Magyar Könyvszemle, 1965 (81. évfolyam, 1-4. szám)

SZEMLE - A kegyes olvasóhoz! (Ism. Dezsényi Béla) 196

A kegyes olvasóhoz! Előszavak és utó­szavak válogatott gyűjteménye. Összeállí­totta KENYERES Ágnes. Bp. 1964, Gondo­lat, 485­­., 32 t. (Nemzeti könyvtár.) A kötetnek közel a közepéig kell lapozni, hogy az ember megtalálja az előszóírás filozófiáját, és nem kisebb ember írja meg, mint CSOKONAI VITÉZ Mihály. Meglehető­sen szkeptikusan nyilatkozik a műfajról, és rátapint annak legkényesebb oldalára: ti. hogy az igazán érdeklődő olvasó a műveket és nem az élőbeszédeket olvassa. Mégis csalódnánk, ha azt hinnénk, hogy CSOKONAI koráig hitelét vesztette ez a régi, előbb mecénások, majd előfizetők serken­tésére, esetleg egyszerű önvallomásra szánt egyoldalú párbeszéd. Mert PETŐFI Sándor­tól ÁGAI Adolfig, JUSTH Zsigmondtól NAGY Lajosig nem hogy csökkent, de növekedett az elő- és utószók száma mennyiségben, de mélységben, a kiáltó szó őszinteségében, önfeltáró vallomásszerűségében is. Nem volt tehát hiábavaló ezt a gazdag, bár a szó legszorosabb, de legjobb értel­mében is vegyes gyűjteményt kiadni, és elismerés jár annak, aki gyűjtő és ros­táló szorgalmával éppúgy méltónak látszik erre, mint a művek születését megelőző álmatlan éjszakákat idéző előszóírók ma­guk. KENYERES Ágnes mintegy szászhúsz elő- és utószót tár elénk teljes vagy némileg kurtított szövegben, mindegyiket a műre és a szerzőre vonatkozó rövid, jól fogal­mazott jegyzet előzi meg. Elvszerűen csak azokat az előszavakat adja ki, amelyeket a művek szerzői maguk írtak — nem a kiadók vagy antológiák, gyűjtemények összeállítói által írt bevezetőket. Viszont — és ez döntő — nem tesz különbséget irodalmi vagy tudományos mű előszava között. Helyesen mondja, hogy a szép­irodalmi művekben írt előszók kevésbé irodalmiak — a tudományos előszavak viszont az irodalmi, a művészi megközelí­tés módját képviselik a tudomány absztrakt fogalmaival dolgozó műhöz képest. És itt érkezünk el ahhoz a ponthoz, amely a könyvtörténet és a tudomány­történet kutatója számára KENYERES Ág­nes válogatását érdekessé teszi. Mert ez a könyv nem egyéb, mint a kiadástörténet szubjektív tényezőinek eddig tudtunkkal hazánkon kívül sem összeszedett forrás­anyaga. Egy ilyen váratlan egységbe fog­lalva sok régi szöveg új értelmet kap, a művek irodalomtörténeti összefüggése mögé az írói szándékok összefüggése szö­vődik kiemelő háttér és ugyanakkor ten­gely gyanánt. A könyv és a sajtó történet­írója azután még valamit kap vele: egy műfaj történetét, amely, — mint KENYE­RES megmondja kitűnő előszavában — a maga objektív módján szintén a ,,kegyes olvasó"-hoz fordul magyarázva — volta­képpen az irodalmi es­szé egyik ősformája.Mert ha az előszóíró őszinte akar lenni, be kell vallania, hogy nem mindig szub­jektív vallomás az, ami tollából kikerül, hanem hatásra, publicisztikai célra irá­nyuló írásmű. Kell-e több ahhoz, hogy a gyűjtemény sajátságos, első látásra nem meggyőző vezérszempontját igazolja? És kell-e szebb elismerés másrészről a ,,kegyes olvasó"­nak, mint az, hogy el lehet várni tőle egy ilyen antológia átforgatását? Az olva­sás fejlett fokon áll ott, ahol a közönség­siker reményében lehet majd 2000 példány­ban ilyen művet kiadni. A kiadót is dicsérő szép köntösben, makulátlan nyomással, a szövegek múltjához méltóan. Olvasó és író viszonya tanulmányozá­sának, egyben olvasók és írók közeledésé­nek eszköze lehet ez a könyv. A közeledés persze ott kell, ahol távolságot érzünk. És milyen szépen vallanak erről a távol­ságról is az előszók ! Az irigy és kedvetlen olvasóhoz forduló SZEPSI CSOMBOR Márton lírizáló előszava önkéntelenül BAUDELAIRE „álszent olvasójára" emlékeztet, aki mégis ,,képmás és bús fivér ..." De KENYERES Ágnes verses előszókkal már nem foglalkozik. Csak prózai szöveg­gyűjteményt ad. Milyen kár ! Neki vagy másnak meg kellene csinálnia a költői előszavak antológiáját is, hiszen annyi versnek is előszó­volta ad más értelmet, az első magyar hexametertől a Góg és Magóg fiáig . . . Várjuk tehát az új kötetet, a nagylelkű kiadó és a buzgó válogató áldozatkészségének új példáját. DEZSÉNYI BÉLA Markovits Györgyi: Üldözött költészet. Kitiltott, elkobzott, perbe fogott kötetek, versek a Horthy-korszakban. Bp. 1964, Akadémiai Kiadó, 18­5, [2] 1. (Irodalom­történeti füzetek 45.) A két világháború közti magyar kiadás­történet első igazi tudományos anyag­gyűjtőjét és rendezőjét kell a kis füzet szerzőjében üdvözölnünk. Még akkor is, ha ez az első kiadástörténeti kísérlet csak azokról a kiadványokról hoz elő adatokat az ismeretlenségből, amelyeknek a terje­dése elé a korszak kényszere gátat vetett. MARKOviTS Györgyi öt évkor (1919; 1920-1929; 1930-1933; 1934-1937; 1938 — 1944) időrendjébe tagolva sorolja fel a HORTHY-korszak üldözött verseit és versesköteteit, feljegyezve gondosan a betiltás, a postai szállítás jogának a meg­vonása, a bírói felelősségrevonás különböző módjait és fokozatait, amelyek segítsége-

Next