Magyar Katonai Szemle, 1935 (5. évfolyam, 1. negyedév)
HADTÖRTÉNET ÉS HADILEVÉLTÁRI OKMÁNYOK - A magyar tengeri haderő a középkorban. Írta: Miklósy Zoltán dr.
228. MAGYAR KATONAI SZEMLE 1. FÜZET Március 30-án Loredano Lajos megbízást kapott, hogy vonjon össze minden fegyveres hajót Dalmáciából, szállja meg a szigeteket és menjen Trau ostromára. Kiküldetése sikeres volt, mert Ragusa, Zengg és Veglia kivételével egész Dalmácia Velence kezébe került. Június 27-én már intézkedtek, hogy Victori Michaelus gályáját és galeottáját küldjék el Zarába, az általa elfoglalt hajókat pedig adják vissza előbbi tulajdonosaiknak. A hosszú háború tehát Zsigmond vereségével végződött és hajóhada ebben a háborúban csak hajókat zsákmányolt, azonban nagyobb feladatokra bizony nem volt képes. Velence ekkor hajóhadának csak kisebb részét vette igénybe, emellett felhasználta a dalmát részek hajóit és a dalmát területeket — mint Resti írja, — inkább lázítással, a partviszályok felszításával és csábító ígéretekkel szerezte meg. Zsigmond pedig hajóhadának legnagyobb részét elveszhette. Resti szerint 1436 táján Ragusa két kalózkodó katalán hajó ellen 4 gályát küldött ki De Georgio Miklós, De Gondola Benedek, De Gondola Paladino és De Cerva Junius vezetésével, azonban a kalózoknak sikerült elmenekülniök. Az 1444-i török háború alkalmával Ragusából 440 emberrel két gálya és egy élelemszállító hajó ment keletre De Bona Giupano és De Georgio Marinus vezetésével. Ezek a hajók Korfuban július 10-én csatlakoztak a pápa 8 gályájához, melyekhez 3 nappal később 5 velencei gálya szegődött és Metoniban találkoztak a burgundi herceg 4 gályájával. A ragusaiak bizalmatlanok voltak a velenceiekkel szemben és a velencei parancsnoknak meg kellett ígérnie, hogy bánásmódjában nem tesz különbséget a velencei és ragusai gályák között. A ragusaiakat Szíriába akarták küldeni, azonban hazulról utasításuk volt, hogy ne hagyják el Gallipolit. A törökök átkelése után a szövetséges hajóhad november 11-én hazaindult és a ragusai hajók 1445 január 24-én érkeztek haza. Az 1448-i hadjáratban a rigómezei csata után Ragusa hajókat küldött a vitézek hazaszállítására. A sorvadó magyar királyi hajóhadról ezentúl már alig van adatunk. 1451-ben Vukcsics István ellen Ragusából De Menze Balázs fia, Miklós, De Buzignolo Mihály és De Georgio Miklós fia,, Máté kapitányok vezetésével 3 gálya és De Bona Szerafin fia, Miklós vezénylete alatt egy fusta indult el.