Magyar Közigazgatás, 1885 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1885-01-01 / 1. szám
» 1 -ső szám. MAGYAR KÖZIGAZGATÁS 1885. január 1. Az ezekben összeállított, illetőleg csoportosított számadatok igen figyelemreméltók és tanulságosak. Mert valamint a természetbúvár a tényező erők lényét legbiztosabban az időnkint jelenkező tünemények létokainak elemzése útján állapíthatja meg, úgy a politikai életben is, a sarkalatos intézmények természetének, s az azok megvalósítására hivatott egyedek gondolkozásmódjának felismerésére igazán csak az vezethet, ha az azoknak nyilvánulását képező eseményeket gondosan megfigyeljük és tanulmányozzuk. Az országszerte végbement, s a fentebbi számadatokban ismertetett átalános megyei tisztújítás processusa, a szakértő szemlélő előtt, a reflexiók dús tárházát tárja fel. Mi a magunk részéről, messze elvezető részletekbe ez alkalommal bocsátkozni nem kívánunk, s ezek mellőzésével ki merjük mondani, hogy a közlött adatokból levonható tapasztalati igazságot, az átalános tisztújítások végeredményében visszatükröződő azon következtetésben látjuk culminálni, hogy a legutóbbi választások, a tisztújítás megejtésére hivatott testületek örvendetes és sok megnyugvást nyújtó érettségéről tesznek tanúságot. Mert a megyei átalános tisztújításoknak, az átlagnál túlnyomóan nagyobb mértékben érvényesült iránya azt bizonyítja, hogy a megyei törvényhatósági bizottságok teljesen át voltak hatva annak érzetétől, hogy a korszerű adminisztráció jóságának egyik fő garantiája annak folytonossága, ezt pedig csakis a tisztviselők stabilisatiója teszi első vonalban lehetővé. És ha az átalános elv rovására történtek is itt és ottváltozások, ezek egyes, elenyészően csekély kivételek leszámítása mellett csakis úgy tekinthetők, mint az állapotok tökélyesítésének magasabb rendű szempontjai által indokolt törekvések. Mit is ez alkalomból, mint figyelemre méltó és örvendetes tényt egyszerűen constatálni akartunk. Az erdei szolgalmak hazánkban. Erdei szolgalmak az úrbéri viszonyok uralma alatt is léteztek hazánkban. Ezek a szolgalmak egészen más természetűek voltak a volt földesurak s jobbágyok között, mint mai napság, midőn nemzetgazdasági viszonyainkban s érdekeinkben is az egyéni tulajdon, a szabad föld és szabad ember alapeszméje lett vezérplanetává. Tagadhatlan, hogy az 1848-ki átalakulások az egyéni tulajdon értékét nagyon magas fokra emelték s mintegy a szentség nimbusával övezték körül, mindemellett, valamint másutt a világon, úgy hazánkban sem létezik egyéni tulajdon, mely a szolgalmi jogok tekintetében teljes immunitással bírna. Áll ez különösen az erdei birtokokra nézve, habár magánjogi codexünk hiányában a szolgalmi jogviszonyok még nem is szabályozzák. A mostani erdőtörvény azonban némileg már bele fog a szolgalmi, illetőleg az erdei szolgalmi jogviszonyok rendezésébe (4., 9., 47., 51., 113. §§) mit csak helyeselhetünk, mivel ezt nem csak nemzetgazdasági közérdek, de az erdőjogi törvénykezés speciális formaságai is megkövetelik. Törvényünk ide vonatkozó szakaszai szerint általános elv, hogy oly erdők, melyekben úgynevezett erdei szolgalmak léteznek, nem csak jó karban tartandók, hanem folytonosan kellő gazdasági kezelés alá veendők. Az ily erdőbeli fajzás módja és terjedelme, a jogosítottak vagy a szolgalommal terheltek kivatalma folytán, az ezen elv szerint megállapítandó gazdasági terv által határoztatik meg , de hasonlókép csak az egyik vagy másik fél kívánatéra a közigazgatási bizottság által (18. §) állapíttatik meg. Haltalában vagy ez alkalommal az tűnnék ki, hogy a jogosítottak s kötelezettek pusztán, valamely magában véve vitatlan erdei szolgalom gyakorlásának módja iránt nem egyeznek meg, úgy a közigazgatási bizottság által hozandó határozat a földmivelési, ipari kereskedelmi, vagy ha a szolgalom tárgya több törvényhatósági területre vonatkozik, a közigazgatási bizottság mellőzésével közvetlenül a most említett minisztériumhoz terjesztendők fel Ezúttal megjegyezzük, hogy ez erdei szolgalmak két különös és fontos tekintet alá esnek, úgymint közjogi és magánjogi tekintet alá. A közjogi tekintet főleg Magyarországra nézve a volt úrbéri viszonyokban alapuló kapcsolatok, a magánjogit egy időben az 1853. május elsejétől nálunk is érvényben állott ausztriai törvénykönyv határozta meg; míg ma a szolgalnakra nézve ismét nemzeti jogszokásaink szolgálnak mérvadókul, jóllehet, törvénykönyvünkben a Hármas törvénykönyv Prolog. Tit. 2. a Part. I. 2. és az 1723. 