Magyar Köztársaság, 1913 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1913-01-14 / 1. szám
6 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Szeretném tudni, ott leszek-e én A győzedelmi fényes ünnepélyen ? Vagy akkorára már tán elvisz az Enyészet s ott lenn tart a sírba’ mélyen? — Ha meg nem érem e nagy ünnepet, Barátim, emlékezzetek meg rólam . . . Republicanus vagyok s az leszek A föld alatt is ott a koporsóban! Jörtek ki hozzám, s ott kiáltsatok Síromnál élemnt a respublicára. Meghallom én azt, s akkor béke száll Ez üldözött, e fájó szív porára. Magyar hölgynek születtél . . . Irta: ANDRÁSSY EMMA. Végigtanulmányoztam az „Országos Köztársasági Párt“ névsorát és eleinte büszke öröm fogott el, hogy az én nevem az első női név benne. Hogy én vagyok az első nő, aki részt kér a küzdelemből, s ha kell, a szenvedésből is, hogy az utánam jövő nemzedéknek útját a szabad, nyugodt fejlődéshez, az én munkám is, ha kell, az én vérem is egyengesse. De végiglapoztam a novemberi füzetet is, — vártam a többieket, — hiába. Máig egyetlennek maradtam. Lehetséges ez ? — Annyira közönyösek lettek a dicsőmultú magyar Nagyasszonyok leányai, hogy teljesen hidegen hagyja őket a mi nagy nemzeti szerencsétlenségünk, — aranyzabolás rabságunk ? Hova lettek azok a magyar hölgyek, akiknek lenni: — „nagy és szép gondolat“ ? Kell, hogy legyenek, de miért rejtőznek úgy el ? . . . Most volna az ideje, hogy felújítsák a régi dicsőséget. Hisz Garay nem egy nemzedékről, hanem minden idők „Magyar hölgyéről“ írt, mikor örökszép költeményét megírta. És bizony, — nem a magyar nő szép arcát dicsőíti; — szép arca van más nemzet leányának is; nem is a szalonszellemességét magasztalja, — abban kiválóbb a külföldi; sportban, zenében, nyelvismeretben gyakran ügyesebb az idegen. Mégis, — a „magyar hölgyet“ minden minden más fölé helyezi a költő, mert: