Magyar Közigazgatás, 1934 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1934-07-01 / 26. szám
LH. évfolyam. 26. szám. Megjelenik minden vasárnap. Budapest, 1934 julius 1. Szerkesztőség és kiadóhivatal. Budapest, II., Pasaréti ut 6. KÖZIGAZGATÁSI HETILAP Alapította: BONCZA MIKLÓS Főszerkesztő: Dr. NÉMETHY KÁROLY fia Előfizetési ára : az 1934 évre........ 28 pengd. Felelős szerkesztő : Dr. RUFFY FÁI. Szerkesztő : Dr. NÉMETHY IMRE OLVASÓINKHOZ! Az utolsó évek gyakorlatának megfelelően lapunk a folyó évi Julius és augusztus hóban kéthetenkint (vagyis Julius hó 1., 15. és 29-én, augusztus hó 12. és 26-án), szeptembertől kezdve ismét hétről-hétre jelenik meg. Az önkormányzati költségvetések összeállítási munkálatainak a nyár folyamán megindulása kapcsán felhívjuk előfizetőink figyelmét a ma is érvényben álló belügyminiszteri körrendeletekre, melyek szerint a „Magyar Közigazgatás“ még a legszigorúbb takarékosság mellett is megérdemli — a tisztviselők továbbképzése és a közigazgatás színvonalának emelése terén végzett munkájában — a legmesszebbmenő hatósági támogatást. „Megbecsülhetetlen kárt okozna az, ha a közigazgatási tisztviselők éppen a jelenlegi nehéz viszonyok között volnának kénytelenek nélkülözni azt a megbízható támaszt, amelyet munkájukban ez a régi, kipróbált szakorgánum nyújt.“ A körrendeletek szerint ezt a szaklapot — melynek „további fennmaradását magasabb közigazgatási indokok is követelik“ — megfelelő számi példányban a vármegyei háztartási alap, illetőleg a városi vagy községi pénztár terhére lehet megrendelni. A szerkesztőség. A választójogi reform és a felsőház jogkörének kiterjesztése. A „Magyar Közigazgatás“ újabban ismételten foglalkozott az országgyűlési képviselőválasztói jognak küszöbön álló reformjával, mely máris élénk érdeklődést vált ki a politikai közvéleményben. A reform valószínűleg hamarosan a törvényhozás elé kerül, de annak alapelveit, — az egy titkosságon kívül, — még alig ismeri valaki, hogy mekkora lesz az aktív és passzív választójog terjedelme, miféle korlátozások fognak ennél felállíttatni, milyen lesz a szavazás rendszere (lajstromos vagy kerületenkénti jelölés)? —■ mindezekre a kérdésekre nézve még csak találgatásokra vagyunk utalva. Kevésbbé látszik érdeklődni a politikai közvélemény az iránt a szintén igen fontos további kérdés iránt, hogy minő jogi és politikai biztosítékokkal kellene ellátni a törvényhozó szervet azon eshetőségekkel szemben, amelyek egy széleskörű választójog alapján és titkos szavazással összealkotott képviselőválasztásnál mindig előfordulhatnak és komoly politikai megfontolások tárgyát kell, hogy alkossák. Kétségtelen ugyanis, hogy amíg a parlamentáris rendszer fennáll, — s ha valahol, úgy nálunk Magyarországon, ahol évszázados gyökerekkel bír, kívánatos is, hogy sértetlenül fennmaradjon, addig a parlamentáris gépezet helyes funkcionálását is intézményesen kell biztosítani. Sem azt nem szabad megengedni, hogy a törvényhozás szélsőséges, akár bal-, akár jobboldali irányzatok hordozójává, a nemzet valódi érdekeire veszélyes kilengések szószólójává legyen, sem pedig azt, hogy a végrehajtó hatalomnak túlságosan kiszolgáltatva, a kormány túlhatalmát ellensúlyozni, vele szemben gerinces ellenállást kifejteni képes ne legyen. Mindkét irányban jelentkező veszélyekkel szemben egyik legnagyobb biztosíték a kétkamarás országgyűlés rendszere, vagyis a két Házra, képviselőházra és felsőházra vagy főrendiházra tagolt törvényhozás; de természetesen csak akkor, ha a felsőház mind szerkezetében, mind hatáskörében úgy van konstruálva, hogy az alsó- vagy képviselőházzal minden tekintetben egyenrangú és ennek eljárását képes szükség esetén hatályosan ellensúlyozni. Éppen ezért, amikor az országgyűlési képviselőválasztói jog kiterjesztéséről, a titkos szavazás általánosításáról van szó, a legkomolyabban kell foglalkozni az országgyűlés másik faktorának, a Felsőháznak reformjával is és ezt olyan jogállásba kell helyezni, hogy a fent említett követelményeknek teljesen meg tudjon felelni. Magyarországon a kétkamarás, kéttáblás országgyűlés sok százéves múltra tekinthet vissza. Éppen ezért osztatlan helyesléssel találkozott és az ősi alkotmányhoz való visszatérésnek látszott (sajnos, csak „látszott“) a korábbi nemzetgyűlésnek az az intézkedése, hogy az 1926:XXII. t.-c.-kel megszervezte a régi főrendiház helyébe a Felsőházat és az egykamarás nemzetgyűlés átalakult (formailag) két kamarából álló országgyűléssé. A Felsőház 1927-ben történt megalakulása óta kifogástalanul működik és szerkezetében, összeállításában oly szerencsés alkotásnak bizonyult, amely a hozzáfűzött reményeknek teljesen megfelel és a törvényhozás szellemi nívóját, komolyságát és tekintélyét nagy mértékben emelte. Kevesen tudják azonban, és akik tudják, hajlandók figyelmen kívül hagyni, hogy a Felsőház egy igen lényeges hibában vagy fogyatkozásban szenved, amely az 1926:XXII. t.-c. egyes eltévesztett rendelkezéseiben gyökerezik: nem bír a Képviselőházéval egyenlő hatáskörrel, hanem egyes és pedig legfontosabb vonatkozásokban, éppen a törvényalkotás terén, kevesebb a jogköre, vagyis a Képviselőházzal szemben inferioris helyzetben van. Abban az eddig lefolyt hét évi időközben, amióta az új Felsőház működik, szerencsére nem fordult elő oly helyzet, amelyben az országgyűlés két Háza között komoly nézeteltérés vagy alkotmányos kontroverzió támadt volna; a Felsőháznak említett visszás helyzete tehát nem ütközött ki, nem éreztette politikai hatását s éppen ez okból annak létezése nem is ment át a köztudatba. De azért fennáll és sürgős javításra, reformra szorul, különös tekintettel a küszöbön álló választójogi reformra és a titkos választás behozatalára. A múlt évben egy nagyon figyelemreméltó, értékes és érdekes tanulmány jelent meg, amely ezt a kérdést részletesen, a legnagyobb alapossággal jár.