60. t.-cz. határozmányain kívül, alig találunk valami directivumot. Hogy mily szolgalmi jogok és haszonvételek illették hazánkban a volt jobbágyokat, azt még a Mária Terézia-féle Urbárium (P. II. 8. §.) később az 1832/6. VI. t.-cz 3. és 4. §§-ai, újabb időkben pedig az 1853. márcz. 2-iki cs. k. patens határozzák meg, melyeket végre az 1871. Lili. és 1871. LIV., mint az 1848-iki törvények által megszüntetett úrbéri kapcsolatból fenmaradt jog- és birtokviszonyok végső rendezését tárgyazó t. czikkek egészitnek ki. Az erdei szolgalmak legnagyobb és legfontosabb része az erdei haszonvételek (1871. Lili. t.-cz. 5. fej.) s az irtványokból (1871. LIV. t.-cz ) származnak, melyeknek szabályozását az idézett törvények nem magánjogi, hanem úrbéri viszonyból tárgyalják. Mindezen szolgalmakon kívül léteznek még más s különösen erdei szolgalmak, melyeknek lényegével s jogi természetével mindenütt Európában, legközelebbről pedig Ausztriában is a polg. magánjog rendszere ismertet meg bennünket. Az alkotandó magyar magánjogi törvénykönyv alig fog eltérhetni a már különben is mindenütt rekcipiált vezérelvektől , miért is az eddig mondottakhoz kiegészítésül még a következőket kívánjuk megjegyezni: A telki szolgalmak, melyek közé az erdei szolgalmak is tartoznak, általában két telekbirtokost föltételeznek, kiknek az egyikét mint kötelezettet — a szolgalmi, a másikat mint jogosultat az uralgó jószág illeti. Az uralgó telek vagy mezei gazdaságra, vagy más haszonvételre nem szoríttathatik, miért is lényeges különbség létezik a mezei és házi szolgalmak közt, mely utóbbit minden európai törvény szabályoz. K. A nyilvános betegápolás ügye a gyógyköltségek fedezése szempontjából. H. A betegápolás általános érdekű ügye hazánkra való kihatásának és vonatkozásának legelső nyomát — a rendelkezésre álló történelmi kutforrás adatai szerint, — a tizenharmadik század második felében, nevezetesen az I. Károly Sziczilia királya által Amalfi városában a tranni vár ostromlása alkalmával e vár parancsnokához intézett azon rendeletben találjuk fel, melyben meghagyatott, hogy az ostromlott várban zárva tartott súlyosan megbetegedett magyar ifjak a leggondosabb ápolásban részesittessenek. A Sziczilia egykori uralkodójának emberbaráti nemes érzelmeit fényesen előtüntető ezen adat kétszereres becscsel bírhat reánk nézve, mert ez azonfelül, hogy a közápolás hazánkra való áldásos kihatásának első nyomát képezi, még a nevezett uralkodónak nemzetünk irányában táplált meleg rokonszenvét is ékesen bizonyítja. A nemzetünk eseményteljes történetéből eddig kinyomozhatott adatok szerint, igen hosszú időszak folyt le addig, míg a betegápolás ügye hazánkban is az emberi társadalom magasztos czélja megvalósíthatásának fontos tényezőjéül ismertetett fel. Azt ugyan nem tehetjük fel, hogy a honfoglalás óta hoszszabb-rövidebb időközök kivételével csaknem szakadatlanul kemény harczokat vivő, tehát a testi megsérülésekkel és idők viszontagságaival folyton szemben állott őseink testi épségük helyreállításáról nem gondolkodtak volna; de tény az, hogy korunkban a betegápolás ügye, mint kormányzati felügyeletre és vezetésre elég fontosnak elismert közügy, — amennyire ez okmányszerűleg igazolható, — csak a tizennyolczadik század elején emelkedett az ország egyéb közügyei között őt jogosan megillető méltatásra. Ugyanis a hazánk múltban létezett kormányzata részéről a betegápolás érdekében tett legelső általános intézkedésnek kelte az 1724-ik év, mikor a volt m. kir. helytartótanács egy azon évben kelt kegyelmes királyi leirat alapján azon rendeletét be-