellett megtörténnie, azt nem lehetett egykönnyen meghatározni. Levonva az Oroszországban, Romániában, Szerbiában, Albániában és az ország belsejében álló kb. 12—13 gyho.-t, Olaszország ellen 52—53 gyho.-t lehetett összegyűjteni. Ha a monarchia zászlóaljainak harciállománya sokkal kisebb is volt, mint az olaszoké, végre mégis majdnem elérte, csak a magasabb egységeket tekintetbe véve, az 1:1 viszonyt ott, ahol eddig mindig két-háromszoros túlerő ellen kellett harcolnia. Ennélfogva tehát a győzelem teljesen a lehetőség határain belül feküdt. Azonkívül a hadseregnek az újabbkori fejlődéssel összhangban lévő újjászervezése is teljes erővel előrehaladt és minden