Bangha Béla szerk.: Magyar Kultúra. Társadalmi és tudományos szemle. 15. évfolyam (Budapest, 1928)

1-12. szám tartalomjegyzéke - 13-24. szám tartalomjegyzéke - Számok listája - 1. szám

A „Magyar Kultúra" előfizetési ára egész évre 14-40 Pt félévre 7-20 P, negyedévre 3-60 Pv egyes szám 80 fillér. Kiadóhivatalt Budapest, V. kerület, Honvéd­ utca 10. szám. 5500 példányban hagyta el a sajtót a „Magyar Kultúra" jelen száma. Ötezer példány! Ki tagadhatja, hogy ez a nagy szó, katolikus és tudományos folyóiratnál Magyarországon eddig példátlan eredmény. Sokkal többen olvassák a „Magyar Kultúrá"-t, mint egész sor agyonreklámozott könnyű fajsúlyú, liberális folyó­iratot s többen a csonka­ országban, mint ahányan a­­Magyar Kultúrá"-t hajdan egész Magyarországon olvasták. Ez az eredmény büszkeséggel s örömmel tölt el minket. Nem mintha a sikert egyszerűen a saját érdemünknek tudnók be. Sőt, azt tartjuk nagyon örvendetes és reményt keltő jelenségnek, hogy a magyar katolicizmus ilyen folyóirat iránt, mint a mienk, ily széles mértékben mutat érdeklődést. A nagy tömeg természetesen távol tartja magát a komoly, világnézeti alapon álló olvasmánytól, de az értékes elemek mind nagyobb számban ébredeznek arra a tudatra, hogy nincs nagyobb kincsünk, mint az a kultúra, amelynek alapja és ingathatatlan támasza a katolicizmus. S érzik azt is, hogy ezt a kultúrát védenünk kell s védeni nem tudjuk, hacsak bele nem hatolunk titkaiba, ha fel nem ismerjük kapcsolatait a mindennap felvetődő kérdésekkel, ha egységes, logikusan végigvezetett, mindenre kiterjeszkedő katolikus gondolkozás nem fűzi egybe erőinket. Hiszen nincs nagyobb gyengítőnk, mint a magunk igazainak meg nem értése, s ennélfogva a szétforgácsolódás és atomizálódás, a gondolatok és meggyőződések terén szellemi rabszíjra, idegen pórázokra vonatás. Senkinek sincs annyira szüksége összetartásra s egységesen kialakult gondolkozásra, mint nekünk katolikusoknak. Senki sem nyerhet ezzel a gondolkozási szolidaritással többet, mint mi és senki sem veszthet nélküle annyit, mint mi. Még ennél is örvendetesebb, hogy közönségünk a­­Magyar Kultúra" elvhű és elv­tiszta irányát is teljes mértékben értékelni látszik. A „Magyar Kultúrá"-t csak nemrég is támadták radikális lapok és liberálisok , hogy történelmi revíziót sürgetett divatos történelmi túlzásokkal és egyoldalúságokkal szemben. Valóban: a „Magyar Kultúrá"-nak sohasem volt programj­ja a divatos tömeghangulatok dédelgetése, a szólam-hazafiság s a kompromisszumos kereszténység. Álláspontjaink gyakran állnak ellentétben a meg­szokottal, bereklámozottal, félszázados idioszinkráziák fémjelzett tanaival. Nem ismerünk el más függést, mint a Krisztustól valót, amely a mi szemünkben az igazság legfőbb zsinórmértéke s minden egyébnél maradandóbb értékű, nemzeti és egyéni, kultúrai és szociális szempontból legdiadalmasabb vezérelv. A magyar katolikus értelmiség öntudatos részének válik nagy dicséretére, hogy ez a nem taktikázó, nem opportunista, nem sántikáló és nem hízelgő elvhűség nemcsak el nem riasztja, hanem ellenkezőleg, egyre új csapatait sorozza zászlónk alá. Újévre azt kérjük ki olvasóinktól : tartsák meg szeretetükben a "Magyar Kultúrá"-t tovább is. Sőt toborozzanak neki új híveket ! Gyakran elég egy-egy cikkünket meg­említeni társaságban, vagy felolvasni s új emberek kezdenek érdeklődni irántunk s ha egyszer megismerkedtek lapunkkal, nem egykönnyen válnak meg tőle. Kérünk hát mindenkitől egy jó szót a „Magyar Kultúra" érdekében! Mit fog az jelenteni, ha majdan, hamarosan, nem is 5—6 ezer, hanem 10—15 ezer művelt katolikus fogja kéthetenkint forgatni a kultúrát ! Mennyivel több lesz akkor Magyarországon a megvilágosodott, öntudatos, kiművelt világnézetű katolikus ! Mennyi­vel több a tisztánlátás, világos célkitűzés, erkölcsi akarás és diadalmas munkába­indulás ! Rajta hát! A második ötezer felé! Újévi köszöntéssel A MAGYAR KULTÚRA szerkesztősége.

Next