Magyar Konyha, 1978 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1978-02-01 / 1. szám

a Tiberis pártján nyelvéből és más egzotikus madarak húsából készült pástétomok . . . Mi a „trójai disznó”? A lakoma másik fény­pontja a „trójai disznó”, amelyet azért neveznek így, mert a trójai faló legendá­jára emlékezteti a vacsora résztvevőit. A disznónak, amelyet egészben tálalnak fel, egyik oldalát megsütöt­te, másik oldalát pedig hús­levesben kifőzte a sza­kács ... az állat testén azon­ban vágásnak nyoma sem látható. A vendégek hiába nézik, találgatják a különös fogás titkát. Végül Lucul­­lus behívatja a „trójai disz­nó” mesterét, s a szakács megmutatja az állat olda­lán a parányi lyukat, ame­lyen keresztül kivéreztette áldozatát. Ezután elmondja, hogy a belsőségeitől meg­tisztított disznót több ízben borral kiöblítette, majd megborsozott húslevesben fenyőrigó és különféle ba­romfiak húsát, disznóemlőt, tojássárgáját főzött, s a megfőtt húsvagdalékkal száján keresztül megtöltöt­te a disznót. A sertés egyik felét árpalisztből, olívaolaj­ból és borból készített tész­tával tapasztotta be, majd az állatot forró kemencé­be tette, s addig sütötte, míg a szabadon maradt rész bőre szépen megpirult, megropogósodott. Akkor ki­vette a kemencéből, a má­sik feléről lefejtette a tész­taréteget, s ezt az oldalát kifőzte húslevesben. A házigazda hiúságát nem kis mértékben legyez­­gette a találgatás: ez az egyetlen fogás mennyibe kerülhetett? De Lucullus hallgat... méltóságán aluli volna elárulnia. Csak a kró­nikaírók pletykáiból tudja meg Róma, hogy egy-egy lucullusi lakoma 4,5 mil­lió szeszterciuszt is fel­emésztett. Abból egy-egy fogásra alighanem jó né­hány százezer szeszterciusz juthatott. Nemcsak Jupiternek jár bor A lakoma elején végzett „italáldozat” csak a ha­gyomány megkívánta beve­zetés volt, nyitány az „iga­zi” ivászathoz, amely nél­kül római lakoma el sem képzelhető. Vermouth-féle italok után — az étvágy­csináló szerepét töltik be — különféle borok követ­keznek, amelyeket nagy változatosságban szolgál­tatnak Itália és a szőlőkben gazdag provinciák. Több­nyire behűtve isszák a ne­mes italt, ami meglehető­sen nagy költségekkel járó passzió. Lucullus pincéi számára messziről, a he­gyekből hoznak friss havat, s hogy útközben el ne ol­vadjon, gyapjútakarókkal és szalmarétegekkel vé­dik ... A kitűnően tempe­rált borok íze és illata azonban számunkra kissé szokatlan. A legtöbb bort füstöléssel tartósítják, so­kan borssal, nárdassal, izsóppal, ürömmel fűszere­zik, kakukkfűvel, ánizzsal, rózsa- és ibolyaszirmokkal illatosítják. S ami minden­nél meghökkentőbb ínyünk számára: ősi római szokás szerint a borhoz tengervi­zet vegyítenek. Azt tartják, hogy annak keserű-sós íze jó az egészségnek, amel­lett „feltárja” a bor rej­tett ízeit. Lucullus vendégeit per­sze mindez korántsem za­varja: nyakló nélkül ürít­­getik kupáikat, melyeket a kerevetek mellett várakozó rabszolgák nyomban újra megtöltenek. HALÁSZ ZOLTÁN47 Szarkofágon ábrázolt lucullusi lakoma

Next