Magyar Közigazgatás, 1889 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1889-10-10 / 41. szám

I/II. évfolyam — 41. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Budapest, 1889. október 10. MAGYAR KÖZIGAZGATÁS Szerkesztőség: Sebestyén-tér ,hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. KÖZIGAZGATÁSI HETILAP Kiadóhivatal: Sebestyén-tér 6., hová a lap anyagi részét illető küldemények czimzendők. Hirdetések árszabály szerint. Kéziratok vissza nem adatnak. Előfizetési ára: Egész évre 8 frt, félévre 4 frt.­­ Közigazgatási reform a kormány programmjában. (.­.Azon államférfin, ki mindig a nemzet közszellemét veszi a létesítendő reformok alapjául, az csak államférfim nagyságát documentálja­). Ezt mondta lapunk szerkesztője ez év május elején a közigazgatás reformja tárgyában, a képviselőházban tar­tott beszédében, midőn közigazgatásunk reformjának szük­ségét, a változott viszonyok között a nemzet közszellemé­nek követelményeként állította előtérbe; ezt vallja lapunk ma, midőn Magyarország kormányelnöke, Tisza Kálmán, nagyváradi beszédében közigazgatásunk reformálásának irányelvéül a kinevezési rendszert tűzte ki a kormány programmjául. Meghajlunk Tisza Kálmán államférfim nagysága előtt. Ő valóban oly államférfiu, ki nemzete közszellemét veszi alkotásai alapjául s arra építi reformjait. Tisza szigorú vizsgálat alá vette közállapotainkat, meg­figyelte a nemzet közszellemét és higgadt számítással arról győződött meg, hogy az utóbbi évek alatt köz­viszonyaink nagy és oly változásokon mentek keresztül, mikép többé azon patriarchális szervezetű administratív rendszer, mely eddig a nemzet kívánalmait kielégíthette, a magyar állam mai haladottabb fejlettsége mellett többé meg nem felelhet. Arról győződött meg, hogy ma egy­ségesebb, összevágóbb, tökéletesebb szerkezetű közigaz­gatási rendszerre van a nemzetnek szüksége; arról, hogy mai haladottabb fejlődésében egészségesebb szerveket kell beilleszteni szerkezetébe; arról, hogy ma már kizárólag azon szakkörre képzett egyénekre kell bízni a közigaz­gatási funkciók teljesítését, mert csakis így felelhet meg administratiónk azon nagy feladatoknak, melyeket tőle a nemzeti haladás méltán megkövetel. És ez kétségtelenül így van. Mint minden a czivilizatio útjára lépett nemzetben, úgy a magyar nemzetben is a demokratia, a jogegyenlőség utáni törekvés képezi közszellemében azon átalakító erőt, mely közintézményei fejlődésében az irányt megszabja. A czivilizatio ezen iránya kényszerítőleg lép fel és ellen­­állhatlanul változtatja át közintézményeinket s azzal a nemzet közszellemét. Innen van aztán az, hogy ma az államélet minden viszonylataiban a törvények uralma lép fel, mely megköveteli, hogy azok, alkalmazójuk, kezelőjük, letéteményeseik által szakszerűen végrehajtassanak. Ebből aztán megint következik, hogy a törvények végrehajtására hivatottak csak törvény­tudók, tehát csakis oly szakértők lehetnek, kik tehetségeik egész súlyát hatás­körük betöltésére fordíthatják. De önként következik továbbá az is, hogy a törvé­nyek végrehajtásának magának a nagy kört felölelő köz­­igazgatás szervezetének is olyannak kell lenni, mely a változott viszonyokhoz módosuljon és garanciát nyújtson arra, hogy a törvények uralma mindenkivel szemben és minden irányban érvényesül. Ebben látjuk mi a változott viszonyoknak létokát s ennek felismerésére jutott Magyarország miniszterelnöke, midőn nagyváradi beszédében a közigazgatás nagy reform­ját, nem pusztán a tisztviselők kinevezésébe, hanem az egész rendszer átalakításába helyezte. A miniszterelnök ezen Magyarország fejlődésében kor­szakot jelentő fellépését mi nemcsak melegen üdvözöljük, hanem annak közvetlen hatása alatt állva, annyira át vagyunk hatva annak fontosságától, hogy midőn nagy jelentőségű beszédéből a közigazgatás reformjára vonat­kozó részt közöljük, azt bővebb elemzés alá nem veszszük. Mi a kormányelnök ezen nyilatkozatában éveken át kitartó törekvésünknek eredményét látjuk, s míg egyfelől a megelégedés bizonyos érzete hatja át bensőnket, addig másfelől határozottan sarkal arra, hogy a nagy munká­ban tovább haladjunk megkezdett utunkon. És most közöljük — gyorsírói jegyzések után — a miniszterelnök nagyszabású beszédéből a közigazgatás reformját tárgyazó részt. «És most engedjék meg, hogy még egy kérdésről szóljak, mely az ország összes lakosságát méltán foglal­koztatja. (Halljuk! Halljuk!) Midőn azonban ezt teszem, mindenek­előtt a legerősebb meggyőződéssel és kétség­telen tényekre hivatkozva állítom, hogy mindazon vádak, melyek felhozatnak, mintha a mai magyar administrate corrumpált és oly rossz volna, mint némelyek hirdetik, telje­sen valótlanok. (Igaz ! Úgy van!) Hiba van nálunk is. Egyes visszaélések történnek mi nálunk is. Ezt tagadni nem lehet. De hibák vannak mindenütt és míg emberek fogják vezetni a közigazgatást, lesznek hibák minden rendszer mellett. (Úgy van!) De azt kérdezhetné valaki, hogy ha nekem ez a meggyőződésem és ha hozzáteszem, hogy a feladat mindig az­ a hibát javítani, a bűnt szigorúan büntetni, mi az oka tehát, hogy hajlandónak nyilatkoztam, hogy az eddigi tisztviselőválasztási rendszeren változtassunk ? (Halljuk! Halljuk!) Midőn belügyminiszter lettem 1875-ben, kimondottam, hogy jó administratiónak kell lennie s azóta mindig azon igyekeztem és itt ismét csak a törvénykönyvre hivatkozom, hogy administratiónk hiányai törvényhozási után, a hiányzó legégetőbb törvények pótlása által javít­tassanak. (Élénk helyeslés.) De egy körülmény iránt nem hunyhattam szemet. (Halljuk! Halljuk!) Már 1881-ben — és lesznek talán, kik emlékeznek reá — kifejeztem aggo­dalmaimat, hogy jöhet idő, midőn az arra képzett és magu­kat azon pályára szánó egyének hiánya miatt kénytele­nek leszünk ezen rendszertől eltérni. Ezt mondottam én az idén májusban a képviselőházban is azon beszédem­ben, melyről ugyan azt állították, hogy épen az ellenke­zőt mondtam — és még a napokban is olvastam — t. i. azt, hogy ezt sohasem mondtam. (Derültség.) Én 1881 után, és itt ismét az azóta alkotott törvényekre hivatko­

Next