Magyar Közigazgatás, 1886 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1886-06-03 / 22. szám
IV. évfolyam 22. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Budapest 1886. június 3. Szerkesztőség: Sebestyén-tér 6., hord a lap szellemi 1/ A 7 T C J 71 A T Á C I N17 T T T AD Kiadóhivatal: Sebestyén-tér 6., hová a lap anyagi részit illető közlemények czimzendők. IYUAJ UrlZilli lílus JUjllLni részét illető küldemények czimzendők. Kéziratok vissza nem adatnak. Előfizetési ára. Negyedévre 1 frt 50 kr, félévre 3 frt, egész évre 6 frt. Hirdetések árszabály szerint. Egyház és közigazgatás. A «Veszprémi Közlöny» f. évi május hó 16-án megjelent száma fekszik elöttünk. Ezen nagy körültekintéssel szerkesztett lap a társadalmi, valláserkölcsi, tan- és nevelésügy, közgazdaság és szépirodalom érdekeinek szolgálatában áll. De nem ezen hivatását betölteni igyekvő lappal czélunk e czikk keretében foglalkozni. A reá való hivatkozásra ezúttal minket azon körlevél indít, melyet a lap jelzett számában a veszprémi megyés püspök, ft. Kovács Zsigmond — közzétett. Ennek alkalmából akarunk némelyeket elmondani. Zsigmond püspök, a magyar főpapság e kitűnősége IV. 612 — 7622|186. sz.“?l. kelt körlevelében lapunkra hivatkozva, több elvi jelentőségű közleményünkre hívja fel az igazgatása alatti papság figyelmét. Ez intézkedésével a kiváló főpásztor bizonyságot tesz arról, hogy fényes hivatásának azon magas színvonalán áll, mint a melyen azon főpásztornak állania kell ki szeretett hiveinek nemcsak a lelkiekben, de az élet minden viszonyai között legelső tanácsadója, oktatója, vezetője. A szentírás tanítja: «Adjátok meg az istennek, mi a istené, az államnak, mi az államé». A nemes főpap ezen elfoglalt állásában a szentkönyv parancsát teljesíti. A lelkiekben való buzgó és lelkiismeretes gondoskodás a legfőbb és legelső feladata úgy az alsóbb, mint a magasabb clerusnak. De a lelkiekben való atyai gondoskodás mellett még más egyebekben is nagy és nehéz kötelességek nehezednek ?. lelkészek vállaira, melyeket a nép jólétét szivén hordó lelkészeknek erkölcsi kötelességük teljesilni. Nem czélunk itt részletesen kiterjeszkedni mindazon irányok jelzésében, melyekben a nép legszívesebben, s a legbiztosabb sikerre való kilátással indul lelki tanácsadója után, kiben istennek választott szolgáját tekinti, s amidőn itt csak röviden jelezzük, hogy a tanítás, a gazdálkodás, az ipar és kereskedelem terén is a legmagasabb munkakör nyílik a feladatuk színvonalán álló, s ennek megfelelni kívánó lelkészek munkásságának, áttérünk tulajdonképen a tárgyunkra, t. i. arra, hogy mely kötelességekkel áll szemközt a lelkészség a közigazgatás nagyfontosságú ügyével szemben, és hogy ez idő szerint a lelkészség megfelel-e a kellő mértékben ezen, egyéb nagy jelentőségű feladatai között, bizonyára nem utolsó helyre sorozandó kötelezettségének? Önkormányzati alapokra fektetett közigazgatásunk csak akkor felelhet meg azon czéloknak, melyeknek megvalósítását úgy az egyes honpolgárok,mint az államnak érdekei megkövetelik, ha mindazon tényezők, melyeknek a közigazgatásban való közreműködése, közigazgatási szervezetünkben contemplálva van, egymással nemes versenyre kelve, odaadó buzgalommal járulnak hozzá e részbeni kötelmeik lelkiismeretes teljesítésével, a közjó megvalósításához. Ha az erre kötelezett tényezők közönyössé lesznek a közügyek, a közérdek iránt, akkor az önkormányzati közigazgatás annak minden fázisában pangani fog, s legideálisabb szerkezete mellett is értéktelen gépezetté fajul. Ha végig tekintünk úgy a községi képviselőtestületek, mint a törvényhatósági bizottságok működésén, a fájdalom érzete nehezedik kebelünkre azon megfoghatatlan közöny felett, melyet a lelkészség egy jelentékeny részénél a közügyekkel, de főleg a helyi és a törvényhatósági közigazgatás ügyével szemben tapasztalunk. Nem mondjuk, hogy nincsenek dicséretes kivételek, de annyi tény, mégpedig a községi képviselőtestületek üléseiről és a törvényhatósági közgyűlésekről vezetett jegyzőkönyvekből minden kétséget kizárólag konstatálható tény, hogy a lelkészek, kik a községi képviselőtestületeknek a legszámosabb esetben értékképviselet, s a törvényhatósági bizottságoknak néha értekképviselet avagy igen sok esetben a választók bizalma alapján tagjai, távol maradnak a közügyek intézésében való köteles részvételtől, s ezen közönyükkel bizonyára oly példát szolgáltatnak a vezetésük alatt álló híveknek, melynek követése eredményezi aztán amaz általános közönyt, ami az önkormányzati közigazgatás iránt országszerte és napról-napra növekedő mérvben mutatkozik, és pedig egyeseknek és az egész országnak kipótolhatatlan nagy hátrányára. Ha a nép, melynek már vérébe ment át, hogy valláserkölcsi meggyőződéséből és hitéből kifolyólag helyesnek és követésre méltónak, sőt oly kötelességnek, mely alól magát kivonni még csak meg se szokta kísérteni, találjon mindent, mit lelkiekben való vezetője cselekszik, épen ezek részéről látja kevés vagy épen semmi figyelemre méltattatva a helyi és törvényhatósági közigazgatás ügyét, akkor valóban nem lehet csodálkozni azon, ha a közügyek iránti érdeklődés napról-napra mindig kisebb térre szoríttatik, s az üléstermek, ha csak személyes érdek nem csődíti össze a bizottságokat, mint pl. a választások, csakúgy konganak az ürességtől, s néha a legfontosabb, s következményeikben egész nemzedékekre kiható kérdésekben nem a törvényhatóságok közönsége, hanem annak csak egy csekély töredéke határoz. Az egyház élén álló minden rendű és rangú papságot egészében mi társadalmunk legintelligensebb elemének ismerjük. De midőn ezt kiemeljük, nem hallgathatjuk el nyomban azon figyelmeztetést sem, hogy a mint minden kiválóság, úgy a miveltség leginkább kötelez. Meggyőződésünk szerint korunk szelleme a mivelt papi osztálynak nyíltabb és tágabb tevékenységi tért nyitott, mint volt a múltban bármikor. A közélet véghetetlen tere áll a papság előtt, melyen önzetlen s a közjót gyámolító tevékenységükkel, visszahatólag a kathedra tekintélyét is emelhetik.