Magyar Közigazgatás, 1940 (58. évfolyam, 1-48. szám)
1940-09-08 / 32. szám
32. szám. MAGYAR KÖZIGAZGATÁS 1940 szeptember 8. aztírz erdélyi földet, azt az ősi magyar földet, ami most visszatért.A sennünket éltető és a több mint egy évezreden Cárját kiépiött magyar vér közössége elviszi gondolattainkat azokhoz a magyarokhoz, akik most is még Magyarország határain kívül maradtak. Sokan közüüeik talán elköltöznek ide hozzánk, Magyarországás határai közé. Azokra nézve, pedig, akik ezeken a határokon kívül eső lakóhelyükön maradnak, számot vetünk azzal, hogy a történelem mostani folyása azt rendelte számukra, hogy más országokban teljesítsék emberi hivatásukat. Egyaránt gondolunk az új határainkhoz közel és a távoli országokban élő magyarokra. Tudjuk, ők is mindnyájan átérzik, mit jelent a hazatértek találkozása és szent meggyőződéssel valljuk, hogy az ij európai rendezésben, a föld minden népére kiható mostani nagy átalakulásban olyan hivatás vár mindnyájukra, amely méltó magyarságukhoz, történelmünk hagyományaihoz és az igaz megértést kereső magyar békeakarathoz. Németh Imre: Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában, Anten. Általános közigazgatás. Községi ügyek. Községi közigazgatásunk reformja.* Közigazgatásunk szervi hibája folytán csőd előtt áll. Noha már több, mint egy évtized óta készülnek a reformjavaslatok, még ma sincs kialakult tervezet. Maga a közigazgatási feladatokat a legalsó fokon végrehajtó, tehát a közigazgatásban a legközvetlenebbül benne élő jegyzői kar is többféle felfogásnak, hívei vannak, akik az autonómia kiterjesztése mellett foglalnak állást, mások viszont nem hisznek annak cselekvőképességében. Olvastunk gyakorlati szakemberek tollából tanulmányokat, amelyek rámutatnak, hogy a munkaegyszerűsítéseknek tág lehetőségük van, de ezzel szemben ott kísért a múlt számos tapasztalata, hogy az ügyviteli természetű reformkeresés munkacsökkenés helyett munkanövekedéssel jár. A mostani közigazgatásunknak egyik fő hibája a túlzott központosítás mellett a túlságosan sok alakiság, a formakeresés, az élet helyett a jogszabályok szolgálata. Helytelen volna, ha a reform csupán az alakiságnak, a papirosigazgatásnak egyszerűsítése leend, mert a gyökerében meg nem szüntetett alakiságból s a formákhoz való ragaszkodásból, úgymint az elindított kis hólabdából igen gyorsan veszedelmesen hengerlő tömeg keletkezik. Az ilyen reformmal tehát nem oldódnak meg azok a feladatok, amelyek a közigazgatás egyre fokozódó igénybevételét okozzák, nem szűnik meg a fokozódó népvándorlás a községháza felé s ha a hivatalt vizsgáló a község és az államélet lényegét jelentő feladatok helyett a papirosigazgatást ellenőrzi s az adott igazgatási keret megtartásában meríti ki energiáját, ebből az életnek semmi előnye nincs. Melyik tehát a helyes közigazgatási mód! A kultúrember ne feledje, hogy minden szárnyalása ellenére por és hamis csupán, jelentékteleni élet, amely alá van rendelve a nagy isteni műnek, rajta s felette élettörvény működik, a természet törvényei uralkodnak. Az ember életigazgatási módszere is csak az lehet, amelyet • Ez a cikk túlzásoktól nem mentesen bírálja közigazgatásunkat; a benne kifejezett várakozások és javaslatok nem mindenben állják ki az élet próbáját. A cikk azonban — a javítás mentes szándéka, mellette a községi közigazgatásnak oly sok problémájával foglalkozik, hogy tartalmát kétségtelenül közérdekűnek és közhasznúnak tekintjük. a Mindenható felállított az ő nagy művére, a ma is folyamatban levő teremtésre, amelynek része az emberi élet. A Mindenható az ő csodálatos nagy művét egyetlen módú rendszer szerint igazgatja. A nagy mindenséget alkotó naprendszerekben a gigantikus méretű égitesteket a napjuk, mint központi erőforrás, szabályos pályán tartja maga körül; ugyanígy igazgatódik a mi naprendszerünkhöz tartozó földünk a holdjával. Ha most földünk