Magyar Közigazgatás, 1940 (58. évfolyam, 1-48. szám)

1940-09-08 / 32. szám

32. szám. MAGYAR KÖZIGAZGATÁS 1940 szeptember 8. azt­írz erdélyi földet, azt az ősi magyar földet, ami most visszatért.­­A s­ennünket éltető és a több mint egy évezreden Cárját kiépiött magyar vér közössége elviszi gondolat­­­tainkat azokhoz a magyarokhoz, akik most is még Magyarország határain kívül maradtak. Sokan kö­­züüeik talán elköltöznek ide hozzánk, Magyarország­­ás határai közé. Azokra nézve, pedig, akik ezeken a határokon kívül eső lakóhelyükön maradnak, számot vetünk azzal, hogy a történelem mostani folyása azt rendelte számukra, hogy más országokban teljesít­sék emberi hivatásukat. Egyaránt gondolunk az új határainkhoz közel és a távoli országokban élő ma­gyarokra. Tudjuk, ők is mindnyájan átérzik, mit je­lent a hazatértek találkozása és szent meggyőződés­sel valljuk, hogy az i­j európai rendezésben, a föld minden népére kiható mostani nagy átalakulásban olyan hivatás vár mindnyájukra, amely méltó ma­gyarságukhoz, történelmünk hagyományaihoz és az igaz megértést kereső magyar békeakarathoz. Németh­­ Imre: Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában, Anten. Általános közigazgatás. Községi ügyek. Községi közigazgatásunk reformja.* Közigazgatásunk szervi hibája folytán csőd előtt áll. Noha már több, mint egy évtized óta készülnek a reformjavaslatok, még ma sincs kialakult tervezet. Maga a közigazgatási feladatokat a legalsó fokon vég­rehajtó, tehát a közigazgatásban a legközvetlenebbül benne élő jegyzői kar is többféle felfogásnak, hívei vannak, akik az autonómia kiterjesztése mellett fog­lalnak állást, mások viszont nem hisznek annak cse­lekvőképességében. Olvastunk gyakorlati szakemberek tollából tanulmányokat, amelyek r­ámutatnak, hogy a munkaegyszerűsítéseknek tág lehetőségük van, de ez­zel szemben ott kísért a múlt számos tapasztalata, hogy az ügyviteli természetű reformkeresés munka­csökkenés helyett munkanövekedéssel jár. A mostani közigazgatásunknak egyik fő hibája a túlzott központosítás mellett a túlságosan sok alaki­ság, a formakeresés, a­z élet helyett a jogszabályok szol­gálata. Helytelen volna, ha a reform csupán az alaki­ságnak, a papirosigazgatásnak egyszerűsítése leend, mert a gyökerében meg nem szüntetett alakiságból s a formákhoz való ragaszkodásból, úgymint az elindí­tott kis hólabdából igen gyorsan veszedelmesen hen­gerlő tömeg keletkezik. Az ilyen reformmal tehát nem oldódnak meg azok a feladatok, amelyek a közigazga­tás egyre fokozódó igénybevételét okozzák, nem szű­nik meg a fokozódó népvándorlás a községháza felé s ha a hivatalt vizsgáló a község és az államélet lé­nyegét jelentő feladatok helyett a papirosigazgatást ellenőrzi s az adott igazgatási keret megtartásában meríti ki energiáját, ebből az életnek semmi előnye nincs. Melyik tehát a helyes közigazgatási mód! A kul­­túrember ne feledje, hogy minden szárnyalása ellenére por és hamis csupán, jelentékteleni élet, amely alá van rendelve a nagy isteni műnek, rajta s felette élettör­­vény működik, a természet törvényei uralkodnak. Az ember életigazgatási módszere is csak az lehet, amelyet • Ez a cikk túlzásoktól nem mentesen bírálja közigazga­tásunkat; a benne kifejezett várakozások és javaslatok nem mindenben állják ki az élet próbáját. A cikk azonban — a javítás mentes szándéka, mellett­e a községi közigazgatásnak oly sok problémájával foglalkozik, hogy tartalmát kétségte­lenül közérdekűnek és közhasznúnak tekintjük. a Mindenható felállított az ő nagy művére, a ma is fo­lyamatban levő teremtésre, amelynek része az emberi élet. A M­indenható az ő csodálatos nagy művét egyet­len mód­ú rendszer szerint igazgatja. A nagy minden­­séget alkotó naprendszerekben a gigantikus méretű égitesteket a napjuk, mint központi erőforrás, szabá­lyos pályán tartja maga körül; ugyanígy igazgatód­ik a mi naprendszerünkhöz tartozó földünk a holdjával. Ha most földünk