Magyar Könyvszemle, 2014 (130. évfolyam, 1-4. szám)

2014 / 4. szám - Vörös Boldizsár: Történelemhamisítás, propaganda, sajtó. Illés Béla két kitalációja az általa szerkesztett újságokban 1944-1948 között

Történelemhamisítás, propaganda, sajtó 473 rancsát, pásztortüzeket gyújt, hogy megvilágítsa az utat a szabadító hadseregnek. [...] És a szabadító hadsereg most itt áll a Kárpátok alatt. Az ellenség ugyanaz, mint akkor volt: a német.” A szerző szerint míg a 18. században a magyar nép segítette szabadítók, 1944-ben harcol ellenük. Ám e küzdelemben azok megsem­misítik - ha azonban „Rákóczi és Esze népe fogadja” a felszabadítókat, azok segítenek rajta. „A Kárpátok pásztortíszei messzire világítanak” - zárta cikkét e figyelmeztető mondattal Illés. Az ábrázolásban a fiktív mozzanatokat hitelesíthette az egykor valóban élt, egymással kapcsolatban állt személyek (II. Rákóczi Ferenc, I. Péter, Esze Tamás) szerepeltetése és a ténylegesen lezajlott események (a szabadságharc vezérének elmenekülése Bécsújhelyből Lengyelországba, onnan visszatérése Magyarország­ra) megjelenítése. Az ezekkel megalkotott kitaláció pedig a németellenes küzde­lemre buzdítás érdekében felépített történelmi analógiák hatásosságát volt hivatott szolgálni. A szövegben ugyanis Rákóczi „szabadító sereg”-nek nevezi csapatát, a nép ezt várja vissza 1711-től, 1944-ben pedig az meg is érkezik, immár mint a szovjet Vörös Hadsereg. E konstrukcióba illeszkedik Esze Tamás katonáinak „partizánok”-ként említése is. Ám nemcsak a „szabadító sereg” azonos lényegét tekintve évszázadokon keresztül, hanem az ellenség is: „a német”. Sőt, a Rákó­czit a németeknek eladó magyar urak utódait is megjelenítette cikkében a szerző: a 11. világháborúban ezek „a németet szolgáló magyar urak”. Az ellenség ilyen, évszázadokon keresztül változatlanként ábrázolása ugyanakkor, egyfajta sajátos visszahatással alkalmas lehetett arra is, hogy erősítse az olvasókban a szerző által kialakított értékelést a „szabadságharcosok”, Rákóczi és kurucai, az őket segítő oroszok, a II. világháborús partizánok, valamint a szovjet hadsereg küzdelmeinek lényegében azonos voltáról. Mindezen túl, az analógia teljesebbé tétele érdeké­ben az író Rákóczi Magyarországra visszatérésének időpontját is a ténylegestől eltérően adta meg: eszerint erre nem 1703 júniusában került sor, hanem szeptem­ber végén, vagyis éppen abban az időszakban, amikor (több mint 200 évvel ké­sőbb) a szovjet hadsereg már a Kárpátokban harcolt, és amikor a Magyar Újság e cikket tartalmazó száma is megjelent. A kitalációt a következő év elején Illés továbbalakította az Új Szó 1945. feb­ruár 6-i számának lapjain közzétett, Rákóczi és az oroszok című, öt szakaszból álló cikkénél.­ A szöveg a legkülönfélébb politikai eszmék szellemében tevékenyke­dő magyar történészek bírálatával kezdődik: „A hivatalos magyar történelemírás következetesen hallgatott arról, hogy Rákóczi Ferenc 1703-tól 1711-ig állandó kapcsolatban állott Nagy Péter (I. Péter) orosz cárral és arról, hogy az oroszok rendszeresen támogatták Rákóczit tüzérséggel, tisztekkel, sőt időnként pénzzel is. Érthető, hogy a Habsburg-imperializmust kiszolgáló magyar történelemírók elhallgatták azt, hogy Nagy Péter támogatta a magyar szabadság­mozgalmat, de annál indokoltabb lett volna, hogy az oroszok és Rákóczi viszonyát teljességében feltárják azok a történelemírók, akik meg akarták védeni a magyar népet attól, hogy a német zsoldosává, majd a német áldozatává váljék.” Az 1944-es cikkben 4 Illés Béla: Rákóczi és az oroszok , Új Szó, 1945, 2. sz., február 6., 3-4.

Next