Magyar Közigazgatás, 1891 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1891-10-18 / 42. szám

Budapest, 1891 október 18. IX. évfolyam — 42. szám Megjelenik minden vasárnap. MAGYAR KÖZIGAZGATÁS Szerkesztőség: Sebestyén­ úr 6., hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. KÖZIGAZGATÁSI HETILAP Kéziratok vissza nem adatnak. Előfizetési ára: Egész évre 8 frt, félévre 4 frt. Hirdetések árszabály szerint. Kiadóhivatal: Sebestyén­ tér 6., hová a lap anyag részét illető küldemények czimzendők. A törvényhatósági bizottság kiegészítésének kérdéséhez. A vármegyéknek uj életre ébresztése óta háromszor találkozunk a törvényhozás szerves munkálatával, mely a közigazgatás rendezését tette feladatává. Az 1870. évi XLII. törvényt követte az 1886. évi XXI. törvény, ezt pedig az 1891. évi nagyszabású s jobb sorsot érdemelt javaslat «a közigazgatás és az önkormányzat rendezéséről». Úgy a két egymás nyomába lépett törvény, mint közigazgatásunk fejlődésével együtt életre hívásában meg­akasztott törvényjavaslat majdnem szó szerint egy alapon szervezi a vármegye törvényhatósági bizottságát. Az 1886. évi XXI. t.-cz. kiterjeszti ugyan a választott bizottsági tagság időtartamát, a törvényjavaslat ezen idő­tartamot, még­pedig nézetünk szerint a leghelyesebb meg­­okolással, mérsékelni kívánja, a lényeg azonban, hogy a bizottság felét a virilis­ jogú közönség, másik felét a közön­ség választottai képezik, mindhárom alkotásban megmaradt. De daczára annak, hogy a bizottsági tagok választása s a választott bizottsági tagok jogviszonyai húsz év óta egyenlő elvek szerint szabályozva vannak, a törvény alkal­mazásában nem látjuk kifejlődve azt a joggyakorlatot, melynek hivatása, hogy a törvényben elhelyezett jogelve­ket, magából a törvényből egyöntetű normák szerint fejleszsze. Lehet, hogy a törvény rendelkezéseit magyarázni hiva­tott határozatok, döntvények annak idejében meg is ho­zattak, lehet, hogy minden egyes vármegyében ki is fejlő­dött egy bizonyos partikuláris gyakorlat, de azt köz­­kincs­sé nem tehettük. Ennek oka részben közigazgatási irodalmunk fejletlensége is, mert be kell ismernünk, hogy a­­­Magyar Közigazgatási­ még mindig az úttörő munkát küzdi és dac­ára, hogy kilenczedik évét éli, a szakiroda­­lom hivatott munkásai eddig egy szerves társaságban zászlója alá nem tömörültek. A vármegyék el vannak szigetelve egymástól. A vár­megye saját méhéből nemzi a közigazgatási gyakornokot és az alispánt egyaránt s a közigazgatási gyakornok végig futhatja a hivatalos állások szűk körben fejlődő lépcső­sorát, hanem azért újat nem lát, számára a vármegye határain túl élet nincsen. A törvény (1886. évi XXI. t.-cz. 23. §-a) pontonként felsorolja azon kizárási okokat, melyek fenforogván, bizott­sági tagságra az igényt elvonják. A törvény azt mondja: Bizottsági tag általában nem lehet, kit a felsorolt okok ezen tagsági jogok gyakor­lásától kizárnak. Minden kétségen felül áll tehát, hogy oly egyén, ki a felsorolt okoknál fogva bizottsági tag általában nem lehet, bizottsági tagnak meg nem választható. De nemcsak meg nem választható, de ha már bizott­sági tag is lenne, a felsorolt okok bármelyike bekövet­kezvén a bizottsági tagság, mint ilyen, megszűnik. A legtöbb adót fizető bizottsági tagok névjegyzékét az igazoló választmány évenként állítja össze. Ha tehát ezen névjegyzék összeállításánál a kizárási okok vala­melyike felmerül, az igazoló választmány a törvény rendel­kezését alkalmazza. A választott bizottsági tagok jegyzékét azonban az igazoló választmány revistó alá nem veszi. Ezen választmány, minden egyes választási esetet hivatalból megvizsgál s az esetleg jelentkező szabálytalan­ságokat hivatalból észlelt és akár adatott be a megejtett választás ellen felebbezés, akár nem, a választás szem­pontjából törvény szerint intézkedik. (Belügym. 1890. évi 18,210. sz. a. rend.) Mily eljárás követendő azonban akkor, ha valaki tag­sági képességét időközben vesztette el? A törvény ad nekünk választ, de hogy e válasz mennyiben elégíthet ki, ez iránt a kérdést feltenni a törvény adta válasz idézése után kísérlem meg. A törvény (33. §.) azt mondja: «Az, a­ki elveszti időközben a tagsági képességét, megszűnik tagja lenni a bizottságnak­­. De váljon kinek áll kötelességében arra ügyelni, hogy a­mennyiben valaki tagsági képességét elvesztette, az iránt jelentést tegyen ? Az alispán-e ? A közgyűlés-e ? Az igazoló választmány-e ? Vagy talán maga a választó­közönség? Ki, vagy mely hatóság tartozik vett bejelentés alapján konstatálni, hogy az üresedés tényleg beállott? Az igazoló választmány-e ? Ezen választmány nem, mert az előbb hivatkozott szakasz szerint ezen választmány csak vitás esetekben ha­tároz; vitássá pedig az eset csak akkor lesz, ha a bizott­sági tagság elvesztését kimondó határozat ellen vagy oly rendelkezés ellen, mely a bizottsági tagság megszűntét alapul vette az érdekelt fél, vagyis a választott bizottsági tag, vagy a választó­közönség felebbezéssel, vagy helye­sebb szót használva, panaszszal él. A törvény 34. §-a szerint a bizottsági tagválasztás napját a közgyűlés tűzi ki, kétségtelen tehát, hogy a köz­gyűlés, a­mint tudomást nyert az elhunyt, a leköszönt bizottsági tagokról és azon tagokról is, kik tagsági ké­pességüket időközben elvesztették, a­nélkül, hogy a be­jelentésnek alapul szolgáló s a bizottsági tagsági jogot érdeklő viszonyt bírálat alá venné és a megejtendő vá­lasztás czéljából napot tűz. Ezen rendelkezés azonban — és ez az első rendel­kezés — a bizottsági tagság elvesztésére alapítja rendel­kezését, bár magát a jogvesztést ki nem mondja. A közgyűlésnek ezen, a választást elrendelő határozata az érdekelt bizottsági tagnak kézbesíttetvén, a­mennyiben ezen határozatnak alapul szolgált bejelentés ellen jog-

Next