Magyar Közigazgatás, 1892 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1892-02-14 / 7. szám
X. évfolyam — 7. szám. Megjelenik minden vasárnap. Budapest, 1892. február 14. KÖZIGAZGATÁS Kéziratok vissza nem adatnak. Előfizetési ára: Egész évre 8 frt, félévre 4 frt. Hirdetések árszabály szerint. Szerkesztőség: Sebestyén-tér 6., hová a lap szelleni részét illető közlemények czimzendök. KÖZIGAZGATÁSI HETILAP Kiadóhivatal: Sebestyén tér 6 ahová, a lap anyagi részét illető küldemények czimzendök. Az uj országgyűlés munkarendje. A megejtett választások eredménye már tisztán áll a nemzet előtt. Az ország 413 választókerületéből 243 kerület ismét szabadelvű párti képviselőt küldött parlamentjébe s ezzel a szabadelvű pártot megint megbízta az ország ügyeinek vezetésével. Az ország kormányzatának politikai vezetése nem tartozik lapunk hatáskörébe. Mégis érdekes annyiban, menynyiben a belreformok megoldása összefüggésben van az általános politikai helyzettel. Előttünk s bizonyára minden elfogulatlan ítélő előtt ma egy kétségtelen. Bizonyos az, hogy az ország pártkülönbség nélkül követeli a belreformokat, miből önként következik, hogy az új országgyűlésnek a helyzet magaslatán kell állania, hogy feladatának megfelelhessen. Most, nyomban a megtartott választások után, akkor tehát, midőn a választási küzdelmeknek még egészen friss nyomai vannak; midőn az egymással szemben állt pártok érzékenysége még tart; midőn a szenvedélyek hullámai még medrekbe vissza nem tértek, az általános politikai helyzetet sokan olyannak látják, mi lehetlenné teszi a czélba vett nagyszabású belreformokhoz szükséges nyugodtságot. Hát mi ettől nem tartunk. Ideig-óráig lehet, hogy felmerülnek ilyen jelenségek, de állandó jelleget nem ölthetnek. Nem ölthetnek azért, mert a választók képviselőiket utóvégre sem azért küldték az ország törvényhozási termébe, hogy itt egyéni szenvedélyeikkel akadályozzák a komoly munkát, hanem azért, hogy az ország jól felfogott érdekében dolgozzanak. Ezt előzetesen felhozni kívántuk azért, hogy az összeülendő országgyűlés munkarendjének megállapításánál ráutalhassunk azon parlamentáris elvre, mely a kormányzásnak egyik sarkpontját képezi. Ezen elv a többség uralma, mely nélkül egészséges parlamentarizmusról szó sem lehet. A többség határozathozatali joga kétségen felül kell hogy álljon s azt a kisebbségben levő pártoknak respektálni kötelességük. Ezen álláspontról tekintve a helyzetet, nem tudjuk feltenni azt, hogy a lefolyt választások alatt minden párt által hangoztatott, de a választók által is követelt belreformok munkájánál — a pártok túllépnék alkotmányos kötelmeiket s erőszakhoz nyúlva, útját állanák a reformoknak, mert ez egyenlő volna az anarchiával. A parlamentáris rendszer kétségtelenül biztosítja a kisebbségben lévő pártoknak a jogot, hogy a többség kifolyásából alakult kormánytól bizalmukat megvonják; a kormányzás költségeit tőlük megtagadják; az egyes törvények alkotásánál meggyőződéseiknek érvényesítését megkísértsék, szóval hazafias komolysággal az alkotmányos eszközök felhasználásával küzdjenek vélt igazaik érvényre jutásáért, de ezen túl nem mehetnek az alkotmány veszélyeztetése s az ország romlása nélkül. Ha tán volt is némi alapja azon felfogásnak, mit az előző országgyűlés tartama alatt, épen a közigazgatási reformjavaslatokkal szemben felhoztak, hogy ily, az ország hagyományos alkotmányát oly mélyen érintő kérdésben, mint a kinevezési rendszerre való áttérés, az ország direkt megkérdezése nélkül határozni nem okszerű, most a megejtett választások után többé fentartani nem lehet, mert a nemzet akarata elsősorban épen e kérdésben adott felhatalmazást a többségre jutott szabadelvű pártnak. És most lássuk, hogy a minket mindenek fölött érdeklő belreformok terén a szabadelvű párt nevében, annak vezére gróf Szapáry Gyula miniszterelnök az e hó 7-én választói előtt tartott nyilatkozatában az országgyűlés munkarendjét miként véli megállapítandónak. Temesvárt mondott nevezetes beszédében erre vonatkozólag következőket adta elő: «Az országgyűlés feloszlatása előtt a kész törvényjavaslatok egész sorozata feküdt a törvényhozás asztalán. A szokásos és a most még inkább várható hosszas tárgyalás folytán nem merem reménylen, hogy a tavaszi ülésszakon más legyen elvégezhető a képviselőház nyilvános ülésein, mint a trónbeszédre adandó válaszfelirat az 1892. évi költségvetés és a házszabályokon teendő módosítás. Ez utóbbinak tárgyalása abban az időben viendő keresztül amidőn ezt a delegácziókra való tekintettel be lehet osztani. Ez alatt az idő alatt be lesznek nyújtandók azok a törvényjavaslatok, melyek részben készen vannak, részben pedig addig elkészülnek. A fősúlyt a kormány most is arra fekteti, hogy a közigazgatás reformjára vonatkozó törvényjavaslatok, mielőbb legyenek a törvényhozás által tárgyalhatók. A közigazgatás rendezéséről szóló törvényjavaslat indokolásában már kimutattam, hogy a közigazgatás átalakítására a törvények egy egész sorozata nyújtandó be, hogy ezenkívül igen sok létező törvény a változó viszonyokhoz képest átalakítandó. Ezeket sem egyszerre benyújtani, sem egyszerre tárgyalni nem lehet, egy bizonyos sorrendet kell megállapítani. E sorrendet akkor vélem megállapítandónak, hogy elsősorban a vármegyei közigazgatási községekről és azok hatásköréről, a vármegyék önkormányzatáról, a közigazgatási bizottság szervezéséről és hatásköréről, a közigazgatási bíróságokról, a községek és rendezett tanácsú városok rendezéséről és a gyámsági és gondnoksági ügyek rendezéséről szóló törvényjavaslat nyújtandó be. E törvényjavaslatok egyidejűleg legkésőbb az 1892. évi őszi ülésszak elején nyújtandók be, úgy hogy lehetőleg 1894-ben ezeket életbe lehessen léptetni, kivéve a tisztviselők kinevezését, mely csak a megyei tisztviselők választási idejének lejártával léptethető életbe. Másodsorban a tér