Magyar Katonai Szemle, 1944 (14. évfolyam, 4. negyedév)
ÁLTALÁNOS KATONAI KÖZLEMÉNYEK - Magyarok az 1942. évi charkowi csatában. Irta: vitéz VIHAROS GYULA őrnagy
1944. OKTÓBER HÓ. 10. SZÁM. XIV. ÉVFOLYAM. MAGYAR KATONAI SZEMLE MEGJELENIK MINDEN HÓ 1-ÉN FELELŐS SZERKESZTŐ: VITÉZ BERKO ISTVÁN. imMOr KATONAI KÖTLEMÉNYEK Rovatvezető: vitéz Bardóczy Ferenc MAGYAROK AZ 1942 ÉVI CHARKOWI CSATÁBAN A szokatlanul erős tél, a nagy hó, az erdős, dombos terep a harcot igen keménnyé tette, azonban a szívósan védekező oroszokat ennek ellenére nagy területen visszavertük. A Donec elkérésekor ezredünk védelmi parancsot kapott és védelemre berendezkedtünk. (1. sz. vázlat.) Az oroszok a védőállástól 1000—1500 m-re szintén védelembenvoltak. Május 12-ig mindkét fél állásait erősítette, javította, a tüzérség gyakran mindkét részről működött, kisebb vállalkozások tartottákébren időnként a harci szellemet. A foglyok között bőven akadt ukrán, szerbeidiáni, drúz, örmény, tatár, mongol. A május elején foglyul ejtett oroszok elmondották, hogy újabborosz ezredek érkeztek, melyek között szibériai csapatok is vannak s ezek váltják őket. Az erősbödő ellenséges tüzérségi tűz, gyakori repülő tevékenység és a nagy mozgásból támadásra következtettünk. A III. zászlóalj védőállása a 2. sz. vázlat szerint, kiterjedése két kilométer. A hosszú tél eltűnt, az idő napos, az erdő mező zöldelni kezdett,a szabadban való tartózkodás kellemes volt. A kemény időjáráshoz szokott legénység hangulata ennek következtében igen jó volt. A Kapcsolatos a szerzőnek a Magyar Katonai Szemle 1943. évi 10. számaiban megjelent „A Donecmenti harcokból“ c. közleményével.