Magyar Közlöny - Hivatalos lap, 1949 (1-270. szám)
1949-08-09 / 164-165. szám
E számára 1 Ft 50 fillér. 164—165. szám. Budapest, 1049 augusztus 9. kedd. MAGYAR * ■ HIVATALOS LAP MEGJELENT a „MAGYA R KÖZLÖNY“ 1949. év második negyedévi tárgymutatója, mely a törvénycikkeket, törvényeket, miniszteri rendeleteket, közérdekű közleményeket és hirdetményeket, valamint a rendeletek által hatályon kívül helyezett és megváltoztatott jogszabályokat tartalmazza. Kapható az ÁLLAMI LAPKIADÓ nemzeti vállalat árusító helyein : Budapest, V. ker., Vécsey utca 4. és VI. ker., Andrássy út 7. szám. Csekkszámlaszám : 936.510. Árusítás: Naponta 128—14 óráig, szombaton 7/28—12 óráig. Ára 3 forint. HIVATALOS RÉSZ A miniszterelnök előterjesztésére Kádár János belügyminiszter, Kossa István pénzügyminiszter és Darvas József építésügyi miniszter nyári szabadságának tartamára a belügyminiszteri teendők ideiglenes ellátásával Farkas Mihály honvédelmi minisztert, a pénzügyminiszteri teendők ideiglenes ellátásával Gerő Ernő államminisztert, az építésügyi miniszteri teendők ideiglenes ellátásával pedig dr. Erdei Ferenc földmivelésügyi minisztert bízom meg. Kelt Budapesten, 1149. évi augusztus hó 1. napján. Szakosíts Árpád s. k. Dobi István s. k. (7.769/1949 I/A. M. E. szám.) A külügyminiszternek a miniszterelnök útján tett előterjesztésére, a magyar-csehszlovák barátság ápolása terén szerzett érdemeik elismeréséül Rudolf Slansky képviselőnek, a csehszlovák Kommunista Párt főtitkárának, Zdenek Fierlinger miniszterelnök-helyettesnek, Julius Duris földmivelésügyi miniszternek, dr. Zdenek Nejedly közoktatásügyi miniszternek, Václav Nesek belügyminiszternek, Ludvik Svoboda hadtestparancsnok, honvédelmi miniszternek, Jaromir Dolansky Állami Tervhivatal elnökének, Ján Sefcik miniszterelnökhelyettesnek a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét, Jiri Taufer nagykövet, külügyminiszter helyettesnek, Artur London nagykövet, külügyminiszter helyettesnek, íny. Vlastimir Borek követ, külügyminiszter helyettesnek, Josef Vladimir Rivárna követ, protocol- főnöknek, dr. Rudolf Bistricky követ, külügyminisztériumi osztályfőnöknek, dr. Vavro Hajdú követnek, dr. Evzen Lobi osztályfőnök, külkereskedelmi miniszterhelyettesnek, dr. Eduard Outratanak, a Gazdasági Főtanács titkárának, dr. Milan Roimannak, a miniszterelnökség osztályvezetőjének, dr. Josef Krasny miniszterelnökségi miniszteri osztályfőnöknek, Bohumil Cerviceknek, a köztársasági elnöki iroda főnökének, dr. Stefan Reisnek, a köztársasági elnöki iroda politikai osztálya főnökének, Fratisek Kouril altábornagynak a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal; dr. Marta Gottwaldová-Cepciková külügyminisztériumi osztályfőnöknek, Ludmila Kohlerová miniszteri tanácsosnak, a köztársasági elnök személyi titkárának, Frantisek Lipka ezredesnek, Karel Sváb állambiztonsági főtisztviselőnek, Oldrich Papernek, a Pártközpont osztályfőnökének, Oswald Závodskynak, az állambiztonsági szolgálat helyettes vezetőjének a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét; dr. Julius Visnovsky külügyminisztériumi osztálytanácsosnak, dr. Ladislav Mochácek miniszterelnökségi osztálytanácsosnak, dr. Jan Kokes miniszterelnökségi osztálytanácsosnak, Jan Vala őrnagynak, Theo Florin külügyminisztériumi titkárnak, Ivó Milen állambiztonsági főtisztviselőnek, Josef Céh állambiztonsági főtisztviselőnek a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét adományozom. Kelt Budapesten, 1949. évi július hó 12. napján. Szakosíts Árpád s. k. Rákosi Mátyás s. k. (7.288/1949. I/A. M. E. szám.) Dr. Bálint Ferenc és dr. Héjj József nyugalmazott állategészségügyi főtanácsosoknak, valamint dr. Pintér Péter állategészségügyi tanácsosnak az Országos Állategészségügyi Tanácsban viselt rendes tagsága megszűnt. Dr. Kelen Endre és dr. Tóth Béla, mint a földmivelésügyi minisztérium állategészségügyi szakügyek, illetve igazgatási alosztályának vezetői a 101.000/1947. F. M. számú rendelet 4. §-a értelmében az Országos Állategészségügyi Tanácsnak hivatali állásuknál fogva rendes tagjai. (8.604/1/1949. II/2. F. M. számú rendelet.) 54.214/1949. 1/2. szám. Belkereskedelmi minisztertől. Közlemény: A magyar köztársaság kormánya Bőrnagykereskedelmi ny. alapítását határozta el. A vállalat székhelye: Budapest. Tárgya: Mindenfajta kikészített bőráru (lábbelihez való bőrök, valamint a bőripari termelésnél szükségszerileg felmerülő melléktermékek stb.), valamint cipészkellékek forgalombahozatala, a kisiparosok, kisipari szövetkezetek és kiskereskedők felé. Tartama: Határozatlan idő. Főfelügyeleti hatóság: a belkereskedelmi miniszter. (347/1949. számú minisztertanácsi határozat.) Magyar Nemzeti Banktól. Közlemény. A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamai változatlanok. Az utolsó közlést lásd a Magyar Közlöny — Hivatalos lap 1949. évi június hó 21-i számának 1. oldalán. HOLTNAKNYILVÁNÍTÁSOK 1.079/1949. szám. Ozv. Grünfeld Ignácné Stauber Regina, született 1866-ban Csákberényben, volt ottani lakos. Móri járásbíróság. A 19193 14.396/1949. szám. Komor Lajos, született 1905-ben Peterd községben, volt ottani lakos. Pécsi járásbíróság. E 7284 8.056/1949. szám. Csípes Sándor, született 1915-ben Mezőtúron, volt tiszaföldvári lakos. Szolnoki járásbíróság. E 7285 6.203/1949. szám. Lanyik János, született 1909-ben Tiszaföldváron, volt ottani lakos. Szolnoki járásbíróság. E 7286 8.535/1949. szám. Simon György, született 1913-ban Szolnokon, volt ottani lakos. Szolnoki járásbíróság: E 7287