anyagát, legapróbb részeit vizsgál­juk, ugyanezt látjuk. Tudunk apró atomokról, ame­lyekben (a szilárdnak, illetőleg mozdulatlannak hitt kőben is) az atomnapocska, vagy atommag körül ott keringenek az atombolygók és élik az ő életüket, ille­tőleg az ő tömegükkel adják az életet. Ugyanez az életigazgatási rendszer, az atomélet megvan a föld átalakult anyagában, a nagyobb testben, megvan nö­vényben, állatban és az emberi testben is. A magon, a szíven, mint életközponton, áthalad az életerő, a szív adja, küldi azt szervei felé, amely szervek a vese, a tüdő, stb. élik az ő külön életrendeltetésüket szerves összeműködésben a központi erőforrással. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a központi erőforrás, illetőleg életigazgatási szerv uralja, azaz igazgatja az életerők működését. Ha valahol hiba tá­mad az életműködésben, az egész szervezet siet a meg­támadott rész segítségére, láz keletkezik s minden szerv összefog, amíg nem diadalmaskodik az élet. Vagyis tehát, amint van önigazgatása a napnak, a földnek, az atomnak s amint van önigazgatása az át­alakult anyagnak, a növényi, állati, emberi testnek, amely a sejtek életszövetsége, kell, hogy legyen ön­igazgatása, autonómiája a nagyobb egységnek, a csa­ládok szövetségének, a községnek s ennek az alsóbb szervnek teljes működése kell, hogy adja a nagyobb test, az állam életét. Mert, ha nincs önigazgatása, ha nincs központi életszerve, nem uralhat, nem igazgat­hatja az életerőket. A község, ha életereje nem halad át e központi életigazgatási szerven, nem tud helye­sen igazgatni, bajok, lázak keletkeznek, a központi erő­forrás­ nem tud az életerőkkel a megtámadott rész se­gítségére sietni, az ilyen közigazgatás nem életet, ha­nem­ papírt igazgat, nem az életet, hanem a papirost szolgálja, nem az életnek ura, hanem a papirosnak. A közigazgatás előttünk álló csődje, a közterhek szakadatlan s feltartóztathatatlannak látszó emelke­dése, az emberi életképződés rendjének megtörése, az egyke kérlelhetetlen uralma mind lázjelzők, a köz­­igazgatás nem életet igazgat, nem ura az életerőknek, nem ura az életnek. Ne feledjük el mi közigazgatási reformot keresők, hogy nem a jogszabályok megtartásáért vagyunk, hanem az életért, az élet rendjének megtartásáért, egy agrárállam életfolyamatáért, az agrárélet, a terme­lés előrehaladásáért vagyunk, azt kell igazgatnunk. A törvények és más jogszabályok csak keret és segéd­eszköz. Ha a községek életigazgatása nem tudja biz­tosítani az élet rendjének és folyamatának megtartá­sát, a községen át elsorvad az ország. A jó, a pezsdítő közigazgatás a kifejtetteknek meg­felelően Sorsdöntő. Nem a harctereken dől el az ország sorsa, hanem a községekben, azok helyes életigazga­tásán, a fegyveres leszámolás csak az erők összemé­rése, a közigazgatás eredményes működésének, élet­igazgatási tudásának, képességének fokmérője. A nem­zet tehát áll, vagy bukik a közigazgatás helyes a meg­­szervezésén és működésén. Ismerjük most már a természet életigazgatási rend­szerét, tudjuk azt, hogy olyan autonómiára van szük­ség, amely megszüntetve az életnek jelentkező baját, biztosítani tudja —központi életszervével uralva, igaz­gatva az életerőket — az élet helyes s eredményes működését. Ámde, ha életet kell igazgatnunk, ismernünk kell magát az­ életet, az életfolyamatot, tudnunk és ismer­nünk kell az élet jelentkező bajait, hogy azokkal va­lóban eredményesen megküzdhessünk, azaz azokat a jó orvosi módjára megelőzhessük. Mi az élet? Titkát ugyan nem ismerjük, de ismer­jük és látjuk az életfolyamatot, a célt s ez elég, hogy feladatunknak megfelelhessünk. Az élet: cselekvés; nem más, mint szakadatlan termelés (teremtődés, élet­­képződés). Igen, a teremtés ma is folyik. A község köz­ponti igazgató szervének tehát a termelés­, teremtődés rendjét, folyamatát kell biztosítani, jelentkező zavarait megszüntetni, a jó orvos módjára megelőzni. A szerkesztőség. — 2 (262) —

Next