Magyar Közlöny - Hivatalos lap, 1950 (1-218. szám)

1950-03-11 / 42. szám

Ára 80 fillér. 42. Szám. Budapest, 1950 március 11. szombat. HIVATALOS LAP A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a belügyminiszter­nek a minisztertanács elnöke útján tett előterjesztésére a Magyar Népköztársaság érdekeinek elősegítése és támo­gatása körül szerzett kimagasló érdemeik elismeréséül Karácsonyi Ferenc, Csongrád megye főispánjának és Zsemlye Ferenc volt szolnoki polgármesternek a Magyar Népköztársasági Érdemrend III. fokozatát, dr. Balogh Ferenc Borsod megye alispánjának és Molnár Mihály Komárom megye főispánjának pedig a Magyar Népköz­­társasági Érdemrend IV. fokozatát adományozza. Kelt Budapesten, 1950. évi március hó 10. napján. Szakasits Árpád s. k., Szabó Piroska s. k., a Népköztársaság a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. Elnöki Tanácsának titkára. (4.200/1950. I/A. M. E. szám.) A Magyar Népköztársaság minisztertanácsa Révai József népművelési miniszter betegszabadsága tartama alatt helyettesítésével Rákosi Mátyást, a minisztertanács elnökhelyettesét bízta meg. (4.180/1950. I/A. M. E. szám ) A Magyar Népköztársaság minisztertanácsa folyó évi március hó 3-án tartott ülésében hozott határozatával Váhl Miklós pénzügyminisztériumi ügyosztályvezetőt a pénzügyminiszter előterjesztésére az Országos Földmérés­tani Intézet elnökévé kinevezte. (42.980/1950. szám.) A Magyar Népköztársaság minisztertanácsa a föld­művelésügyi miniszter előterjesztésére Román Mik­lós csepeli lakost a Gyümölcs- és Zöldségtermeltető nem­zeti vállalat vezérigazgatójává kinevezte. (8.361—R—6­ 1950. szám.) A Magyar Népköztársaság minisztertanácsának 2.007/1950. (II. 11.) számú határozata egyes személyeknek magyar állampolgárságuktól való megfosztása és vagyonuk elkobzása tárgyában. A Magyar Népköztársaság minisztertanácsa Bányai Ferencet (Nagypalád, 1910), Bányai Ferencné, sz. Burai ,Brassó, 1920), Bányai Sándort (London, 1948), Bruszt Andort (Polgár, 1921), Bruszt Pált (Polgár, 1928), Edőcs Pált (Mezőkövesd, 1907), Edőcs Pálné, sz. Túrón Rózát (Collembey Murat, 1906), dr. Gábriel Asztrikot Pécs, 1907), Illés Józsefet (Tompa, 1912), Kovács Jánost Mogyorósbánya, 1912), Kovács Jánosné, sz. Winterstein Erzsébetet (Felsőgalla, 1913), Kun Miklóst (Tiszalök, 1922), Kun Miklósné, sz. Klein Silviát (1929), Lamos Lászlót (Győrszentiván, 1902), dr. Lotz Jánost (1913), dr. Miskolczy Gyulát (Szeged, 1882), Nagy Kálmánt (Hajdú­szoboszló, 1897), Németi Tibort (Nyírmeggyes, 1914), Né­meti Tiborné, sz. Löwinger Ilonát (Makó, 1910), Pillér Ferencet (Dunaharaszti, 1913), Pillér Ferencné, sz. Kon­­nert Ilonát (Resicabánya, 1913), Ritschl Gusztávot (Buda­pest, 1901), Ritschl Gusztávné, sz. Ruocco Mária Micha­­élát, ifj. Ritschl Gusztávot (1942), Ritschl Hermant (1943), Ritschl Károlyt (1948), Ritschl Róbertet (1943), Solty Lászlót (Budapest, 1902), Solty Lászlóné, sz. Máté Margitot, Técsy Emiliát (Budapest, 1909), Weisz Ignácot (Sényő, 1908), Weisz Ignácné, sz. Blum Erzsébetet, Zalai Scholtz Andort (Nyíregyháza, 1899) és Zsóka Lórándot (1921) az 1948.LX. tv. 17. §-a (1) bekezdésének 2. pontja értelmében magyar állampolgárságától megfosztja és a hivatkozott törvényhely (3) bekezdése értelmében va­gyonuk elkobzását rendeli el. Ez a határozat az 1948.LX. tv. 17. §-ának (4) bekezdése értelmében a Magyar Közlönyben való közzététel nap­ján válik hatályossá. ____ 7.608/B/45/1950 Közlekedés- és postaügyi minisztertől. Közlemény. A közlekedés- és postaügyi miniszter köz­hírré teszi, hogy a Magyar Általános Szállítmányozó St r­­t. (MASPED) munkavállalói büntetőjogi szempontból az 5­240/1948. Korm. sz. rendelet 1. §-ának (2) bekezdése hatálya alá esnek. 7.904/A/783/1950. Közlekedés- és postaügyi minisztertől. Közlemény: A Népgazdasági Tanács az 1948:XXXVII. tv. 8. §-a, valamint a minisztertanács 299/1949. M. T. sz. határozata alapján Bélyegértékesítő ny. cég alatt nem­zeti vállalat alapítását határozta el. A vállalat székhelye: Budapest. A vállalat tárgya: A magyar posta, valamint a külföldi posták által kiadott bélyegek kivitele, behozatala és áru­sítása belföldön és külföldön, továbbá a gyűjtők bélye­gekkel való ellátása. A bélyeg export- és importtevékeny­séget a vállalat kizárólagossági joggal folytatja. A vállalat tartama: Határozatlan idő. Illetékes miniszter a közlekedés- és postaügyi miniszter. (30/2/1950. N. T. sz. határozat.) 6.351/1949. III. Népművelési minisztertől. Közlemény: A Népgazdasági Tanács a 299/1949. sz. M. T. határozattal átruházott hatáskörben az 1949. XI. 10-én kelt 339/17/1949. sz. alatt Művészeti Alkotások nemzeti vállalat cég alatt képző és iparművészeti alkotásokat terjesztő nemzeti vállalat alapítását határozta el. TU Vállalat székhelye: Budapest. A Magyar Közlöny — Törvények és Törvényerejű Rend­eletek Tára mai száma kéziratok hiánya miatt nem jelent meg.

Next