Magyar Konyha, 1983 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1983-08-01 / 3. szám
HALÁSZ ZOLTÁN GERTRUDIS KÖTÉNYBEN Laborfalvi Rózáról aligha gondolta volna a világ akkortájt, hogy szívesen — és gyakorta — felölti a „melleskötényt”, és odaáll a tűzhely mellé, hogy savanyú levest vagy kolozsvári töltött káposztát főzzön saját liliomkezével. Nemcsak hogy az ország leghíresebb drámai hősnője volt a színpadon, hanem a leggyönyörűbb, leghódítóbb ifjú nő is széles Pest-Budán. Lázas, szépséges évet írtak, ami úgy vonult be a történelembe, mint a szabadság esztendeje. Annak is legcsodálatosabb napján, 1848. március 15-én történt, hogy Laborfalvi Róza alakította Gertrudist a Nemzeti Színház színpadán Katona József Bánk bánjában, s amikor előadás után egy szőke ifjú — a márciusi ifjak egyike — a „nagy naphoz illő békés hazatérésre” szólította fel a közönséget, Laborfalvi Róza nemzeti színű kokárdát tűzött fel az ifjú mellére, akit úgy hívtak hogy Jókai Mór. A szerelem kettőjük közt, úgy tartja a legenda, villámcsapáshoz hasonlóan, akkor kezdődött, fenn a színpadon. Először Petőfi Sándor vette észre, hogy valami történhetett kedves barátjával, mert Jókai nem sokkal ezután eltűnt a közös lakásból, amelynek két szobájában a költő lakott ifjú hitvesével Szendrey Júliával, a harmadik szobában pedig Jókai . . . Már amíg Laborfalvi Rózával össze nem szerelmesedtek. Mert Róza hamarosan külön szállást szerzett kedvesének a Hatvani utca (a mai Kossuth Lajos utca) és a Szép utca sarkánál, ugyanabban a bérházban, ahol maga is lakott. AZ ELJEGYZÉSI LAKOMA A Svábhegy oldalában Rózának volt egy nyári lakása. Nem villa, egyszerű kétszobás parasztház, nem is az ő tulajdona — bérelte valakitől, szerény összegért. Ám kitűnő menedék volt a város hősége, lármája elől. Ide hívta meg „nyáresti lakomára” néhány barátjukat Jókai egy augusztusi napon: Pákh Albertet, a reménytelen írót, aki „Kaján Ábel” néven tette közzé népszerű humoreszkjeit, Degrén Alajost, az ifjú publicistát, Nyáry Pált, a 70 jeles politikust, néhány hét óta Pest megye alispánját, Egressy Gábort, Róza örökös partnerét a színpadon, mindenekelőtt pedig Petőfit, akinek kedvéért a lakoma voltaképpen rendeződött. Mert Jókai őt akarta addig jól-rosszul titkolt házassági tervükkel megbékíteni, amelyet csaknem mindenki ellenzett. Jókay mama amiért egy saját magánál idősebb „színésznőt” akar nőül venni a fiacskája; a nemes, nevezetes és vitézlő ásvai Jókay család más tagjai, amiért „rangján alul házasodik” a nagy jövőjű ifjú fiskális. Petőfi nagyjából a mamával értett egyet: igen-nagyon féltette szerelmetes Móric barátját Rózától, aki — úgymond — úgy csavarja ujja köré a naiv ifjút, ahogy neki jólesik. A nevezetes estén Róza abban a bizonyos szerepben akart bemutatkozni, amelyet otthon — mint említettük — titokban gyakorta alakított addig is, de amelyben a beavatottak legszűkebb körén kívül addig nem láthatta senki sem. A nagy napot megelőzően a Duna-parti piacra szaladgált, a halászoknál rákot rendelt, a kofánál dinnyét válogatott, amit majd jégbe hűtve, rummal és tejszínnel fog asztalra adni, mert Móric úgy kedveli: Pecsenyét pácolt jó előre, azt meg Petőfi kedvéért, aki —úgy hallotta — csak a jó erős húsokat eszi szívesen. Közben fenn, a Svábhegyen, Kovátsné, a hajdani komika — évek óta Róza hűséges duennája — lisztet szitált, kenyeret dagasztott, amit aztán a nyaraló oldalához ragasztott kemencében sütött ki nagy szakértelemmel a vendégség hajnalán. Maga Róza asszony is már korán reggel felkötötte magára a melleskötényt, tésztát gyúrt, mártást kevert, főzött és sütött megállás nélkül, amíg csak el nem készült minden. Az étrend pazar volt, valóban! Amikor a vendégek helyet foglaltak az asztalnál — Róza az asztalfőn, jobbján Nyáry Pál, vele szemközt a házigazda helyén Jókai, jobb kéz felől Petőfivel — Kovátsné és egy szolgáló egymás után szervírozták a jobbnál-jobb fogásokat: ráklevest, utána töltött kappant, majd marhapecsenyét boros mártással, ezt követően diós, töltött kiflit, jégbe hűtött dinynyét tejszínnel. Ebéd végeztével, mikor már tokaji bor aranylott a poharakban, Jókai felállt, s beszélni kezdett. A márciusi nagy nap történetével kezdte, amely egybeforrasztotta a lelkeket, az ifjakról beszélt, akik szembeszálltak a hétfejű sárkánnyal, hogy kivívják a nemzet szabadságát, majd egy bizonyos ifjúról szólott, aki ezen a napon nyerte el élete legnagyobb jutalmát — a legszebb asszony, a legnagyobb művésznő szerelmét. Petőfi felkapta a fejét, már sejtette, hogy mi következik. —J Jókainé Laborfalvi Róza Az ifjú Jókai