anyagát, legapróbb részeit vizsgáljuk, ugyanezt látjuk. Tudunk apró atomokról, amelyekben (a szilárdnak, illetőleg mozdulatlannak hitt kőben is) az atomnapocska, vagy atommag körül ott keringenek az atombolygók és élik az ő életüket, illetőleg az ő tömegükkel adják az életet. Ugyanez az életigazgatási rendszer, az atomélet megvan a föld átalakult anyagában, a nagyobb testben, megvan növényben, állatban és az emberi testben is. A magon, a szíven, mint életközponton, áthalad az életerő, a szív adja, küldi azt szervei felé, amely szervek a vese, a tüdő, stb. élik az ő külön életrendeltetésüket szerves összeműködésben a központi erőforrással. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a központi erőforrás, illetőleg életigazgatási szerv uralja, azaz igazgatja az életerők működését. Ha valahol hiba támad az életműködésben, az egész szervezet siet a megtámadott rész segítségére, láz keletkezik s minden szerv összefog, amíg nem diadalmaskodik az élet. Vagyis tehát, amint van önigazgatása a napnak, a földnek, az atomnak s amint van önigazgatása az átalakult anyagnak, a növényi, állati, emberi testnek, amely a sejtek életszövetsége, kell, hogy legyen önigazgatása, autonómiája a nagyobb egységnek, a családok szövetségének, a községnek s ennek az alsóbb szervnek teljes működése kell, hogy adja a nagyobb test, az állam életét. Mert, ha nincs önigazgatása, ha nincs központi életszerve, nem uralhat, nem igazgathatja az életerőket. A község, ha életereje nem halad át e központi életigazgatási szerven, nem tud helyesen igazgatni, bajok, lázak keletkeznek, a központi erőforrás nem tud az életerőkkel a megtámadott rész segítségére sietni, az ilyen közigazgatás nem életet, hanem papírt igazgat, nem az életet, hanem a papirost szolgálja, nem az életnek ura, hanem a papirosnak. A közigazgatás előttünk álló csődje, a közterhek szakadatlan s feltartóztathatatlannak látszó emelkedése, az emberi életképződés rendjének megtörése, az egyke kérlelhetetlen uralma mind lázjelzők, a közigazgatás nem életet igazgat, nem ura az életerőknek, nem ura az életnek. Ne feledjük el mi közigazgatási reformot keresők, hogy nem a jogszabályok megtartásáért vagyunk, hanem az életért, az élet rendjének megtartásáért, egy agrárállam életfolyamatáért, az agrárélet, a termelés előrehaladásáért vagyunk, azt kell igazgatnunk. A törvények és más jogszabályok csak keret és segédeszköz. Ha a községek életigazgatása nem tudja biztosítani az élet rendjének és folyamatának megtartását, a községen át elsorvad az ország. A jó, a pezsdítő közigazgatás a kifejtetteknek megfelelően Sorsdöntő. Nem a harctereken dől el az ország sorsa, hanem a községekben, azok helyes életigazgatásán, a fegyveres leszámolás csak az erők összemérése, a közigazgatás eredményes működésének, életigazgatási tudásának, képességének fokmérője. A nemzet tehát áll, vagy bukik a közigazgatás helyes a megszervezésén és működésén. Ismerjük most már a természet életigazgatási rendszerét, tudjuk azt, hogy olyan autonómiára van szükség, amely megszüntetve az életnek jelentkező baját, biztosítani tudja —központi életszervével uralva, igazgatva az életerőket — az élet helyes s eredményes működését. Ámde, ha életet kell igazgatnunk, ismernünk kell magát az életet, az életfolyamatot, tudnunk és ismernünk kell az élet jelentkező bajait, hogy azokkal valóban eredményesen megküzdhessünk, azaz azokat a jó orvosi módjára megelőzhessük. Mi az élet? Titkát ugyan nem ismerjük, de ismerjük és látjuk az életfolyamatot, a célt s ez elég, hogy feladatunknak megfelelhessünk. Az élet: cselekvés; nem más, mint szakadatlan termelés (teremtődés, életképződés). Igen, a teremtés ma is folyik. A község központi igazgató szervének tehát a termelés, teremtődés rendjét, folyamatát kell biztosítani, jelentkező zavarait megszüntetni, a jó orvos módjára megelőzni. A szerkesztőség. — 2 (262) —