Magyar Közlöny, 1996. március-május (20-38. szám)

1996-03-20 / 20. szám

932 2. Cikk Békéltető bizottságok és választott bíróságok 1. A békéltetést békéltető bizottságok végzik, amelyek minden egyes vita rendezése céljára alakítanak meg. A bizott­ságot a 3. Cikk rendelkezéseinek megfelelően készült jegy­zékből kiválasztott békéltetőkből kell megalakítani. 2. A választott bíráskodást választott bíróságok végzik, amelyeket minden egyes vita rendezése céljára alakítanak meg. A választott bíróságot a 4. Cikk rendelkezéseinek megfelelően készült jegyzékből kiválasztott bírákból kell megalakítani. 3. A békéltetők és a választott bírák együttesen alkotják a Békéltető és Választott Bíróságot az EBEÉ keretében, a továbbiakban „a Bíróságot”. 3. Cikk A békéltetők kinevezése 1. Az ebben az Egyezményben részes minden egyes ál­lam az Egyezmény hatálybalépését követő két hónapon belül két békéltetőt nevez meg, akik közül legalább az egyik az adott államnak az állampolgára. A másik egy, az EBEÉ-ben részt vevő másik állam állampolgára lehet. Az az állam, amely ennek az Egyezménynek a hatálybalépése után válik annak részesévé, békéltetőit két hónapon belül azt követően nevezi ki, hogy az Egyezmény az illető állam tekintetében hatályba lépett. 2. A békéltetőknek olyan személyeknek kell lenniük, akiknek magasabb nemzeti vagy nemzetközi állása van vagy volt, és elismert képesítése van a nemzetközi jog, a nemzetközi kapcsolatok vagy viták rendezése terén. 3. A békéltetők kinevezése hatévi, megújítható időtar­tamra történik. Tisztségük időtartama alatt a kinevező állam a megbízatásukat nem szüntetheti meg. Haláluk, lemondásuk vagy a feladataik ellátására való, a Vezetőség által megállapított képtelenségük esetén az illető állam új békéltetőt nevez ki; az új békéltető hivatali ideje annyi, amennyi az előd hivatali idejének maradéka. 4. A békéltetők hivatali idejük letelte után is folytatják az általuk már megkezdett ügyekkel való foglalkozást. 5. A békéltetők nevét közölni kell a Jegyzővel, aki azo­kat jegyzékbe foglalja, és e jegyzéket megküldi az EBEÉ Titkárságának az EBEÉ-ben részt vevő államokhoz való továbbítás végett. 4. Cikk A választott bírák kinevezése 1. Az ebben az Egyezményben részes minden egyes ál­lam az Egyezmény hatálybalépését követő két hónapon belül kinevez egy választott bírót és egy helyettest, aki saját állampolgárai vagy bármely más, az EBEÉ-ben részt vevő állam állampolgárai lehetnek. Az az állam, amely az Egyez­mény hatálybalépését követően válik annak részesévé vá­lasztott bíráját és annak helyettesét az attól az időponttól számított két hónapon belül nevezi ki, hogy az Egyezmény az illető állam tekintetében hatályba lépett. 2. A választott bíráknak és helyetteseiknek meg kell felelniük azoknak a követelményeknek, amelyeket saját országuk a legmagasabb bírói állások betöltéséhez megkí­ván, vagy a nemzetközi jog terén elismert jártassággal bíró jogász szakemberek kell legyenek. 3. A választott bírák és helyetteseik kinevezése hatévi, egyszer megújítható időtartamra történik. Tisztségük idő­tartama alatt a kinevező állam a megbízatásukat nem szün­tetheti meg. Halála, lemondása vagy a feladatai ellátására való, a Vezetőség által megállapított képtelensége esetén a választott bíró helyett helyettesét kell megbízni. 4. A választott bíró vagy helyettese halála, lemondása vagy a feladatai ellátására való, a Vezetőség által megálla­pított képtelensége esetén új kinevezéseket kell eszközöl­ni, az 1. bekezdéssel összhangban. Az új választott bíró vagy helyettese hivatali ideje elődjéhez igazodik. 5. A Bíróság eljárási szabályzata rendelkezhet a válasz­tott bírák és helyetteseik részleges megújításáról. 6. A választott bírák hivatali idejük letelte után is foly­tatják az általuk már megkezdett ügyekkel való foglalko­zást. 7. A választott bírák nevét közölni kell a jegyzővel, aki a neveket jegyzékbe foglalja, és e jegyzéket megküldi az EBEÉ Titkárságának az EBEÉ-ben részt vevő államokhoz való továbbítás végett. 5. Cikk A Bíróság tagjai és a Jegyző függetlensége A békéltetők, a választott bírák és a Jegyző feladataikat teljes függetlenségben végzik. Hivatalba lépésük előtt nyi­latkozatot tesznek arra nézve, hogy feladataikat pártatla­nul és lelkiismeretesen fogják végezni. 6. Cikk Kiváltságok és mentességek A békéltetők, a választott bírák, a Jegyző, a vitában részes felek képviselői és tanácsadói feladataiknak a jelen Egyezmény részes államainak területén való végzése során azokban a kiváltságokban és mentességekben részesülnek, mint amelyekben a Nemzetközi Bírósággal kapcsolatban álló személyek. MAGYAR KÖZLÖNY 1996/20. szám

Next